Topikgazda: Törölt felhasználó 2002. 11. 19. 18:24

Menesztették az RSI vezetését  

Ugrás a cikkhez
Menesztette a Raiffeisen Bank értékpapírcégének, az RSI-nek felsővezetését a mai nap folyamán. A hírt a Felcsuti Péter, vezérigazgató és a Pleschinger Gyula, vezérigazgató-helyet tes jelentette be a dolgozóknak.

A bank szerint vezetése áttekintette az RSI működését, a társaság eredményeit és stratégiáját s ennek alapján úgy döntött, hogy a stratégia további megvalósítását, az RSI piaci pozícióinak további javítását új vezetésre kívánja bízni. Ezért a társaság korábbi vezetésének Radnóty Zoltán, vezérigazgatónak, illetve Reményi Zoltán vezérigazgató-helyet tesnek megbízatását visszavonta.

Az RSI új vezetésének kinevezéséig Pleschinger Gyula irányítja a társaságot.

Mint ismeretes a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. az idei év első kilenc hónapjában 264 millió Ft adózás előtti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az egy évvel korábbi 146 millió Ft nyereséggel szemben. A 3. negyedév folyamán a kép valamelyest javult a félévihez képest, de a piac gyengélkedése miatt még mindig jelentős volt a veszteség.

A részvények terén az RSI utoljára júliusban tudott bekerülni az első 10 brókercég közé az azonnali forgalom alapján, azóta nem éri el a bekerüléshez szükséges 2.6 milliárd forintos forgalmi határt.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 10. 10. 07:54
Törölt hozzászólás
#3
Törölt felhasználó 2002. 11. 20. 08:40
Előzmény: #1  portfolio
#2
Ha az RSI vezetését menesztették,akkor egyes szakembereket is meneszteni kellene a Banktól,akik a nemigazán rugalmas,nem a piaci viszoonyokhoz alkalmazkodó befektetési konstrukciókat dolgoztak ki,amiket úgymond a kutya sem vett igénybe.Illetve olyan befektetési lehetőséget,amely egy eső piaci hangulatban is életképes lett volna,olyat meg nem adtak a befektetők kezébe.Kérdezem én,hogy mit csináljon egy olyan befektető,akinek a részvényes piacon is csak felfele lehetne nyitnia esés mellett.Az pedig nagy gond,ha az esésre nem engedélyeznek belépési lehetőséget!!s ez,ugy tudom,nem csak az RSI-n mulik!Ezért is mentem át más céghez befektetni...

Topik gazda

ntamas
4 3 2

aktív fórumozók


friss hírek További hírek