A műtárgyra, főként az arany- és ezüsttárgyakra, ékszerekre, mint alternatív befektetési lehetőségre élénkebb kereslet mutatkozott. A 2012-es évre az aukciósház-vezetők pozitív várakozással tekintenek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a piac bővülése alapvetően továbbra is az ország gazdasági helyzetétől függ.
Műkincseket vásárolni kiváltságnak tűnhet sokaknak, egyesek szerint azonban érdemes egy még ismeretlen művész alkotását megvenni - jóval olcsóbban. A kockázat ugyan nagyobb, de elképzelhető, hogy később bőven megtérül a befektetés. A nagy nevek természetesen még "kifizetődőbbek", de jóval drágábbak is, nem beszélve arról, hogy egy már nem kortárs művész darabjaihoz sokkal nehezebben lehet hozzájutni és már a remény sincs meg újabbak elkészültére.
link
Két amerikai kutató egy saját maguk által előállított műkincspiaci index segítségével arra a megállapításra jutott, hogy jobban jár az, aki műkincsekbe fektet annál, aki marad a hagyományosabbnak mondott tőzsdei részvényvásárlásnál. Az elmúlt öten éven ugyanis magasabb volt a műkincspiaci befektetések hozama.
link
Miközben külföldön már több olyan befektetési alap létezik, amely portfóliójában műtárgyakra specializálódik, Magyarországon még gyerekcipőben jár a befektetési célú műtárgyvásárlás. A szakemberek azonban reménykednek és derűlátóak. Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a műtárgy vásárlása előtt mindenképpen érdemes kiterjedő ismereteket szerezni.
link
Egy műgyűjtő szerint a tudás hiánya nagy kockázattal jár. Véleménye szerint ötvözni kell az ismereteket és a személyes érdeklődést. Műtárgyat vásárolni lehet ugyan szigorúan pénzszerzési céllal, ki örülne azonban egy olyan képnek vagy szobornak, ami megéri ugyan a befektetést, a tulajdonosnak viszont nem tetszik. Az ember nem a páncélszekrénynek vásárol, akkor már a tőzsde is jobb - tette hozzá.
Műtárgy vásárlás mint befektetés