Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A nincsteleneknek nem adnak. Ha megnézed azoknak adnak akinek egyébként is van. A babaváró kivétel, de az 60-70%-ban a fogyasztást növelte, autó, utazás, költés.
Meg akkor, ha a nincsteleneknek adunk rá pénzt. Még mindig azon agyalnak, hogyan adjanak pénzt a meg nem született gyerekekre, és még mindig az az irány, hogy saját tulajdon.
Amúgy is megérdemlem 🤭, mert 2 évig durván meghúztam a nadrágszíjat, örülök, hogy 30 évesen szabadon költekezhetek. Telefont mindenre is használok, napi 3-4 órát, nekem ez a kommunikálóm, bankkártyám, iratom, internetem, fényképezőm (nagyon keveset fényképezem), ráadásul 2010 óta megvannak az alkalmazások amit megvettem és használhatom (már amit tudok). Tiktok, insta, (lassan facebook) nincs, linkedin van, az erősen pörög, mert nem a bullshit megy. Minek törlesszek? Eleget előtörlesztettem már idén is, most mindent a minimumra vittem, mert törleszteni nagyobb tételben külföldről fogok. Plusz fix kamatos 3 db hitelem a 4-ből egy darabig, csak 1-nek rakoncátlankodik a kamata, mert az infláció se nagyon lesz 1 számjegyű idén… akkor mégis minek törlesztenék előre, ha a gazdaság rossz, helyette végre utazhatok, vásárolhatok?
Ha locsolni kezdik a pénzt, akkor infláció magas marad, HUF gyengül, lakásárak emelkedni fognak. Max azon lehet filózni, hogy a fenti három dolgot milyen mértékben fogja érinteni.
Én a sajátomat "inverz" befektetésnek fogom fel, nem bevételt hoz, hanem a kiadásomat csökkenti (mert ugyis mennék a tengerre, és x ezer Eur-t szállásra költenék, ezt megspórolom). Útiköltség mindenképpen lenne, de a szállásktg minimális így, + az ingatlanvagyon ezen része diverzifikált. Ingatlant kedvelő ember vagyok én is ... számomra ez nem nagyobb ostobaság, mint pl 100k Euroért venni egy Teslát vagy valami villanyos csodát és örömködni hogy milyen sokat spórolok a benzinen ... Ha 100k eurnak veszem az ingatlant és 3-4 k eurot sporolok a szálláson évente, az nekem 3-4% hozam...
Igazából én érzem csak azt, hogy ezek betörtek a porcelánboltba és törnek zúznak, amit meg nem azt ellopják? Borítékolható volt hogy emelik a hiánycélt! Ingyen hitelt a népnek, sőt vissza sem kell fizetni, de közben valahogy nem jön a képlet, hogy a inflációt és a kamatokat letörjük és a devizát stabilizáljuk. 2024 a deviza szempontjából vízválasztó lesz, amennyiben újra leértékelnek, átáll a teljes gazdaság euróra! A szavakból tökéletesen kiderül, hogy a megszületett gyerekek már nem számítanak az államnak (oktatási és eü reform nulla), és próbálják állami pénzből tovább pumpálni a NER lufit. Baj lesz ebből, nagy baj, nagyon kicsi esélyt adtam a Török útnak, viszont ha ezt megvalósítják, akkor elindulunk a szakadék felé.
Nagy Márton interjú: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230922/nagy-marton-nem-lesz-uj-bankado-emelkedik-az-idei-hianycel-asztalon-az-uzemanyagar-ugye-641353 Hogy áll a jövő évtől bevezetni kívánt CSOK+ kidolgozása? A koncepció készen van, a kormány a nagyon-nagyon közeli jövőben tárgyalni fogja. 40 év alattiaknak, első lakás vásárlására vagy családméret-növekedés miatti lakáscserére fogjuk kínálni, nagyon kedvező kamatkondíciókkal. A program kombinálva lesz adósságleírással, a megvalósult gyerekvállalás után csökkenni fog a hiteltartozás. A felvehető hitel nagysága függ majd a vállalt gyerekek számától, ennek részletei még kormánydöntésre várnak. A már megszületett gyerekek után várhatóan nem lesz elérhető a CSOK+.
Nem kényszeríts számolásra, Fater.. :-) Idén eddig 60 napot voltunk lent. Ez ha szállást kéne bérelnem olyan 3000-3500 euro. jövöre 4000 lesz. A vendégekből is bejött a pénzecske.. . . Adó, rezsi évi kb 2-300e ft 9 kör volt eddig 9*70e, jó, legyen 700e útiköltség. Megjegyzem ez akkor is van, ha máshova utazol. Bőven plusszban vagyok.Ja, igen. Én egy pesszimista ember vagyok, mint írtad sokad panaszkodom. Ez így is van. Ha most ki kéne tenni eladni a tavalyi ár duplájáért raknám ki.. kb egy évet várnék egy őrült nyugdíjas német házaspárra akik beesnek egy szép nyári napon levinném őket a tengerhez és a kikötőbe ott a szemükbe szaladnának a könnyek ahogy nekünk tavaly és nyílik a tárca. Ha ők nem jönnek akkor kezdenék csökkenteni. te dörzsölt mókus vagy pontosan tudod hogy te is így csinálnád..
Amikor x éve rájöttünk, hogy egy hét balatoni kis apartmanból + kaja kijön 10 nap Ausztria, 70+m2-es apartman, vagy ház, teljes ellátás, belépők + benzin, minőségileg persze meg nagyságrenddel jobb, akkor nem volt min gondolkodni. Csak úgy eszembe jutott, válaszra sem érdemes...
Wow most poénból ezt kiszámoltam, Amit én vettem másfél éve egy Octavia 2 FL combi dízel, úgy hogy szar volt a kuplungja, rendbe lett rakva mindent megkapott, összes költsége 10624€ (vételár + papírozás + szervízek + biztosítások + olajcserék + ablaktörlő lapátok stb stb). ez 42 000km -t tett meg alattam ezalatt a 1 éb 6 hónap alatt. Ez 0,2529€ --> 380 as eur al 96 Ft :D. Lool. Én úgy szoktam számolni, ha már megvan az autó akkor kb üzemanyag x2 . ez közelítőleg fedi. (10k km enként új olajjal , szűrőkkel stb)
hát igen most kiderült hogy a horvát tengerparti nyaralóhsználatotok utazási költsége 100 ezer felett van jelenleg alkalmanként és te leszarod, mert jár neked várom a következő helyzetjelentést hogy mekkora bikajó befektetés (a leszart költségek és macera nélkül)
100 Ft/km az ökölszabály egy autónál, ami képes üzembiztosan lemenni 1200 km-t. Ebben úgy kb minden költség km-re osztva benne is van. Előny az, hogy a felnőtt gyerek két váltás között ott lehet a nyaralóban, és sokszor tehermentesíti Slash-t. Többet tudja a család is használni a nyaralót, és többször lehet majd kiadni is, kevesebb Slash fáradtsággal, a gyerek is tanulgatja a vendéglátás előnyeit-hátrányait. Jó buli lesz, a pénzügyi egyenleg meg mindegy.
A szomszédban 25-50 millás Teslák/BMW-k állnak amivel BP-Balaton-cukrászda köröket járnak. Pénzzabáló szobrok. Igen, sokba van egy autó, nekem is. Nem számolom. Ennyi nekem is jár. Családi összvagyon alig pár %a az autók értéke.
panaszkodni jó, nagyon jó, elterjedt népszokás itt a Kárpátok ölelte gödörben az autótéma tök ugyanaz mint a lakásügyek még a jobb agyfélteke dominált egyedeknek is főleg a lelkét kell hogy kielégítse, mégha a szájukon nem is ez jön ki
jó. nem sírok. -:) bukok pár százezret de megbeszéltem magammal (és a festő apámmal) hogy a közeledő lakásfelújítás alkalmából (ismét) mi kifestünk és máris spóroltunk kétszázmilliót amit a festő elvitt volna. :-)
nekem olyan emlékeim vannak hogy az autózás teljes költségének kb fele az üzemanyag költség persze lehet hogy engem átvertek de ha nem akkor egy kör költsége inkább 100 mint 50 ezer
Üzletileg persze igazad van. anyagilag bukó de megszerzett tudás és képesség lesz cserébe. Nem, ugrálás egy napon belül már nincs. Nem bírom. 3nap min. lentlét van 2 vendég között. így éri meg .70liter benzin és 10e a pályadíj egy körre.
Azért javasolnék rá egy üzleti tervet. OK, lemegy, intézi a checkint és checkoutot, ez remek. Azaz leugrik oda, minden váltásnál? Oda-vissza út (1200 km) benzin és HR pálya költsége saccra simén megvan 50 ezer.
500at már kifizettem a gyerek jogsijára. Mire útra rakom kb egy millámba lesz. Nem csak PMÁP az élet , szarok rá, van abban is pár milla (OFF állapotra stb) ja és épp most cseszték le nekem a kamatot 11%ra. Infláció az egekben szart se ér a HUF. Te is tudod. A pocaktündi is feni rá a fogát. Nem vehetem el a gyerekem álmait. Nem nyitok excelt mert ha nekem ő lent egyedül megcsinál egy horvát vendéget azzal csinál 400-500eurót /hét. A jogsi (és a gyakorlat) a munkakeresésben is sokat számít. Én vagyok a család taxisofőrje és kicsit unom is már.
A gyerek az nem egy befektetés!!! (pénzügyi szempontból) Lehet hogy egyeseknek az, de alapvetően a nagyátlagnak nem . Ha ő szeretne egyet és ezért dolgozott, és dolgozni is fog vele, legalább megatanulja az értékét, mond kérlek az, hogy a gyerek később nem bassza majd el a fizetését hány ezer forintban vagy % ban mérhető ???
Nincs köze hozzá, csak annyi hogy oda is lejusson. Tehát HR kompatilbilis legyen. Majd küldöm le takarítani meg vendégeket fogadni mert nekem az évi min 10 kör kezd sok lenni.
Ha hozzáveszed, hogy a beleölt pénz 14,75%-on kamatozna buta PMÁP-ban, akkor nagy a sansz, hogy hülyére pizzafutárkodja majd magát a gyerek, hogy valahogy nullára kihozza a történetet. Amortizáció, szervíz, téligumi, stb. Nyiss egy Excelt a témának, gyűjts rajta minden költséget, a legapróbbakat is, aztán térjünk vissza rá egy év múlva, hogy mibe fájt, de szerintem elsírod majd magad.
Az már valami :D Nekem Németben nincs annyi részcascóval ok, nem friss a jogsi, de 0 Bonus (még a magyar autón van) aszem 450€ volt tavaly is meg idén is 1 es bonusban.
A felét meg a sarcokat fizetem, a gyerek egész nyáron dolgozott ő is adott bele. Munkához nem kell mert iskolába jár most múlt 18. Említettem neki hogy az autó állva is zabálja a pénzt így tessék menni futárkodni vele. Előtte meg kell tanítanom vezetni ebben a húsdarálóban. Az egy-két hónap. Nem a szomszéd Corvette-jét vettük meg, egy szaros vasaló swift az alany. Két Buzuki a családban.. szánalmasak vagyunk.. a nyaraló oda vissza 1200km. A gyerek egyedül akar oda menni , ott nincs lerobbanás, bohóckodás Rijeka alatt a szerpentineken. 3kiló oda egy autómentő Nagykanizsáról. Ezért Suzuki..
Igen, mi is mindenhova autóval ahova nem biciklivel. Mennyivel jobb bent a városban, se autóra se fűnyíróra nincs szükség és a havat sem kell lapátolni.
Nekem anyám megmondta, hogy jogosítványom is akkor lesz , ha megdolgozom érte. Lett is, 1 Ft ot nem adott bele, autóba se. És szerintem ez így van jól . Kövezzetek meg, maradi vagyok, max ha családon belül van egy régebbi, tanulós autó akkor azt odaadnám neki üzembentartóival, hogy övé minden költség , ha összetöri ez van.
Ezt hívják úgy, hogy infláció. Nemcsak a 8. ker ótvar lakás ára és a horvát nyaraló ára ment fel. Nem irigyellek, de miért nem a saját pénzéből veszi a kocsit az a gyerek? Munkához kell neki és előfinanszírozod, de visszahozza majd az árát?
Teljesen jogos, Laci bácsi. Egy-kettőt személyesen ismerek, vagy ismertem - sajnos -, veszélyesnek is tartom őket, legfeljebb a mértékben van különbség. Meg a károkozás nagyságrendjében. De ha lehet, még az alapító generációnál is jobban undorodom tőlük. Ilyen pontosan felépített figurából van szép számmal a kamuellenzékben is, pár hívószó: parizer,darálós, attasé, "kéterká", LehetMenniaP...:) Nem becsülöm le őket, de azért amiket kívánok nekik, arra inkább a román közelmúltban lehet eklatáns példákat találni. Khm. De ez részben tényleg OFF. Viszont a jelenlétük közvetett módon elég súlyos hatást gyakorol az ország ingatlanpiacára is. Meg az azzal összefüggő összes gazdasági ágazatra, meg ennek a csodaszép országnak a nagyon rosszul kezelt turizmusára, meg a vállalhatatlan vendéglátóipari "kultúrájára". (Nem a Rosenstein vagy a Szaletly szintjén, hanem ami a magyar középosztálynak is napi-heti szinten megfizethető, és a frekvenciális helyeken kívül esik. ;))
Kocsit kell vennem a gyereknek. Utálok kocsit venni, nem pörgök rá... a kecókra pörgök, azokat birtokolni akarom.. itt egy kecó, ott egy kecó, stb.. azt szeretem.. ami autót magam vettem életembe mind csődtömeg volt leszámítva az utolsót ami szalonból jött. Úgyhogy autóvétel..el is hívtam egy barátom aki imádja ezt, mert én meg csak pingvinezek. meg fizetek . nyári hasitasi pénzem huss..iszonyat az hahu autópiac a 2019es árak duplája minden, nem is részletezem.
2017.03. hóban vettem telefont a fiamnak Samsung Galaxy S7. Pár év múlva megkaptam tőle és a mai napig ezt használom. Néha szétkapcsol, lassul... Sajnos lassan cserélni kell. Talán 7 évig kibírja... :))
Kisebb hatása lett volna ha pl csak első ingatlan, vagy pl olyan aki nem rengelkezik 100M vagyonnal (ingatlanokat és járműveket is beleszámolva), mert kisebb lett vona a kereslet te a árakba akkor is beépült volna. Bármilyen irányíott támogatás befolyásolja a rendszert, ha bárkinek adsz pénzt az a valaki azt el fogja költeni , ez amolyan "helikopterpénz" magyar módra. Ha lehetne választani, hogy nem kérek se nyugdíjjat és TB-t, magán EU biztosísát kötök, cserébe nem sápolnák a bruttót mint az állat, szerintem többen élnének vele, Km alapú utdíjj hozzájárulás, a többi pedig pl a kömzűvekbe beépítve . tudom megint bilibe lóg.
Egy kártékony, értéktelen, hitvány és hepciáskodó pötsch. A különösen irritálóan kulturálatlan fajtából. De nagyjából ugyanolyan visszataszító, mint a Rétvári vagy a Tuzson, csak kevesebb az esze/tanultsága. ( A társaság kedvéért nem fogalmaztam ennél cizelláltabban, pedig tudnék...)
Az biztos, hogy még a 80-as években is sokkal egészségesebb műsorok mentek, nálunk nincs is TV előfizetés. Az a szenny és reklámözön, ami ott megy, nem ér egy fabatkát sem. Ha van valami jó sport, akkor azt online megnézi az ember.
Akkor félreértetted. Nekem pláne nem kell mondani, anno ki akartam használni a CSOK-ot, ahogy bejelentett a kormány vmi plusz pénzt, legalább annyival drágult azonnal minden. Nem véletlenül kellett a BV is, mert a hirtelen árnövekedések miatt már az önerőre se futotta. A na, 'persze meg' a cikknek szólt, évek óta a csok címén megy a fomo. Persze lehetett volna azonnal szigorúbb feltételek szabni, hogy ne az n+1-ik lakást, vagy üdülőt vegye a kiváltságos réteg, de ez van.
Teljesen rendben van. Jól szituált ,értelmes, okos, kívánatos (talán nem hagytam ki jelzőt) hölgyek akik nem mellesleg lakástulajdonosok, és munkáltatók is. Potenciális CSOK jelöltek is akár, akik gond nélkül kifizetnék az esetleges büntető kamatot is ha mégsem jön össze a baba, amire van esély hiszen kényesek a testükre, plakátra velük. Szívesen járulok hozzá egyhavi adómmal az N+1 -ik ingatlanjuk adásvételéhez. Indítsunk gyűjtést nekik. Komolyra fordítva a szót bicskanyitogató az egész, de ezt kell adni a népnek.
És ennek kb a következménye, hogy örök bérlők lesznek, hogy itthon vagy nyugaton az más kérdés... Akkora manipuláció és kísértés éri a mai emberek nagy részét, hogy kb soha nem fog tudni összespórolni egy normális ingatlanra, mert már 200k-nál a többség elkölti valami "fontos"ra, de 1-2M nél mindig bejön valami trópusi nyaralás, vagy autó vásárlása... Kb 20-25 éve vettem ezt észre tudatosan, nagy fordulat volt nekem fiatalon ...
Ne haragudj, nem ellened szól, de ez egy hatalmas önmentegetés, már csak az hiányzik a végéről, hogy amúgy is megérdemlem ... Xiaomi-m van, és évente nem dobom a kukába, a jelenlegit pl több mint 3 éve használom, kb mindent tud. Saját ingatlannunk van, hitel 0, de ha a szűkebb családom (szülők, testvér 5 teló) + 2 kolléganőm telefonjainak új árát összeadom se vagyok biztos hogy kijön a 400k. A 800k-s telefont nem véleményezem inkább. Mindannyiunk rendelkezik becsületes ingatlannal (nem panel), hitel senkinél. Úgy figyeltem meg, minél több áldozatot hoz valaki (vagyis úgy gondolja, pl hogy lemond rengeteg dologról) ott lépik be ez az önjutalmazgatás ... Érdekes kalkuláció lenne, hogy ha basic telefonnal nyomulnál, és évi kb 100k-val többet törlesztenél (ami az Iphoje felár) mennyivel előbb végeznél a hitellel ... Tippre minimum 1 évet nyernél, de lehet többet is ...
Pont tegnap beszéltük, hogy ki hogyan kezeli a pénzt, hogy tanulta meg annak az "értékét", és hogy ez a csaj bele született: "Nagyon szeretek pénzt költeni, de nem a sajátomat, hanem a szüleimét" Tudom én vagyok a maradi, de nekem ez már nagyon műanyag, mint a mcdonalds sajtburger ami soha nem romlik meg ... :D
Pont tegnap beszéltük, hogy ki hogyan kezeli a pénzt, hogy tanulta meg annak az "értékét", és hogy ez a csaj bele született: "Nagyon szeretek pénzt költeni, de nem a sajátomat, hanem a szüleimét" Tudom én vagyok a maradi, de nekem ez már nagyon műanyag, mint a mcdonalds sajtburger ami soha nem romlik meg ... :D
Én belenéztem, kíváncsi voltam. Döbbenetes! Ezzel a műsorral csak az a probléma, hogy ezt tapasztalatlan tizenéves gyerekek is nézik, akik nagyon befolyásolhatók, és ezt sokan mint életmód komolyan is fogják venni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link