Barack, szerinted is nagy marhaság volt 600-on venni takarékjenőt? annyira rohadt papír, úgy utáltam régen is, erre belevettem tegnap 600-on hülye vagyok, nem?
megyek át mazochista vételekbe :) takarék, nyenyefi:) na, ezek nem szoktak sikerülni, mert ezeknek nincs aljuk , pedig az ember azt gondolná, van ugyanez appeninn nem is értem, miért nyúlkálok ilyen vacak papírokba
Végre egy iztató szó. Sajnos, van egy pakkom 440-nel. Bizton számítottam rá, hogy megint lesz egy 500 fölé húzás. Talán, most hogy Tiborcz lesz a nagytulaj, mehetnek jól a dolgok.
449-en kiszabadultam belőle erre megint kezdtem venni , 425.5 eddig a legalacsonyabb vétel ha megint lemegy 400-ig, mint a múltkor, akkor nagyon korán kezdtem visszavenni
köszönöm egy kicsit szeretném rendbetenni ezt a wallis-dolgot, mert elhallgattam belőle valamit szóval 20-án kijöttem belőle végleg, aztán 25-én, amikor felment 120-ig, kaptam 111-en nap végén akkor írta feel, hogy majd el tudom adni másnap sajnos nem figyeltem, nem tudtam eladni , tehát 111-ről maradt vételem amit elhallgattam, hogy tegnap nap végén kaptam 109.5-ön, és az ma kiment 111.5-ön és aztán visszaálltam 107.5-re, de ne kérdezzétek, miért, csak úgy, ahogy est-be is 119.2-re álltam, mert ott azt gondoltam, le fogják adni ---- persze nem gondoltam, hogy 119-ig, de ha nem kapok, nem baj szóval a wallis: most van 111-ről és 107.5-ról várom feel hozzászólását is, Aida, van vélemény?
nekem az a rettenetes furcsa a papírban, hogy el tudott vágtatni 250-ig, és most olyan kínlódást hajt végre, ami elfordítja a befektetők figyelmét róla engem érdekel, mert szeretem a kihívásokat, de szerintem rengeteget árt a papírnak, hogy állandóan visszaütik
feel, sokszor olvaslak, te tartod a lelket a wallisban nagyon kiváncsi vagyok ----- papírral ---- hogy mi lesz benne: további lealázás, nyűglődés vagy elengedik ezt a 110-es szintet feljebb én általában akkor veszek bele papírba, amikor úgy gondolom, már nagyon gyötrik na, ezt a wallist hónapok óta gyötrik bár, takarékba is belevettem 600-on, és az sem megy sehova viszont: app kicsit megindult, pedig abban is a reménytelenség ment hetek óta
elengedik csak ki kell varnunk.......egyebkent a takarek-ban is megy a sumakolas nem lesz az sokaig 600ft korul szvsz de most valamiert ez az erdek ott is.
bubu, érdekelt vagy az appeninnben? ha tudnál róla elemzést, nagyon megköszönném bár úgysem tudok olvasni grafikont, inkább írd le, mit gondolsz, meddig mehet el:) ez a condorde-os elemzés annyira röhejes, főleg a mai nap fényében, hogy tényleg érdekelne, mit gondolsz ---- grafikon nélkül is érdekel a véleményed ---főleg grafikon nélkül:)
nem vagyok érdekelt benne és nem is követem szorosan tudom a képet nem szereted de ezen azért csak látszik merre tendál :) https://www.tradingview.com/x/wOPna5UK
esőt látok a rajz alapján a concodde-os elemzőt kéne megkérdezni, mi alapján mondott 700-at:) ma az utolsó 1K darabommal beálltam 470-re adni, esélyem sem volt:) aztán persze "okultam" és egész jól lekereskedtem a mai napot:)
alapvetően jól csináltam a mai napot app-ban, nap elején tudtam adni 453-ig 2500 darabot, aztán visszakaptam 438-ig 2500 darabot, azokat tudtam adni 446-447.5-közt, egy 1000 darabom maradt függőben csak --- az 442-es vétel , tehát hétfőn megy tovább a buli benne ---- vagyis 442 alatt veszem majd nézted a 442-re "beterpeszkedő" 25K-t? azt gondoltam, ott lesz a vége mára de aztán tudtam adni a cuccost 446-447.5- közt elég jó kereset volt ma app-ban nekem
nem nagyon érzek már lefelét benne mesterségesen lehet csinálni /442-es eladó/ de sok értelme nincs szerintem jó jelentés, elmehet 500-ig, és akkor nem mondok nagyot mennyi volt ennek a teteje? 1100?
bubu, app aránylag elegáns papírnak számít, concorde kijött egy 700 fölötti elemzéssel, akkor gondolhatjuk, hogy 550-nél fejvesztve fognak adni tehát 500-ig kb "biztonságos lehet" mondjuk a péntek után én csak nagyon rövidre fogom megjátszani /szeretem az elemzőket -- jelige/
akkor elvileg a 136-ot illene visszahoznia minimum mindig csak találgatok, fogalmam sincs, mi az érdek, kinek az érdeke, csak emlékszem körülbelül a múltra
csak est-hez tudom hasonlítani, est hatalmas karriert fut be szinte naponta, ezt a nyomorult wallist meg nem engedik sehova est-ben hetente-kéthetente történik 15-20 forint elmozdulás, wallisban meg szinte semmi nem történik ha ezt megértenék a wallis-mozgatók, hogy lehet versenyezni az est-el, sokkal több wallis-rajongó kerülne elő:) arról nem is beszélve, hogy mennyien többen vennék a papírt ezt a véleményemet esetleg bemásolhatod feel a wallis topikba, hátha csak ott elvakultak vannak, akik nem látnak tovább az orruknál:)
feel, téged elfogadnak a wallis topikban, mert teljesen hiteles vagy ott ha bemásolod a véleményem, mint egy meglátást, esetleg azok az elvakult wallis-emberek is elgondolkodnak, akik azt mozgatják, vagy csak azt a topikot olvassák, ha olvassák
én már csak azt kívánom, hogy választott papírjaimat el tudjam sütni jelenleg 10 féle van:) de nem lesz könnyű app, est, futur, nord, opus, set, enefi, takarék, wallis, richter cifra szerzetek:)
tegnap ott1-et kihagytam a papírok közül, de abból már csak 1K-m van mai nap eddigi legnagyobb nyeresége futur, 14K-t tudtam adni 112-ig, második legnagyobb nyereség app, eddig 3K ment ki 449, 452, 453-on, harmadik nyereség est, a 119.2-est adtam 124-en eddig 53 ezer nyereség a 3 papírban nyenyefit kaptam 480-on, van még 491-ről is
mai nyereség allokáció előtt: 84 958 forint kicsit több lesz, mert ott1-ben ma kötöttem ide-oda sikerült 25K futurt adnom ma, de még mindig rengeteg van, 110-től lefelé nagy mennyiségeket gyűjtöttem be
leves