Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
MBH Bank Nyrt. néven működik majd tovább a 2023 májusában egyesülő MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - jelentette be a Magyar Bankholding. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és mintegy 2,3 millió ügyféllel, piacvezető lesz a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Úgy látszik - az ajánlati könyv szerint -, hogy az eladók magasabb árfolyamon szeretnének eladni, a vevők pedig alacsonyabb árfolyamomon szeretnének vásárolni, és a kettő nem ér össze. Pedig ugye az ország második legnagyobb bankjáról van szó. Én sem értem az 1-1 db.-os tranzakciókat.
Itt részvénykibocsátás kellene, vagy valami módszer (pl masszív munkavállalói részvényjuttatási program), ami segítene bővíteni a közkezet. Ebből tényleg lehetne egy új blue, viszont ahhoz, mint már korábban is írtam nem esz elég a mostani 1,13%-os közkéz.
Az azonban már a vicc kategória, hogy kettőezer-néhány-száz forintos vételi ajánlat is szerepel az ajánlati könyvben. Persze, a 10 ezer feletti ár az is túlárazott volt.
Ezt olvastam az Általad belinkelt cikkben: "Egy részvényre
jutó korrigált negyedéves nettó nyeresége pedig 1139 forint volt,
amihez képest rendkívül alacsonynak tűnik a 6000 vagy 6600 forintos
kurzus is .... " Remélhetőleg, aki ennyiért megvette, jól jár majd vele, ha beindul a verkli.
"Az MBH Bank jelenleg mintegy kétmillió lakossági és vállalati ügyfelet
szolgál ki. Jogelődjeinek köszönhetően pedig már az indulásakor
piacvezető számos területen, többek között a vállalati szegmensben, azon
belül is a mikro-, kis- és középvállalati hitelezésben, a lízingpiacon,
az agrár- és élelmiszeripari üzletágakban. Tavaly a 419 milliárd
forintos nettó kamatbevétele 6 milliárd forinttal még az OTP magyar
bankjáét is meghaladta." Jó lesz ez. Nem nevezném norbi kategóriásnak. Az más kérdés hogy ez is NER papír.
Az OPT az milyen bank? Azok, a nem magyar tulajdonú bankok ugye a jó bankok, amelyek kilapátolják az anyabankjuk székhelye szerinti ország államkasszájába a profitot? . Ez nem az a Princz-féle bank, ahol a vissza nem fizetett hitelek által okozott csődhelyzetből a risztovi törpe, Horn Nyuszi húzogatta ki a Postabankot. Azóta visszafizetik a hiteleket, mert akinél ez nem történik meg, az megy a levesbe. Úgy 6-8 éve több kisbank került felszámolás alá, vagy olvadt be a másikba. . Azért ez a bank az ország második legnagyobb bankja, és ráadásul hazai bank, nincs szingapúri alap, stb. Én ezért preferálom.
Ner tulajdon de attól még bank. A banki szabályok szerint működik. Az ország 2. legnagyobb bankja. Ha a kihelyezett hiteleket nem fizetik vissza akkor csőd.
A neresek is visszafizetik. Nem itt van a baj hogy nem fizetnének, hanem az a baj hogy úgy kapnak hitelt cég vásárlásra ahogy. Úgy én is tudok milliárdos lenni hogy minden alap nélkül kapok mondjuk 50milliárdot egy jó cég megvásárlásáramajd majd a nyereségből törlesztek.
Ez olyan, provokatív kérdés, amiből - ha válaszolsz - a szivárványos, másokat prokáló hívőknél nem jössz ki jól, ezért én nem is reagálnék rá, de Te tudod!
Ez olyan, provokatív kérdés, amiből - ha válaszolsz - a szivárványos,
másokat provokáló hívőknél nem jössz ki jól, ezért én nem is reagálnék rá,
de Te tudod!
a szivárványosozóknak mit számít a közkézhányad, és a nerhitelezés, ez az ország 2. bankja (most még) egy bazi nagy jachttal ami most kötött ki Montecarlo-ban, 240 db vevő majd megtartja az árfolyamot, norbi is csak kineveti ezt a forgalmat. :))
Kérdéseim : 1.) Az MKB részvény-ként kereskedett termék már 100%-ban MBH részvény ? 2.) Ha igen,akkor miért nem MBH néven fut ? 3.) Ma már csak és kizárólag MBH részvények vannak,vagy léteznek Takarék és MKB részvények is ? 4.) Milyen arányban cserélték például az MKB részvényeket MBH-ra ? (Hány db MKB részvényt kellet adni 1 db MBH részvényért ?)
MBH Bank Nyrt
MBH Bank Nyrt. néven működik majd tovább a 2023 májusában egyesülő MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - jelentette be a Magyar Bankholding. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és mintegy 2,3 millió ügyféllel, piacvezető lesz a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.