Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lord_of_the_kings
lord_of_the_kings 2018. 01. 11. 12:18
Előzmény: #5640  almafa111
#5720
Most már én is kisebb esélyét látom, de ha játékelmélet van, és nem egy kézben gyűltek a papírok, akkor bárki elkezdheti, a többinek meg mennie kell.
exmnbs1 2018. 01. 11. 12:17
Előzmény: #5714  marslako2
#5719
Ja, eddig telefonálgattam
uvy 2018. 01. 11. 12:17
#5718
Nem lehet, hogy a nutex lesz a következő? Eléggé emelkedik.
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 12:17
Törölt hozzászólás
#5717
marslako2
marslako2 2018. 01. 11. 12:17
Előzmény: #5712  Törölt felhasználó
#5716
Dehogy nem holnap is 50% lesz:)
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 11. 12:15
Törölt hozzászólás
#5715
marslako2
marslako2 2018. 01. 11. 12:14
Előzmény: #5708  exmnbs1
#5714
Maga itt?
davidmate85
davidmate85 2018. 01. 11. 12:14
Előzmény: #5709  davidmate85
#5713

segítek rajtatok kívül senki nem úgy vesz mint az ökör
és senki nem úgy ad mint az ökör
ez beborulni majd akkor fog amikor rájöttök ti magatok vagytok "a nagy vevő"
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 12:13
Előzmény: #5709  davidmate85
#5712
Délután már nem röhögtök ennyire
Nem lesz kiszállás, zuhanni fog mint a kűűűű
tokugawa_ieyasu
tokugawa_ieyasu 2018. 01. 11. 12:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#5711
Kapni fogsz szerintem :)
marslako2
marslako2 2018. 01. 11. 12:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#5710
Én mindent eladtam és fúl tőkével vettem!
davidmate85
davidmate85 2018. 01. 11. 12:13
Előzmény: #5703  Törölt felhasználó
#5709
jajjj, egyre több a zseni
exmnbs1 2018. 01. 11. 12:12
Előzmény: #5703  Törölt felhasználó
#5708
Van kire?
erzeu 2018. 01. 11. 12:12
Előzmény: törölt hozzászólás
#5707
:)
tegnapi zárótól
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 12:12
Előzmény: #5703  Törölt felhasználó
#5706
Már írják a -50%-os cikket. 
17.00-után
Vertigo 2018. 01. 11. 12:12
Előzmény: #5697  Vertigo
#5705
Variálhatók is, tetszés szerint párosíthatók, vagy akár 4in1 is lehet. Esetleg újabbakkal egészülhet ki a lista. Várom a további leleményes cégbejelentéseket, fejleményeket.
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 11. 12:12
Törölt hozzászólás
#5704
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 12:11
Előzmény: #5701  Törölt felhasználó
#5703
Ma kő kemény borítás lesz, a Beltáv kinyomja.
tomi140
tomi140 2018. 01. 11. 12:11
Előzmény: törölt hozzászólás
#5702
pusztán annyi, ha netán borul a bili, akkor technikailag 19.5 Ft környékére eshet a papír ma. nyilván itt senki nem vár ekkora korrekciót - ha lesz ma egyáltalán -, de technikailag lehetséges. (most a fillérek pontosságán ne kezdjetek lovagolni légyszi, kb 20 Ft nah. :D )
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 12:11
Előzmény: #5698  marslako2
#5701
Ma zárásra -50% lesz. Értéktelen részvény. 
Nem a mészáros veszi, annak van 3 részvénytársasága és ha lenne valami akkor abba tenné bele, nem ebbe a szarba. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek