Topiknyitó: exmnbs1 2011. 03. 26. 19:56

Kövess károsultjai  

"(#6346) Tanulságos történet Értékelés: 0



válasz erre | Ma, 19:21

Sziasztok!



Köves Márk Tiborral való kapcsolatomat szeretném leírni tanulságképpen, illetve mindazok figyelmébe ajánlani, akik kapcsolatban állnak vele vagy most szeretnének vele kapcsolatba kerülni (megfontolandó).

2009. év végén kerültem kapcsolatba Kövessel, az árfolyamelemző programjára való előfizetéssel. Egy darabig sikeres is volt a kereskedés, majd egyre mínuszosabb lett a dolog. 2010 szeptemberben Köves felhívott azzal az ötlettel, hogy fizessek be a számlájára (azaz az általa megadott számlára, ami Gergely Mónikáé) 400.000,- Ft-ot, majd ő devizázik és havi 10% nyereség tuti elérhető ezzel. Be is fizettem 2010.09.30-án az összeget a számlára. Ezek után párszor beszéltünk és decemberben mondtam neki (miután egy forintot sem láttam az ígért összegből), hogy kellene a pénz, utalja vissza. Ezután kezdett el hitegetni, hogy FAZ pozija van, amit nem tud zárni, meg beteg, stb. 2010.01.27-én ígérte meg konkrétan, hogy visszafizeti 3 részletbe a pénzemet, amit azóta sem tett meg. Többször küldtem neki e-mailt, sms-t, de nem foglalkozik vele.

Most kénytelen leszek ügyvédhez fordulni, mert nem akarok egy csaló miatt 400.000,- Ft-ot elveszíteni.

Ezek után elgondolkoztató, hogy mekkora „nagy” befektető az ilyen, aki a mások pénzével és nem a saját eszével próbál érvényesülni?

Ha másnak is tartozik Köves, akkor legyen szíves vegye fel velem a kapcsolatot, mert akár együtt is perelhetjük. (naiv0119@freemail.hu)

Aki pedig kapcsolatba szeretne kerülni vele, annak azt tanácsolom, hogy ezek után jól gondolja meg! Én sem feltételeztem ezt róla, de mégis így történt a dolog. Most futhatok a pénzem után!

1naiv"
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2012. 01. 07. 22:33
Előzmény: #137  Törölt felhasználó
#140
Már akkor sem hittünk neki, amikor az első nap teleszemetelte az összes topikot.
Törölt felhasználó 2012. 01. 07. 14:46
#139
link

Mivel a Kovess.eu kezd közszájon forogni itt az újabb csapda.
Hasonlatos a felhívás: dax vétel 58..
Törölt felhasználó 2012. 01. 07. 13:00
Törölt hozzászólás
#138
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 16:54
#137
Vigyázat!
kovess.eu=kovess.scam
Aki nem hiszi probálja ki!
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 15:23
Előzmény: #135  marslako2
#136
semmi gond marsi ))
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 15:21
Előzmény: #132  Törölt felhasználó
#135
Még egyszer bocs ne is írjunk ide többet,

remélem a rendőrség elkapja és megbüntetik.
ujonc 2011. 12. 15. 15:21
Előzmény: #133  Törölt felhasználó
#134
ááá..
Ezzel az erővel hívhatnánk akár Magyar Államnak is!
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 15:19
Előzmény: #132  Törölt felhasználó
#133
"kövess pénzt szedett el, majd nem adta vissza":
akkor ez a kovess egy bkv automata, más opcijó(spont) nincs.
:))
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 15:13
Előzmény: #131  marslako2
#132
nincs persze
de nem károsítok meg senkit!
kövess pénzt szedett el, majd nem adta vissza
azt írták
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 15:09
Előzmény: #130  Törölt felhasználó
#131
Remélem nincs harag főleg így karácsony környékén nem szeretnék senkit megbántani,

poénnak szántam de már látom rossz vicc volt.
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 15:05
Előzmény: #129  marslako2
#130
tőzsdéről beszélünk - tolvaj rv fel le

nem pedig arról hogy én megkárosítok valakit kovess néven

egyébként meg egyszer eladsz, aztán mégse, aztán mégis több becsületet
re komoly
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 15:02
Előzmény: #128  Törölt felhasználó
#129
Te állandóan bántasz engem de ha te kapsz az fáj hát nekem is fáj amikor össze vissza dolgokat mondasz rólam pedig én 1 komoly ember vagyok remélem te is.
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 14:58
Előzmény: #127  marslako2
#128
ez nem vicc
és nem az első beírásod!!
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 14:56
Előzmény: #126  Törölt felhasználó
#127
Lehet én vagyok köves :))))))))))))))

csak köves és nyersz:)))))))))
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 14:52
Előzmény: #124  marslako2
#126
online nyílvános fórum tett rágalmazás benne szerepel a btk-ban
fogd vissza magad, vagy találkozunk a bíróságon!
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 14:51
Előzmény: #124  marslako2
#125
Jól van tódi! Akkor te vagy az, nem?
Bár egy helyesírásellenörző azonnal lebuktatna. Nem, amigo?
:))
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 14:49
Előzmény: #123  exmnbs1
#124
Nem értem hogy mi ez a felháborodás hisz bárki lehet közülünk köves mert ő tud ide írni itt hirdeti az ajánlatait meg itt reklámozza magát ,

ezért nem értem a felháborodást.
exmnbs1 2011. 12. 15. 14:25
Előzmény: #120  Törölt felhasználó
#123
nyomjunk rá
-bubu-
-bubu- 2011. 12. 15. 14:18
Előzmény: #121  Törölt felhasználó
#122
ez a sok kurva drog amit beszednek :o))

na meg gondolom isznak is rá :o)
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 14:15
Előzmény: #118  marslako2
#121
Érdekes.
Két éve bigmaster is épp Karácsony előtt kergült meg végérvényesen, most meg te, tódi... Azért remélem nem leszel Szenteste öngyi és holnapra már ki is józanodhatsz.
Törölt felhasználó 2011. 12. 15. 13:48
Előzmény: #119  exmnbs1
#120
majd lehet intézkedem!
exmnbs1 2011. 12. 15. 13:46
Előzmény: #118  marslako2
#119
ez már becsületsértés((((((((
marslako2
marslako2 2011. 12. 15. 13:43
Előzmény: #114  Törölt felhasználó
#118
Szerintem NBM a kőves mert régen mőbiusz néven kezdte ezt a pénzért tanácsadást csak az becsődölt most köves néven csinálja.
Törölt felhasználó 2011. 12. 14. 05:06
Előzmény: #116  exmnbs1
#117
Hol van a rendőrség ilyen esetekben Ex?
exmnbs1 2011. 12. 13. 22:48
Előzmény: törölt hozzászólás
#116
van olyan hülye aki fizet neki????
Törölt felhasználó 2011. 12. 13. 22:42
Törölt hozzászólás
#115
Törölt felhasználó 2011. 08. 07. 14:41
Előzmény: #113  Törölt felhasználó
#114
én annak idején szóltam mindenkinek
hogy vigyázzanak ezzel a sráccal

de nem ő az egyetlen aki ilyet csinált már

nem szabad senkinek sem pénzt adni
még akkor sem ha az rsi szinteket fejből löki

én pont ezért nem csinálok zárt nyitott
blogokat meg weboldalt
Törölt felhasználó 2011. 08. 06. 09:18
#113
"Vége a csökkenő trendnek. Jon a korrekció (LONG)EUR/USD, OTP, DOW JHONES, MOL...

Ezt az üzenetet azért kapta, mert igényelte az e-mail-es tájékozatást a kovess.eu oldalon.
Amenyiben nem szeretne többé ilyen üzenetet kapni kattintson a következő linkre: Nem kívánok több e-mail-es tájékoztatót! "

Érdekes, hogy olyan emberek végeznek felelősségteljes tőzsdei szolgáltatásokat akik még a Dow Jones-t sem, tudják helyesen leírni.. gigalol.. :D
Törölt felhasználó 2011. 05. 15. 08:41
Előzmény: #111  myrath
#112
Szia! Nem hát. Most ott tartok, hogy költse gyógyszerre! Nem nagyon van időm ezzel foglalkozni, meg talán nem is éri meg. Mindenesetre remélem elgondolkoznak azok, akik hozzám hasonló hülyeséget akarnak elkövetni. Én megírtam tanulságként, aztán majd ki-ki eldönti, hogy mit tesz. Szerencsére munkám van bőven, így igyekszem azzal foglalkozni. Belátom, hogy a tőzsde nem nekem való, pláne ezek után. :(
myrath 2011. 04. 27. 12:14
Előzmény: #107  Törölt felhasználó
#111
Gondolom nem jött zseton! :(
Pszáf tud már róla? Mik a fejlemények?
Törölt felhasználó 2011. 04. 08. 11:26
Előzmény: #107  Törölt felhasználó
#110
lenni nekem két ukrán baratom Misa és Grisa. Mindketten megjárták Afganisztánt, ahol regneteget fejlődtek szakmailag. Grisa nagyon ért az emberekhez, kitűnően tárgyal és logikus, tiszta érvelésével mindig sikerül közös nevezőre kerülnie a T. Ügyféllel.:-)

Biztos vagyok benne, hogy - szakirányú tapasztalataiknak köszönhetően - rajtad is tudnának segíteni!

Mondjuk a meló végén neked is le kéne húzniuk egy sallert pusztán pedagógiai célból (ezek Makarenkóra esküsznek), h. legközelebb ne legyél ilyen kis buta hiszékeny!

Viccet félretéve, ha nem fogod visszakapni a pénzed, amire igen jó esélyeid vannak, akkor is kapsz valamit cserébe: ÉRTÉKES TAPASZTALATOT!
Törölt felhasználó 2011. 04. 08. 11:19
Előzmény: #108  Törölt felhasználó
#109
Köves Márk Tibor, aki nagybefektetőként reklámozza magát és az árfolyamelemző programját.

kovess.eu weboldalon lehet rákeresni
Törölt felhasználó 2011. 04. 08. 11:12
Előzmény: #107  Törölt felhasználó
#108
ki a faxom ez a kövess? :o))
Törölt felhasználó 2011. 04. 08. 11:10
Előzmény: #106  Törölt felhasználó
#107
Szia! Pont egy hét múlva telik le ígérete szerint, a saját maga által szabott határidő. Ennyit már várok, aztán valamelyik verziót (mindkettőt?) meg kell lépnem, mert ha 2011.04.14-én nem lesz rajta a számlámon a pénz, akkor nincs mire várnom.
Törölt felhasználó 2011. 04. 06. 23:00
Előzmény: #105  Törölt felhasználó
#106
szigorúan magán vélemény.
a haverod úgy hazudik mint a vízfolyás. az ígérgetéssel csak időt húz.
láttam már sok ilyen rohadékot.
két verzió van.
1. jogi út- hosszú és nem bíztos, hogy nyerhető.
2. meg kell fogni a tökét a gyereknek, aztán köhök mint az angyalka.
ennyi.
Törölt felhasználó 2011. 04. 06. 22:09
Előzmény: #104  Törölt felhasználó
#105
Nem hiszed el, de soha nem szorítottam még neki ennyire, hogy nyerjen! Ha bukik, mi lesz az ígéretével, hogy visszafizeti a pénzemet????
Törölt felhasználó 2011. 04. 06. 10:17
#104
kövess ma is bukott ez egy loser!
Törölt felhasználó 2011. 04. 03. 18:37
Előzmény: #102  johai
#103
Igazad van, így kérem, - majd látjuk, hogy mi lesz belőle.
johai 2011. 04. 02. 21:19
Előzmény: #97  Törölt felhasználó
#102
Tulajdonképpen kölcsönadtad Kövessnek ezt a pénzt...
Tehát igy kérd az irást!
Törölt felhasználó 2011. 04. 02. 14:26
Előzmény: #100  martin36
#101
Szia! Ez sajnos nem jó hír, jobban örülnék ha nyerne, legalább addig, amíg visszaadja a pénzemet, utána azt csinál amit akar, hallani sem akarok róla.
martin36
martin36 2011. 04. 01. 21:26
Előzmény: #99  Törölt felhasználó
#100
Világvége,armageddon,és egyébként is minden szar.
Az összes teóriája erre volt felépítve régebben is.
Az azóta eltelt,és a mostani napok is csak egyre beljebb nyomhatták a kakiba,hogy folyamatosan a shortot játsza.
Törölt felhasználó 2011. 04. 01. 19:32
Előzmény: #98  Törölt felhasználó
#99
Szia. Miért? Megint rossz volt a progi ajánlat?
Törölt felhasználó 2011. 04. 01. 18:23
#98
Nem tudom hogy miböl fog fizetni a kövess mert ma is bukott!
Törölt felhasználó 2011. 04. 01. 17:44
Előzmény: #95  szarvasvadasz
#97
Szia!
Igen, ez jó ötlet.:) Írok a hétvégén neki egy e-mailt, hogy erősítse meg a telefonon mondott visszafizetési határidőt írásban.
Törölt felhasználó 2011. 04. 01. 17:42
Előzmény: #94  martin36
#96
Szia!
Ezt én is kérdeztem már Tibortól és én is elgondolkoztam rajta, hogy ha egy nagybefektetőnek gondot okoz 400.000,- Ft kifizetése (elhiszem, hogy vannak költségei), akkor az mennyire "nagy" befektető?
szarvasvadasz
szarvasvadasz 2011. 04. 01. 08:37
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#95
Kérd meg, hogy ezt az ígéretét írásban erősítse meg, arra való tekintettel, hogy a szóbeli egyezségetek eddig nem működött (most miért is fog?). Amennyiben nem tartja magát az általa ígért határidőhöz, jogi útra tereled az ügyet. Persze csak ha gondolod, de valószínűleg nem te vagy az egyetlen áldozat.
martin36
martin36 2011. 03. 31. 21:24
Előzmény: #93  Törölt felhasználó
#94
Engem ebben az egész végkifejletben egyvalami ütött szöget a fejemben:hogy okozhat gondot 400 k kifizetése egy olyan valakinek,aki életvitelszerűen kereskedik a tőzsdén?
2 hét haladék?Ha ennyi idő kell ennyi pénz összeszedéséhez,eleve kétségeim lennének a "pénzügyi tanácsokat" illetően is.
Szerintem egy minimálbérre bejelentett bróker is ki tudná azonnal,de legrosszabb esetben k+3 nap alatt pengetni ezt a lóvét.
Viszont ha valakinek ehhez 2 hét kell...hát érdemes ezen elgondolkodni.
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 19:35
Előzmény: #92  Törölt felhasználó
#93
Szia! Nem a tőzsdét hibáztatom, csak a tőzsdén lévő mínusz csökkentése miatt fogadtam el az ajánlatot, pedig az az elvem, hogy pénzt sem kölcsön kérni, sem kölcsön adni nem szabad. Sajnos megszegtem ezt a szabályt. Ha visszakapom a tőkét, akkor tényleg happy lesz a történet és nincs gonosz, mert nagyon gyorsan el szeretném felejteni ezt a "rémálmot". Tudod, érdekes, de amíg akár az árfolyamelemző program miatt, akár azért mert másra hallgattam és mínuszos lett a pozi, soha senkit nem hibáztattam, csak magamat, hiszen az én döntésem volt a dolog.
Ez a történet, azért kicsit más volt és azt mondanám, hogy kicsit bizalmatlan lettem, mindenben és mindenkivel szemben. Ilyenkor viszont nem szabad kereskedni (Tőzsdepszichológia). Majd ha rendeződtek a dolgok, eltelt egy kis idő, akkor és csakis saját főből fogok kereskedni. :)
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 19:07
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#92
Ne haragudj meg, de nem a tőzsdében kell keresni a problémát, hanem a naivságodban. De gondolom jó lecke volt egy életre, hogy üzletben nincs barátság, csakis magadnak hajtasz és ha valaki nagyot ígér nem kell elhinni, főleg nem minden papír nélkül utalgatni.
Őszintén remélem, hogy végül happy end lesz és sikeresen lezárod ezt a rémálmot. A gonosz meg elnyeri méltó büntetését.
Sok szerencsét!
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 18:43
Előzmény: #90  kepesK
#91
Üdv.
Én aktív? Mármint a Kövess rendszerben? Nem, nem, 2010.12.hó elején befejeztem az előfizetést a programra. Az, hogy még nem töröltek, - az egy dolog. Ha rendeződik Tiborral az elszámolásunk, szerintem még a tőzsdét is nagy ívben kerülöm és minden kapcsolatot befejezek vele.
Mivel a fórum olvasóinak tájékoztatást ígértem az események alakulásáról, így örömmel közlöm, hogy ma felhívott Tibor és azt ígérte, hogy 2 héten belül visszafizeti a pénzemet, amivel tartozik.
Remélem így lesz! Természetesen azt is rögtön tudatom veletek.
Köszönöm mindenkinek a segítségét, a tanácsokat és ötleteket, talán nem lesz rá szükség.
Szóval jelzem ha megoldódott a problémám, persze azt is ha megint csak ígérgetés, hitegetés (időhúzás) lesz.
Jó kereskedést mindenkinek, nekem elvette a kedvemet a tőzsdézéstől ez az ügy.
kepesK 2011. 03. 31. 15:07
Előzmény: #81  Törölt felhasználó
#90
Hi
Még mindig aktiv??
:))

Mit kínálok? Semmit!
A kovess.eu csak egy lehetőség és nem több.
A tőzsdei kereskedést segítő kovess.eu honlap azért született, hogy én rugalmasan és könnyedén kereskedhessek.
Mindenki más itt csak VENDÉG!
Nincs több időm és energiám arra, hogy elmagyarázzam a kereskedés alapjait:
LONG nyitás - LONG zárás (olcsón vásárolunk és drágán eladunk)
SHORT nyitás - SHORT zárás (drágán eladunk és olcsón vásárolunk)
Arra szintén nem akarok energiát fordítani, hogy elemzést küldjek tájékoztató jelleggel mechanikus úton.
A honlapon a kielemzett értékek és a kereskedési irány automatikus úton kerülnek kiírásra.
HA ENNEK FELHASZNÁLÁSA NEM MEGY AKKOR KÉREM, HOGY NE RABOLJUK EGYMÁS IDEJÉT, MERT NEM CÉLOM AZ OKTATÁS!
Bizony "néha" én is harcolok a saját fejlesztésű programom ajánlatai ellen, mert nehéz elhinni amit ajánl, de a végén mindig a gép nyer.
Úgy gondolom, hogy alapvetően a hozzáállás határozza meg a tőzsdei kereskedés sikerét. (egyik fülünkön be a másikon ki)
Nem szeretném tovább hallgatni az elképesztő hozzáállást a kereskedéshez. (Csak őszinte vagyok)
Bárki kérheti teszt jelleggel az automatikus elemzést ingyen 7 napig, (idővel az Automatikus Grafikonelemzőt is) de mindenki egyedül jöjjön rá hogyan működik, hisz egyszerű: nyitás/zárás és célár.
Kérdezni kell azt, aki sikeresen használja.
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 11:32
Előzmény: #81  Törölt felhasználó
#89
link
a Faz 2010 11 hóban volt 13 dodo a saját grafikonja szerint.
szarvasvadasz
szarvasvadasz 2011. 03. 31. 10:38
Előzmény: #86  martin36
#88
Óvatosan a másokról készült fényképek közzétételével, ha nincs rá tőle (ez esetben tőlük) engedélyed, jogsértést követsz el. Ha pedig esetleg még csak nem is ő van rajta, akkor halmozottan hátrányos helyzetűvé válsz és nem segíted vele az ügyet.
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 10:36
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#87
Szia. Szerintem keresd meg a dlph nevű egyén károsultjait, sokmindent tudnának mesélni az ilyen híres nagybefektetőkről, az átutalt és soha vissza nem kapott pénzükről...
Segítség lehetne neked is....
martin36
martin36 2011. 03. 31. 10:26
Előzmény: #85  Törölt felhasználó
#86
Akkor inkább újabb,én kb egy éve láttam,de még csak nem is hasonlított ehhez.
De ok,akkor ő,ezen nem fogunk összeveszni.:-)
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 10:22
Előzmény: #84  martin36
#85
de ez Ő csak talán régebbi felvétel, vagy újabb
martin36
martin36 2011. 03. 31. 09:56
Előzmény: #83  Törölt felhasználó
#84
Ez nem ő...vagy ennyit változott volna?
Törölt felhasználó 2011. 03. 31. 09:51
Előzmény: #82  wyl
#83
link

ehhez a csávóhoz nem szükséges két ukrán , egy etiópiai is ellátná a baját:)
wyl 2011. 03. 31. 08:33
Előzmény: #81  Törölt felhasználó
#82
1-2 éve valamikor a chartcenteren is osztotta az észt köves úr, de onnét elzavarták a baromságai miatt.
Közben megtaláltam a honlapját link
ezen a bear faz szerepel, de ez sem volt 13 körül
link
Ezek szerint még az sem mondható el róla, hogy jóhiszemüen befektette a pénzed(kockázatkezelés nélkül),szerencse alapon a gyarapodás reményében.
Mint ahogy korábban írta vakaki 2 ukrán csávót ráküldeni, azok kitapossák a sz@rt is belőle, nemcsak a kamatos követelésedet:) Ilyen f@szival csak így érdemes vs szabad beszélgetni.
Törölt felhasználó 2011. 03. 30. 21:52
Előzmény: #80  Törölt felhasználó
#81
Szia!

"faz vételben áll a pénz 13$ körül, ami most 7$"

Ezt írta Köves 2011.02.09-én. Ezek szerint ez hazugság? Volt valamikor 13$ vagy 7$ egyáltalán?
Törölt felhasználó 2011. 03. 30. 11:08
Előzmény: #78  Törölt felhasználó
#80
Hello, az árfolyamokat a finance.yahoo-n is meg tudod nézni.

De én valami teljesen más árfolyamokat látok:
1, FAZ

link

52wk Range: 37.05 - 94.95

2, FAS

link

52wk Range: 17.05 - 39.74

Törölt felhasználó 2011. 03. 30. 00:16
Előzmény: #76  Törölt felhasználó
#79
Köszi Joe. Írtam, hogy szerződés nem volt, de ahogy Te is írtad, a befizetésről az igazoló szelvényem megvan, valamint a többszöri ígéret a visszafizetésre. Ezek után mit kell még bizonyítanom?
Törölt felhasználó 2011. 03. 30. 00:13
Előzmény: #70  myrath
#78
Szia! Most vagyok gép előtt. Én pont ilyen felháborodva olvastam az sms-t, amit küldött és én is ezt gondoltam, hogy ezekhez mi közöm nekem? Lenne egy kérésem. Megnéznéd nekem (Te vagy bárki más), hogy a faz vétel amit írt 2011.02.09-én 13$ helyett 7$ volt, hogy utána 13$ fölé emelkedett? Ezzel csak azt szeretném tudni, hogy kiszállhatott-e azóta nyerővel belőle. Ez csak azért érdekel, mert ez volt legutóbbi kifogása. Előre is köszi.
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 14:43
Előzmény: #76  Törölt felhasználó
#77
meg kell keresni naiv2, naiv3 at stb, mert abban biztos vagyok,hogy nem csak te egyedül estél bele ebbe a hibába.
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 14:37
Előzmény: #75  bet4more
#76
de az utalás tényét nem lehet tagadni (ha utalás volt és nem kp) azért arról el lehet számoltatni, mert általában az ember nem kap csak úgy 400 ezret tök ismeretlentől! Tehát az, hogy megkapta igazolva van; az hogy többször megígérte különböző módon a visszafizetést, szintén nem tagadható. Max az ígért hozam nem követelhető, de arról naív kolléga már le is mondott....
én szurkolok neked naív1
bet4more 2011. 03. 29. 13:53
Előzmény: #68  Törölt felhasználó
#75
Nem akarok unnepronto lenni, de mielott atutaltad a 400ezret, volt valamilyen irasbesli szerzodes arrol, hogy mennyit utalsz at, kinek es miert?

Ha volt, akkor nyert ugyed van (amennyiben megszegte a szerzodesben leirtakat), ha viszont nem volt ilyan, csak szobeli igeret, akkor mar nehezebb ugy...szerintem.
Mert utolag sajnos barmilyen szoban igert dolgot siman le lehet tagadni, csupancsak kelloen vastag bo"r kell hozza.
Az rendben, hogy az atutalasrol van papirod, de ez ele'g keves...
myrath 2011. 03. 29. 13:45
Előzmény: #71  exmnbs1
#74
...nem fussa egy alkalmazottra??? Ne máá!
Ott a szuper progi, venni-eladni egy csimpánz is tudna a szuperprogija szignáljára...
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 13:43
Előzmény: #71  exmnbs1
#73
Citi never sleeps...
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 13:40
Előzmény: #71  exmnbs1
#72
vérlázító az egész, én inkább bukjam el az egész pénzem, de más ne kezelje, sztem szervezünk össze egy fórum kommandót aztán elmegyünk hozzá és.....ki-ki amit gondol...
exmnbs1 2011. 03. 29. 13:33
Előzmény: #70  myrath
#71
és az milyen hogy úgy kezeli más pénzét, hogy nem alszik?

vagy azért nem alszik?
myrath 2011. 03. 29. 13:31
#70
Végigolvastam a hsz-eket....ekkora kib@szott görényt még nem láttam! Apu beteg? Kit érdekel??? Mi köze a sztorihoz?
Nem alszik?? Kit érdekel??? Eszem f..szom megáll!!
Ez egy kisstílü szélhámos!!
Hajrá Naív!!!
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 11:12
Előzmény: #68  Törölt felhasználó
#69
szívesen,küldtem az élérhetőségem, és ne add fel, mert megérdemli, sok embert tönkretett
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 10:47
Előzmény: #66  Törölt felhasználó
#68
Köszönöm szépen előre is a felajánlott segítségedet, ha szükségem lesz rá kereslek és igénybe veszem.
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 10:37
Előzmény: #63  Törölt felhasználó
#67
A nyilas alapja mennyi reál hozamot ért el?
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 10:30
Előzmény: #65  Törölt felhasználó
#66
illetve tudok igazolni egy havi befizetést, amit valószínűleg Ő nem könyvelt le
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 10:19
Előzmény: #64  Törölt felhasználó
#65
hello , sajnálom ami megesett veled,remélem sikerül rendezzed vele.
de a szélhámosoknak meglenne a helye és ha nem is tartja önmagát annak, attól még Ő az.
abban tudok segíteni, hogy nekem megvan az összes emile amit küldött, illetve megvan a címlistája akiknek leveleket küldött.
Törölt felhasználó 2011. 03. 29. 07:05
Előzmény: #63  Törölt felhasználó
#64
Szia. Újból és újból felszólítom, hogy fizessen, ha mégsem utalja vissza, akkor csak a per marad. Mondhatjátok, hogy naiv vagyok, de még mindig azt hiszem, hogy ha átgondolja Köves, akkor visszautalja a pénzemet (nem hiszem, hogy egy per neki megérné). Utolsó határidőként 2011.03.31-ig várok, utána intézem az ügyvédet, mert akkor már fél éve használja a pénzemet. Nem mondhatja, hogy nem voltam türelmes. A fejleményekről természetesen tájékoztatlak benneteket.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 23:28
Előzmény: #62  Törölt felhasználó
#63
kamatostul fogja vissza fizetni és még a perköltség is őt fogja terhelni sőt még kérheted a Te ügyvédi költséged megtérítését.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 23:23
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#62
Nagyon szeretném, ha normális úton rendeződne! Meglátjuk.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 23:07
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#61
sima nyert ügyed van.
+ az általad leírt többi bizonyíték.
megy a levesbe a bíróságon de ha van esze akkor visszautalja a pénzedet.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 22:45
Előzmény: #59  szarvasvadasz
#60
Szia!

Úgy lesz! Tudod azért olyan jó érzés, hogy ennyi segítőkész ember van! :-) Tényleg igaz a mondás, hogy a bajban ismeri meg az ember a másikat. Tájékoztatlak benneteket a fejleményekről.
szarvasvadasz
szarvasvadasz 2011. 03. 28. 21:50
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#59
Szedj össze és rendszerezz minden információt a kapcsolatba lépés kezdetétől fogva és írj egy rövid összefoglalót róla, időrendi sorrendben.

Keress társakat (amiről neked nincs írásos dokumentumod, arról másnak lehet, rakjátok össze a mozaikkockákat).

A végén keressetek fel egy ügyvédi irodát, a megfelelő helyre fognak irányítani, ha ők nem azok és nem fognak kérni egy fillért sem az első konzultációért (esetleg valamelyik médium is vevő lehet a sztorira, érdemes kopogtatni a nagy keradóknál).
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 21:35
Előzmény: #56  Törölt felhasználó
#58
Köszi a linket, ha nem oldódik meg az ügy (reményeim szerint visszautalja, amit természetesen tudatok veletek), akkor nagyon hasznos lesz és persze olcsó.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 21:22
#57
Kovess.eu= Kövesscam
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 21:13
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#56
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:53
#55
Sziasztok!

Szó szerint bemásolom az sms-t, amit 2011.02.09-én (21:32:16) kaptam Kövestől:

Szia! Most értem haza a kórházból, mert apukám beteg és napok óta hozzá járok, mellette devizázok, kereskedem, fejlesztek és csak hétvégente szoktam aludni, mert semmire nincs időm. Kommunikálni sem. Ha jól emlékszem utoljára azt beszéltük, hogy faz vételben áll a pénz 13$ körül, ami most 7$. Azt is mondtam, ha elmegy a pénz, akkor én fedezem a különbséget. Ebben az esetben400.000,- Ft-ot küldök vissza és befejeztem a kereskedést. Jó éjt! Holnap hívlak!

Még jó, hogy nem töröltem ezt az sms-t. :)
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:47
Előzmény: #53  Törölt felhasználó
#54
a legrosszabb ha barát vagy rokon tartozik. mert velük nemigen tudsz mit kezdeni, de egy idegennel igen. ez a barát nekünk egy kisebb összeggel tartozik, de évek óta. mindig sír, hogy épp milyen rossz a helyzete amikor szóbahozzuk. még nekünk ciki?!!? utálom az egész helyzetet, én szerintetek mit tehetnék? ...
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:44
Előzmény: #10  Törölt felhasználó
#53
ügyvéd helyett fogadj fel egy ukránt
másnap véres fejjel fizet, mint egy kisangyal
bocs
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:28
Előzmény: #51  Törölt felhasználó
#52
az ilyen átverős palikat meg különösen szeretik.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:22
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#51
ne aggódj majd a bíró ad neki a tárgyaláson.
kiforgatja még a gatyájából is.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 20:21
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#50
400 ezres tétellel nem ajánlatos ügyvédet fogadni mivel (60-100)ezer az óradij,másrészt kevés ügyvéd ért az ilyen ügyekhez,aki ért, az cégeknél dolgozik.
Az összefogás járható út,mivel csökkenti a költséget.
Felmerül a bizonyitás kérdése?
Ez kövess egyáltalán mi?
Cég? Bef. tanácsadó?
És egyáltalán ki fizette az adót,és a TB-t a 10%-os sikerdij után?Volt erre Kövessnek engedélye a PSZF-től?
Egyáltalán nem adóelkerülés volt ez?

Nem akarom tovább sorolni,de ezeket a kérdéseket,és olyanokat is amire egyáltalán nem gondoltok, biztos feltenné a biró,abban a csodálatos esetben ,ha Kövess egyáltalán beismerne valamit.

Voltak ilyen ügyek garmadával az utobbi 10-15 évben az okozott kár több mint 100md forint,és sokan nem jelentkeztek,szégyelték hogy baleknek bizonyultak.
Ezek nem befektetők hanem kifektetők,a tőkére mennek.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 19:10
#49
Szeretném megköszönni mindenkinek az együttérzést és kívánom, hogy soha, senkivel ne történjen meg ilyen vagy hasonló eset.

Az alábbi e-mail címre várom a leveleket, ha mással is megtörtént ez.

naiv0119@freemail.hu
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 19:05
Előzmény: #46  Moony
#48
Szia!

Mi beszéltünk telefonon rendszeresen és így tudja, hogy én írtam a fórumon, illetve az e-mail címet is ismeri, hiszen leveleztünk.
Moony 2011. 03. 28. 19:00
Előzmény: #46  Moony
#47
Ja már látom, a legelején írtál egy email címet, eddig azt nem láttam.
Moony 2011. 03. 28. 18:58
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#46
Szia!
Ugye itt a fórumon olvashatta, ahol nem adtál ki adatot, tehát csak úgy tudott neked emailt írni, ha pontosan tudja kiről van szó, mert igaz a történet nyilván.
Épp saját magát húzza be a csőbe.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:56
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#45
Írd meg neki, hogy befektetted a kérésére a 200 millát, amit neki akartál adni, csak sajnos elbukta a tőzsdén.. ez van.. ce la vi... :DDD
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:54
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#44
Ez egy rohadék, szerintem meg is kellene agyalni a per mellett...
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:50
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#43
Sok szerencsét!
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:48
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#42
Semmi mocskolás nem volt! A perrel meg fenyegethet, mivel a regekkor nem adtál ki semmilyen adatot, az hogy nyomozzon utánad, vagy bárki fórumos után engedélyre lesz szüksége. Na de azt hogy fogja megszerezni. Sokan vagytok 1 ellen. :)
Remélem sikerül elkapnotok és méltó lesz a büntetése is.
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:42
#41
Sziasztok!

Ma ezt az e-mailt kaptam, mert leírtam az IGAZ történetet több fórumon.

Tájékoztatásul szólunk, hogy a Kövess név mocskolásáért 50Mft és 200Mft közötti kártérítés jár a cég részére, "ha a cég elindítja"!

Peren kívül is 30Mft!

Üdvözlettel: Kövess csapat

Szerintetek egy igaz történetben mi a mocskolódás? Még azt is szinte minden fórumban írtam, hogy ha visszautalja, természetesen azt is megírom, hiszen így fair a történet. Ja és persze fél év után csak a tőkémet szeretném visszakapni, minden haszon nélkül. Ezek után én vagyok a szemét mocskolódó és még ő jelent fel? Na ez már tényleg kiverte a biztosítékot nálam!
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 18:36
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#40
Nem értem miért haragszol TP-re. Ő csak felvázol egy álmot. Te döntöd el hiszel e neki vagy sem. Csakis magadat okolhatod. Nem Ő nyomja meg a buy gombot.
martin36
martin36 2011. 03. 28. 17:51
Előzmény: #38  myrath
#39
Aztán meg hiába iratkozott le az ember a körlevélről,mindig jöttek az újabb és újabb f@szságok.
Én is egyenesben írtam neki,hogy vegyen már le,mert irritál a sok baromság.
Hát ennyit a komoly rendszerről.
myrath 2011. 03. 28. 17:35
Előzmény: #37  Törölt felhasználó
#38
Ja én nem voltam benne, csak küldözgette a f@szságait, így reagáltam rá. :)
(beregeltem mikor megjelent a pf-en...kíváncsiságból!)
Törölt felhasználó 2011. 03. 28. 13:14
Előzmény: #36  myrath
#37
Jó sokan benne voltak ebbe úgylátom és nem is kis mennyiséggel:( 3 meg 4 mill? durva.
myrath 2011. 03. 28. 12:12
Előzmény: #35  Törölt felhasználó
#36
Sajnálom a kollégát, és nem hiszem, h csak Ő hibázott. A Kövess köcsög szépen felépített csalásgépezete sokakat rózsaszín ködbe burkolt.
Én sokat "vitáztam" vele emilben, mikor támaszok fölé tetette a stoppokat a néppel. Mindig (és ez komoly) igazam lett!! A válasza annyiban merült ki, h a progija ezt írja, így ez van.
Szerintem is a PSZÁF az első lépés, ha nincs engedélye, akkor nyert az ügy! (az még nem píz természetesen)
Ami az elvonást illeti, én 4 hónapja nem tőzsdézek, mert nincs időm. Ki lehet bírni! :)
Még egy!
Az a 400k már elúszott, a "visszanyerni" hozzáállás kapkodást és újabb veszteséget szül. Ez már elment, új pozi, saját strati, vagy no tőzsde...ez a megoldás!
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 20:52
Előzmény: #29  ingcapa
#35

Ez is mennyire így van: (aki belemegy napiba vége sztem, bár ez hálisten nem saját tapasztalat, de így gondolom)

Ja és még 1 komoly probléma van sztem, ez pedig a függőség...
Én ha veszek részvényt min. 6 hónapra veszem, ennyi időt adok magamnak a döntésem helyességét illetően.
A legfontosabb az idő, ha ebből vkinek nincs akkor vegyen bef.jegyet...v állampapírt...
exmnbs1 2011. 03. 27. 20:51
Előzmény: #33  johai
#34
szélhámos szvsz
johai 2011. 03. 27. 20:35
Előzmény: #1  exmnbs1
#33
400 ezres tétellel nem ajánlatos ügyvédet fogadni mivel (60-100)ezer az óradij,másrészt kevés ügyvéd ért az ilyen ügyekhez,aki ért, az cégeknél dolgozik.
Az összefogás járható út,mivel csökkenti a költséget.
Felmerül a bizonyitás kérdése?
Ez kövess egyáltalán mi?
Cég? Bef. tanácsadó?
És egyáltalán ki fizette az adót,és a TB-t a 10%-os sikerdij után?Volt erre Kövessnek engedélye a PSZF-től?
Egyáltalán nem adóelkerülés volt ez?

Nem akarom tovább sorolni,de ezeket a kérdéseket,és olyanokat is amire egyáltalán nem gondoltok, biztos feltenné a biró,abban a csodálatos esetben ,ha Kövess egyáltalán beismerne valamit.

Voltak ilyen ügyek garmadával az utobbi 10-15 évben az okozott kár több mint 100md forint,és sokan nem jelentkeztek,szégyelték hogy baleknek bizonyultak.
Ezek nem befektetők hanem kifektetők,a tőkére mennek.
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 20:03
Előzmény: #31  martin36
#32
így igaz, csak nézni kellett a "szuper" szoftverét, néha teljesen érthetetlen szignálokat adott.
martin36
martin36 2011. 03. 27. 19:27
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#31
Simán szélhámos a pali,ha valaki nem logikázta ki első ránézésre,elég volt,ha 2-3 hétig követte az ajánlásait,és csak papíron leírta volna a megjátszott pozikat.
Sokkolóan mínuszos lett volna minden időtávon.
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 19:13
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#30
basszus...
nekem legalább megvolt az az "örömöm", hogy saját magam buktam el az 1000€-mat forexen.
...és 3 éves átlagban még mindig +-os vagyok a BÉT-tel együtt.
ingcapa 2011. 03. 27. 18:31
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#29
Nekem ez fura. Én is szoktam a munkámból adódóan privát tanácsokat is adni, kis sikerdíjért, de én csak azt szoktam megmondani mi lehet a jó fél-egyes időtávon. Hozamot soha nem igérek, nem is lehet, aki igér az hazudik, az csaló...
Az a baj h az emberek rögtön a legkockázatosabb verziót választják, pedig be kellene tartani a sorrendet.
Nem lehet egyből a forexel kezdeni, tuti a bukó fél éven belül(100ból 1nek talán nem)!!!
Ja és még 1 komoly probléma van sztem, ez pedig a függőség...
Én ha veszek részvényt min. 6 hónapra veszem, ennyi időt adok magamnak a döntésem helyességét illetően.
A legfontosabb az idő, ha ebből vkinek nincs akkor vegyen bef.jegyet...v állampapírt...
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 18:26
#28
Én nem utaltam át semmit neki, csak megengedtem hogy helyettem kereskedjen. Sajnos dilettáns a pali. Sok munka lesz visszahozni a bukót.
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 18:12
Előzmény: #26  Törölt felhasználó
#27
Dehogy bukta, csak áttranszformálta, mostmár nem a Te 3 millád, és nem a barátod 4 millája, hanem az ő barátnőjének/anyukájának/mamájának a 6 millája.
Ja, költségek is vannak ám... :)
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 18:07
#26
Vigyazat, kövess ur 2 hónap alatt elbukta 3milliómat és a brátom 4 millioját.
kispangit 2011. 03. 27. 10:51
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#25
Pedig hogy ment itt pár éve Kövess ajnározása, hogy "aki nem akarja, ne kövesse" stb-stb. De Möbius legalább csak előfizetést szedett, KTM meg ezek szerint le is nyúlta a pénzeket. Tartok tőle, hogy a visszaperlése lehetetlen. Szerződés, írásos nyoma volt? Ha nem, ennek annyi, a bíró majd hazaküld, hogy ezt benézted.
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 10:20
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#24
+1g
Törölt felhasználó 2011. 03. 27. 10:20
Előzmény: #21  exmnbs1
#23
csak a válasz gombot fiyeltem, bocsi. tudom, nem Te vagy 1naív...:)
újabb hír a jó filakszia bá-ról, ezt nem is tudtam, csak legyen hatása is a vezetőségre! mármint a feljelentésnek...
exmnbs1 2011. 03. 27. 09:55
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#22
valamennyi tolvajrv erről szól
exmnbs1 2011. 03. 27. 09:52
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#21
1naivnak címezd, ő az illetékes

a phyt úgy hallottam feljelentette valaki bünszövetkezetben elkövetett.....

Topik gazda

exmnbs1
5 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek