Én is éppen ilyesmiről próbálok beszélni. Nem lehet felelősség nélküli az, aki kialakította és működtette a rendszert.
Ezért beszélek "politikai" felelősségről is. A Fidesz érintett politikusai, maga a párt és az ügyben érintett állami pozíciót betöltő hivatalnokok anyagi felelőssége nem hagyható figyelmen kívül.
Nem beszélve arról, hogy a miniszterelnök pénzkivonási intézkedése nemhogy nem segített megoldani a problémát, de lehet, ez volt az utolsó csepp a pohárban, mely a Questor végső összeomlásához vezetett.
Nem lehet a fenti érintettek korábbi cselekményeit teljesen figyelmen kívül hagyni, vagy a piaci kockázat körébe utalni.
Az egyéni és csoportos (párt) felelősségre vonások legnagyobb gátja a kollaboráns igazságszolgáltatási struktúra lehet, de ez egyben világosan rámutathat arra is, hogy az elemes által felvetett problémánál (adófizetői forintokból nem szabad kártalanítani a kötvényeseket, fizessen a BEVA), nagyságrenddel nagyobb a baj. Ugyanis fenti szereplők asszisztálásával az egész még viszonylag független magyar tőkepiac uralom alá hajtható. Kinek hiányzik ez az uralkodó rezsimen kívül?

Jaksity: az államnak is részt kellene vállalnia a kártalanításban
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=211957