Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
X9Z5 2017. 11. 14. 07:33
Törölt hozzászólás
#3420
X9Z5 2017. 11. 14. 07:27
Törölt hozzászólás
#3419
X9Z5 2017. 11. 14. 07:26
Törölt hozzászólás
#3418
Brabarba 2017. 11. 14. 07:21
Előzmény: #3413  Hathor
#3417
Igy van, a jövöt árazza, de itt véleményetek szerint miért lesz fényes a jövö? 
Ml papirok esetében egy birodalom épül rohamtempoban, de itt csak egy szűkülő tevékenységü, nagyon erös versenyhelyzetben lévö céget látok, egy olyan üzletágban, ami nagyon erösen dominált a multik által, akik a megfelelö jövedelmem termelö képességet adozási trükökkel és olcso külföldi munkaerövel tudják támogatni.. 
X9Z5 2017. 11. 14. 07:16
Törölt hozzászólás
#3416
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 06:48
Előzmény: #3412  Brabarba
#3415
Lehet hogy felmegye 25 fölé es nagy szárnyalásnak fog tűnni de szerintem hosszabb távon nem jó ötlet tartani. bevétel sarki zöldségesnek is tobb. A beltav titokban adja. Aztán a kiszort papírok utáni pénzből tőkét emel. Ergo a kitömött kicsik pénzét toljak vissza. Jol hangzik ugyan higy 16on történik de őszintén ha lett volna nyilvános jegyzés 16on amikor 4-8-20 ft az árfolyam te tettél volna be lovet?
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 06:42
Előzmény: #3412  Brabarba
#3414
Ha a szabaditsuk ki hathort akciót akarod támogatni akkor tedd ide a pénzed. 30ig vedd ki es tiéd lesz a cég. :)legalábbis 5%ban. :)
Hathor
Hathor 2017. 11. 14. 05:42
Előzmény: #3412  Brabarba
#3413
Konzum es opimus aprilisban kiadott eves merlege is vastagon veszteseges volt, ennek ellenere mar 5000%ot emelkedtek papirjai. A tozsde a jovot arazza, na meg a hozamhianyt. Ha mar nagy bevetelrol adna hangot a ceg, akkor a story mar kifutoban lenne, mint most ML papirok
Brabarba 2017. 11. 13. 23:49
Előzmény: #3409  Nerry
#3412
Hello, 
Ma elezdtem nezelodni h az ML maniabol felszabadult toket hova tegyem. Erdekes opciot jelent a nord, visznt pusztan a szamai alapjan nem latom, h mi indokolna up-t? 
Titeket nem riaszt az eleg gyenge feleves jelentes? Ev az ev alapon felezodo arbevetel, veszteseges mukodes, nullas CF? Ez nem egy prosperalo valllalatot ir le! Emellett kivancsi lennek, hogy a kb. 160mln huf os egyeb koveteles mit takar (ami egyebkent yoy emelkedett is)? Remelhetoleg nem nemfizeto ugyfeleket... mrt ha igen, akkor a leirt kb 70mln huf mukodesi veszteseg nem feltetlenul tukrozi a valosagot!
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 22:00
Előzmény: #3409  Nerry
#3411
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 22:00
Előzmény: #3409  Nerry
#3410
Korrekt. En írtam 22ről vagyok. Onnan több adag. 
Nerry 2017. 11. 13. 17:20
Előzmény: #3408  Nerry
#3409
egyébként többen írtak a fórumba pár napja, hogy mi is ez a nordtelekom sztori, mi várható, meddig várjátok fel, javaslom, hogy tartsunk egy ilyen napot most, hogy mindannyian leírjuk véleményünket a cég várható jövőjéről
Jó példával elöl járok:
22-ről és 21-től vagyok tulaj, fele-fele arányban, az átlagom tehát 21,5 :))
amiért vettem alapvetően 2 dolog:
1, maga a cég: mint Hathor kolléga által bemásolt cikkből is látszik, növekvő, terjeszkedő cég, nem halott, fejleszt, erre utal a már említett közgyűlés is. Ezen kívül aligha van másban több potenciál, mint a külföldi magyaroknak nyújtott szolgáltatásokban (hozzáteszem, sajnos..) Ezért abban bízom, (és mivel van szerencsém személyesen ismerni a cég egyik vezető alkalmazásban lévő emberét), hogy bővülő ügyfélkör, jó jelentések várhatóak
2, kispapír-rally: szinte az összes kispapír kitörőben van, vagy volt, az Opus sztorinak szerintem lassan vége, viszont emlékezzünk, másfél éve még ott is hasonló zajlott, mint most itt, és sokan nem hittek benne, akik meg igen, hát ;) tehát szerintem nincs még vége ennek a rallynak, és ha ennél jóval gyengébb cégek is sorra kerülnek, akkor ez is fog. (Valaki írta, hogy volt ez 4-nél is: való igaz, viszont az Opus is volt 3-nál, mégsem 25-nél volt a rally vége)
Várakozásom januárra egy jó 40-es árfolyam, ami reméljük beteljesül
Remélem, nem leszek egyedül eme leírással és vallomással, hogy honnan, mit várok:)
Nerry 2017. 11. 13. 17:14
Előzmény: #3405  Hathor
#3408
23-on 11k van már csak, nem hinném, hogy sok kéne, hogy kiszedjék ;)
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 17:07
Előzmény: #3406  Hathor
#3407
Bocs, ez Bux lett volna :)
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 17:07
#3406
Napi aljas záró meg is lett ma is!
Bux 39254!
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 16:56
Előzmény: #3404  kimpaa
#3405
Jaja, mindjárt vége 23nak is. Mondtam 24
kimpaa
kimpaa 2017. 11. 13. 16:50
Előzmény: #3403  Hathor
#3404
veszik, egyszer csak elfogynak
Hathor
Hathor 2017. 11. 13. 16:37
Előzmény: #3402  joshuakj
#3403
Igen  100milliókat keresett Mészáros papírosoknak meg sem kottyan. 
joshuakj
joshuakj 2017. 11. 13. 16:31
Előzmény: #3401  kimpaa
#3402
Ahogy Hathor mondta.. ezert kell egybe kikapni a szinteket
kimpaa
kimpaa 2017. 11. 13. 16:29
Előzmény: #3399  joshuakj
#3401
másznak lefele a forintozók, 24-n nem ment el, most megpróbálják 23-n :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek