Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Stiv
Stiv 2020. 11. 10. 10:44
#6960
Matolcsy ismét az euró újragondolásáról értekezett
,
A jegybank elnöke ismét felvetette az euró újragondolását, szerinte ugyanis a dél-európai államok helyzetét csak átfogó reformokkal lehetne rendezni - írja az mfor.hu.
.
A jegybank elnöke Melvyn Krauss meglátásaival ellentétben átfogó strukturális reformokat kell indítaniuk az adózás, a pénzügyek, az oktatás és a munkaerőpiac területén annak érdekében, hogy javítsák a déli államok globális és EU-n belüli versenyképességüket.
.
https://alfahir.hu/2020/11/06/melvyn_krauss_matolcsy_gyorgy_euro_europai_unio
.
Kuszaszem állandóan megcsillogtatja tudását.
Stiv
Stiv 2020. 11. 10. 10:19
Előzmény: #6957  impudent
#6959
Az éves drágulás közel se ennyi. 
Kolyok
Kolyok 2020. 11. 10. 10:13
Előzmény: #6954  Törölt felhasználó
#6958
Pontosan strong buy EUR, ki kell használni kancsal zsenink megingását...
impudent 2020. 11. 10. 09:59
Előzmény: #6955  Stiv
#6957
khajdejooooó nincs infla ,nem lösz drágább a farhát
Stiv
Stiv 2020. 11. 10. 09:43
#6956
358.22
Stiv
Stiv 2020. 11. 10. 09:42
Előzmény: #6954  Törölt felhasználó
#6955
Tovább csökkent az infláció Magyarországon 
.
Októberben 3%-os volt az egy évre visszatekintő drágulás  Magyarországon. Az előző havi 3,4% után arra számítottak az elemzők, hogy 3,1%-ra mérséklődik az infláció, vagyis a várnál kicsivel még nagyobb is lett a csökkenés.
.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201110/tovabb-csokkent-az-inflacio-magyarorszagon-456708#
Törölt felhasználó 2020. 11. 09. 17:04
Előzmény: #6953  PusztaPutyin
#6954

Jön az év vége, kancsalnak muszáj erősíteni kicsit a forintot az államadósság év végi, szebb adatok   alakulása miatt.
Nem kell félni, jön az új év és Gyuri-Geller új mutatványokba kezd, meghajlítja kicsit az árfolyamot.. 
A forintot gyengülő pályára rakták évekre, ez az MNB monetáris politikája.
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 11. 09. 14:04
#6953
Kancsi is koronás? 357.47 az euró. Így csökkenni fog a jegybank nyeresége.
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 11. 06. 20:14
Előzmény: #6948  badsector1
#6952
Én a görög joghurtot szoktam rendszeresen egy-másfél hónappal túltárolni a lejárathoz képest. Kutya baja sincs sose.
badsector1
badsector1 2020. 11. 06. 16:40
Előzmény: #6950  margin_call
#6951
De ez a hülye még most is elkezdhetne normálisan kormányozni, de már annyira szétb@szta a közszférát, hogy már saját magát sem tudja kihúzni a pácból.
margin_call
margin_call 2020. 11. 06. 16:33
Előzmény: #6947  Törölt felhasználó
#6950
Ami már így is a fele a 2010-esnek... 3000 mrd Ft MNYP-t és 15 mrd euró devizatartalékot éltek fel évente 1-2000 mrd Ft-nyi bejövő EU támogatás mellett. Ebből jampiskodnak meg gazdagodnak 10 éve. A szavazóknak meg Sorosoznak, migránsoznak, Brüsszeleznek és amikor ez már nem elég, kezdődne az ugatás, odadobnak némi csontot (10e Ft-os Erzsébet kártyás nyugdíj, CSOK, egyszeri 500e Ft az eü dolgozóknak egy giga világjárványban).
margin_call
margin_call 2020. 11. 06. 16:29
#6949
Tényleg zsenik. Egyedülálló módon sikerült a régióhoz képest is gyengíteniük a Ft-ot. Az a 100 Ft, amit 10 év alatt minden euróhoz hozzádobtak, az komoly mutatvány.
badsector1
badsector1 2020. 11. 06. 16:16
Előzmény: #6946  szieszta
#6948
Nem tudnak lejárni a tejfölök percre pontosan.
Törölt felhasználó 2020. 11. 06. 16:10
#6947
Égeti az MNB a devizatartalékot
szieszta 2020. 11. 06. 09:55
Előzmény: #6944  geza77
#6946

Tegnap a feleségem elküldött tejfölért, mert ami otthon van, nem lesz elég. A tesco-ban 69%-kal volt leárazva a ma lejáró tejföl, így azt vettem meg. Otthon kikaptam, hogy miért nem frisset vette, de végülis kiderült, ami otthon volt, az már 2 napja lejárt. Nem volt semmi baja, alig maradt a tejfölös csirkéből :-)
Bárcsak a tőzsdén is ilyen sikeres lennék. :-), közel 70%-os hozam egy nap alatt.
geza77
geza77 2020. 11. 06. 08:26
#6945
látjátok , amit én látok?
Veletek van a baj! rosszul látjátok a dolgokat!
Rosszul látjátok a jövőt!
Hisz én biztosan jól látom.
https://www.kapwing.com/videos/5fa4f97a095f840044ab26a9
geza77
geza77 2020. 11. 06. 08:25
Előzmény: #6943  impudent
#6944
ügyes vagy! A leginkább nekem is az ízlik, de a 30% felettieket is szeretem, ami 20% alatti azt meg már meg sem veszem :)
impudent 2020. 11. 03. 19:39
#6943
Na sikerált vennem a rossz forintért 2000 ft ert venni egy Belga csokis tortát 50% akcióval.
geza77
geza77 2020. 11. 03. 18:48
#6942
Malopcsy konyhája:
Végy egy bamba marha tömeget tedd be őket egy nagy edénybe a máp + félébe kezd el szépen lassan melegíteni a helyzetet, de csak fokozatosan lassan, arra vigyázva, hogy ne akarjanak kitörni onnan.
Arra figyelj, hogy lassú folyamatos inflálással, néha esetleg nagyobb hevítésekkel az edénybe lévő érték folyamatosan csökkenjen! A jóféle inflálás kezdő konyhatündéreknek mondom úgy néz ki, hogy míg a fosint 2szeresen gyengül a környező valutákhoz képest, addig erősödésnél arra kell figyelni, hogy csak feleannyira erősödjön.
Ez a jó inflálás titka kép:
https://www.kapwing.com/videos/5fa19602ef707d00c66d9da1
bigyula 2020. 11. 03. 14:24
Előzmény: #6940  geza77
#6941
"Mi ebben a jó? Vagy Varga pont ezért mondta, hogy ez jó?"
.
Mert tudják majd verni a mellüket, hogy adónövelés/elvonásnövelés nélkül csökken az adósság. Az érdem az ővék, csak azt nem hangsúlyozzák, hogy mi fizetjük valójában úgy, hogy észre sem vesszük, hogy elvették tőlünk.
geza77
geza77 2020. 11. 03. 13:58
#6940
hogy is van ez?
Varga Mihály: Már az államadósság negyedét a magyar emberek finanszírozzák
Az államadósság minél nagyobb része van hazai kézben, annál jobb – mondta a pénzügyminiszter.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
https://hvg.hu/gazdasag/20201103_Varga_Mihaly_Mar_az_allamadossag_negyedet_a_magyar_emberek_finanszirozzak.*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Hogyan inflálódik el az államadósság?
Az államadósság elinflálása tulajdonképpen azt jelenti,hogy az infláció magasabb, mint az állampapírokra kifizetett kamat, azaz az állampapíroknak negatív reálhozama van.
+-+-+-+-+-+-+--+-+-+-+-+--+-+-+-+-+-+-++-+-+-+-+
https://elemzeskozpont.hu/allamadossag-elinflalasa-mit-veszit-befekteto
Kérdésem, ha netán a ksh infláció nem lenne valós a fenti axióma megállná helyét?
Ha az államadósságot elinflálják, akkor azt azegyenlőre csak 5000 milliárdnyi magyar emberek megtakarításait is elinflálják?
Mi ebben a jó? Vagy Varga pont ezért mondta, hogy ez jó?
impudent 2020. 11. 03. 13:12
Előzmény: #6938  impudent
#6939
önti a pinzünket 0% al a fitesezs háveruknak, amit sose kap vissza a bank
impudent 2020. 11. 03. 12:59
#6938

jól élpinázta a forintunkat.
Törölt felhasználó 2020. 11. 03. 12:56
#6937

Akkor a szokatlanul jó napokat ki kell használni.
A zseni bővíti a mérlegét... az újabb forintgyengülést jelent, ráadásul még be is jelenti, hogy tovább gyengíti a forintot.
Stiv
Stiv 2020. 11. 03. 12:40
Előzmény: #6934  PusztaPutyin
#6936
Szokatlanul jó napja van a forintnak
.
Erősödéssel nyitották a napot a régiós devizák
.
A forint euróval szembeni árfolyama a 366-os szintről szinte egy lendülettel a 362-es szintig erősödött november 3-án délelőtt. Igaz, utána kicsit visszakorrigált, de sikerült stabilan megkapaszkodnia 363,2 környékén
.
A forint árfolyamát ezúttal elsősorban a nemzetközi hangulat mozgatja, együtt a lengyel és a cseh deviza árfolyamával, amelyek szintén erősödéssel kezdték a napot.Az előző hét végén a forint euróval szembeni árfolyama még a történelmi csúcsnak és lélektani határnak számító 370-et ostromolta.
https://hvg.hu/gazdasag/20201103_Szokatlanul_jo_napja_van_a_forintnak?s=hk
impudent 2020. 11. 03. 12:38
Előzmény: #6932  Stiv
#6935
nem tudtak öleget lopni a fineszesek
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 11. 03. 12:34
Előzmény: #6933  Stiv
#6934
jöhetnek a cikkek az erősödésről
Stiv
Stiv 2020. 11. 03. 12:33
#6933
363,22
Stiv
Stiv 2020. 11. 03. 12:32
Előzmény: #6930  impudent
#6932
Ritka gyenge hónap: mégse támadt fel a szuperállampapír?
.
Bár a nyári hónapok emelkedő keresletet mutattak, az ÁKK számai szerint októberben már csak 135 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a szuperállampapírra, ennél kisebb értékesítést még a tavaszi koronavírus-válság idején sem láttunk.
.
Tavaly a júniusi indulástól számított fél év alatt összesen mintegy 3160 milliárd forintot jegyeztek MÁP+-ból, ez idén októberrel bezárólag csak kicsivel haladja meg az 1910 milliárdot.
https://www.portfolio.hu/befektetes/20201103/ritka-gyenge-honap-megse-tamadt-fel-a-szuperallampapir-455628
impudent 2020. 11. 03. 11:43
Előzmény: #6930  impudent
#6931

minden betét az államnál van mára és az állam a bankokat friss jegybank pinzzel látta él a betétélszívásért cserébe.
ezt azé tette hugy a fityeszesek korlátlan 0% os hitelhő jussanak
impudent 2020. 11. 03. 11:40
Előzmény: #6929  Stiv
#6930

ez egy fals infó mivel 2010 ben a bankokban tartutták a pinzt ,akko még vót bankbetét ,must nincs ezé teszik állampapírba.
továbbá élhallgatja hugy az állam finanszíruzza a bankokat tehát itt meg visszaadja azt amennyi betétet elszívott.
Stiv
Stiv 2020. 11. 03. 11:30
#6929
Átlépte az 5000 milliárd forintot a MÁP+ állománya.
.
Több mint 5000 milliárd forintért vásároltak Magyar Állampapír Pluszt a magyar emberek – írja a Magyar Nemzet Varga Mihály pénzügyminiszter legújabb közösségi média bejegyzésére hivatkozva. A pénzügyminiszter jelezte: a mostani válsághelyzetben nagy előny, hogy Magyarország a saját lábán áll, és az államadósság egyre kisebb része van külföldiek kezében.
.
Az ország a saját pénzügyi erejére támaszkodhat. Az államadósság devizaaránya 2010 óta 53 százalékról 22 százalékra csökkent.
.
Ezzel párhuzamosan a lakosság szerepvállalása folyamatosan erősödik. Ma már az államadósság egynegyedét a magyar emberek finanszírozzák, szemben a 2010-es három százalékkal. Így fele annyit fizetünk kamatkiadásokra, mint tíz évvel ezelőtt. Az a kamat, amit a költségvetés kifizet, nem külföldre, hanem a magyar emberekhez kerül. Azaz: visszajut a magyar gazdaság vérkeringésébe.
.
A MÁP+ olyan befektetési forma, amellyel az egész ország jól jár. 
.
https://www.origo.hu/gazdasag/20201103-varga-map-5000-milliard.html?utm_source=hirkereso
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 11. 02. 17:03
Előzmény: #6926  geza77
#6928
Árfolyamcélja nincs, csak lopáscélja.
impudent 2020. 11. 02. 15:02
Előzmény: #6926  geza77
#6927

blöff blöff blöff
said György Matolcsy
geza77
geza77 2020. 11. 02. 15:00
#6926

Ezek tovább akarják értékteleníteni a FOSINTOT
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201102/matolcsy-megtehetjuk-hogy-tovabb-noveljuk-a-jegybank-merleget-455506"Megismételte: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, nem is lehet. Az inflációs célkövető rendszerben az egyetlen horgony a középtávú inflációs cél. Semmi más nem befolyásolja az MNB monetáris politikáját - húzta alá. Megjegyezte azt is, 1 százalékos árfolyamváltozás 0,1-0,2 százalékos inflációs változást okoz, mérik az árfolyamhatást, de nem tudják befolyásolni a piacon kialakuló dinamikákat, mozgásokat. Árfolyamcélja sincs az MNB-nek ahogy eredménycélja sincs - szögezte le a képviselők felvetésére."
impudent 2020. 11. 02. 13:52
#6925

Japánban nincs infláció de hugy mögtakarítás sincs !
Ijjesztű ez az embör
mindegy Néki mennyire értékelik nemzetközileg a magyar embör munkáját ?
kjanek
kjanek 2020. 11. 02. 13:35
#6924
Na most megnyugodtam, úgy tűnik minden szuper! Fogalmam sincs milyen szemüveg van rajta de nem igazán látja a fától az erdőt. 
https://azuzlet.hu/matolcsy-gyorgy-ahol-nincs-inflacio-ott-nincs-megtakaritas/ ;
impudent 2020. 11. 02. 13:02
Előzmény: #6922  impudent
#6923
mögkaptátuk a Fiatal Demokratákat
impudent 2020. 11. 02. 13:01
#6922
köllött Néktek finesz
geza77
geza77 2020. 11. 02. 13:01
#6921

Kinevezték jegybankelnöknek Matolcsy Györgyöt a forint fel se kelt aznap, ágyba kérte a reggelit, infúzión van azóta.
https://www.youtube.com/watch?v=97JldvdBkgw
pitcairn2 2020. 11. 02. 12:22
Előzmény: #6913  Törölt felhasználó
#6920

hát igen egy ilyen "roncsderbiben" tényleg nem dicsőség előre törni:)
impudent 2020. 11. 02. 12:21
Előzmény: #6917  impudent
#6919
it annyi büdöslábú herét tartunk él ,hugy az világcsúcs
pitcairn2 2020. 11. 02. 12:20
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6918

Ebben a műfajban a Svájci Nemzeti Bank a vitathatatlan bajnok...
https://fred.stlouisfed.org/series/SNBMONTBASE
az lenne már a legnagyobb "hedge fund" a világon:)
impudent 2020. 11. 02. 12:19
Előzmény: #6913  Törölt felhasználó
#6917
a hatalmukho pinz köll sok pinz 0% kamatyra kiosztani
rockmaster 2020. 11. 02. 12:16
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6916

Még jó, hogy a járvány védekezésre nem kell költeni, ott minden rendben van.
Egy-egy kimerítő kamatdöntés után tényleg ráfér erre a baromra, hogy felüdülésképp festményeket nézegethessen.
Esetleg újabb ingatlant nem akar venni  ez a GDP előrejelző fenomén???
euler 2020. 11. 02. 12:16
Előzmény: #6914  Törölt felhasználó
#6915
MNB befektetési útmutató:
- Ne bízzon a forintban, vegyen rajta műkincseket, ingatlant vagy fizikai aranyat!
Törölt felhasználó 2020. 11. 02. 12:04
#6914

'Újabb festményekre költött 740 milliót a jegybank Ezúttal három művész alkotásaiból, mintegy 740 millió forintért vásárolt képeket az MNB-Ingatlan Kft."
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mnb-festmeny-vasarlas.716743.html?fbclid=IwAR2DLQWWLdK84VETWTB6UXS6RakubkRjri_MLoM8eOD4mKpXM91rX7udoqI
Törölt felhasználó 2020. 11. 02. 04:23
#6913
"A forint képes volt tovább zuhanni, már a 370 forintos euró-árfolyam is majdnem meglett. Európa egyik leggyengébb gazdasága, a horvát, amelyiket legjobban sújtott a járvány a turizmus miatt, ennek ellenére a horvát kuna is képes volt 10%-kal erősödni a forinthoz képest egy év alatt. A cseh koronaért 6,5%-kal kell többet adni, a román lejért 10,2%-ot, a szerb dinár pedig egyenesen 11,58%-kal lett drágább, ahogy a bolgár leváért is hajszál híján 12%-kal kell többet adni, mint egy évvel ezelőtt. Még egyszer: egy év alatt gyengült ennyit a forint még a környező devizákhoz képest is. Vagyis a probléma idehaza van, hiába állít bárki bármi mást. Csak olyan kézi vezérlésű gazdasággal rendelkező féldiktatúrák előzték be a forintot a kontinens legrosszabb devizája címéért folytatott dicstelen versenyben, mint a török líra vagy az orosz rubel. Senkit nem akarok megbántani, de most nem 500 éves víziókra lenne szüksége az országnak, hanem értelmes lépésekre, hogy a forint ne ilyen gyalázatosan teljesítsen még egy szerb dinárhoz képest sem, mert ez már egyszerre szégyene és gyalázata az ország gazdasági vezetésének. Mert bizony a vagyonod és a fizetésed is jó 10%-kal kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor. Még Szerbiából nézve is."
geza77
geza77 2020. 11. 01. 08:07
#6912
A Vírus kitörése előtt éveken át ez ment:
Mindenkit lepipál a magyar gazdaság, egész Európa a hátunkat nézi Matolcsy György: Kanyarban előzni (2020.02.04)
Magyarország mindenkit lepipálhatGazdasági növekedésben elsők vagyunkhttps://www.portfolio.hu/gazdasag/20191114/mindenkit-lepipal-a-magyar-gazdasag-egesz-europa-a-hatunkat-nezi-407077
https://novekedes.hu/mag/matolcsy-gyorgy-kanyarban-elozni
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20190514/magyarorszag-mindenkit-lepipalhat-324179
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/gazdasagi-novekedesben-elsok-vagyunk-7217396/
Naponta jöttek le az ilyen és ehhez hasonló cikkek aki nagyon ráér keresse csak vissza.
Egy ilyen erős minta gazdaság erre képes?
Munkahelyeket megőrzésében -NEM SEGÍTETT
Senkit nem hagyunk az út szélén -DE IGEN NEM IS 1-1 EMBERT TÖMEGEKET HAGYTAK OTT
Miközben mi maradunk le, a Románok már le is előztek minket.
Egy ilyen éveken át jó erőben lévő gazdaság ismérve:
Az árak 20-30%-os éves növekedése! Ez nagyon jó mindenkinek! Miközben a fizetések jobb esetben nem nőnek, picit rosszabban csökkenek, még rosszabban fizetés nélkülivel hazaküldték, vagy akár ki is rúgták az illetőt.
Többet nem keresünk,vagy egyáltalán nem keresünk, de sokkal többet költünk, hogy éhen ne haljunk EZ NAGYON JÓ! ki az a hülye aki erre azt mondja, hogy rossz?Lassan a duplája az élelmiszer itthon, mint Németországban ez is szuper hisz negyede fizetésből kétszer annyiba kerül mint nekik. Ki szerint rossz ez?
Főleg a Magyar termékek ára emelkedett, köze nincs az euróhoz akkor mégis miért? de ez is Jóóóóó
Látjátok ilyen egy szuper mintagazdaság! Csak nehogy csődbe menjen Németország és Európa!
Ha sokszor mondják elhihetjük jó a modern rabszolgatartó társadalom, amit építenek!
Törölt felhasználó 2020. 10. 31. 14:16
Előzmény: #6903  impudent
#6911
Így igaz, nem tudja. A lazítás szó maga is eufemizmus.
Még csak nem is az államadósság növekedése a lazítás legsúlyosabb bűne. A ma alkalmazott jegybanki technikák valójában az űrbe lövik ki a magánszektor adósságát.
Az elemzők, közgazdászok 95%-a csak az államdósságokat nézi, pedig a magánadósságok sokkal veszélyesebbek. Mi okozta 2008-at? A túl nagy államadósság? Frászt: a magángazdaság egy szektorában képződött adósságválság.
És jó eséllyel van már most is olyan gazdasági szektor, ahol adóssággóc alakult ki.
impudent 2020. 10. 31. 14:12
Előzmény: #6909  SeldonKuper
#6910
Óriási hazugság.
Tán a dilettáns rablú vezetűinknek köllene mögköszönni hugy ebbűl finanszíruzzák a jólètűnket.
SeldonKuper 2020. 10. 31. 14:03
Előzmény: #6908  badsector1
#6909
Ha nem ennyi lenne ma az államadósság, te is "szarabbul" élhetnél!
Majd a liberalista ideológia 0>ra leírhatja!
badsector1
badsector1 2020. 10. 31. 13:56
Előzmény: #6898  Stiv
#6908
Kb 20000 milliárd-ból lett 10 év alatt 33494  milliárd az államadósság?
Még a szocik is jobbak voltak a fideszhez képest.
  
impudent 2020. 10. 31. 13:43
Előzmény: #6906  impudent
#6907
Ez lágalabb ollan világcsúcs mint a pengő infla.
Kitanánták Tolcsyék.
Mennyiségi lazítás köll a népnek tessék mi teljesítjük.
Szó se rúla egy két civil is belekerül a jóba.
impudent 2020. 10. 31. 13:40
Előzmény: #6903  impudent
#6906
Mészárus egy jó példázata a mai világnak.
A lazítás által az állam költekezik és mögjelenik aki lécsapolja.
A jegybank friss pinze által 0 % hitellel teszi zsebre a giga hasznot
pitcairn2 2020. 10. 31. 13:36
Előzmény: #6898  Stiv
#6905
a hitelpénz rendszerben nem is lehet azt...
pitcairn2 2020. 10. 31. 13:35
Előzmény: #6894  Stiv
#6904
mondjuk abban a fiaskóban inkább Vörös hadsereg volt ludas mint az MNB...
impudent 2020. 10. 31. 13:34
Előzmény: #6900  Törölt felhasználó
#6903
A legtöbb polgár azt se tudja mi ez a lazítás.
Egy alattomos eszköz arra hugy az államadússágkat az egekbe vigyék elköltsék a pinzt szarságukra vagy eltegyék a gazdagok.
Gyakurlatilag egy Állami gazdálkudás.
Keynes es a többi finoman fogalmazott
Stiv
Stiv 2020. 10. 31. 13:33
Előzmény: #6896  Törölt felhasználó
#6902
Már 2018 -ban nullás költségvetésről beszéltek, aztán ebből lett semmi.
 .
3908 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
SeldonKuper 2020. 10. 31. 13:26
Előzmény: #6900  Törölt felhasználó
#6901
Ez akkor lesz igaz, ha Göre Gábor bíró úr  is megszólal ez ügyben.

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek