Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:22
Előzmény: #20172  DadanKarambolo
#20180
Plusz. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:21
Előzmény: #20172  DadanKarambolo
#20179
Tarany velunk van, repulunk!
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:19
Előzmény: #20174  Törölt felhasználó
#20178
Van egy NER-kozeli baratom. Barat, ismer mindenkit, de infom sajna nincs.  Jelenleg. Elmondtam neki ezt a NER en beluli menozeses gondolatomat. Azt mondta, “okos vagy”. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:15
Előzmény: #20164  DadanKarambolo
#20177
Nem en. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:11
Előzmény: #20156  Nordbi
#20176
Hogy mondhat ilyet egy tulajdonos?
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:07
Előzmény: #20151  Nordbi
#20175
8. A reszvenyek felertekelodnek. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 19:06
Előzmény: #20151  Nordbi
#20174
1. Tarany mar irt van. 
2. A repulogepgyara elott szep jovot latok. A NER altal tamogatott emberrol beszelunk. 
3. Amennyiben a BET re behozza az korman es nemetkozi szinten jobb megitelest valt ki. 
(Ha egy Audibol szallsz ki komolyabban vesznek, mintha egy haromajtos Suzukibol - sajnos )
5. Alapvetoen elit dolog tozsden lenni ( a vilag top cegei tozsden vannak). 
A NER en belul is a menokhoz fogsz tartozni. 
4. Finanszirozasi lehetoseg 
5. Adozas?
6. Kozos tulajdonlas. 
7. Barmi egyeb amirol nem tudhatunk. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 08. 18:17
Előzmény: #20172  DadanKarambolo
#20173
Jó a beszed tesó!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 08. 18:15
Előzmény: #20171  Airmail
#20172
Felőlem gyárthatunk repülőgépet, vagy alkatrészeket hozzá. A lényeg, hogy az árfolyam is repüljön az egekbe.
Airmail 2019. 10. 08. 18:08
Előzmény: #20170  DadanKarambolo
#20171
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 08. 17:25
Előzmény: #20169  DadanKarambolo
#20170
A nap nyertesei viszont mi voltunk. :-))))))
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 08. 17:22
Előzmény: #20164  DadanKarambolo
#20169
Mi történ ma a tőzsdén, bukik a NER?  Opi, App, Cig, 4IG, Est nem semmi zakó volt.
hibaz 2019. 10. 08. 17:22
Előzmény: #20167  Törölt felhasználó
#20168
Igen..46,2
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 17:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#20167
Záró is?
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 17:19
Előzmény: #20164  DadanKarambolo
#20166
adminisztrátor ma, 17:17 #3669 Moderációs esemény történt "lorepapplacika" felhasználóval szemben.
Moderáció:
Kitiltás a teljes fórumból A moderátor indoklása:
klón
csacsa19712 2019. 10. 08. 17:19
Törölt hozzászólás
#20165
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 08. 17:18
#20164
Upsz, itt mi történt, mi ez a sok törölt dolog, ki az a Lacika?
lorepapplacika 2019. 10. 08. 17:16
Törölt hozzászólás
#20163
lorepapplacika 2019. 10. 08. 17:11
Törölt hozzászólás
#20162
lorepapplacika 2019. 10. 08. 17:10
Törölt hozzászólás
#20161

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek