Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
buxmester
buxmester 2019. 09. 04. 14:50
Előzmény: #19599  Törölt felhasználó
#19600

ORDTELEKOM14:47:41474,56
Törölt felhasználó 2019. 09. 04. 14:48
Előzmény: #19594  X9Z5
#19599

Hiszem en is!De, majd, ha eljon az ideje. 
Egy Gacsipacsi=50 Ft. 
Szvsz. 
Hajra Nord!
oxylant
oxylant 2019. 09. 04. 14:48
#19598
47
aszti
aszti 2019. 09. 04. 14:48
Előzmény: #19596  hibaz
#19597
47
hibaz 2019. 09. 04. 13:59
Előzmény: #19595  AIDA64
#19596
46--46,4
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 04. 13:43
#19595
45.6
X9Z5 2019. 09. 04. 13:42
Előzmény: #19593  Lantixx
#19594
Gácsi, adj egy pacsit, ez a cég világsiker lesz akkora mint az Apple, mi hiszünk benne!
Gácsi, pacsit erre!
Lantixx 2019. 09. 04. 11:33
Előzmény: #19592  Filip
#19593
Elindulni majd 60 felett fog szvsz addig megy a játék  
Filip
Filip 2019. 09. 04. 11:31
#19592
naa, elindult valami? hajrá hajrá! drukkolok, mert már régóta ülök :D
hibaz 2019. 09. 04. 11:14
Előzmény: #19590  X9Z5
#19591
r 46,45 ft.
X9Z5 2019. 09. 04. 10:27
Előzmény: #19589  AIDA64
#19590
Én maximálisan hiszek a Nordban, egy transzparens kiváló cég, mindig van bent vki a központban, nagyon kedvesek, ha odamennénk még söröznének is velünk, menjünk oda hozzájuk és köszöntsük őket sörrel!
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 04. 10:06
#19589
45,4
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 04. 09:06
#19588
45
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 17:08
#19587
szépen állunk ,nekem tetszik ha megvolt az alj lehet felfelé
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 17:07
#19586
  • Szakasz:Lezárás
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 14:26
  • Utolsó kötés ár: 44,95 HUF (441 db)
  • Nyitó ár: 44,50 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 45,00 HUF Min. ár: 43,05 HUF
  • Összforgalom: 34 kötés 89 258 db 3 900 934,00 HUF
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 16:25
#19585
Nem kaptam.
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 16:08
Előzmény: #19582  Törölt felhasználó
#19584
hajrá
don_king
don_king 2019. 09. 03. 16:06
Előzmény: #19582  Törölt felhasználó
#19583
Ez lenne az Orbáni kifektetés? Meg a Futurban a watercoin? Van benn valami
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 14:58
Előzmény: #19581  Törölt felhasználó
#19582
Tarany repuloivel lesz tele az eg. 
USA, Kina, Orosz a kiszemelt piacok. Gacsi meg alszik. Na persze...
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 14:54
Előzmény: #19578  X9Z5
#19581
Telenor hova megy, kie lesz?
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 14:53
Előzmény: #19579  AIDA64
#19580
Ha nem adjak?
Hir kell. 
Gacsi meg alszik. 
Brexit kozeleg. 
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 13:24
#19579
héten kiderül merre csorgás lefelé vagy vissza felfelé,ha nem veszik lefeléstb
X9Z5 2019. 09. 03. 12:41
#19578
Benne van a pakliban h idővel a papír 100 fölé kerül, eddig a csúcs 85 volt. 
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:50
Előzmény: #19574  resone
#19577
szerintem sem de van neki ne aggodjon ,biztos csak támaszt ,
resone
resone 2019. 09. 03. 10:49
Előzmény: #19575  resone
#19576
itt koppantunk és felcsorgás 55-60ig :)
resone
resone 2019. 09. 03. 10:48
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19575
én már lejjebb nemigen várom....
resone
resone 2019. 09. 03. 10:48
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19574
most nézem, én kaptam 43.1en reggel :D király.
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:43
#19573
10 000 db 44,20 HUF 44,90 HUF 967 db
1 000 db 44,15 HUF 44,95 HUF 1 000 db
4 750 db 44,05 HUF 45,00 HUF 4 000 db
11 050 db 44,00 HUF 45,10 HUF 1 000 db
6 000 db 43,55 HUF 45,15 HUF 5 500 db
4 500 db 43,50 HUF 45,20 HUF 2 000 db
6 800 db 43,40 HUF 45,25 HUF 1 000 db
2 000 db 43,35 HUF 45,30 HUF 3 000 db
8 000 db 43,25 HUF 45,35 HUF 9 050 db
16 111 db 43,20 HUF 45,40 HUF 10 422 db
24 600 db 43,15 HUF 45,50 HUF 4 950 db
3 000 db 43,10 HUF 45,55 HUF 2 800 db
20 200 db 43,05 HUF 45,85 HUF 3 000 db
76 550 db 43,00 HUF 45,90 HUF 13 000 db
5 000 db 42,75 HUF 45,95 HUF 6 500 db
2 000 db 42,70 HUF 46,00 HUF 12 000 db
3 000 db 42,65 HUF 46,30 HUF 8 650 db
5 000 db 42,60 HUF 46,45 HUF 5 330 db
5 000 db 42,55 HUF 46,60 HUF 2 222 db
7 400 db 42,50 HUF 46,80 HUF 7 230 db
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:38
#19572
45
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:23
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19571
hát én 42-43 közé várom az aljat,ne legyen már kevesebb vaze
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 10:11
#19570
Úgy nézem lassan kapok .
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 03:03
Előzmény: #19557  Larry71
#19569
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 20:55
Előzmény: #19567  AIDA64
#19568
Nincs valtozas. 
Tartas, varakozas. 
Kire, mire, ki, mire?
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 20:22
Előzmény: #19565  Törölt felhasználó
#19566
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 19:44
Előzmény: #19564  kupec
#19565
Nem ertek hozza...
kupec 2019. 09. 02. 18:49
Előzmény: #19563  Törölt felhasználó
#19564
Szvsz további csorgás, majd ismét fel valamennyit. Legalábbis az éves chart számomra ezt sugallja.
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 18:47
Előzmény: #19561  AIDA64
#19563
Es nalunk mi?
Elorehozott ...?
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 18:30
Előzmény: #19559  Törölt felhasználó
#19562
nem fog ,ahogy irta már van elég neki ,szerintem már csak vesz ha kap ha nem akkor nem.mondjuk nem tudom de setet is akar venni azt irta lefelé,remélem nem kap ott sem itt sem
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 18:28
#19561
Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt
aszti
aszti 2019. 09. 02. 18:00
Előzmény: #19558  Törölt felhasználó
#19560
tessék feljebb jönni a vétellel, van eladó a könyvben.........
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 17:59
Előzmény: #19558  Törölt felhasználó
#19559
Hat vegyel picit dragabban. Plusz minusz tiz szazalek mit szamit?
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 17:07
#19558
Nem kaptam ma sem .
Zsimo
Zsimo 2019. 09. 02. 13:39
#19556
Indulhatnánk már
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 12:51
Előzmény: #19554  Törölt felhasználó
#19555
Latom,  ma is megy a probalkozas.  Tetelt itt mar nem kapnak. 
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 12:13
Előzmény: #19551  AIDA64
#19554
A sorrendet csak az Isten tudja. No meg a beten paran. 
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 12:11
Előzmény: #19551  AIDA64
#19553
Kellene valami hir, rossz hir, pl vegrehajtas, arra emelkednenk. 
resone
resone 2019. 09. 02. 09:42
Előzmény: #19550  Törölt felhasználó
#19552
jaja 42-43 talán kapsz
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 09:37
#19551
na itt mivan ? hajrá majd jönnek ide akkobol set és est nyeröböl
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 08:56
#19550
Beálltam pár darabbal 40-43 közé,mert látom nem kapok 40 alatt.Szép napot,
Törölt felhasználó 2019. 09. 01. 17:58
Előzmény: #19543  Törölt felhasználó
#19549
Egy darabot nem kaptok, hienak!
Törölt felhasználó 2019. 09. 01. 17:58
Előzmény: #19543  Törölt felhasználó
#19548
Latom, nem vagyok itt nepszeru. 
Ez tetszik! :)) Van remeny! 
Hajra Nord!
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 01. 10:14
#19547
11. A cég jegyzett tőkéje 11/6.
Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 607 130 000 HUF

A változás időpontja: 2018/03/07
Bejegyzés kelte: 2018/03/07 Közzétéve: 2018/03/09
Hatályos: 2018/03/07 ...
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 01. 10:13
Előzmény: #19545  AIDA64
#19546
azért ezt nem értem miért van még ez
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 01. 10:13
#19545
10. A részvények száma és névértéke 10/7. Részvényfajta: dematerializált törzsrészvény
Darabszám Névérték Pénznem
60713000 10 HUF

Megnevezés: -.
A változás időpontja: 2018/02/22
Bejegyzés kelte: 2018/03/07 Közzétéve: 2018/03/09
Hatályos: 2018/02/22 ... Készült: 2019/09/01 06:31:52.
Microsec zrt.
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 17:18
Előzmény: #19543  Törölt felhasználó
#19544
Olvasgattam mashol is.
En itt nyugodtan varakozok.
Nem a Brexitre. Hirre. 
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 15:30
Előzmény: #19542  Törölt felhasználó
#19543
Jegeles, altatas?
Rendben. Nyugodtan alszunk tovabb. A teljes pakk a fejem alatt. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 15:28
Előzmény: #19541  Törölt felhasználó
#19542
Az igazgatosagban egy NER es vallalkozo. Szerinted mit jelent ez?
Miert vagyunk meg mindig 50 alatt?
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 15:25
Előzmény: #19540  AIDA64
#19541
Vagy keso osszel,  kora telen, tel kozepen, vegen stb. Te vagy Gacsi?Ugy hallottam, Gacsi nem tagadja a cegeladast... Az ar csinalt. 
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 31. 15:04
Előzmény: #19539  Törölt felhasználó
#19540
jo nord lehet elébb vagy késöbb ,hir függö,de ha összel nem lesz akkor sajna csak tavasszal
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 12:58
Előzmény: #19537  AIDA64
#19539
Mindharom. 
Akie a sorrend, aze a bet. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 12:57
Előzmény: #19536  Törölt felhasználó
#19538
Udv ujra a fedelzeten!
A repcsik mar a kifutopalyan!
Irany eszak!
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 31. 11:50
Előzmény: #19536  Törölt felhasználó
#19537
hajrá jo lesz mindkettö ,de most majd inkább set aztán akko
Törölt felhasználó 2019. 08. 31. 11:47
#19536
No vagyok ,ha megy lejebb veszek még ,most egy kicsit settel leszek elfoglalva.
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 18:08
Előzmény: #19534  X9Z5
#19535
Igen. Ma pl alig neztem, en a sztori miatt vagyok itt. Mert az lesz. 
X9Z5 2019. 08. 30. 17:41
Előzmény: #19533  Trebor10
#19534
Az pedig teljesen normális h 44-47 között ingadozik az árfolyam napon belül, ekkora szórás belefér. 
Trebor10
Trebor10 2019. 08. 30. 17:38
#19533
Ma picit visszafogott volt a forgalom es nagyon probaljak 46 alatt tartani, pedig mar elszabadulhatna 50 fole! :)
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:51
Előzmény: #19531  Törölt felhasználó
#19532
Van aki sz egen szall, van aki a sarban dagonyazik. Bekak es sasok. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:50
Előzmény: #19530  AIDA64
#19531
Sejtettem. Egeszsegedre!
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 30. 11:46
Előzmény: #19528  Törölt felhasználó
#19530
ja nem csak irtam aki foeintozott megjátszhatta,nordban ,méf 100k val is lehetett én avval megjátszottam a 300k az megvan 41.5 röl
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 30. 11:44
Előzmény: #19527  aszti
#19529
mostantol? mehet remélesm összel meglesz,de setet is és akkot is hajrá ez a három
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:44
Előzmény: #19526  AIDA64
#19528
Mennyi szam...
En csak az eget nezem. 
aszti
aszti 2019. 08. 30. 11:41
Előzmény: #19526  AIDA64
#19527
44 -> 59
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 30. 11:39
Előzmény: #19523  Csaba40
#19526
37-52-39-54
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:28
Előzmény: #19519  AIDA64
#19525
Murepules. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:26
Előzmény: #19523  Csaba40
#19524
Maradsz a foldon. Majd integetunk. 
Csaba40 2019. 08. 30. 11:18
#19523
Ez már szárnyalni fog!!!! Három hónapja szárnyal ,majd elfárad itt is le megy szépen 40 alá. 50 felett is el szállt a papír,mit keres itt? Itt 5 pontok vannak 45 től 50 ig utána vissza. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:17
Előzmény: #19520  X9Z5
#19522
Repulunk. Most kicsit lefele. Ban aki nem birja. Aki marad, magasra jut. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 30. 11:15
Előzmény: #19519  AIDA64
#19521
Vagy meglesz vagy nem. 
X9Z5 2019. 08. 30. 11:06
#19520
Jön a Magnus Aircraft tulaja aki átveszi a Beltávot és a Nordtelekom szárnyallni fog. 
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 30. 09:50
Előzmény: #19518  hibaz
#19519
szép ,a végén meglesz amit irtam 42-43ft ,remélem nem megy 39 ig megen
hibaz 2019. 08. 30. 09:46
Előzmény: #19517  aszti
#19518
44,6 ft-ra beállt 105k vevő jelölt....
aszti
aszti 2019. 08. 30. 09:38
Előzmény: #19516  hibaz
#19517
megint limbóhintó mint tegnap
hibaz 2019. 08. 30. 09:37
Előzmény: #19515  AIDA64
#19516
r 44 ft....91k öntés....
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 30. 08:34
#19515
2 950 db 45,45 HUF 46,50 HUF 3 669 db
2 000 db 45,20 HUF 46,55 HUF 5 000 db
4 200 db 45,15 HUF 46,65 HUF 6 400 db
4 000 db 45,05 HUF 46,80 HUF 1 756 db
7 745 db 45,00 HUF 47,05 HUF 7 500 db
1 500 db 44,70 HUF 47,10 HUF 8 000 db
5 500 db 44,50 HUF 47,15 HUF 9 000 db
1 600 db 44,45 HUF 47,20 HUF 6 980 db
1 205 db 44,40 HUF 47,50 HUF 23 350 db
1 000 db 44,25 HUF 47,80 HUF 14 200 db
14 000 db 44,10 HUF 47,90 HUF 14 160 db
24 722 db 44,00 HUF 47,95 HUF 13 000 db
2 200 db 43,80 HUF 48,00 HUF 24 143 db
1 000 db 43,75 HUF 48,20 HUF 2 500 db
5 000 db 43,60 HUF 48,30 HUF 10 000 db
2 000 db 43,10 HUF 48,50 HUF 4 200 db
3 740 db 43,00 HUF 48,65 HUF 4 000 db
26 200 db 42,20 HUF 48,80 HUF 10 180 db
1 800 db 42,00 HUF 49,00 HUF 43 620 db
16 920 db 41,00 HUF 49,05 HUF 5 200 db
Kisbot
Kisbot 2019. 08. 30. 07:47
#19514
Jó Reggelt,
Szép volt a tegnapi forgalom, nem tudom kinek mit jelent, én pozitívan értékelném.
Hajszálnyira megközelítettük az Est forgalmát, erre már rég volt példa. Az árfolyamban minden nap van egy kis ijesztgetés, de visszajön mindig.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 21:03
Előzmény: #19512  Törölt felhasználó
#19513
Akikrol en hallottam es mar itt elhangzott:
Koos, Radnai, Holbusz, Habony (nem az Arpi). 
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 20:37
Előzmény: #19511  Urfisz
#19512
?
Urfisz 2019. 08. 29. 19:30
Előzmény: #19489  Törölt felhasználó
#19511
Ki az a Fazekas!?
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 19:22
Előzmény: #19509  PTRN
#19510
Koszi, jo a cikk. Ez egy komoly es jo hir a Magnus es mi szamunkra is. Gratulalok Taranyeknak!
Izgalmas idoszak kovetkezik, nagyon varom. 
Hajra Magnus!
Hara Nord!
PTRN 2019. 08. 29. 19:01
#19509
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 29. 18:34
#19508
érdekes nap volt,nembaj jövöhéten jobb lesz már vége a szabiknak jön a nagyüzem ,1-2 honap király lesz a tözsdén,
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 17:20
Előzmény: #19506  oxylant
#19507
Igen, vannak jatekosok is. Nem baj. No a likviditasunk.
Hajra Nord!
oxylant
oxylant 2019. 08. 29. 17:16
Előzmény: #19505  Törölt felhasználó
#19506
Már látszott a 48-as árszintnél, hogy nem töltődik a könyv vételi oldala.
No ezt várták sokan, így a levesbe beleb.......ák az egész pakkjukat...
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 17:13
Előzmény: #19503  Törölt felhasználó
#19505
Egymasnak adogatjak, van amikor irodan belul, van amikor epuletek kozt. MNB engedellyel, szvsz. A BET egy egzotikus dzsungel.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 17:09
Előzmény: #19503  Törölt felhasználó
#19504
46,3 a vege.
Nagyjabol 900 K osszforgalom.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 17:07
Előzmény: #19502  Mecsek
#19503
Nem egeszen erre gondoltam. Nagyban a brokerek dolgoznak, az arat ok teszik ide, v oda. Majd, minden ceg ara manipulalt, errol meg vagyok gyozodve. Regen is igy volt, ma is igy van es lesz is...
Mecsek 2019. 08. 29. 16:59
Előzmény: #19498  Törölt felhasználó
#19502
Online kereskedés esetén saját magam vagyok a bróker,ezért sztem ebben az esetben csak a szolgáltató Cég,vagy Bank jutaléka nem a kizsigerelés,hanem a szolgáltatás ára,engedelmeddel.A kedvező jutalékkal csak a saját nyereségünket tudjuk növelni.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 16:05
Előzmény: #19500  hibaz
#19501
Kuzdelem. Likviditas.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek