Topiknyitó: pampa 2007. 06. 28. 12:58

Mi lesz veled világ?  

Legyen egy topikja a külföldi híreknek is.

Mint mindennek ezeknek is van hatásuk a Magyar tőzsdére.

Ezt most találtam nagyon érdekes,demokrácia értelmezés.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2007. 10. 30. 17:29
#100
"Az amerikaiak többsége támogatná az Irán elleni megelőző katonai csapást egy friss felmérés szerint.

A Zogby kedden ismertetett közvélemény-kutatása szerint az amerikai szavazók 52 százaléka helyeselne egy katonai csapást annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson.

A megkérdezettek 53 százaléka tartja valószínűnek, hogy az Egyesült Államok még a 2008 novemberi elnökválasztás előtt katonai támadást indít a perzsa állam ellen.

A Zogby telefonos felméréséből az is kiderül, hogy leginkább a demokrata párti szavazók (63 százalék) gondolják úgy, hogy az amerikai megelőző csapás már a közeljövőben megtörténhet. A függetlenek körében 51, a republikánus szavazóknál 44 százalék tartja ezt valószínűnek. A csapásmérés támogatottsága viszont a kormányzópárt támogatói között nagyobb (71 százalék), mint a demokraták (41 százalék) és a függetlenek között (44 százalék).

Az elnökválasztás előtti amerikai támadást a fiatalok valószínűbbnek tartják, mint az idősek, és több nő gondolkodik így, mint férfi.

Arra a kérdésre, hogy az elnökségre pályázó politikusok közül kit tartanának a legalkalmasabbnak Irán ügyének kezelésére, Hillary Clinton New York-i szenátort választotta a válaszolók 21 százaléka, Rudy Giuliani volt New York-i polgármester 15 százalékot kapott. A vietnami veterán John McCain szenátort 14 százalék látná szívesen az elnöki székben, ha Irán ellen kellene fellépni.

A nők 24 százaléka szerint Clinton a legmegfelelőbb személy arra, hogy az Egyesült Államokat vezesse egy Irán elleni viszályban, a férfiak leginkább (18 százalék) McCain vezetésében bíznának.

Az amerikaiak 28 százaléka úgy hiszi, hogy az Irán elleni csapást csak az új elnök beiktatása (2009. január 20.) után szabad végrehajtani, 23 százalék már korábbi támadást támogatna. A válaszadók 29 százaléka szerint Amerika nem indíthat támadást Irán ellen, 20 százalék bizonytalan a kérdésben.

Az amerikaiak 68 százaléka tart attól, hogy az Egyesült Államok területét újabb, a 2001. szeptember 11-hez hasonló terrortámadást fogja érni."
link
pampa 2007. 10. 28. 14:38
Előzmény: #98  Törölt felhasználó
#99
Szlovákok kérik a magyar bocsánatkérést.

link
Törölt felhasználó 2007. 10. 27. 23:52
#98
"A Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke arra biztatta Ausztriát, hogy szálljon ringbe az Iránnal szembeni szigorúbb szankciók érdekében.

Ronald S. Lauder a Profil osztrák hírmagazin hétfői számában megjelenő, de már a hét végén ismertetett interjújában kijelentette, hogy "Ausztriának fel kellene zárkóznia a világ többi részéhez, és világosan Teherán értésére adnia, hogy tilalmi intézkedések fenyegetik, ha folytatja nukleáris fegyverkezését".

Az Estée Lauder kozmetikai világcég örököse, akit Edgar Bronfman utódjaként idén júniusban választottak meg a szervezet vezetőjévé, különösen az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern iráni földgázprojektjét bírálta.

Nem lehet egyszerre mindkét oldalon állni: az egyiken szembehelyezkedni a nukleáris fenyegetéssel, a másikon viszont gazdaságilag támogatni Iránt - mondta az interjúban az OMV-vel kapcsolatban.

A WJC elnöke - korábbi amerikai védelmi államtitkár - a nyolcvanas években Bécsben szolgált nagykövetként: az ő időszakában helyezte a washingtoni kormány megfigyelési listára Kurt Waldheim akkori osztrák elnököt feltételezett náci múltja miatt.

A Profilnak adott nyilatkozatában dicsérte, amit Ausztria a holokausztáldozatok kárpótlásáért tett. "Talán a segítség egy kicsit későn érkezett, és természetesen mindig lehetne többet tenni. Mindenekelőtt a kulturális javak visszajuttatása területén lennének kívánatosak további lépések" - fejtette ki."
forrás: link
bizonyos részei a mollys topikba is elmenne, szorongatják az omv f@rkát is
Törölt felhasználó 2007. 10. 27. 09:41
Előzmény: #96  Törölt felhasználó
#97
Utolsó figyelmeztetés: Az emberiség már a saját túlélését veszélyezteti

Az emberiség túlélését veszélyezteti az a tempó, amellyel az elmúlt 20 évben fogyasztjuk a Föld természeti kincseit - figyelmeztet 1400 kutató az ENSZ számára készített jelentésében.

...ha a kormányok sürgősen nem tesznek valamit a természeti források és a környezet védelmében, akkor hamarosan a fejlődés további lehetőségét vesszük el az utódainktól.

- A Föld népessége 20 év alatt 34 százalékkal nőtt, és eléri a 6,7 milliárdot.
- Az egy főre jutó éves jövedelem 40 százalékkal nőtt, és eléri a 8162 dollárt.
- Minden évben 73 ezer négyzetkilométernyi erdő tűnik el - Wales területének három és félszerese.
- Évente 75 ezer ember életét követelik a természeti csapások.
- A tiszta ivóvíz hiánya okozta megbetegedésekben 3 millióan halnak meg.
- Tízmillió 10 év alatti gyermek hal meg.
- A mezőgazdaság termelékenysége 39 százalékkal nőtt az 1980-as évek óta.
- A legnagyobb folyók 60 százalékát duzzasztják, vagy elterelik.
- Az édesvízi halak száma 50 százalékkal csökkent az elmúlt húsz évben.
- A várások több mint felének a levegője szennyezettebb a megengedettnél.

link
Törölt felhasználó 2007. 10. 17. 11:08
Előzmény: #95  Törölt felhasználó
#96
sztem nem kell fegyvergyártó Rvt venned, a természet gondoskodni fog a fenntarthatóságról, pl járványok formájában.
Ha nagyon hosszú távban akarsz rvt venni, akkor valami viztisztító berendezéseket gyártó cégbe vásárolj be szerintem, mert ha így folytatjuk a környezet szennyezést, akkor előbb utóbb az olajnál és az aranynál is drágább kincs lesz az ivóvíz. Előbbi kettő nélkül még csak megvan az ember, nade inni csak kell valamit, s a sörben is van viz.
Törölt felhasználó 2007. 10. 17. 02:47
Előzmény: #94  Törölt felhasználó
#95
ez a fentartható növekedés akkor mitjelent?

kikell rtani 5milliárd embert a földröl tehát vegyek fegyvergyártó RVt meg megujuló energiást?
PPLast rulz.
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 22:40
Előzmény: #90  Törölt felhasználó
#94
fretek, kanyisz!
a gondolatok nem az sajátjaim, ott vana végén a szerző neve is. én csak azért másoltam be, mert szerintem is van benne (de lehet hogy kissé őrült) logika.
A háztartási gázmotoros hőtermelést pedig persze hogy nem a gazpromtol vett gázzal érti a szerző, ha még lesz a gazpromnak egyáltalán földgáza, hanem a 4. pontban említett háztartási biogázzal.
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 22:27
Előzmény: #92  Törölt felhasználó
#93
kanyisz

a decentralizált kogenerációs erőművekkel (nyilván azonos energia szükségletet feltételezve) csökken a primer energia hordozók (így pl. földgáz) fogyasztás. Ergo: nem kell fennmaradnia.
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 22:00
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#92
De azért a világkereskedelem gázra eső részének fenn kellene maradnia. Nem?
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 21:55
Előzmény: #90  Törölt felhasználó
#91
kanyisz

nyuszi félreérthetően fogalmazott. a villamos és hőenergiát kapcsoltan, egyidejűleg termelő gázmotorok (nem háztartásiak) azért hasznosak, mert a mechanikus (villamos) hatásfokuk (38-46%) mellett értéket jelent a hőhatásfokuk is (40-46%). A hayományosan hulladékként jelentkező hőenergiát pl. távfűtésre használják, így optimális méretezéssel a gázmotorok összes (mechanikus és hő-) hatásfoka eléri a 80-90 %-ot. /A hagyományos hőerőművek elhűtik (azaz kidobják) a hőenergiának azt a részét, amely nem alakítható mechanikus energiává/.

A gond a hozzászólással kapcsolatban az erőltetett ütem és a háztartási célú kifejezésekkel van.
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 21:43
Előzmény: #89  Törölt felhasználó
#90
nyuszi!
Amig idáig nem jutottam:

"5) A háztartási gázmotoros hőtermelés és áram-termelés erőltetett ütemű fejlesztésével, "

azt hittem, hogy őrült, de van benne logika.
De csak egy olcsó Gázprom kereskedő az ipse, szüntessünk meg mindent kivéve a gázfogyasztást, aranyos.:o)
Törölt felhasználó 2007. 10. 16. 16:37
#89
Véget ért a budapesti őszi konferencia-szezon energetikai része. Az első tanulság a demokrácia teljes hiánya: ezeken a konferenciákon semmilyen VALÓBAN környezetbarát vélemény nem hangozhatott el, mivel a részvételi díjak 30,000 és 250,000 forint közöttiek voltak (és mivel a környezetvédelem ügye - ez egyre nyilvánvalóbb - vagyoni és jövedelmi kérdés: akinek magasabb a jövedelme/vagyona, az a Természettől többet vesz el, akinek pedig alacsonyabb, az kevesebbet, ezért a két jelző: a Szegény és a Zöld kezd egymás szinonimájává válni).
De ne támasszunk túlzott igényeket üzleti alapon szervezett konferenciákkal szemben, elégedjünk meg a nyilvánvaló magyarázattal: ezek a konferenciák a Növekedésről szóltak és nem környezetvédelemről. Arról szóltak, hogy a Természet rovására hogyan lehet FOLYTATNI a növekedést?
Mert hogy a növekedést csak a Természet rovására lehet folytatni, ez nyilvánvaló, ez így volt, amióta világ a világ. Csakhogy ma már a Természet tiltakozik a Növekedés ellen (a globális légkör EGYRE GYORSULVA melegszik, a bioszféra - az ásványkincsek nélkül - csak 52,000,000 főt tud eltartani és nem 6,500,000,000-t, stb.)... és ez az, amit a Növekedésben leginkább érdekelt üzleti körök struccként élnek meg. Csak példaként emlékeztetek Soros György úr tegnapi felszólalására, aki hosszan és alaposan részletezte Kína helytelen növekedési politikáját (ide a rozsdás bökőt, hogy nem fektetett be Kínában egyetlen centet sem) ... de Mr. Soros mélyen hallgatott a USA növekedéséről ... és általában a világkereskedelem szerepéről a globális légkör egyre gyorsuló melegedésében, a sarki jégsapkák kb. 2042-es eltűnése után már rohamosan, kb. 2050-ben bekövetkező globális növényvilág-összeomlásban, majd valamennyi állatfaj (köztük az ember) kipusztulásában, a kb. 2060-ban bekövetkező
hőkatasztrófában!
Nincs "klímaváltozás", a globális légkör melegedése nem állapodott meg, hanem EGYRE GYORSUL, a jelenlegi az nem egy stabil állapot (mint a klíma), hanem egy katasztrófa-folyamatnak egyetlen, átmeneti pontja csupán. A "klímaváltozás" kifejezés megalkotóit a Növekedés imádói között kell keresnünk, mivel ez a hazug kifejezés éppen úgy a Növekedést van hivatva szolgálni, mint a "fenntartható növekedés" hazug kifejezés is. Ezek a hazugságok a Természet kihasználásának további fokozását célozzák, tekintet nélkül arra, hogy mit szól ehhez a Természet.
Csakhogy most már a bőrünkre megy a játék! Ha nem állítjuk le 30-40 év alatt a globális légkör egyre gyorsuló melegedését, akkor elpusztulunk mi is, nemcsak azok az öngyilkos idióták, akik okozzák a hőkatasztrófát. Hogy kik ezek? Könnyű kitalálni, hiszen a melegedésért túlnyomórészt az ásványi eredetű szenek elégetése a felelős.
Az ásványi eredetű szenek elégetését 5 éven belül be kell szüntetni, a szénhidrogének kitermelését pedig 1 éven belül!
A szénhidrogének 70-75 %-át a világkereskedelem, 20-25 %-át a háztartások (magáncélú gépjármű-közlekedés) és kb. 5 %-át az erőművek használják fel. Az összes ásványi szén esetében nem egészen ez a helyzet: 50 % világkereskedelem, 25 % erőművek, 25 % háztartások.
Nyilvánvaló, hogy elsőként
be kell szüntetni a világkereskedelmet,
sőt, 5 éven belül a szomszédos települések közötti kereskedelmet is. Ehhez önellátó országokra, 5 éven belül pedig önellátó településekre van szükség.
*****
A fentiek ismeretében csak hallgatom a sok-sok sületlenséget, amit a sok felszólaló ezeken a budapesti konferenciákon összehordott. Ezek bizony "elmentek az erdőbe", ahogy mondani szoktuk, vagyis még a saját környezetükről sincs a döntésükhöz elegendő információjuk ... mégis megpróbálnak másokat is az erdőbe vezetni. Hogy miért? Egész egyszerűen képtelenek elhinni, hogy ha rezet szarnak, akkor is véget ért a világgazdaságban a növekedési ciklus. Jön a csökkenési ciklus, amit erőszakosan elodáztak, a "fenntartható növekedés"-sel, újabban a "klímaváltozás"-sal is.
A csökkenési ciklus, a recesszió a jelenlegi üzleti infrastruktúrának a túlnyomó részét egyszerűen nem igényli. Ha a recessziót a növekedéshez kialakított stratégiánkkal próbáljuk meg kezelni, az igen gyors tönkremenetelt okoz. A recesszió kezelésének történetileg is-mert egyetlen sikeres stratégiája pontosan a helyi önellátás, a települési autarkia, mégpedig energiaszegény, kézműves szinten. Érdekes, pontosan ezt igényli a Természet is!
A növekedési stratégiához kialakított üzleti infrastruktúra túlnyomó része egyrészt logisztikai (ez a politikai döntéstől függő időpontban megszűnik), másrészt hitelezési (ez - az óriási tőketúlkínálat miatt - már jelenleg is omladozik, mindenféle homályos ügyletre érzi magát kényszerítve), a hitelezési rész mögött pedig ott áll
a befektetői kör, a fő környezetromboló!
A csökkenés körülményei között hitelre sosincs szükség (hiszen a termelés volumenének csökkenésével folyamatosan szabadulnak fel új és még újabb eszközök). A gyáripar, a növekedés korában a műszaki fejlődés újabb meg még újabb befektetéseket hozott ... na de műszaki fejlődés a kézműipar esetében? Legfeljebb a kalapács fogásán változtat majd valaki, de ehhez nem kell hitel.
Szegény amerikai nyugdíjasok,
kénytelenek lesznek a kiadásaikat JELENTŐ-SEN visszafogni ... sajnos.
Itt az idő, hogy a LÉNYEGRŐL essék szó és nem mindenféle hazugságról, félrevezetésről. Hogyan állítjuk le a melegedést?

1) A népesség egykés csökkentését szolgáló nemzetközi egyezménnyel és törvénnyel,
2) Védővámokkal, a külkereskedelem megszűnéséig egyre növekvő mértékben; ha az EU gazdag országainak nem tetszik, akár az EU-ból való kilépéssel is,
3) A kőolajra és a földgázra kirótt, a fogyasztás teljes megszűnéséig egyre növekvő környezetrombolási bírságokkal,
4) A háztartási biogáz erőltetett ütemű fejlesztésével,
5) A háztartási gázmotoros hőtermelés és áram-termelés erőltetett ütemű fejlesztésével,
6) Környezetbarát (önellátó) 10,000-fős települések előnyben részesítésével (igen hosszú élettartamú, igen magas hőszigetelő-képességű, FÖLDSZINTES házakkal),
7) Az ásványi szenet elégető erőművek be-tiltásával,
8) A hőtermelő elektromos háztartási gépek fokozatos betiltásával,
9) A Föld mélyéből kinyert anyagok hulladékának összegyűjtésével, deponálásával.

EZEKRŐL kellene beszélni, írni ... és nem csak a helyet kitölteni a lapban, amúgy vámosmiklós módra.
Bárkinek joga van elmenni az erdőbe. De aki másokat életük döntően fontos kérdéseiben megtéveszt vagy tévedésben tart jogtalan vagyoni előnyszerzés céljából, az nem csupán csalást, hanem emberélet szándékos veszélyeztetését, ha a pusztulás bizonyossága is előre látható, akkor szándékos emberölést követ el. Aki pedig mindezt az egész Föld élővilága ellen követi el, az emberiség elleni bűnt követ el.

Dezső László
vg hozzászólása
Törölt felhasználó 2007. 10. 14. 18:51
Előzmény: #81  matgab
#88
matgab

vonulj be katonának. tudod, önkéntes. azért ne sírj, hogy mást nem visznek kötelezően.
pampa 2007. 10. 14. 15:42
Előzmény: #86  Törölt felhasználó
#87
Végül valahol Afrikában kapták el,és eléggé tisztázatlan körülmények között került Törökországba.
Pont ez a lényeg,ez egy gazdasági fórum,és ezek alapján bármelyik kis állammal megcsinálhatnak akármit.
Hol van itt a biztonság?

Ráfogják,hogy terrorista vagy támogatja a terrorizmust, a repülőt vezetők talán fele is Szaudi volt,őket nem bombázták ez miatt.
De Afganisztánt ahol talán bujkált Laden azt porig.
Törölt felhasználó 2007. 10. 14. 15:00
Előzmény: #85  pampa
#86
ez a történet egyik fele
a másik feléhez, azt kell tudni, hogy kb. 7 évvel ezelőtt, mielőtt az akkori kurd vezért apo-t elfogták, a görögökhöz az olaszokhoz, majd Moszkvába menekült.
ja és gazdasági fórum, tehát a lényeg
kinek az érdeke, hogy a török turizmus ne vigye el az ügyfeleket?
pampa 2007. 10. 14. 14:32
Előzmény: #84  Törölt felhasználó
#85
Ide jutott a Világ! Az erősebb ország már nyíltan tiporja a gyengébbet.

link

Nem is csinálnak belőle különösebb ügyet,ha a másiknak szabad akkor nekem is.
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 21:17
Előzmény: #83  Törölt felhasználó
#84
"The IRS data show that the median tax filer's income -- half earn less than the median, half earn more -- fell 2% between 2000 and 2005 when adjusted for inflation, to $30,881. At the same time, the income level for the tax filer just inside the top 1% grew 3%, to $364,657.

Democrats, on the other hand, have sought to exploit angst about stagnant middle-class wages and eroding benefits in showdowns with Mr. Bush over issues such as health insurance and trade."
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 21:09
Előzmény: #82  Törölt felhasználó
#83
"The IRS data go back only to 1986, but academic research suggests the rich last had this high a share of total income in the 1920s."
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 21:07
Előzmény: #81  matgab
#82
"The richest Americans' share of national income has hit a postwar record, surpassing the highs reached in the 1990s bull market, and underlining the divergence of economic fortunes blamed for fueling anxiety among American workers.

The wealthiest 1% of Americans earned 21.2% of all income in 2005, according to new data from the Internal Revenue Service...

The bottom 50% earned 12.8% of all income..."
wsj.com
matgab 2007. 10. 12. 09:00
Előzmény: #80  Törölt felhasználó
#81
Tenap volt Für Lajos az Echo TV-n.
Azt mondta, hogy Magyaro.-nak nincs még egy páncélos hadosztálya sem, nincs tüzérség, van 14 harci helikoptere, és van ez a tucatnyi MIG 29-e sé lesz 14 -12(?) Gripene.
Valamint van 25.000 katonája.
A trianoni békeszerződés során, mikor az országot le akarták nullázni 36.000 katonát engedtek meg Mo.-nak, ma 100.000 katonát tarthatnánk...
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 08:40
Előzmény: #79  Törölt felhasználó
#80
1948. december 20.

Véget ér a csehszlovák-magyar lakosságcsere, noha néhány áttelepülõ még 1949 tavaszán is érkezik Csehszlovákiából Magyarországra. Csehszlovák adatok szerint Csehszlovákiából a lakosságcsere keretén belül, ill. azzal párhuzamosan összesen 89 660 magyart telepítettek át vagy
települt át Magyarországra, Magyarországról ezzel szemben 71 787 szlovák települt át Csehszlovákiába; magyar adatok szerint a Csehszlovákiából kitelepített magyarok száma 87 839, a Magyarországról Csehszlovákiába áttelepült szlovákoké pedig 71 215.

link

----

1950. március 1.

A II. világháború utáni elsõ népszámlálást tartják Csehszlovákiában. Szlovákia 3 442 317 lakosából mindössze 354 532 fõ, az összlakosság 10,3%-a vallja magát magyar nemzetiségûnek, a reszlovakizáltak jelentõs része még szlováknak jelentkezik. A magukat magyarnak vallók száma 1961-ben 518 782-re (12,4%), majd 1970-ben 552 006-ra (12,2%) emelkedik.
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 08:31
Előzmény: #74  pampa
#79
"Én azt mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csak azért, mert magyar volt – idézte több szlovákiai hírportál a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric szombaton elhangzott szavait."

----------------------------

A CSEHSZLOVÁK–MAGYAR LAKOSSÁGCSERE-EGYEZMÉNY
Budapest, 1946. február 27.

"Minden, Magyarországon állandó lakóhellyel bíró szlovák és cseh nemzetiségû személy, aki az alább meghatározott feltételek mellett a Csehszlovákiába való áttelepülésre irányuló SZÁNDÉKÁT KINYILVÁNÍTJA, áttelepíttetik anélkül, hogy a magyar kormány ezt megakadályozná."

"A Magyarországból Csehszlovákiába áttelepítendõ szlovákokkal és csehekkel egyenlõ számban olyan Csehszlovákiában llandó lakóhellyel bíró magyar nemzetiségû személyek TELEPÍTTETNEK át Magyarországra, akik a Csehszlovák Köztársaság Elnökének a német és magyar nemzetiségû személyek csehszlovák állampolgárságának rendezése tárgyában kiadott, 1945. augusztus 2-án kelt rendelete (Törvénygyûjtemény 33/1945. szám) értelmében csehszlovák állampolgárságukat elvesztették."
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 08:27
Előzmény: #74  pampa
#78
"Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni:
a) a német vagy magyar nemzetiségû személyeket,"

link

link

Ezt tartják ma is "aktuálisnak"...
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 07:51
Előzmény: #75  Törölt felhasználó
#77
túl sokan vagyunk.
pampa 2007. 10. 12. 07:50
Előzmény: #75  Törölt felhasználó
#76
„A grafikai tervre azért van szükség, hogy megvizsgáljuk azt, a tábla tartalma beilleszkedik-e a törvényes keretek közé, mivel az a veszély fenyeget, hogy a Székelyföld-tábla újraelhelyezése újabb nézeteltérésekre és médiakampányra ad okot. Ezt szeretnénk elkerülni” – idézi a lap a megye rendőrparancsnokát.

Velük is nehéz lesz a megbékélés.
Törölt felhasználó 2007. 10. 12. 07:44
#75
pampa 2007. 10. 07. 13:21
Előzmény: #73  pampa
#74
A Szlovákok sem jobbak....

"Én azt mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csak azért, mert magyar volt – idézte több szlovákiai hírportál a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric szombaton elhangzott szavait. Madaric, aki a Robert Fico nevével jegyzett vezető kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) alelnöke is, a szlovák közszolgálati rádióban az MKP elnökével, Csáky Pállal vitatkozva a Benes-dekrétumok alapján meghurcolt, és a szülőföldjükről, házukból, hazájukból kiűzött magyarokat okolta saját pokoljárásukért, amikor azt fejtegette, hogy a felvidéki magyarok közül csak az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra. "

Ezekután megint hehéz lesz megbékélésről tárgyalni....
pampa 2007. 10. 06. 13:36
Előzmény: #72  pampa
#73
Az USA hozzáállása a népirtáshoz kissé furcsa.
Ha éppen a jelenlegi szövetségesünk az érintett benne akkor igazán nem baj.
Ha pedig területet olajat akarunk foglalni akkor bizony ez föben járó bűn.

link

Ami a Palesztínokkal történik,arról ne is essen szó.............az nem népirtás az küzdelem a terrorizmus ellen.
pampa 2007. 10. 03. 15:38
Előzmény: #71  Törölt felhasználó
#72
Érdekes hogy a Szlovák kormány hogyan reagál egy magánlátogatásra.

link

Ők is EU. ország ,de minek....
Emberileg kicsit messzi vannak még Európától.
Törölt felhasználó 2007. 10. 02. 19:35
Előzmény: #70  pampa
#71
ez erdekes volt köszi
pampa 2007. 10. 02. 14:25
Előzmény: #69  pampa
#70
Nekünk még nagyon sok van belőle nagyon kellene rá vigyázni és nem kiadni az Állam tulajdonából.

link

Ha már nincs olajunk legalább az unokáin élvezzék a vízbőség előnyét.
pampa 2007. 09. 30. 09:07
Előzmény: #68  pampa
#69
Volt a napokban két film a kereskedelmi csatornán az USA-ból.
Nagyon érdekes volt mind kettő.
Az egyikben az FBI. juttatott el hiteles információkat ellenzéki csoporthoz házilag készíthető pokolgépről.és még be is építettt egy agitátorh hogy szélsőséges eszmét hirdessen ....és a többi már ment magától.....

A másikban maga a kormány szegi meg mind az USA,mind a Nemzetközi jogot annak érdekében hogy biztosítani tudja az országa biztonságát.......

Tudom,ezek csak filmek,de nem zörög a haraszt........
pampa 2007. 09. 24. 17:03
Előzmény: #67  pampa
#68
A hábotús feszültség továbbra sem csökken a térségben.

link
pampa 2007. 09. 20. 08:52
Előzmény: #66  pampa
#67
Tegnap este az a "sokkolós" bejátszás nagyon kemény volt.
Ez megmutatta az USA igazi mivoltját.
pampa 2007. 09. 19. 13:52
Előzmény: #65  Törölt felhasználó
#66
Ez szerintem ENSZ megállapodást sért.
link

Kolektív büntetés.Egyszer már volt egy népcsoport aki ilyet elszenvedet és nagyon felháborodott érte.

Vagy megint jön : Amit szabad Jupiternek azt nem szabad a .......
Törölt felhasználó 2007. 09. 18. 16:06
Előzmény: #64  pampa
#65
2000 dollár jár minden egyes beszervezett katonáért
link
pampa 2007. 09. 18. 15:41
Előzmény: #63  Monster
#64
Ja, amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a ........
Monster 2007. 09. 18. 15:15
Előzmény: #59  Törölt felhasználó
#63
Furcsán hangozna az amerikaiak szájából, ha pont ők ítélnék el ilyen okkal az irániakat:

A lapnak egy neve elhallgatását kérő magas rangú hírszerző úgy nyilatkozott, hogy „egy borzongató forgatókönyv szerint Iránt nyilvánosan elítélnék az iraki belügyekbe való beavatkozás miatt".
Törölt felhasználó 2007. 09. 18. 15:00
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#62
Az Apokalipszis az Armageddon előrejelzése gyakran visszatér a vakon hívők körében, de az 1937-39 között vészmadárként csacsogóknak azért végül csak bejött a jóslatuk, mert tájékozódtak és tudtak következtetni előre, függetlenül a hittől. A mai "vészmadarak" sem mindannyian a hit alapján jósolnak előre, hanem józanul következtetnek.
Ajánlom megnézni a Nat.Geographic.Ch.-en szerdán 20:00 -kor a Rejtélyes vallást a Barátok közt helyett. (hátborzongató)
Törölt felhasználó 2007. 09. 18. 13:43
Előzmény: #60  pampa
#61
A "háborúnak" Irán részéről is pénzzel és agymosással kellene folytatódni, nem katonai erővel...
Mint, ahogy az ellenfél teszi...
pampa 2007. 09. 18. 13:28
Előzmény: #59  Törölt felhasználó
#60
Nincsen még elég baj. Miért kell tovább feszíteni a húrt.

link
Irán nem Irak.
Törölt felhasználó 2007. 09. 18. 08:38
#59
link
A háború után "idegesítő" lesz, amikor sorban felrobbannak az óceánon az oljszállító tankerek, és III. világháborús helyzet fog kialakulni. Vajon lehet-e ezt a busht akkor hitlerhez hasonlítani?
pampa 2007. 09. 16. 15:32
Előzmény: #57  pampa
#58
Egy másik szintén demokratikus ország már porig bombázott egy országot azon feltételezés alapján,hogy tömegpusztító fegyvert birtokol.Az állítása mint utóbb kiderült nem volt igaz de már ez a tényen nem módosít.
Hiába mindíg az erős országnak van igaza.

link
pampa 2007. 09. 12. 19:18
Előzmény: #56  pampa
#57
A hír megerősítve az USA is elismerte a támadás tényét. Izrael még nem.

link
pampa 2007. 09. 07. 13:56
Előzmény: #55  pampa
#56
Gondolom ennek az esetnek is csak akkor lenne jelentősége ha fordítva történt volna.

link

Így teljesen normális akció.
Jogos önvédelem......
pampa 2007. 08. 29. 18:03
Előzmény: #54  pampa
#55
Ők sohasem hibáznak.
link

Még akkor sem amikor kilőtték az ENSZ megfigyelők tornyát.
Azok is terroristák voltak,ki tudja talán.......
pampa 2007. 08. 20. 10:59
Előzmény: #53  Törölt felhasználó
#54
Európai megoldás..........
link
Itt tartunk,meg is érdemeljük.
Kiváncsian várom a külügy reagálását.
Ja,igazis ez Románia belügye.......
Szép kilátások a jövőre nézve.
Törölt felhasználó 2007. 08. 02. 22:54
Előzmény: #46  Törölt felhasználó
#53
Jiscso raz:
"Mit kell tudni ahhoz, hogy egy adott kérdésben minden szempont figyelembe vételével tudjunk dönteni?

1. Milyen előzetes értékbecslés volt az ingatlan ügyében?
2. Ismerte-e ezt az értékbecslést a képviselőtestület?
3. Milyen értékesítési módot találtak az ingatlan értékesítésére? Nyílt pályázat v. meghívásos, esetleg odaadták az első jelentkezőnek?
4. Ha pályázat volt, hány pályázó indult és milyen pályázati anyagot adtak be pll. vételár tekintetében?
5. A pályázatban volt-e egyéb olyan feltétel, amely forgalmi értékhez képest a vételárat indokoltan csökkenthette.
6. Milyen más egyéb szempontot vett figyelembe a képviselőtestület az értékesítés során, ez kiderül-e a jegyzőkönyvekből?

Ha ezekre a kérdésekre megkapom a választ, akkor tudok dönteni arról, vajon az értékesítés sundám-bundám volt-e, avagy sem. Addig meg minden puszta kitaláció."

Please egy választ!
Törölt felhasználó 2007. 08. 02. 12:11
#52
húúúúúúúúúú!!!!! nagy baj van a fejekben.
Törölt felhasználó 2007. 08. 02. 11:52
Előzmény: #50  Törölt felhasználó
#51
"Amik itt lentebb megfogalmazódtak (a Tisztán akar látni?? beírást illetően), feltehetően véletlen egybeesésről van csupán szó, sok mindenben bizonyos bölcsek jegyzőkönyveiben leírtakhoz hasonlítanak."

Mik vannak a bölcsek jegyzőkönyveiben ???
Törölt felhasználó 2007. 07. 31. 15:43
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#50
Amik itt lentebb megfogalmazódtak (a Tisztán akar látni?? beírást illetően), feltehetően véletlen egybeesésről van csupán szó, sok mindenben bizonyos bölcsek jegyzőkönyveiben leírtakhoz hasonlítanak.
Törölt felhasználó 2007. 07. 31. 13:39
Előzmény: #48  pampa
#49
Tisztán akar látni??
Olvassa el ezt, a nagy átverés ellenszerét !!

Az EU ma már lényegesen különbözik attól, mint ahogy az alapító atyák 1957-ben megalkották az európai integrációt a római szerződéssel. Ebben önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező, jóléti, független államok önkéntesen társultak az egyenjogúság alapján bizonyos közös feladatok hatékonyabb ellátására. Az EU legfőbb célja az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásának biztosítása. Ez a szélsőségesen liberális szabadság meghatározás túlnyomórészt az erősek szabadságát biztosítja – a döntő többség rovására. Nem tűnt fel a nagyközönségnek, mivel rejtve volt, hogy csendben 180 fokos fordulat ment végbe az európai integrációban. A nemzetközi pénzoligarchia elfoglalta Brüsszelt és saját érdekei szerint használja.....

Ausztriát 1995-ben erőszakolták be az EU-ba. Egyrészt mesébe illő szép ígéretekkel halmozták el őket, másrészt pedig folyt a jóhiszemű és mesterségesen tájékozatlanságban tartott lakosság megtévesztése és megfélemlítése. Valóságos agymosás volt, pszichoterror. (Magyarországon most 2003–ban ugyanez tapasztalható. A hitelét vesztett politikai “elit” az alapvető demokratikus és emberi jogok sárba tiprása mellett a választási csalás lehetőségét is kódolta az alkotmányellenes népszavazás lebonyolításában.) Inge Rauscer asszony, az osztrák Haza és a köröttes világ polgári csoportosulás tagja a Demokrata újságnak elmondta, hogy a belépés óta eltelt 8 esztendő tapasztalatai alapján sajnos valamennyi, a belépéssel szemben felhozott érvük beigazolódott. Míg a belépést szorgalmazók által felsorakoztatott érvek hazugságoknak, de legalábbis hamis ígéreteknek bizonyultak. 2000-ben elindították a “Pártok feletti akciót az EU-ból való kilépésért” népi kezdeményezést. 1995-től 2000-ig Ausztriában 70.000 mezőgazdasági termeléssel foglalkozó családi gazdaság ment tönkre. Az uniós tagság a GDP zuhanását, az osztrák semlegesség végleges elvesztését, valamint a tejfeldolgozó üzemek 80%-nak a bezárását eredményezte. A fennmaradt gazdaságok 80%-a is csak úgy képes fenntartani magát, hogy a család tagjai közül többen is más területen is kénytelenek munkát vállalni; azon a munkaerő piacon amelyik egyébként is felettébb zilált állapotban van. A mezőgazdasági termékek felvásárlási árai 15-40%-al csökkentek, miközben a kereskedelmi árak erősen emelkedtek. Az EU-ban a mezőgazdaság parasztgazdasági formáját hosszabb távon halálra ítélték; helyére a mezőgazdasági - ipar tőr. Az emberek azonban egészséges élelmiszereket akarnak enni, nem pedig részben vagy egészben mesterséges táptalajon, javarészt természetes napfény nélkül fénycsövek alatt érlelt, génmanipulált nyersanyagokból gyártott, agyonkezelt, szintetikus állagjavítókkal, tartósítószerekkel teli tápokat… Az EU-s belépés előtt 3-4%-os volt a munkanélküliség most 9%-os. A nyugdíjrendszer és a társadalombiztosítási rendszer komoly válságban van. A kamionforgalom elviselhetetlen mértékben növekedett. Vitathatatlan, hogy Ausztria belépése az EU-ba katasztrofális hiba volt !!

Nézzük mit ír erről Dr. Fiedrich Romig egyetemi docens, aki politikai gazdaságtant tanított Bécsben, Grazban és Aachenben. Legújabb könyve ”Die Rechte der Nation” (A nemzet jogai) Stocker Verlag, Graz 2002 tartalmazza alábbi nézeteinek részletes indoklását.

Bukás árulás miatt

A kormányképes pártok az EU-ban egytől egyig hazaárulást követnek el. Ha nem ezt teszik, akkor nem kormányképesek, és a média – vérbíróság és a hírhedett “szankciók„ áldozatává lesznek. Ha egy párt nem akar ellenzékben maradni, közre kell működnie az EU koncertben a nemzetállam feloszlatásában, a szuverenitási jogokról való lemondásban, az alkotmány megszegésében, az esetleges semlegesség“szükség szerinti felfüggesztésében“, a demokrácia lebontásában, a saját parlament hatalmának megszüntetésében, a hatalmi ágak megosztásának felszámolásában, az állam hatalmi monopóliumának megszüntetésében, az idegen végrehajtó hatalomnak a saját felségterületre való beengedésében, az államhatárok fellazításában a szabad ember -, áru, tőke – és szolgáltatás – áramlás kedvéért, a gazdaság “globalizálásában“, a pénzügyi felségjog átruházásában (ezzel lemondva a saját hitel -, gazdasági és államkincstári politikáról), a környezetvédelmi előírások és szociális ellátottság színvonalának csökkentésében, a parasztság megtizedelésében, az állampolgárság intézményének elértéktelenítésében (egy sorba sorolás a külföldiekkel). El kell fogadnia a saját hadseregnek vazallusszolgálatra való kényszerítését és idegen parancsnokság alá sorolását és azt, hogy a hadsereg fegyverzetét és felszerelését nem a határok biztosításának követelményeihez, hanem a külföldön való bevetésekéhez és üzleti érdekekhez igazítják. Ami még állami feladatként megmarad, nem egyéb, mint a soha nem látott mértékű adók behajtása és az adóbevételeknek a “fizessenek a gazdagok!“ őskommunista mottó szerinti újraelosztása, a “családi ezüstkészlet“ elkótyavetyélése, az állami tulajdon privatizálása néhány konszern javára, a közellátási ágazatok deregularizálása (szabályozásmentesítése), gyakran összhangban azok ehhez kapcsolódó kaotizálásával, óriásrendezvények (great events) tartása a néphangulat kedvező irányba való befolyásolására. Ezeken túlmenően az állammaradéknak át kell vennie a magánvállalatok szociális költségeit és gondoskodnia kell arról, hogy a gazdaság költségmentesen juthasson szakképzett emberi erőforrásokhoz és felhasználható kutatási eredményekhez. A választások már csak látvány-küzdelmek és görcsök az ígéretek, amiket aztán soha be nem váltanak, mindig ugyanazok: “munkahelyek, biztos nyugdíjak, egészséget mindenkinek, adókedvezményeket a kisembereknek, közigazgatási reform. “. Teljesen mindegy, melyik párt győz, csak az arcok változnak, a politika ugyanaz marad, mert kívülről meghatározott. “Semmi különutasság“, ajánlja a baloldal részéről számításba vett, a nemzeti törekvések elnyomásában tapasztalt multi-kulti választási propagandista és ezzel a szocialista internacionálénak való alávetését követeli. A néppárti ellenoldal erős Európai Szövetségi Államot szeretne, amelyben Ausztria önálló államisága úgy oldódna fel, mint cukor a kávéban.

Forrás:
link
pampa 2007. 07. 31. 08:17
Előzmény: #47  Törölt felhasználó
#48
Szerintem törölték.
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 22:59
Előzmény: #46  Törölt felhasználó
#47
Hova tűnt a matgab féle "politika..." című topic? Vagy én vagyok a béna, hogy nem találom?
Törölt felhasználó 2007. 07. 29. 20:01
Előzmény: #45  Törölt felhasználó
#46
Mit kell tudni ahhoz, hogy egy adott kérdésben minden szempont figyelembe vételével tudjunk dönteni?

1. Milyen előzetes értékbecslés volt az ingatlan ügyében?
2. Ismerte-e ezt az értékbecslést a képviselőtestület?
3. Milyen értékesítési módot találtak az ingatlan értékesítésére? Nyílt pályázat v. meghívásos, esetleg odaadták az első jelentkezőnek?
4. Ha pályázat volt, hány pályázó indult és milyen pályázati anyagot adtak be pll. vételár tekintetében?
5. A pályázatban volt-e egyéb olyan feltétel, amely forgalmi értékhez képest a vételárat indokoltan csökkenthette.
6. Milyen más egyéb szempontot vett figyelembe a képviselőtestület az értékesítés során, ez kiderül-e a jegyzőkönyvekből?

Ha ezekre a kérdésekre megkapom a választ, akkor tudok dönteni arról, vajon az értékesítés sundám-bundám volt-e, avagy sem. Addig meg minden puszta kitaláció.
Törölt felhasználó 2007. 07. 29. 17:57
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#45
Cetas, azért a tényekből ne hagyjuk ki:
- végül 440 milliót fizettek.
- '96/'97 az eredeti szerződés ('98-ban fizettek még 220-at az eredeti 220-ra, amit az új fidesz vezetésű önkormányzat alkudott ki). Mindenki tudja, hogy a nagy ingatlanboom '99-2003 között zajlott, '97-ben a te lakásod is eleve a tizedét érte.
- '96-ban egy értékbecslő cég 554 millióra értékelte az ingatlan.

A többiben igazad van, meg aki reagált rá, annak is: ami gáz, az gáz. Valóban ki kell vizsgálni az ügy részleteit és szükség esetén akár büntetőeljárást is kezdeményezni. De nem a 7.5 yard vs. 220 misi összevetés miatt. Mert az demagóg. Ezzel az erővel a feleséged is őrjönghetne, hogy hűtlen kezelted a családi vagyont, ha '97-ben 400Ft-ért adtál el OTP-t...
Törölt felhasználó 2007. 07. 29. 12:45
Előzmény: #43  pampa
#44
nagyszerü... amcsik még lovét is pumpálnak izraelnek... nem semmi... nem csoda hogy nagy a gyülölet..
pampa 2007. 07. 29. 12:25
Előzmény: #42  Törölt felhasználó
#43
A békét csak fegyverrel lehet megteremteni.....
link
Törölt felhasználó 2007. 07. 24. 00:25
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#42
azért ez a zsigeri zsidógyűlölet elég groteszk tud lenni...

annak ellenére, hogy Izrael külpolitikája szinte sohasem volt diplomatikus (gyakran inkább az "aljas" vagy "vérlázító" szavak jellemznék) ill. annak ellenére, hogy ilyen kis nemzet relatíve túl nagy befolyással bír,

messze nem olyan befolyásosak, mint ahogy azt sokan láttatni szeretnék. Akik ezt akarják, rendszerint példákat emelnek ki a sok eset közül, és rámutatnak: íme, igazam van, ezt is zsidók művelik/-ték! csakhogy a mai világban nehéz lenne nem találni zsidó elkövetőt ilyen vagy olyan bűntettre, mint ahogy hasonló aránmyban mondjuk örmény vagy tamil elkövetőket is lehetne találni... so what?

ez kb. olyan, mintha csak azokat az eseteket jegyezném meg, amikor bejött a megérzésem. egy idő után azt gondolnám magamról, hogy én vagyok az orákulum :)

a mai világban meg aztán pláne igaz: aki keres, talál. elég zsidó bűnözőket keresni, és találunk a neten dögivel. ez alapján a magyarok mind vámpírok :) de legalábbis az erdélyiek :) Lugosi Béla, Vlad Tepes, Alexander Corvin stb. nem kell mindent elhinni a médiának. pont abban rejlik a sokszínűség ereje, hogy mindenféle beállítottságú hírkészítő létezik. én pl. nem örülök annak, hogy nincs hírtv-m. nem éppen objektív, de rajtuk legalább könnyű átlátni :)

apropos nemi erőszak: a 2. vh. alatt az ázsiai sztyeppékről idesereglett "szovjetek" között mennyi lehetett a zsidó?
Törölt felhasználó 2007. 07. 23. 22:51
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#41
egyszerű. aki odaadta az Elbitnek, az hűtlenül kezelte a vagyont. mehet sittre. ki volt az egyébként? tudni?
Törölt felhasználó 2007. 07. 23. 22:45
Előzmény: #39  Törölt felhasználó
#40
"Több mint 6 milliárd forintot veszített Budapest VI. kerülete az Andrássy úti Balettintézet eladásán. Az önkormányzattól az izraeli Elbit (Plaza Centers) csoport vette meg 220 millió forintért az épületet, egy hónapja pedig a portugál 'Aquapura Hotels'-hez került, már 7,5 milliárdért."

Ez aztán a szabadrablás...
Törölt felhasználó 2007. 07. 23. 22:42
Előzmény: #38  Törölt felhasználó
#39
A legújabb nyomulás, amit olvastam:

"Még az idén egy Jókai utca (Bp. VI. Kerület) szakszervezeti székházba költözik az MSZP központja. A mintegy 2500 négyzetméteres új székház körülbelül bruttó 700 millió forintba kerül majd. A vételárat különösebb erőfeszítés nélkül kifizetheti az MSZP, hiszen nemsokára új tulajdonosa lesz a párt mostani, Köztársaság téri székházának - az ingatlant egy izraeli idegenforgalmi-ingatlanfejlesztő cég vásárolja meg, valamivel több, mint 900 millió forintért."
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:36
Előzmény: #37  Törölt felhasználó
#38
Neked szabira mentek ott fenn.....
Ne provokálj, nem mondom meg akkor sem , hogy zsidó vagyok-e vagy sem, te viszont nem vagy kóser az biztos. És zsidó sem.

Ne akarj ennyire odatartozni :)) Attól nem lesz pénzed :)) Inkább aludj. Jó éjt.
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:32
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#37
Te se vagy piskóta.
Ha ugyanezt a zsidókra írtam volna, már a kebledre ölelnél.

Bocsi, de nem akarok vitába bonyolódni, mert már aluni készültem, úgyhogy majd holnap reggel folytatjuk...
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:27
Előzmény: #35  Törölt felhasználó
#36
Értem a problémádat. Az a helyzet, hogy ahhoz,, hogy az arabokat ne akarjam kiirtani, nem kell még feltétlen arabnak lennem. De mesügének igen.

Nagy córesz vagy te itt ezen a fórumon ....
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:19
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#35
Te arab vagy DLPH?
Ezt már kérdeztem máskor is és nem válaszoltál.
Ezek szerint igaz.
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:10
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#34
Éljen a liberalizmus! Atomot nekik.
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:10
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#33
"Ugyan miért is nem ilyenek? Mert eddig nem volt miből?
De most már van..
Azért csak figyelj..."

Magyarországon nem az arabok nyomulnak, hanem a "kormányunk által preferáltak" ... :(((

Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 23:01
Előzmény: #31  Törölt felhasználó
#32
kuki: "Szerintem még mindig nincs késő egy globális iszlámellenes háború elindítására"

Te normális vagy? Echte náci a csávó. Döbbenetes. Moderátor a portfólión mi?
Minek? Vagy ezt lehet?
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 22:58
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#31
blokkoltál?
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 22:56
Előzmény: #29  Törölt felhasználó
#30
Ugyan miért is nem ilyenek? Mert eddig nem volt miből?
De most már van..
Azért csak figyelj...
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 21:54
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#29
conquistator: "Íme az új világ: az arabok az olajból szerzett dolármilliárdjaikkal először csak befolyásos nyugati cégekbe vásárolják be magukat, aztán megszerzik fölöttük az ellenőrzést is."

Hát, ha még a világ feletti uralom megszerzésére is törekednének !
Akor lenne ám csak haddelhadd...
Szerencsére az arabok nem ilyenek, ellentétben némely más nemzettel... :)
Törölt felhasználó 2007. 07. 22. 20:56
Előzmény: #27  pampa
#28
"A pénz ural mindent."

Te ezt igazán értheted - itt a tőzsdén...:)
pampa 2007. 07. 22. 11:27
Előzmény: #26  pampa
#27
Ez a kis hír összefoglalja a világ jelenlegi helyzetét.
A pénz ural mindent. Ez egy gyögyszeme a jelen kor betegségének.
link
Gumik a szabályok,oba húzzák ahová akarják.
Lassan már minden komolytalanná válik.
Itt is érvényesül az a közmondás:
Amit szabad Jupiternek azt nemszabad a kisökörnek.
pampa 2007. 07. 16. 12:55
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#26
Remélem a Szlovák királyok szobrait is megvédi.
link
Törölt felhasználó 2007. 07. 10. 20:58
Előzmény: #24  Törölt felhasználó
#25
kuki: "Szerintem még mindig nincs késő egy globális iszlámellenes háború elindítására"

Tudod te egyáltalán, hogy mit beszélsz? Te vagy a magát liberálisnak mondott fasiszta prototípusa. A legszélsőségesebb, legkirekesztőbb, gyűlölettől fröcsögő. Tiszta szdsz.
Törölt felhasználó 2007. 07. 10. 20:52
#24
link

Íme az új világ: az arabok az olajból szerzett dolármilliárdjaikkal először csak befolyásos nyugati cégekbe vásárolják be magukat, aztán megszerzik fölöttük az ellenőrzést is.
Ennek révén alapvető befolyást fognak tudni gyakorolni a nyugati világ kormányaira, amelyeket szintén e dollármilliárdokból pénzelt terrorista sejtek folyamatosan gyengítenek, védekezésre kényszerítenek.
Meg fog ismétlődni a közép és újkori gyarmatosítás csak éppen fordított előjellel.
Szerintem még mindig nincs késő egy globális iszlámellenes háború elindítására, hogy értékeinket megvédhessük...
pampa 2007. 07. 08. 08:38
Előzmény: #22  pampa
#23
Irakba az amerikai megszállással nem a demokrácia érkezett meg,sajnos.
link
pampa 2007. 07. 03. 19:09
Előzmény: #21  Törölt felhasználó
#22
Van itt egy ezzel kapcsolatoa felvetés.
Ha most törvényes a törvénytelen módon végrehajtott válaszcsapás, akkor miért törvénytelen az a cselekmény amire válaszolnak?

Érti valaki?
Törölt felhasználó 2007. 07. 03. 09:37
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#21
Gazdi !

Fordulj orvoshoz.
Neked komoly problémáid lehetnek.
Nem ez az első ilyen linked...
Törölt felhasználó 2007. 07. 03. 09:28
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#20
BOSSZÚT!
Az izraeli háborús gyujtogató gyerekgyilkosok megölték a szegény arab egeret!
Lángoljanak a zsinagógák!

link
Törölt felhasználó 2007. 07. 03. 08:58
Előzmény: #17  pampa
#19
Elkeseredett, jövőjét vesztett ember mindere képes.

Felrobban egy repülőt, repteret, vagy leugrik a toronyházból - gyakorlatilag ugyanaz okozza. Csak az egyik úgy véli, hogy elégtételt és mintát ad a hátramaradottaknak, hátha nekik jobb lesz.

Hogy jó-e ez a viselkedés?
Ostobaság lenne azt gondolni is, hogy jó!
De ha nem előzzük meg, akkor egyre jobban el fog terjedni, mert mintát is ad és fel is hívja a figyelmet magára az ok.

És a megelőzés nem lehet az, hogy megöljük azokat, akik elkeseredeésükban akár életük kioltására is képesek!!!
Törölt felhasználó 2007. 07. 03. 08:38
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#18
De jó lenne ha itt is történne valami!
Olyan unalmas minden.

Az viszont tény hogy az amcsik meg angolok megérdemlik, meg kell nekik is tanítani hogy nem irthatnak ki népeket csak mert nem barátaik (afgánok, irakiak)
pampa 2007. 07. 03. 08:37
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Nem a terrorizmust védem csak a választ is annak minősítem.
Ezekszerint mi is megcsinálhatnánk azt hogy egy nagyon veszélyes bűnöző lakására kiküldünk két fekete ruhás embert golyó a fejbe és a dolog rendezve. Nincsen rengeteg pénzért jogi eljárás sorozat és még a dréga fogvatartást is megspóroljuk.
Vagy ez nálunk nem alkalmazható?
Csak a világ egy kicsiny részén szabályos?
Törölt felhasználó 2007. 07. 02. 19:35
Előzmény: #15  Törölt felhasználó
#16
azert kivancsi lennek, hogy ha itt magyarorszagon robbantottak volna, akkor mekkora lenne a szatok?
Konnyu mast megitelni es velemenyeket formalni arrol amit mas tesz. DE MI MAGYAROK BEZZEG....
bezzeg mi? meg a labdaba se tudunk rugni (meg szo szerint is igaz )

En is elitelem az eroszakot es az eroszak csak eroszakot szul, de ha a figyelmeztetes olyan fulekre talalnak akik suketek, akkor nincs mas mod.
Sokan nem ertik meg mi az fenyegetesben elni, amig nem fog mellettuk robbani egy bomba.
Nem kivanom meg az ellensegemnek sem.
Törölt felhasználó 2007. 07. 02. 19:24
Előzmény: #14  Törölt felhasználó
#15
pampa meg ne edd már ... ez is konki :)
most majd jön tiltakozni figyeld...

nem semmit melóznak ezek a neten
Törölt felhasználó 2007. 07. 02. 19:22
Előzmény: #12  Törölt felhasználó
#14
Ilyen az ha lát az ember... :)
pampa 2007. 07. 02. 19:21
Előzmény: #12  Törölt felhasználó
#13
madmax

Ezeket nem én írom. Én mitől vagyok szélsőséges?
Talán attól hogy Gyurcsányra szavaztam?
Törölt felhasználó 2007. 07. 02. 19:12
#12
Látom poluizmusban,szélsőségben az elsők vagytok,jól egymásra találtatok.
pampa 2007. 07. 02. 18:33
Előzmény: #10  pampa
#11
Az Elnők egy másik baklövése. Ahová ő beteszi a lábát ott jó nem terem.

link
pampa 2007. 07. 02. 17:15
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#10
Nincs véleményed a módszerről amit alkalmaznak odaát?
Törölt felhasználó 2007. 07. 02. 09:01
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#9
DLPH

Látom ebben a topicban is gyúrsz má'.
Nem veszed észre, milyen szánalmas érvek hiányában erőszakkal fenyegetni?
Pampa meg nem valszeg, hogy kért tőled segítséget...
pampa 2007. 07. 02. 08:26
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#8
conquistator

Nem értem a társítást.
Én arra próbáltam felhívni a figyelmet,hogy lehet e gyilkolni annak érdekében hogy gyilkosságot akadályozzunk meg?
Akkor a rendőrséget bíróságot minek fizetik?
Valaki valakiről eldönti hogy gyilkos majd fölé küldenek egy helikopter és rakétával szétlövik az autóját,és még az sem gond ha éppen suliba vitte a gyerekeit.
Ide jutott az a világ amit te (ugy tünik ) ideálisnak gondolsz.
Törölt felhasználó 2007. 07. 01. 21:41
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#7
Törölt felhasználó 2007. 07. 01. 20:24
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
Kuki wazze elkapom a grabancod ha még valakit lehülyézel. Nem kell elhinni.
Törölt felhasználó 2007. 07. 01. 19:41
Előzmény: #4  pampa
#5
pampa

Ugye te az a pampa vagy, aki azért szavazott Gyurcsányra, mert azt mondta, hogy nem lesz vizitdíj..-:)))
pampa 2007. 07. 01. 18:43
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#4
Gyilkosok.
Akiket megöltek azok valószínűleg,de akik végeztek velük azok biztosan.
És a világ ezt eltűri nekik.

link
Törölt felhasználó 2007. 06. 28. 13:25
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#3
Segg-hülye vagy!
Törölt felhasználó 2007. 06. 28. 13:15
Előzmény: #1  pampa
#2
"megerőszakolta ... munkatársát, akit később is rendszeresen, szexuális célzattal fogdosott" - na ez az, amit általánosítva a zsidók szemére lehet vetni!

megerőszakolják (testileg-szellemileg) munkatársaikat és később is (valamilyen szexuális céllal) fogdossák őket (a gojokat).

ez a legyőzhetetlen erőszakoskodó-fogdosó ösztön ment már eddig is a világ agyára.

a demokratikus és modern társadalmak hírdessenek zéró toleranciát bármilyen fogdosással szemben!

el a kezekkel minden megfoghatóról!

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek