Topiknyitó: pampa 2011. 10. 03. 14:30

Meggyanúsították Gyurcsány Ferencet  

"A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint "Gyurcsány Ferenc a gyanúsításközléssel szemben panaszt jelentett be, majd rövid, személyeskedéstől sem mentes nyilatkozatot tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését".



A volt kormányfő kijelentette, kérdésekre nem hajlandó válaszolni, megtagadva így a további vallomástételt. A gyanúsított észrevételt, indítványt nem tett - tájékoztatott a főügyész."



Ez még nem évült el, az első esetnél megúszta, remélem most végig megy az ügy.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
szivacs
szivacs 2011. 10. 19. 19:32
#280
"Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán – erősítette meg az mno.hu szerdai értesülését Horányi Miklós, a legfőbb ügyészség szóvivője.
"Megfelel a valóságnak, hogy Völgyesi Miklós feljelentést tett az ügyben" - mondta a szóvivő.

Völgyesi Miklós - aki a 2006. őszi események feltárásán miniszterelnöki megbízottként dolgozó Balsai István szakértő csoportjában is tevékenykedett - két héttel ezelőtt tett feljelentést a legfőbb ügyésznél. A beadvány Gyurcsány Ferenc mellett egyelőre ismeretlen állami-politikai vezetők, illetve a tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul.

A Balsai-jelentésre hivatkozva a feljelentésben leírja: 15 különféle bűncselekmény mellett felvethető a terrorcselekmény gyanúja is. "A terrorcselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy a lakosságot "eredményesen" megfélemlítsék, elég az arra irányuló szándék" - idézi Völgyesi Miklóst az mno.hu, több példát is hozva a megfélemlítési szándékra a 2006. október 23-i tömegoszlatásból.
MTI "
loliense 2011. 10. 15. 15:59
Előzmény: #277  Törölt felhasználó
#279
Na tessék,lassan minden napra jut valami kedves kis hír az egyházakról!!!

link
loliense 2011. 10. 15. 15:34
Előzmény: #277  Törölt felhasználó
#278
Hát az uralkodó osztály a hatalom, ki más?-de van benne ráció, mert már nagyon unták, hogy egymást tologatják hátulról non-stop!

Ha végig nézzük a mostani leszármazottakat, arisztokráciát,olyan mintha a dohány utca környékén sétálgatnánk,mindenki hasonlít a másikra, csak egymás közt szaporodnak,tisztára kibuc a világ!!!
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 14:48
Előzmény: #276  loliense
#277
de azé az "első éjszaka joga" -t irigyeltem tőlük .. :o))

(...és még ezt is kitalálták ..
ki épeszű ember talál ki ilyesmit ? )
loliense 2011. 10. 15. 14:28
Előzmény: #272  Törölt felhasználó
#276
Teljes mértékben igazad van!

Én is elkövettem azt a hibát,hogy bejártam a Vatikánt, mert keresztény család vagyunk,sőt sorba álltam órákig,azért,hogy a Sixtusi kápolnát is megnézhessem.
Hányingert kaptam a látványtól,az a sok rohadék püspök,érsek,pápa stb. festményei,mindenki bíborban,bársonyban,ékkövekkel teleaggatva és úgy lefestve,undorító!
Minden, az aranyban csillogás,monumentalitás,sehol az úgynevezett nemes egyszerűség,csak a gazdagság és képmutatás!

Azóta be nem tettem a lábam templomba és jó darabig nem is fogom,ateista lettem azt hiszem.
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 13:51
Előzmény: #274  Törölt felhasználó
#275
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 13:33
#274
COME BACK FERI!!!!
FERI TRUTH!!!!!
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 13:09
Előzmény: #272  Törölt felhasználó
#273
az első századokban a kereszténységgel is az történt, hogy ha nem tudod elnyomni állj az élére, hát az élére is álltak
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 11:23
Előzmény: #271  Törölt felhasználó
#272
kíváncsi lennék arra, hogy a vatikán épületének minden egyes építőkövéhez mennyi vér tapadhat.. kíváncsi lennék ahhoz a mérhetetlen vagyon minden egyes darabjának az igazi közvetett eredetére ..

méghogy a zsidók a világ legnagyobb rablói .. de ha ők azok , akkor a vallás a születésétől kezdődően a keresztény egyház általi "mellékesei" messze messze túl tesz a nácik a gulágos sztálin és akár nagy sándor összes "gyártott" hulláihoz képest és megszámlálhatatlanul...állítom hogy többszörösen , ha /merné és / összeadná egyszer valaki őket
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 11:09
Előzmény: #269  Törölt felhasználó
#271
a tuszik mint kisebbség adták a kormánytagoknak a többségét , miközben a lakosság többsége hutu volt/van

a zavargások végül is egyszerű okból kezdődtek és törtek ki : a tuszik földművelők, a hutuk vándorló állattartók voltak .. a vándorló állatok a földművesek terméseit is lelegelték ...

***
de a genocidiumok "eleje" a már rég elfeledett "hóditások" korából erednek :

idemásolok egy pici részt ebből az európai és a világ keresztény máig tartó mentalitisából , az ebből is adódó kereszténység hanyatlása magyarázataként :

"Kolumbusz, (Columbus) aki a Karib-szigetek és az észak-amerikai földrész alkirályának neveztette ki magát, vezette be a rabszolgaságot (encomiendo) és minden eszközzel, szisztematikusan irtotta a Taino indián őslakosságot. A partraszállásakor kb. 8 millióra volt tehető a Tainok száma, mikor távozott, alig 100 ezerre. Egy 1542-es felmérés készítői csupán 200 Taino túlélőt találtak."

"....Ehhez persze jelentős támogatás lenne, ha az egyházak nem áldanák meg a fegyvereket és elítélnék a mindenkori intervenciós politikát. A XIX. században élő, bölcsességéről híres indián törzsfőnök, Seattle, nem véletlenül utasította vissza a közös istenség - és közvetve hirdetője, a keresztény egyház - ráerőszakolt teóriáját:

A ti Istenetek nem a mi Istenünk. A ti Istenetek (csupán) a ti népeteket szereti, de gyűlöli az enyémet. . . . A fehér ember Istene nem szeretheti a mi népünket, mert akkor megvédené. De mintha árvák lennénk, sehol nem remélhetünk segítséget. Hogy lehetünk így testvérek? . . . A ti törvényadó Isteneteknek egyetlen szava se volt soha vörös bőrű gyermekeihez, akiknek megszámlálhatatlan sokasága egyszer benépesítette ezt a hatalmas kontinenst, ahogy a csillagok a világmindenséget. Nem, mi két távoli faj vagyunk, különböző eredettel és különböző végzettel."

Az ilyen bölcs, de természetesen lázadónak tekintett kijelentések nem maradtak büntetlenül. „Vég nélküli hipokrízis, hamisság, kegyetlenség és megtorló hadjáratok sora következett a keresztény egyháznak abból a csökönyös meggyőződéséből, hogy a tisztességes hitetlenség az ő többé-kevésbé megdöbbentő krédója elleni morális támadás.” állapította meg Basil Willey. De mondhatjuk-e őszintén, hogy sikerült erről a mélypontról tovább jutni? A Vatikán és a cionista-keresztény felekezetek jelenleg azt az amerikai elnökjelöltet és neokonzervatív politikáját támogatják, aki a bibliai Isten bíztatására hivatkozva, vallási fensőbbség tudatát hangoztatva vezényli civilek súlyos tízezreit pusztító háborúkba az országot.

A hajdani európai hódítók célja az aranyszerzés, a kereszténység terjesztése és a korlátlan hatalmat biztosító katonai dicsőség volt. A Richards Topical Encyclopedia szerint „a szentírás prédikálását a papokra hagyták, akiket mindenhova vittek magukkal, de ők maguk nem nagyon törődtek a tanítások gondos követésével”. „Nem nagyon” törődtek? Törődtek egyáltalán? Ez az 1939 és 1954 között 11 kiadást megélt, magát történelminek valló kiadvány igen enyhén fogalmaz azoknak a kitelepítő- és irtó hadjáratoknak kapcsán, amelyek az eredeti jézusi tanítással ellentétben, de pápai jóváhagyással és bőséges egyházi részesedést besöpörve milliók életét követelték. "

***

egyes becslések szerint a conquistádorok idejében a dél amerikai kontinensen összesen 150 millió őslakost írtottak ki az európai "felvilágosultak" ..
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 09:45
Előzmény: #267  Törölt felhasználó
#270
"megkeseredett, elrontott életűek, akik a világra dühösek saját hibájukból bekövetkezett sikertelenségükért."

balul elsült nőügyek?:))))
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 09:39
Előzmény: #266  Törölt felhasználó
#269
aki azt írja valakinek hogy tetű az a következő lépésben el is hiszi róla hogy az és könnyedén meg is öli lásd:
"A ruandai népirtás ruandaiak százezreinek szervezett legyilkolása volt 1994-ben. A népirtást főleg két hutu milícia, az Interahamwe és a Impuzamugambi követte el kb. 100 nap alatt, 1994. április 6-ától július közepéig. Legalább 500 000 tuszi és több százezres nagyságrendű mérsékelt hutu vesztette életét.[1] Más becslések szerint a halottak száma 800 000 - 1 000 000 között volt (ebből kb. 10% hutu).[2][3]"

a hutu rádió azon a bizonyos reggelen szabadon idézve ennyit mondott: ki kell irtani a csótányokat és ki is irtottak mindenkit akit értek
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 07:51
Előzmény: #265  Törölt felhasználó
#268
Nem emlékszem melyik kormány csinálta, de lényegtelen is:
Az adathordozókon azért van adó, mert mindenki "potenciális bűnöző". (Ezzel végül is semmit nem csináltak, csak a néptudatban kvázi legalizálták a lopást.)

A "potenciális szabálysértő", meg egy fokkal még enyhébb kategóriai is. Mi a baj ezzel? :DDD

Persze emlékszünk még olyan kifejezésekre is, az akkori felelős minisztertől, hogy a MS-tal kötött szerződés fő előnye -, hogy legális Windowst nem támadja meg a vírus. :DD
Persze az is valamiféle kettős adó volt, mert pl. az általam olvasott szerződésben az volt, hogy ahhoz a géphez veheted, mely már tartalmazott Windowst. (Tehát kvázi a frissítést vették meg.)

Szóval, mit is várunk?
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 01:19
Előzmény: #259  csendben
#267
Csendes, szivacs itt a legnagyobb provokátor és felnyomó. Nekem másfél éve nem válaszol. Mert nem tud. És azonnal a moderátorhoz szalad mindenért. Vannak ilyen emberek: megkeseredett, elrontott életűek, akik a világra dühösek saját hibájukból bekövetkezett sikertelenségükért. Veszélyesek. Mert a bennük lévő feszültség a legenyhébb megnyilvánulási formától, mint pl. netes forumokon névtelenül kötekedés és kitiltatás, egészen a közveszélyességig fajulhat. Szivacs itt még csak az első fázis jeleit mutatja, de hogy valójában mi van mögötte és pláne, hogy meddig jut idővel, nem tudni.

Kerülendő szvsz.
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 01:06
Előzmény: #257  Törölt felhasználó
#266
Nemakarok beleszólni csendes és szivacs vitájába (egyiket már utólag elolvasni se lehet), de:

"értelmetlenek voltak mindkettőtök részéről ezek a megnyilvánulások
"setét" "tetű""

Csakhogy az egyiket kimoderálták, másik pedig itt van még mindig. Pedig, ha szerinted is egyformán durvát írtak, akkor egyforma büntetés lenne indokolt... Vagy szerinted nem?
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 00:48
Előzmény: #261  -bubu-
#265
Ez a KGFB-os újabb remek terv amúgy dupla hazugság. Az első hazugságrészt előbb írtam. A másik a neve, hogy "baleseti adó". Ugyanis nem azt bűntetik, aki balesetet okozott. Ez lenne a baleseti adó jelentése magyarul. Hanem MINDENKIT, akinek autója van. Ez tehát nem baleseti adó, hanem autó adó (az egyébként is sok autóadón felül). Azaz egyfajta vagyonadó. Bizony-bizony: vagyonadó. Büntetnek, csak mert van. Orbán -nem szorítunk meg- Viktor nemcsak adót emel, hanem a lefröcsögött és lekampányolt adótípust vezeti be. Ráadásul teljes körben. Ez konkrétan egy vagyonadó, csak Bajnai korrekten annak nevezte és csak X értékhatár vagy az ezt valamennyire leképező teljesítmény alapján vetette ki. Addig Orbán -minden idők leghazugabb miniszterelnöke- Viktor azt mondja, hogy nincs megszorítás és még hozzáhazudja azt is, hogy baleseti adó, hogy azonnal tapsikoljanak meg öklöt rázzanak az agyatlan hívei. Aztán szépen befizeti ezt az adót a 10%-os önrésszel vett soha egyetlen balesetet nem okozó B10-ben lévő 10 éves Suzukis közértbe járó nagypapa is...

Éljen Viktor, a pampák királya.
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 00:46
Előzmény: #263  Törölt felhasználó
#264
hállelújjaaaa
salóóóm
Törölt felhasználó 2011. 10. 15. 00:35
Előzmény: #261  -bubu-
#263
"NEM LESZ MEGSZORÍTÁS"
csendben 2011. 10. 14. 08:56
Előzmény: #260  Törölt felhasználó
#262
Az átkosban sem csíptem a párttitkárok,meg aggitpropok dumáját!
Most sinccs másként....
-bubu-
-bubu- 2011. 10. 14. 08:39
Előzmény: #259  csendben
#261
A kgfb-díj 30 százaléka lenne a baleseti adó, az autós terhelné, de a biztosító felelőssége lenne beszedni - derül ki az [origo] birtokába került 2012-es adócsomagból. A termőfölddel ügyeskedőket 48 százalékos szja-val terhelné a kormány. Egy válóper esetén 30 ezer forintos illetéket kell leszurkolni. Évi ezer literig lehet adómentesen sört főzni vagy pezsgőt készíteni. Félmillió forintig kedvezményesen adóznak a béren kívüli juttatások, de az alacsony keresetűeknek járó kompenzációt még mindig nem találta ki a kormány.

A bevezetendő baleseti adó alapja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) éves díja lesz, az adó mértéke pedig a kgfb-díj 30 százaléka - ezt tartalmazza az [origo] birtokába került jövő évi adócsomag-tervezet, amelyet a kormány pénteken nyújt be a parlamenthez.

A rendszer úgy fog működni a kormány elképzelése szerint, hogy az adót a biztosító cég a kgfb-díj esedékes részletével együtt szedi be és utalja is tovább az államkasszába. A kormány a biztosítók nyakába varrja a felelősséget, mivel a törvénytervezet kimondaná: ha az autós nem fizette be a baleseti adót, a biztosító cég akkor is köteles az adó összegét az államnak utalnia.

A baleseti adó 2012. január 1-jén lépne életbe, és a chipsadóként elhíresült népegészségügyi termékadó egyik válfaja lenne. Ha a kgfb-szerződés azt megelőzően köttetett, akkor a baleseti adót az éves díj arányos része után kell megfizetni. Az állam azzal kalkulál, hogy jövőre durván 90 milliárd forint lesz a kgfb-díjbevétele a cégeknek, ez alapján pedig 27 milliárd forint baleseti adó folyhatna be az Egészségbiztosítási Alapba.

Törölt felhasználó 2011. 10. 14. 08:35
Előzmény: #259  csendben
#260
amúgy mi a bajod szivaccsal?
nagyon jó hozzászólásokat ír szvsz
csendben 2011. 10. 14. 08:32
Előzmény: #257  Törölt felhasználó
#259
Ha én besokalok,akkor előbb figyelmeztetem az illetőt és nem a moddihoz loholok....

(arról nem is beszélve,hogy a "setét" már a többedik hasonló hsz volt!)

Csak sóhajtson hasonlót bárkinek....
Már megy is a moddinak!

Nem szoktam adós maradni,még embernek sem! :-)

Törölt felhasználó 2011. 10. 14. 08:28
Előzmény: #256  csendben
#258
amúgy próbálj meg úgy kommunikálni, hogy ne alázd meg a partneredet és tekintsd őt egyenrangú vitapartnernek
Törölt felhasználó 2011. 10. 14. 08:26
Előzmény: #256  csendben
#257
értelmetlenek voltak mindkettőtök részéről ezek a megnyilvánulások
"setét" "tetű"
csendben 2011. 10. 14. 08:24
Előzmény: #253  Törölt felhasználó
#256
Vannak "emberek",akik azt hiszik,hogy nekik mindent szabad....

A tolarencia bajnoka is ilyen! :-)

Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 20:04
Előzmény: #248  Törölt felhasználó
#255
mikor verekedtél utoljára?
Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 20:03
Előzmény: #250  exley
#254
Imrédy, legalább helyesen írd le a nevét amúgy Szálasi Ferencet is rehabilitálni kéne, mert egy közönséges koncepciós per áldozata lett
Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 19:59
Előzmény: #249  csendben
#253
ez az új nicked csendeske?:)
csendben 2011. 10. 13. 14:50
Előzmény: #251  szivacs
#252
"Jajjjj ecsém facsiga!
Mondd, hogy nem vagy ennyire setét, csak tetteted magad! "

szivacs
szivacs 2011. 10. 13. 14:48
Előzmény: #249  csendben
#251
A megfelelő bocsánatkérésedig kikerültél a szóra érdemesek közül. Kérj csendben bocsánatot!
exley 2011. 10. 13. 14:43
Előzmény: #230  Törölt felhasználó
#250
A neo náci qhurbán egykori mszmp kb pb-s kic titkár faciszta lett. Dörner-Csurka a látóhatár egykori főszerkesztője Aczél kedvenc facisztája a mszmp kb-pb-ben az Új színházból rehab lett Bárdossy, Imrády, Nagy immi és Qhrbán az új idők szélső jobboldali kelt közép európai diktátora egy unyos gyarmatom megold mindent, lesz itt még &dolf hiller bp, díszpolgára.
csendben 2011. 10. 13. 14:41
Előzmény: #248  Törölt felhasználó
#249
Ha találkoznánk:
- nem volna mersze a szemembe mondani,amit ide le mert írni (tegnap és ma!),név nülkül,bátran!
- ha mégis megtenné:nem lenne moddi,aki kihúzná a slamasztikából....

Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 14:31
Előzmény: #238  Törölt felhasználó
#248
"az igazi az lenne, ha csendeske és te is vállalkoznátok arra, hogy négyszemközt élőben megbeszéljétek ez a dolgot, teljesen más kép alakulna ki egymásról"

Ja. Kihullott fogak, tépett ruhák, és vér mindenütt.
Ütik egymást még a mentőben is.

Viccet félretéve, annak van igaza, aki jobban tud érvelni a jobb kezével és a bal térdével.
Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 14:01
Előzmény: #244  Törölt felhasználó
#247
bruhaha...bár ez is felveti azt a problémát hogy egy bűnözőnek több joga van a munkához, élethez ételhez mint egy átlagembernek...de most ne filozofáljunk erről...inkább geyétek a híreket a sztárról.

link
csendben 2011. 10. 13. 13:50
Előzmény: #241  szivacs
#246
Az beszél,akinek a háza ég!
csendben 2011. 10. 13. 13:49
Előzmény: #237  szivacs
#245
Szivacs!

Büszke lehetsz magadra!

Neked: ÚR!

Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 13:47
Előzmény: #243  szivacs
#244
erre mondom én szabadságot bucinak és ferinek le a manóval
szivacs
szivacs 2011. 10. 13. 13:45
Előzmény: #239  Törölt felhasználó
#243
Nem az a baj, hogy kevesen értik, hanem az, hogy meg sem próbálják megérteni a saját maguk tévedhetetlenségébe vetett hitük elvakultsága okán :-(
Törölt felhasználó 2011. 10. 13. 13:43
Előzmény: #241  szivacs
#242
kiforgatott értelmű szavak, meghamisított ideák
szivacs
szivacs 2011. 10. 13. 13:41
Előzmény: #238  Törölt felhasználó
#241
Az itteni nagy toleranciahírdető jogvédők egyike sem képes még a tolerancia minimumának gyakorlására sem a tőle máskéntgondolkodókkal szemben :-(

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek