Topikgazda: Törölt felhasználó 2002. 04. 18. 08:45

László Csaba: 500-1,000 pontos BUX emelkedés  

Ugrás a cikkhez
A szocialista párt kormányra kerülése esetén a Budapesti Értéktőzsde indexe várhatóan további 500-1,000 pont között emelkedne László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jel öltje szerint. A közgazdász-politikus tegnap a Tőzsdefórumon válaszolt a kisbefektetők kérdéseire.

A kisbefektetőket leginkább foglalkoztató kérdések közül kiemelte, hogy 2003. január elsejétől törölnék el az árfolyam-nyereségadó t. László Csaba elképzelhetőnek tartja, hogy a Máv, az MVM vagy a Magyar Posta esetében egy kisebbségi részt tőzsdére vigyenek, de jelezte, hogy vannak olyan cégek, amelyek jellegüknél fogva belátható ideig állami tulajdonban kell, hogy maradjanak. (pl. Paksi Atomerőmű Rt.)

A MOL gázüzletágával kapcsolatban a végleges álláspontot akkor fogják tudni kialakítani, ha kormányzati pozícióban az össze szükséges információval rendelkeznek, de elvi alapon Lászóló Csaba kijelentette, hogy a gázüzletág müködtetése nem kifejezetten az a klasszikus állami feladat.

A kárpótlási jegyekkel kapcsolatban nem kívánt részleteket közölni, leginkább azért, hogy utána ne legyen vita arról, hogy mi mozgatja a kárpótlási jegyek árfolyamát.

A pénzügyminiszter-jel ölt szerint az MSZP kormányra kerülése esetén a jelenlegi 20-30-40 százalékos adókulcsokkal szemben a következő négy évben fokozatosan, 13-25-40 százalékos kulcsokat alkalmazna, s ezen túlmenően a minimálbér adómentes lenne.

László Csaba szerint az MSZP nem szeretné folytatni a mesterségesen felértékelődő árfolyam-politikát, ami tovább rontaná az exportőrök versenyképességét. Úgy látja, hogy a jelenlegi sávközéppel mind az Európai Unió, mind az eurózónás csatlakozás megoldható.

A költségvetésről pénzügyminiszter jelölt kijelentette: a 2002-es előirányzatok egy jelentős része olyan messze áll a reálistól, hogy kénytelenek lesznek minden egyes előirányzatnál a parlament jóváhagyását kérni az új összegekhez. Ez ugyanakkor nem jelenti azt hogy bármilyan megszorító csomagot jelentene ez a lépés. László Csaba szerint a jelenlegi kormány képviselői is tudják, hogy az idei költségvetés számos előirányzata távol áll a reálistól, például gyógyszertámogatás, bevételelőirányzatok , költségvetési intézmények bevételei terén. Ezt a feladatot szerinte az új kormány semmiképpen nem takaríthatja meg.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 10. 09. 23:24
Törölt hozzászólás
#20
Törölt felhasználó 2002. 05. 06. 16:04
Előzmény: #18  dmz
#19
örülök, hogy László Csaba tanult az esetből, s most már nem vállal be ekkora hülyeségeket (nem lepődnék meg, ha olvasná a fórumot). Remélem dmz, hogy ha mi nem is tudtunk meggyőzni Téged arról, hogy baklövést csinált, legalább Ő saját maga megtette ezt. És ez egy határozottan pozitív tulajdonság, hogy ha valaki tanul a hibáiból.

dmz 2002. 04. 26. 17:11
Előzmény: #15  Törölt felhasználó
#18
T. dab,
Megértettem az álláspontodat. De légy szíves vedd figyelembe, hogy ez nem egy megjelentetett nyilatkozat volt, sokkal inkább egy személyes beszélgetés: a kisbefektetők kérdezték, László Csaba válaszolt. Ha azt mondja, a magyar részvények pl. P/E alapon még mindig alulárazottak a lengyel papírokhoz képest kb. 10%-kal, akkor ugyanezt állította volna. Mindkettő személyes vélemény lett volna. Clinton, Greenspan és sokan mások adtak már ilyen-olyan várakozásokat a tőzsdével kapcsolatban. Még mindig jobb ez a hozzáállás, mint a jobboldalé, mely szerint a tőzsde mérsékelten fontos, illetve bűntetendő rossz az árfolyamemelkedés a két választási forduló között.
Hogy miért lehetett számszerű László Csaba várakozása:
-A konkrét kérdés erről szólt, pontban értve (válaszról és nem nyilatkozatról volt szó!)
-Egy későbbi, szintén konkrét kérdésnél azt állította, nem tud rá válaszolni, és talán az sem volt egészen megalapozott a részéről, hogy számszerű becsléseket adott az indexre az előbb.
László Csaba feltehetőleg meg fogja tanulni rövid időn belül, hogy a nyilatkozataiban a gyenge pontot is keresni fogják, ezért óvatosabb lesz. Személy szerint nem értem, hogy nektek miért ilyen fontos ezt a tevékenységét megelőlegezve, a kormány megalakulása előtt is megtenni.
Törölt felhasználó 2002. 04. 26. 09:36
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Azért állt meg a zuhanás, mert az OVB döntése alapján lhet, hogy a Fidesz marad kormányon
Törölt felhasználó 2002. 04. 26. 09:29
#16
Szerintem is bárki, akár a politikai élet szereplői is nyilatkozhatnak a tőzsdéről, én nem azt mondtam, hogy ne tegye.
Itt a lényeg szerintem az, hogy az ország gazdaságáért jövőben felelős emberek (pl. pénzügyminiszter) a tőzsde irányára vonatkozóan ne tegyenek konkrét jövendöléseket. Legfeljebb az általuk folytatni kivánt gazdaságpolitikáról beszéljenek, a pénzügyminiszter maximum saját hatókörébe tartozó fiskális szabályzórendszerekr ől nyilatkozhat autentikusan.
Minden egyéb nyilatkozatnak vagy hozzá nem értés, vagy pedig politikai vonatkozásai vannak.
Lehet, hogy majd a döntéseivel az eddigieknél jobb irányba állitja a gazdaságot, de ezt majd a piac eldönti.
Az a válasz, hogy Orbán Viktor is nyilatkozott a tőzsdéről még "nem feltétlenül" teszi indokolttá, hogy más is ezt tegye.
A jó hir pedig, hogy mégsem lett 500 pont minusz. :)
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 18:48
Előzmény: #12  dmz
#15
Kedves dmz! A probléma nem azzal van, hogy nem találta el, s az sem gáz, hogy most esik a piac. Nem tehet róla. A baj az, hogy szakember létére képes volt egyáltalán arra, hogy ilyen témában nyilatkozzon.

Az OVI-val kapcsolatos érved azért nem ül, mert mindenki tudja, hogy mennyit ért a tőzsdéhez (sőt korábban még kevesebbet értett mint most). Tőle teljesen elfogadható volt számomra, hogy véleményt mond, mert nem szakember. Ő mellényúlhatott, mert laikus volt, László Csaba viszont ha tényleg profi, nem tehette volna meg.
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 17:43
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#14
Legfeljebb a hazai spekulánsok meg néhány londoni bróker zárja a választások között felvett spekulatív long-jait.
Kedves 123456789! Úgy látszik, 98-ban még nem igen voltál tőzsdeközelben, ha az elmúlt napok eseményeit menekülésnek minősíted...
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 13:51
#13
Igazad van. Persze, hogy nem láthatta előre. Hát pont erről beszélünk. Ezért nem lehet ilyen sületlenséget mondani, hogy majd felmegy az index. Ezt az mondhatja, aki előra látja az elkövetkezendő napok eseményeit. Bár Kostolány ehhez még hozzátaszi, nem az események a fontosak, hanem a reakciók. Azt pedig már mindenképpen kockázatos előre megmondani, hogy egy adott hírre mindenki ugyanúgy fog reagálni.
Azt természetesen mindenki tudta, hogy egy baloldali miniszterjelölt milyen politikai nyilatkozatot tesz. A baj az, hogy ez szakmailag teljesen hibás. És a pénzüket itt befektetők szakmai szempontokat vesznek figyelembe hosszútávon.
Beadvány ide, beadvány oda 8 fős többséggel nem lehet kormányozni. Ez az igazság. Ezt látja a pénz is, menekül a tőzsdéről, mint a mérgezett egér. Egy baja van kevés a vevő. Ne felejtsük 5 napja esünk korrekció nélkül.
dmz 2002. 04. 25. 13:25
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#12
1.Nyilatkozhat a tőzsdéről. Egyébként Orbán 1998-ban azt mondta: "Most érdemes venni" - ami egy kicsit konkrétabb ajánlás volt. 2 hónappal később nem sok ember örülhetett, ha hallgatott rá..
2.Azt, hogy a jobboldal x féle beadványt nyújt be utólag, és nő a kormányalakítás időpontjával(!) kapcsolatos bizonytalanság, László Csaba nem láthatta előre, mint ahogyan senki sem..
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 12:50
#11
Az 500 pont már majdnem megvolt.
Csak az előjellel vannak gondok.
Nagy hozzá nem értés László Csaba részéről.
1. Nyilatkozni a tőzsdéről
2. És ennyire mellélőni
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 11:06
#10
Egyetértek az előttem szólóval.
A BUX becslésében éppen az a sajnálatos, hogy ez a nyilatkozat teljesen politikai szándékkal született, 2. forduló előtt. Megnyugtatni a hazai kisrészvényeseket, hogy az MSZP győzelmével a tőzsdére is eljön a kánaán.
Engem ebben pont az aggaszt, mint Téged, mert László Csaba van olyan okos ember, aki tudja, hogy szakmailag egy ilyen nyilatkozat megengedethetetlen. Ő mégis megtette.
Ebből viszont az következik, hogy mindenben ki fogja szolgálni a politikai akaratot. Ez pedig már rossz üzenet.
Törölt felhasználó 2002. 04. 25. 00:23
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#9
Kedves csecskedy! Ismerem (és elismerem) László Csaba szakmai múltját, azért némi kétely van bennem két okból is:
1. Egy pénzügyminiszteri poszt legalább anyira politikai, mint szakmai kvalitásokat kíván. Én László Csabát eddig kizárólag az utóbbi területen tartottam nagyra, majd most meglátjuk, hogy meg tud-e birkózni a politikai feladatokkal is (a kampány időszakában annyit engedett látszatni ebből, hogy amit a párt megígért, azt diplomatikusan nem cáfolta)
2. Szakmai oldalról én őszintén megmondom, hogy megdöbbentem a drasztikus BUX emelkedést váró nyilatkozatán, de még előtte, mikor még nem tudhattuk, hogy teljesül-e. Mi a bánatnak kell egy pénzügyminiszter jelöltnek jóslást adni a tőzsdei árfolyamokra??? Ha valaki ért a tőzsdéhez, s minimális realitás érzéke van, akkor NEM próbálkozik meg ilyesmivel, met csúnyán mellényúlhat (mint tette ezt most László Csaba). Mi szükség volt erre? Csak blamálta magát. Ha tutira meg tudná mondani a piac reakcióját, akkor nem itt ülne, hanem évente pár 10 m dollárt keresve valamelyik nemzetközi befektetési bank stratégájaként adná piacmozgató nyilatkozatait. Bár mostantól kis hazánkban így is piacmozgató lesz néhány szegmensben. A kérdés az, hogy tényleg annyira ért-e a tőkepiachoz, mint gondolja?

Őszintén bízom benne, hogy a tőzsde élénkítését célzó ígéretei jobb arányban teljesülnek, mint az árfolyamra vonatkozó prognózisa.
Törölt felhasználó 2002. 04. 24. 17:00
#8
Mifelénk ezt úgy mondják, hogy még a szegény ember is tud ígérni.
Törölt felhasználó 2002. 04. 24. 14:53
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#7
de legyél nyugodt,mert jó a gyerek
Törölt felhasználó 2002. 04. 24. 14:51
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
potosabban. nem vak ez, hanem vakmerő !
Törölt felhasználó 2002. 04. 22. 22:16
Előzmény: #4  Törölt felhasználó
#5
Van erre egy vicc: Nem vak ez a lo, csak bator!
Törölt felhasználó 2002. 04. 18. 14:51
#4
Kérdéseim:
1. Mit jelent a fokozatosság - 4 év talán
2. Már az átlegfizetés esetén is mekkora a különbség az új kulcsoknál, milyen előnnyel lehet számolni - szerintem minimális, csak jól hangzik, hogy csökkentik!
Törölt felhasználó 2002. 04. 18. 11:10
Előzmény: #1  portfolio
#3
A kisbefektetőket leginkább
foglalkoztató kérdések közül
kiemelte, hogy 2003. január elsejétől
törölnék el az árfolyam-nyereségadó t.
Ez biztosan emelne a tozsdei forgalmat, de azt a 12 eves gyakorlatot erositene, hogy a tokejovedelmek sokkal kevesbbe adoznak, mint a munkajovedelmek.
Máv, az MVM vagy a Magyar Posta
esetében egy kisebbségi részt
tőzsdére vigyenek
A Posta eseten egeszen biztos, hogy sikeres lenne a dolog. Szerintem a Postabank fuzio komoly szinergiakat tesz lehetove.
Az MVM eleg magas (200 md HUF) sajat tokeju vallalatcsoport, biztosan a tozsden a helye. Nem tudom, miert nem lehet 70-100%-ban, aranyreszveny megtartasa mellett, a MOL-hoz hasonloan privatizalni.
A MAV viszont nagyon komplex cuccos. Ugyan hatalmas ceg, szamtalan tekintetben a top200 dobogosa, (450 md-os sajattoke), egesz biztos, hogy jot tenne a BET osszkapitalizaciojan ak, de meg komoly reformok elott all. Elsosorban is a palyavasut/ker. vasut szetvalasztasa. Szerintem a (reszben) magyar allami tulajdonu vasutak kozul a GySEV sokkal tozsdeerettebb.
vannak olyan cégek, amelyek
jellegüknél fogva belátható ideig
állami tulajdonban kell, hogy
maradjanak. (pl. Paksi Atomerőmű Rt.)
Nem feltetlenul, ld. pl. Csehorszagban a CEZ privatizaciojat.
a gázüzletág müködtetése nem
kifejezetten az a klasszikus állami
feladat
Maximalisan egyetertek.
A pénzügyminiszter-jel ölt szerint az
MSZP kormányra kerülése esetén a
jelenlegi 20-30-40 százalékos
adókulcsokkal szemben a következő
négy évben fokozatosan, 13-25-40
százalékos kulcsokat alkalmazna,
Hurra-hurra-navegre ! Es persze magasabb savhatarokkal.
es ezen túlmenően a minimálbér
adómentes lenne.
Ugy, mint ahogy most az adojovairas mukodik? Mert az igazsagtalan. Vagy ugy, hogy 0-13-25-40%-os savok lesznek?
Törölt felhasználó 2002. 04. 18. 09:48
Előzmény: #1  portfolio
#2
És mi van, ha nem?

Topik gazda

123456789
5 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek