Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Drian875
Drian875 2020. 06. 25. 13:48
Előzmény: #5994  valoigaz
#6000

A boltban meg néznek +20%, +30%, +50%, +80% - hivatalosan meg 2,2%.
A hanyatló nyugat, meg a Soros....nem, nem Orbán és a kleptokrácia a felelős, bíztosan nem, hanem az "elmútnyocév" - még számolni sem tudnak, van az már 10 is.
Stiv
Stiv 2020. 06. 25. 13:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#5999
Bár a jegybanki vezetők azt hangsúlyozták, hogy ez egyszeri lépés, azóta több külföldi és hazai kommentárt is kaptunk, amelyek szerint ősz-tél körül további vágás(ok) jöhet(nek) és ezt kezdték el beárazni a forint árfolyamába. Ezért következhetett be a sorozatos esés, amivel a forint elkezdett leválni a régiós devizák tendenciájáról is.
---
Ha további okos vágások lesznek akkor bármennyi lehet az euró. 
Stiv
Stiv 2020. 06. 25. 13:37
Előzmény: #5997  valoigaz
#5998
Sajnos 360 ft.környékén már 8%  a bukó. 
valoigaz 2020. 06. 25. 13:13
Előzmény: #5996  Stiv
#5997
Én kb. egy 8%-os buktát számoltam nekik, ez azt jelenti, hogy aki 10-milliót befektetett az 800-ezret bukott idáig, de lesz ez még nagyobb bukta is.
Stiv
Stiv 2020. 06. 25. 13:06
Előzmény: #5991  -bubu-
#5996
Elég nagy szégyen, hogy a külföldiektől függ az ország. Ha bezárnának a multik, még kaja se lenne. 
A legalja ahogyan átverték az állampapír befektetőket is,  buktak 30 forintot tavaly nyár óta. 
Neaztfigyeldamitmondok 2020. 06. 25. 12:43
Törölt hozzászólás
#5995
valoigaz 2020. 06. 25. 11:39
Előzmény: #5993  Drian875
#5994

A kommenteket is érdemes elolvasni, még mindig tapsolnak az országromboló, demokráciát, jogállamiságot leépítő kormánynak.
Nem tudom elképzelni, hogy ez a nép felébredjen és az ország egy valódi növekedési pályára álljon.
Drian875
Drian875 2020. 06. 25. 11:23
Előzmény: #5988  Tagore
#5993
Milyen igaz sorok:
"Ezt csinálják 10 éve. Bajnaitól Orbán 260 forint/euró árfolyamon vette át az országot. Most 350 forintot kell fizetni egy euróért. Azaz  a magyar valuta a NER évtizede alatt értékének csaknem felét elveszítette. Ez voltaképpen egy burkolt megszorítás és adóemelés: a fizetések és nyugdíjak, meg az egyéb forintban nominált jövedelmek elveszítették értékük harmadát. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a keményen dolgozó kisemberek fizetik meg a Fidesz-kormány gazdasági szemfényvesztésének árát."
Neaztfigyeldamitmondok 2020. 06. 25. 11:13
Törölt hozzászólás
#5992
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 25. 09:00
Előzmény: #5989  _Macika_
#5991
a multik éklvezik a gyenge ft ot mert így kapják vissza a béremelésre fordított pénzüket :) 
ők diktálnak matolcsy orbán meg teljesít 
vagy kivonulnak és csődbe megy az ország
ennyi kb 
fed 2020. 06. 25. 08:59
#5990
Kiváló érzékkel választották ki a kamatelemelés időpontját, gondolom tízmilliószoros nap volt.
_Macika_
_Macika_ 2020. 06. 25. 08:57
#5989
Tagore
Tagore 2020. 06. 24. 16:19
#5988
geza77
geza77 2020. 06. 24. 15:34
#5987

Vajon mi miatt gyengülünk ismét, amikor a cseh alapkamat sokkal alacsonyabb, mint a magyar?
Erről nem láttam semmi hírt itthon sehol
Észrevette valaki, hogy mi történt a cseh koronával a 2%-os vágásra?
SEGÍTEK SEMMI! OTT VANNAK AHOL VOLTAK
Ma a CNB 0,25 százalékra csökkentette a kulcsfontosságú kamatlábat. Frissítés: 20.06.20 21 08:55 Megjelent: 20.06.20 21, 08:55
https://www.ceskenoviny.cz/zpravy/rada-cnb-necha-podle-analytiku-ve-stredu-sazby-beze-zmeny/1904682
a lengyeleknél is volt vágás2020.05.29.-én  ott most 0,1 az alapkamat mégsem láttam ilyen mozgást a sokkal nagyobb vágásnál és sokkal alacsonyabbra mint nálunk.
A LENGYELEK VÁGÁS UTÁNI NAP MÉG ERŐSÖDTEK IS!!!!!!!!!!!!!!!!
https://www.bankier.pl/wiadomosc/Rada-Polityki-Pienieznej-ponownie-obniza-stopy-procentowe-7893373.html
Kancsesz vágott 0,9-ről 0,75-re, erre a Nemzeti mindenkitmegelőzünk a kanyarban 2%alelőzzükazosztrákokatnémeteket európaahátunkatnézi valutánk meg wc papírrá válik szinte. (csak a papírt használjátok erre a célra, az apró nekem nem jött be)
Peti84
Peti84 2020. 06. 24. 13:13
Előzmény: #5984  signal2
#5986
Szakmai hitelesség :) 
Ha az én szakmámat nézem ami hitelességvolt azt kicsinálták a centralizált hatalommal. Aki gondolkodni mert és kritikát megfogalmazni (jelzem kulturáltan) azonnal kirúgták/nyugdíjazták. 
Jogszabály módosítások sokaságával átláthatatlan rendszert hoztak létre (amit ők sem értenek, aki a jogszabály tervezet OV orra alá rakja, hogy írja alá, az sem tudja mit miért csinál). 
Szakmai hitelesség ezután már megmosolyogtató. Orbán utáni idők őket nem érdekli. (Vagyon tisztára mosva, ország sorsa eddig sem érdekelte Őket, minden átírva az utódokra. Akik szintén kretének ugyan úgy mindent szét fognak barmolni :) 
valoigaz 2020. 06. 24. 13:12
#5985
A sztori ott kezdődik, hogy hazugságra épül az egész kormányzás, esély sincs arra, hogy egy hazug kormánytól valóságot tükröző adatot kapjunk. A ksh. ezekhez a hazugságokhoz asszisztál az adataival.
signal2
signal2 2020. 06. 24. 13:04
Előzmény: #5982  Peti84
#5984
Aha, és szakmai hitelesség, Orbán-utáni idők? Akkor mi lesz velük?
Én nagyobb esélyt adok annak, hogy egyszerűen hibás a módszertan.
Eleve a 2 évvel ezelőtti fogyasztási szerkezettel számolnak, és én még nem láttam olyan alternatív idősort, ami olyan inflációt mutat, amely az aktuális kosárral számolna, Pedig utólag ez is kiszámolható. Ezen kívül elég kérdéses a kosár összetétele is. A korábban említett szolgáltatások például jelentősen alul lehetnek reprezentálva benne.
geza77
geza77 2020. 06. 24. 12:23
Előzmény: #5981  signal2
#5983

valószínűsíthető,hogy a legjobb állás a ksh-nál van
megjön az email,hogy milyen számokat kell hová beírni és nem is kell számolgatni mindenféle bonyolult képletekkel csak ctrl+c ctrl+v 
a fizetést meg megkapják munka nélkül is
Peti84
Peti84 2020. 06. 24. 12:16
Előzmény: #5981  signal2
#5982
KSH próbálna barmi mást is mondani, mint amit a Király hallani akar, fel lennének szántva és sóval behintve (ugyan úgy mint bárki más aki szembe mer menni Orbánnal). 
signal2
signal2 2020. 06. 24. 12:12
Előzmény: #5980  geza77
#5981
T.képpen a GDP-növekedésnek, és a "versenyképességünknek" jelentős részét a HUF gyengítése adta. Azt viszont nagyon nem értem, hogy az inflációnk hogyan a pékbe rejtette el ezt a HUF gyengülést. Különösen érdekes a szolgáltatások alacsonynak mutatott inflációja. Én azt látom, hogy a szolgáltatások (exkluzíve rezsi), amelyeket igénybe veszek (fodrász, szervíz, szerelés, festő, lakatos, villanyszerelő, burkoló, fejlesztés, oktatás, ügyvéd) brutális mértékben drágultak, a ksh szerint mégis 2% körül ketyeg folyamatosan a szolgáltatások inflációja. Rejtély.
geza77
geza77 2020. 06. 24. 12:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#5980

Tegnap említette, hogy az elmúlt 100 évből egy hihetetlenül sikeres avagy a legsikeresebb 10 év az ami mögöttünk áll.
Ezt szemléltetem egy képen, ténylegesen nagy a siker, hisz a diagramokat tekintve mi bőven régiós versenytársaink felett végeztünk .https://www.kapwing.com/videos/5ef322167446d80015e1dc68
Az is lényeg, hogy vigyáznunk kell a "devizaháborúval" nehogy nagyon kilógjunk a régióból.
Az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 évét tekintve szeretném, ha már közel azonos kiindulópontból ott tartanánk pont ahol ők.
Ha a 10 évvel ezelőtti szintről (267,505ft/eur)csak 10 %ot gyengültünk volna 294,55ft-on lehetnénk.
EURHUF     31,31% gyengülés   351Ft
EURPLN       9,5%  gyengülés
EURCZK       1,57% gyengülés
https://www.portfolio.hu/deviza/20200619/szep-csendben-olyan-devizahaboru-torhet-ki-amiben-a-forint-is-kulcsszereplo-lehet-437816
Neaztfigyeldamitmondok 2020. 06. 24. 11:15
Törölt hozzászólás
#5979
geza77
geza77 2020. 06. 23. 18:51
Előzmény: #5977  badsector1
#5978
Mit kezdek a több forinttal, ha a vásárlóértéke hatványozottan többel csökken, mint amennyivel többet kapunk érte?  egy 5%-os forint esésnél kb 10%-al emelkednek az árak, mindenki beletesz egy kis biztonsági tartalékot,    úgy a tuti
badsector1
badsector1 2020. 06. 23. 18:29
Előzmény: #5974  rockmaster
#5977
Euró milliárdok a láthatáron, gyengébb forint,több forint.
rockmaster 2020. 06. 23. 18:11
Előzmény: #5975  SeldonKuper
#5976
Szerinted..
SeldonKuper 2020. 06. 23. 18:07
Előzmény: #5974  rockmaster
#5975
És nincs mit!
rockmaster 2020. 06. 23. 18:03
Előzmény: #5971  signal2
#5974
Hogyne... közben EUR/HUF 350.. csak azért, hogy a magyar ne menjen külföldre, ne lásson Világot, mert nincs miből..
431145 2020. 06. 23. 17:47
Előzmény: #5968  rockmaster
#5973
azt hiszem kapnának ott hideget meleget bőven,fidesz módszer
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 23. 16:53
Előzmény: #5966  Stiv
#5972
signal2
signal2 2020. 06. 23. 16:50
Előzmény: #5966  Stiv
#5971
"Az elmúlt 7 évben a magyar jegybank [...] az egyik olyan, amelynél maradt mozgástér mindenfajta válság kezelésére."
Ja:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200407/kamatot-emelt-az-mnb-jelentos-lepesek-a-koronavirus-valsag-ellen-424748
valoigaz 2020. 06. 23. 16:49
Előzmény: #5966  Stiv
#5970

Igaza van. Az elmúlt 10-évben nem találunk olyan családtagot vagy rokont aki ne lenne milliárdos!
Elmondható, hogy egy valóban sikeres 10 év áll mögöttük.
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 23. 16:46
Előzmény: #5968  rockmaster
#5969
itt összeírhatjuk :o)))
rockmaster 2020. 06. 23. 16:46
Előzmény: #5964  -bubu-
#5968
Biztos ami biztos a megjegyzések ki van kapcsolva :)))))
Neaztfigyeldamitmondok 2020. 06. 23. 16:46
Törölt hozzászólás
#5967
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 16:42
Előzmény: #5964  -bubu-
#5966
Hihetetlen sikeres 10 év van mögöttünk.
MichaelWittman 2020. 06. 23. 16:35
Törölt hozzászólás
#5965
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 23. 16:35
Előzmény: #5963  Stiv
#5964
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 16:30
Előzmény: #5960  -bubu-
#5963
A mai kamatvágás után megjelent a monetáris tanács közleménye, amelyből kiderül, hogy a tagok már sötétebben látják az idei kilátásokat, mint tették egy hónappal ezelőtt.
valoigaz 2020. 06. 23. 16:30
Előzmény: #5958  tipci007
#5962

+++
Így van, minden adat manipulált, annyi amennyit éppen akarnak.
rockmaster 2020. 06. 23. 16:29
Előzmény: #5948  valoigaz
#5961
Még jobb, ha külföldi offshore számlákról csinálják, gondolom nehezebben lekövethető.
Ezt az egész rendszert arra találták ki, hogyan lehet a legnagyobb titokban a lehető legtöbb pénzt zsebre rakni. Egyesek ebben éllovasok már: ML már egészen mesterien űzi ezt az ipart. Érdemes lesz jövőre figyelni, mennyi osztalékot vesznek ki. Na meg jövőre már 2021, nyakunkon lesz a választás, nyilván jól fog jönni a temérdek offshore közpénz.
tipci007
tipci007 2020. 06. 23. 16:25
Előzmény: #5949  Drian875
#5958
A ksh lassan olyan lesz, mint a viccben a disznó...
Mennyit fialjon? 
És lám, annyi lett. 
Átlagfizu, infláció, növekedés.. Rákosi elvtars elismerően csettintene. 
_Macika_
_Macika_ 2020. 06. 23. 16:22
#5957
pécsi sör
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 16:20
Előzmény: #5955  -bubu-
#5956
Ez így van. Sajnos reménytelen a változás rövid időn belül...
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 23. 16:18
Előzmény: #5953  Fuleee_Bear
#5955
a fidesz ezt az utat választotta 
ez van 
hajrámagyarország :) és beszopta a nép 
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 16:18
Előzmény: #5951  -bubu-
#5954
Nagyon be van pöccenve, akar dolgozni hétvégén is de nincs pénz.
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 16:17
Előzmény: #5951  -bubu-
#5953
Ha nem csak gyármunkásokat képeznénk, hanem szellemi tőkét, azt hiszem magasabb hozzáadottértékű vállakozások is települnének ide, pl a szolgáltató szektor. Ez szerintem jobb irány lenne, mint gyármunkás országot csinálni és mindig letolni a nadrágot és megfogni a bokát a multik előtt.
Neaztfigyeldamitmondok 2020. 06. 23. 16:16
Törölt hozzászólás
#5952
-bubu-
-bubu- 2020. 06. 23. 16:15
Előzmény: #5950  Stiv
#5951
azonnal menni kell , itt kizsigerelik a népet teljesen de kényszerpálya mert a multi megmondta hogy emeli a bért de csak ha visszakapja a ft gyengítéssel 
sakk-matt 
vagy kivonul innen és letérdel az ország 
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 16:08
Előzmény: #5938  Fuleee_Bear
#5950
Sajnos továbbra is az a cél, hogy minél többen menjenek ki külföldre dolgozni. Már az egyik rokon is megmondta a gyári munkahelyen,ha nem lesz emelés akkor ledobja a szerszámot és kimegy Németországba. Most kevesebb lett a pénz, kint meg 2500-3000 eurót tudna keresni.
Drian875
Drian875 2020. 06. 23. 15:44
#5949

q1 +2,2%
q2 várakozás -7%
év végére az éves  előrejelzés ala el Tolcsy: +2-3%
.
Szóval nem a korábbi szintre, hanem mindjárt magasabbra ugrik a GDP Magyarországon a Q3-Q4 időszakban (miközben az idegenforgalom kb 10% részesedéssel rendelkezik, autóipar nagyjából hasonlóval), mert az éves növekedés jelenleg -5% körül van.
Le fognak izzadni a statisztikusok mire kihozzák a várakozást.
valoigaz 2020. 06. 23. 15:07
Előzmény: #5946  valoigaz
#5948

Reggel még a portfolio is arról cikkezett, hogy furcsán gyengül a forint, miközben a régiós devizák erősödtek.
Most erre is választ kaptunk. A mai napon Matolcsy-Orbán rokonok, akik bennfentes információk birtokában voltak, jelentős összegekkel folyamatosan nyitották a shortokat a forintra.
Egészen elképesztő, hogy micsoda mutyi folyik ebben az országban.
Peti84
Peti84 2020. 06. 23. 15:03
Előzmény: #5945  Fuleee_Bear
#5947
Minden hol kevesebbet ér....
valoigaz 2020. 06. 23. 15:02
Előzmény: #5945  Fuleee_Bear
#5946
Nem csak külföldön ér kevesebbet a pénzed a belföldi árakban is meg fog jelenni a forint értékvesztése.
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 14:57
Előzmény: #5944  tipci007
#5945
Engem dühít, hogy kevesebbet ér a pénzem külföldön. De gondolom a nagytöbbséget nem érdekli...
tipci007
tipci007 2020. 06. 23. 14:55
#5944
Az infláció nem érdekli őket, a Ft árfolyama meg még kevésbé (nekik jobban kijön a matek a lassan  monopoly pénz kategórába eső Ft-tal). 
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 14:50
Előzmény: #5941  Peti84
#5943
Még nem biztos, de ennek meredeken csökken az esélye.
431145 2020. 06. 23. 14:49
Előzmény: #5939  Peti84
#5942
az a baj hogy nem rohadnak meg.......
Peti84
Peti84 2020. 06. 23. 14:48
Előzmény: #5940  Fuleee_Bear
#5941
335 lett volna szintem vételre.... nagyon csúnyán be****tam. 
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 14:47
Előzmény: #5939  Peti84
#5940
Sokan nem számítottak rá, pláne hogy vártam végre hogy 340-en vehessek. No ez akkor majd odébb lesz.
Peti84
Peti84 2020. 06. 23. 14:41
Előzmény: #5934  Stiv
#5939
Rohadjanak meg, erre nem számítottam.....
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 14:31
Előzmény: #5936  Stiv
#5938
Persze, de nem tudom mire jó, amikor már így bazira drágul minden...Már a román fizetések is többet érnek, lassan mint a magyar, ahogy értékelik le a pengőt.
impudent 2020. 06. 23. 14:30
#5937
Mentik az irhájukat csak a pinzosztás segít rajtuk
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 14:28
Előzmény: #5935  Fuleee_Bear
#5936
A fizikális eurót tartom, könnyen lehet 370-es árfolyam.
Fuleee_Bear
Fuleee_Bear 2020. 06. 23. 14:19
Előzmény: #5934  Stiv
#5935
Nem is baj vesszük akkor rendületlenül az EUR-t
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 14:10
Előzmény: #5933  Stiv
#5934
6.érzék legyen karácsonyra nulla az alapkamat, hihetetlen egy banda.
0,75%
Stiv
Stiv 2020. 06. 23. 14:01
#5933
_Macika_
_Macika_ 2020. 05. 22. 08:03
Előzmény: #5930  -bubu-
#5931
mert megérdemli, minden forintot..
bölf blöf blöf
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 05. 14. 08:52
#5929
Na ma mitől foscsizott maga alá a büszke és erős forintunk?
csendben 2020. 05. 04. 13:49
#5928
Magyarország a költségvetés átláthatóságát vizsgáló nemzetközi felmérésben a lehetséges 100 pontból csupán 45 pontot szerzett. Ez azt jelenti, hogy a lassan javuló nemzetközi trendekkel szemben a hazai helyzet lassan romló irányt mutat, továbbra is a legrosszabb értéket tudja felmutatni az uniós tagállamok között (Európából csak Észak-Macedónia, Szerbia és Bosznia-Hercegovina végzett hátrébb) és jócskán elmarad a 61 pontos "megfelelő szinttől". Ez a gyakorlatban azt jelenti az elemzés készítői szerint, hogy a közös pénzünkről egyre inkább az adófizetők nélkül döntenek, a kormányt egyre nehezebb elszámoltatni a közpénzek felhasználásáról. Megjelent a kétévente elkészülő nemzetközi (ezúttal 117 országot vizsgáló) Open Budget Survey 2019-es felmérése.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200504/leszakadunk-a-regiotol-rendkivul-gyenge-osztalyzatot-kapott-magyarorszag-a-koltsegvetese-miatt-429662
_Macika_
_Macika_ 2020. 05. 04. 13:43
#5927
Drian875
Drian875 2020. 04. 28. 19:24
Előzmény: #5924  _Macika_
#5926
Ez van, az "old school"-nak igaza volt, megtörtént a beismerés, a szakmai kapituláció, hogy az elmúlt 10 év gazdaságpolitikai irányvonala megbukott, gyors változás pár hónap alatt, kemény évek jönnek.
valoigaz 2020. 04. 28. 16:40
Előzmény: #5923  Kisgolya
#5925
Na igen, meg az is biztos, hogy téged is a gólya hozott.
Kisgolya 2020. 04. 27. 06:40
#5923
Matolcsy remélem tényleg egy zseni és helyes irányba konvertál. Sakkban 2-3l előre látó épés már erős játékossá tesz. Az eredmény nagyban függ az első feltételtől, hisz a vereség csak így hozható ki. Rejtvény: 
Cny: Win - (Bube + Pa II) cts: Lost.
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 04. 23. 10:36
#5922
Mi van már ezzel a szarral? Mindjárt 360. Pedig most már beavatkozás is volt.
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 04. 23. 07:33
Előzmény: törölt hozzászólás
#5921
A vakhit a tudást jól helyettesíti. De ha a főnök növekedést akar felmutatni, akkor a KSH azt ki is fogja számolni, akkor itt papíron növekedés lesz és kész.
goldi 2020. 04. 23. 06:19
Törölt hozzászólás
#5920
mezga_geza 2020. 04. 22. 21:29
Törölt hozzászólás
#5919
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 21:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#5918
Boros Imre: 
.
A kereskedelmi adatok alapján a forintnak erősödnie kellene, de azért nem teszi, mert most az árfolyamot a globális hatások rángatják. Ha akarnák, akkor pokolian felerősíthetnék a forintot, és akkor azzal kellene Matolcsy Györgynek bajlódnia. Nehogy valaki azt higgye, ha például 280-ra visszaerősítenék a forintot, az olyan jó lenne. Akkor az export zuhanna beés kevesebb valutánk lenne, és nem tudnánk forintosítani az államadósságot.

https://pestisracok.hu/boros-imre-akik-korabban-a-forint-ellen-spekulaltak-most-nagyvadakra-lonek/
István500 2020. 04. 22. 20:43
#5917
MNB vezetők, egy csomó életlen kés a fiókban.
goldi 2020. 04. 22. 19:47
Törölt hozzászólás
#5916
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 19:37
#5915
A forint volatilitását firtató kérdésre Matolcsy úgy fogalmazott: ha szükséges, a Magyar Nemzeti Bank teljes eszköztárát felhasználva őrzi meg a hazai gazdaság stabilitását
.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200422/matolcsy-majus-elejen-indulnak-az-eszkozvasarlasi-programok-427744
.
A jegybank tavalyi nyereségének jelentős része az aranytartalékon képződött. Az arany árfolyamán elért  140 milliárdos nyereség múlt év végi realizációja miatt a bekerülési árfolyam viszont megemelkedett.
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 19:07
Előzmény: #5912  badsector1
#5914
A devizakötvény 6 és 12 éves kötvények lesznek, 
a hatéves papír hozama valahol 1 százalék körül lehetne a piacon.
.
A 12 éves futamidőre nehezebb becslést adni, hiszen ennél a 2027-es lejáratunknál csak dollárban van későbbi, az is 2041-es. De összességében azt lehet mondani, hogy az 1-2%-os euró forrásköltség jelenleg kifejezetten olcsónak számítana, kérdés persze, mennyire „harapnának rá” a befektetők egy ilyen magyar eurókötvényre a jelenlegi helyzetben.
.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200422/vegre-kiderult-honnan-lesz-penze-magyarorszagnak-a-koronavirus-jarvany-kellos-kozepen-427688?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 18:37
#5913
Egymilliárddal gyarapodott a Matolcsy-féle alapítvány, már 276 milliárd forint a Pallas Athéné vagyona.
.
Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020. első negyedévét az MNB  Pallas Athéné alapítványa. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője.
https://168ora.hu/penz/pallas-athene-alapitvany-gyarapodas-vagyon-mnb-matolcsy-gyorgy-184430
badsector1
badsector1 2020. 04. 22. 18:37
Előzmény: #5908  Stiv
#5912
Most jó sok forintot kapnak az euróért.
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 18:29
#5911
MNB-alelnök: a magyar bankrendszer a tavalyi 450 milliárd forintos eredménye idén 100 milliárd forintra csökkenhet
https://168ora.hu/itthon/mnb-nagy-marton-fizeteskeptelenseg-berek-cegek-184486
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 18:26
Előzmény: #5909  PusztaPutyin
#5910
új magyar jövőképre lesz szükség
Előzés közben mi lehetnénk az egyik új kistigris )

PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 04. 22. 18:17
Előzmény: #5908  Stiv
#5909
Most előz a kanyarban.
Stiv
Stiv 2020. 04. 22. 18:11
Előzmény: #5907  PusztaPutyin
#5908
Amit Matolcsy elhallgatott: ismét devizában fog eladósodni az ország
.
Magyarország mandátumot adott euróban denominált, benchmark méretű és futamidejű tranzakció főszervezői feladataira a Citigroup, az ING Bank és a J.P. Morgan pénzintézeteknek, egyúttal felkérte őket egy globális befektetői konferencia-hívás megszervezésére – jelentette be szerdán az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)
.
1 milliárd euróról 4 milliárd eurónak megfelelő összegre növelte a devizakötvény kibocsátási keretet,
.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke két héttel ezelőtt bejelentett jegybanki élénkítő csomagjában még szó sem volt arról, hogy az államadósság finanszírozására devizakötvények formájában kerül sor.
https://alfahir.hu/2020/04/22/allamadossag_allamadossag_kezelo_kozpont_devizaadossag_devizakotveny_matolcsy_gyorgy
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 04. 22. 16:47
#5907
356+ ez már az erős, beavatkozás utáni forint. Hol lennénk intervenció nélkül, 380-nál?
Polgarjenohivatal 2020. 04. 21. 12:55
Törölt hozzászólás
#5906
sanka 2020. 04. 21. 07:19
Előzmény: #5896  Karvalytokes
#5905
Háború után sem kellett öt év, maradj már!
johann 2020. 04. 21. 00:33
Előzmény: törölt hozzászólás
#5904
Így van - Matolcsyék Nagyobbik Bankja (MNB), Matolcsyék Kisebbik Bankja (MKB).
mezga_geza 2020. 04. 21. 00:15
Törölt hozzászólás
#5903
goldi 2020. 04. 20. 17:22
Törölt hozzászólás
#5902
badsector1
badsector1 2020. 04. 20. 17:09
Előzmény: #5899  Karvalytokes
#5901
Elnézve a beírásaidat, a valóság tartalma alapján, simán elmenne a russia today-en is. :))
  
Abból is látszi, hogy summantasz, hogy most meg elkezdtél DK-sozni, ami tovább rontja az eddigi színvonalad, mivel jelen állás szerint nem DK-s, hanem momentumos vagyok.

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek