Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 20. 13:36
Előzmény: #20754  Muszka1
#20760
Gyakorolunk dec.2 utánra?
hibaz 2019. 11. 20. 13:35
Előzmény: #20757  Kisbot
#20759
Az elmúlt 1 évben, pedig 4 alkalommal átforgattak 20 M db-ot.......
don_king
don_king 2019. 11. 20. 13:35
Előzmény: #20756  oxylant
#20758
Hajrá!
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 20. 13:34
Előzmény: #20752  villanas
#20757
Én is úgy tudom, hogy 30 millió darab forog. 
Igen ez kevés, legalábbis nem túl sok.
oxylant
oxylant 2019. 11. 20. 13:33
Előzmény: #20755  hibaz
#20756
53
hibaz 2019. 11. 20. 13:31
Előzmény: #20751  oxylant
#20755
Ilyen gyorsan ?? Ma ?? szerintem ma is visszatolják még,de biztató,hogy nincs eszeveszett nagy forgalom....
Muszka1
Muszka1 2019. 11. 20. 13:31
Előzmény: #20751  oxylant
#20754
Mindenesetre valami készül. 
don_king
don_king 2019. 11. 20. 13:31
Előzmény: #20750  Kisbot
#20753
Így van. Ez fog a legnagyobbat durrani.
villanas 2019. 11. 20. 13:30
Előzmény: #20750  Kisbot
#20752
Lehet rosszul latom de 60 milla a papir amibol 30 van a bet szerint nagytulajnal. Az keves?
oxylant
oxylant 2019. 11. 20. 13:29
Előzmény: #20749  hibaz
#20751
52,8-at át kellene vinni...
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 20. 13:28
Előzmény: #20744  villanas
#20750
Szerintem egy héttel ezelőtt még a Nutex Rally is elképzelhetetlennek tűnt. A tőzsdén semmi sem lehetetlen.
Egyébként a Nord annyiban különbözik a többitől, hogy kevés a közkéz és a darabszám. 
Vagyis ha megindul nehéz lesz beszállni, többszöri limites nyitók lehetnek.  
Márpedig megindul ez is, legalábbis minden jel erre mutat.
hibaz 2019. 11. 20. 13:28
Előzmény: #20748  oxylant
#20749
Tegnap előtt a 48 ft-ról,tegnap a 49 ft-ról,ma az 50 ft-ról pattanunk le ????
oxylant
oxylant 2019. 11. 20. 13:25
Előzmény: #20746  hibaz
#20748
50
hibaz 2019. 11. 20. 13:25
#20747
49,9
hibaz 2019. 11. 20. 13:24
Előzmény: #20739  Kisbot
#20746
49,55
hibaz 2019. 11. 20. 13:23
Előzmény: #20742  don_king
#20745
49,2
villanas 2019. 11. 20. 13:17
Előzmény: #20735  don_king
#20744
Sajnos egy Nitex-ralli itt elkepzelhetetlen. Nyilvan nem lesz 150-200 forint kozott a reszveny...
Törölt felhasználó 2019. 11. 20. 12:48
Előzmény: #20741  Kisbot
#20743
szerintem is, de ez már 2020-as sztori lesz. Idei évet a nutex zárja. 
don_king
don_king 2019. 11. 20. 12:43
Előzmény: #20741  Kisbot
#20742
Ezt már 2017 leosztották. 2-2,5 mrd kicsit sok egy üres cégért. Gondolom nem véletlen. De csak gondolom. Én csak itt spekulálgatok.
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 20. 12:15
Előzmény: #20738  don_king
#20741
Meg fog indulni az biztos.
Rendezett cég, és olcsó. A jelenlegi tevékenységéhez nincs szükség tőzsdei háttérre. Lesz olyan cég akinek kelleni fog. 
Szerintem ez már a háttérben le is van osztva. 
Szigorúan magánvélemény, senkit nem szeretnék ezzel befolyásolni.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek