Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Happy wife happy life ahogy a művelt francia mondja. Már csak az a kérdés hogy nem most van e egy irracionális csúcs merthogy pmap. Azért ezt már ki tudja várni szerintem. Vagy béreltek egy darabig, az ár hozamai alighanem nagyobbak, aztán lehet szemlélődni. Azt mondod érzelmi (rossz) döntés volt, ne fejeld meg egy kapkodós vásárlással. Szerintem.
De. Epitkezesen vagyok, mint lehetoseg. Csak ez az ut van kb.. De brutto 2 ev sajnos. A csalad logisztika meg nem ecceru. Nem vagyok hajlando ennyit fizetni valakinek, ha en is "kereshetek" egy epitkezessel ennyit😀 A szivem szakadna meg😀
Most megtanultam, hogy a no, ha rosszul erzi magat, az nem jo😀 (illetve azt h a javaslatteteli joga lehet de dontesi nem) Hosszutavon nem segit a magas eletkor elérésében. Jobban motival a nyavalygas, igy meg kell oldanom😀 vagy igy vagy ugy. Rosszul nem jartam, mert van rajta kevesebb mint egy ev alatt képzelt 25m, de a fancsali arcot nem takarja el😀
Agglóból nincs igazi visszaút, szvsz, talán a covid volt kivétel. Nincs olyan ismerősöm, aki nem küzdött volna keményen vele, miután nagyobbak lettek a gyerekek.
Tevedsz. A 13ban van kinalat es ezert nem dragabb mint a perem. Tegnao dobbentem le. Az n+3as ujszeruek kifogytak. A ivben az elso nem grizes/tetoteri koltozheto ujszeru lakas 189m. 16ban nincs, talan egy de grizesnek nez ki (105). 17 nem bp, de ott is 1-2db 120m+ert, 14ben az elso 132m. Nem picit durva a helyzet a kinalat szukossege miatt. Latok olyan helyet, amit koltozes elott neztem 90mert es most 130-140 koze emeltek...
Meg fogod oldani, amint elengedted hogy minden lepésen csak nyerni lehet és benyeled a veszteséget (tán nem túl nagy, a ház megmaradt és eladható, csak a nyero lehetett volna nagyobb) Nagyon szarul nem járhattál szerintem csak nem őrülten jól. Már csak az a kérdés szerintem hogy bp vagy egy kicsit nyugatabbra, de ezt is csak ti tudjátok. Nem lesz itt gáz megha borusan is latod.
Kinában nem előreszaladtak, hanem gyakorlatilag piramisjátékot játszottak. A sivatagban építettek trnyházvárosokat, amikről helyből tudta mindenki hogy soha senki nem fog odaköltözni, a belső burkolatokat meg szerelvényeket be se építették, mert úgy már “használt lakás”. Mindenki azert vette hogy mutassa van neki (meg a házasodáshoz fel kell tudni mutatni saját ingatlant a lány csaladjának, egyke politika kevés a lány), meg majd drágábban eladja a következonek, és vesz megint tervasztalon lakast. Miközben iparvárosban bérel valami lyukat. Az építő cégeknek jó volt, a vásárlóknak jó volt, az önkoriknak jö volt mert nőtt a terület vagyona, az államnak jó volt mert adó. Csak lassan összedőlnek, meg amúgy is, kínában a földterületet csak valami 80 vagy 100 évre adja oda az allam használatra, a tulajdon az államé. És így már nem jó, de mindenki fülig ul az adósságban, a területi kormanyzatok, a vásárlók, az építő cégek, mindenki. Valami 300% az eladósodottság, csak ki van szervezve alsóbb szintekre, nem államadősságnak hívják. És mindenki pislog ki fog fizetni es meddig az adósságért. Aztán omlanak szét mert nem lakhatasra építették hanem díszletnek, karbantartás nincs, beton porlik szét, nem is lehet sokat lakhatóvá tenni. De igény sincs rá. Piramisjáték vége, kérdés ki mennyire bukik bele. Nem előreszaladás, sok lakásra lenni is igény csak nem ott. Ahol iparváros van már most is tízmilliós lakosságú városok nőttek és mégis lyukakat bérelnek tóbben, vagy csak ágyakat műszakbeosztással. A szellemvárosok sose lakhatási céllal épültek.
Köszi. Sajnos erzelmet vittem a dontesbe eletemben eloszor es anyagi szempontbol nem optimalis dontest hoztam - mast is (csalad) figyelembe vettem-, pedig megvolt a fejemben sajnos h ez megtortenhet, meghozza nagyobb sullyal/esellyel Most mar a csalad is atfordult... Es menne vissza... De irto nehez most penzugyileg megmagyarazni magamnak... Mert a matek nem jon ki ezen az arszinten... Az arazas mar csak egy indokkal magyarazhato: Budapest, aminek ennyi az ara. (tehat erzelmi dontes lenne lehet ez is...) Most kb egyedul csak epitkezni lehet mar, aminek az ara kvazi megalapozott. De igy negyedszerre mar vonakodok belevagni, pedig nagyon megeros, amig van 40-60m kozott telek. 30-50m ft is van benne vagyonnovekmenyben mai aron. A biznisz eccerubb mint a csalad😀
Ez pontosan így van. Én gazdák között forogtam, annyi sírást még a szülészeten sem hallani. Siránkozva a terep mercedes-ből, mennyire nehéz a sorsuk, mert magas a bérleti díj. Kisapám, hát a kapzsiságotok eredménye, mert egymásra licitálva akartatok még többet.
A kapitalista piacgazdaságra az jellemző, hogy ha megéri, kiszolgálják a vásárlókat. Mivel az ingatlan piac nem annyira rugalmas, ezrét lassan éri utol magát. Mindent csak a kereslet, kínálat szabályoz. Kínában például nagyon előreszaladtak, szellemvárosok mutatják, hogy egy idő után lehet bármiből túlkínálat.
Csodálkozol? Manapság trendi sírni, panaszkodni. Megszólnak, gyanúsan méregetnek, ha bármivel elégedett vagy Mo.-on. Igaza volt Hankis Elemérnek, amikor azt írta a mai világról, " A proletárok reneszánsza." (Prolik is fejedelmi módon élhetnek)
Ezt nálunk úgy hívják, balekvadászat. A fővárosban nagyon jó árnak számítana, de kisvárosunkban ez a piaci árnak majdnem a kétszerese. Senki nem tudhatja, hátha egy fővárosi ide téved és megjön a kedve.
13. ker Reitter F utcában több projekt is építés alatt van. A kerület olcsóbb része, lassan de biztosan átalakulóban van. És közel lesz a sztárrá váló Rákosrendezőhöz.
Én se értem Istvánt.. Nem tud visszajönni BP-re? Dehogynem.. a gond az hogy sztárkerületben (13?) újépítésű lakást akar ha jól olvasom. Persze hogy kurva drága. Máshol másmilyen biztos van olcsóbb. 16. 17 ker, újpest stb.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link