Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
quaestor1 2020. 03. 25. 10:47
Előzmény: #22959  quaestor1
#22960
enni és kommunikálni kell !!
quaestor1 2020. 03. 25. 10:46
#22959
Új beszálló?
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 24. 09:42
Előzmény: #22957  Törölt felhasználó
#22958
Na ja, korai lenne még a bevásrlás, lesz még esés a tőzsdén, főleg ha kína elkezd visszafertözödni. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 24. 09:21
Előzmény: #22956  DadanKarambolo
#22957
itt még mehet de akik magasan nyitottak ott már tömés van,amik alacsonyan azok még mehetnek aztán ha meglesz a 10%+ megy itt is a tömés
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2020. 03. 24. 09:17
#22956
indi van megint: 20,6 Ft, csak most felfele 
_Macika_
_Macika_ 2020. 03. 20. 12:05
#22955
bakter19
Törölt felhasználó 2020. 03. 20. 12:01
Előzmény: #22953  Sehmet
#22954
itt a 20as könyvben 170k eladó van 22,1-től 35-ig.
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 20. 11:58
Előzmény: #22952  Törölt felhasználó
#22953
Kösz, nézem a Nutexet és realizálom is a 16 Ft-ost. Szkeptikus vagyok abban, hogy ez lineárisan emelkedik .... 
Törölt felhasználó 2020. 03. 20. 11:46
Előzmény: #22951  Sehmet
#22952
nutex 22 ft, +30% felett
nord lett a legolcsóbb. 
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 20. 10:41
Előzmény: #22950  Törölt felhasználó
#22951
Fogalmam sincs, de szerintem az már egy pszichikai határ. Én 21,80-ra teszem fel eladásra. 18-on vettem. Az is 20 % felett van. 
Törölt felhasználó 2020. 03. 20. 10:28
Előzmény: #22949  Sehmet
#22950
22-ig kiveszik? 
Sehmet
Sehmet 2020. 03. 20. 09:48
#22949
Reméljük, ez nemcsak profitrealizálás, hanem elindult valami. 
VlagyimirMutyinxd 2020. 03. 20. 09:43
#22948
Jól jöhet a nordnak ez a koronás segítségnyújtás :)
Invest8 2020. 03. 19. 18:30
Előzmény: #22943  Hathor
#22947
Pontosan mire gondolsz, mi mutatja a jövőt?
quaestor1 2020. 03. 19. 17:02
Előzmény: #22944  peret
#22946
hány darabot?
gmp3 2020. 03. 19. 15:52
Törölt hozzászólás
#22945
peret
peret 2020. 03. 19. 12:47
#22944
2 forinton veszek.
Hathor
Hathor 2020. 03. 18. 23:16
Előzmény: #22888  Törölt felhasználó
#22943
Hat! Nekem a jovot mutatja..
Kerdes ki hogy nezi :)
Meg vagy meg mester?! 
1valaki
1valaki 2020. 03. 18. 15:57
Előzmény: törölt hozzászólás
#22942
Ezért kell venni!
Delta20 2020. 03. 18. 14:16
Törölt hozzászólás
#22941

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
  • Befalap
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek