Topiknyitó: pampa 2012. 01. 25. 19:02

IMF - A kőolaj ára 20-30 százalékkal nőhet az iráni olajexport leállására  

"A nyersolaj világpiaci ára 20-30 százalékkal emelkedhet a jelenlegi szintről abban az esetben, ha Irán leállítaná az energiahordozó exportját az amerikai és az európai uniós szankciók miatt.



A szervezet szerint a világon ötödik legnagyobb olajtermelő Irán olajkivitelének a leállása miatt napi 1,5 millió hordó nyersolaj esne ki a piacokról, nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a múlt év elején kirobbant líbiai polgárháború idején, és aminek a hatására akkor 100 dollár fölé ugrott a nyersolaj ára.



Teherán korábban kilátásba helyezte, hogy olajexportját sújtó büntető intézkedések esetén lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a perzsa-öböli országok olajának nagy részét szállítják.



Az Európai Unió hétfőn döntött úgy, hogy július 1-jéig úgynevezett késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni - Nyugat-Európa és az Egyesült Államok által katonai célúnak minősített - nukleáris programját.



Röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 14 cent emelkedéssel 110,17 dolláron állt.



Forrás: MTI



Ezek a valós problémák, nem az, hogy ki egy színház igazgatója vagy az, hogy hány "T"-vel írtak valahol valamit........
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pampa 2012. 02. 15. 16:00
Előzmény: #24  szivacs
#25
"Válasz az embargóra: Irán leállította az olajexportot
Forrás: MTI | 2012. február 15. szerda 15:34 | | A+ A- | Megosztás:
Hat EU-országba nem exportál olajat a jövőben Irán, a bejelentés után szinte nyomban emelkedett a Brent olaj ára.

Irán leállította az olajexportot hat európai országba válaszul azért, hogy az Európai Unió szankciókat jelentett be korábban az iszlám állam legfontosabb exporttermékére, a nyersolajra - jelentette az angol nyelvű Press TV iráni állami tévécsatorna szerdán.

A Press TV-ben az hangzott el, hogy Hollandiát, Görögországot, Franciaországot, Portugáliát, Spanyolországot és Olaszországot érinti az iráni döntés.

A Brent északi-tengeri nyersolajfajta hordónkénti ára röviddel a bejelentés után 1 dollár emelkedéssel 118,35 dolláron állt.

Az EU 27 tagországa arról döntött korábban, hogy leállítja az iráni olajimportot júliustól az ország vitatott nukleáris programja miatt, aminek a célja a Nyugat szerint nukleáris bombák létrehozása. Irán cáfolja az állítást.

Február 4-én az iráni olajügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy az iszlám állam leállítja olajkivitelét "néhány" európai országba.

Irán teljes olajkivitelében 18 százalékkal részesedik az európai értékesítés."

A háború ezen a fronton is elkezdődött.
szivacs
szivacs 2012. 02. 10. 15:05
Előzmény: #23  pampa
#24
"Az olaj ára bármikor ugorhat és az borít mindent."

boru(lás)ra derű:-)

Ki a főnök?
Wikipedia:-Én mindent tudok!
Google:-Nekem mindenem megvan!
Facebook:-Én mindenkit ismerek!
Internet:-Nélkülem ti nem értek semmit!
Áramszolgáltató:-Csakugyan???
pampa 2012. 02. 10. 08:47
Előzmény: #22  Bogi27
#23
El-Erian szerint a görög megegyezés nem vezet majd növekedéshez, új munkahelyekhez, és beruházásokhoz vagy pénzügyi stabilitáshoz. Ezért a döntést igen nehéz lesz majd elfogadtatni a görög választópolgárokkal.

A PIMCO vezetője szerint minden egyes próbálkozással vagy megtorpanással nagyobb lesz a hógolyó, vagyis a problémák egyre nagyobbra híznak, miközben a felettük való kontroll lehetősége romlik.

Európának szüksége van tűzfalakra, amik meggátolják azt, hogy a problémák tovább fertőzzenek. Görögország és Portugália, vagyis a periféria országokat leszámítva egyébként Európa többi része a helyes úton jár.

El-Erian egy másik potenciális veszélyforrásra is felhívta a figyelmet, méghozzá a közel-keleti feszültségekre. A piaci szereplőknek Szírián és Iránon kell tartaniuk a szemüket."

Az olaj ára bármikor ugorhat és az borít mindent.

szvsz
Bogi27
Bogi27 2012. 02. 05. 11:34
#22
Törölt felhasználó 2012. 02. 03. 14:11
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#21
csak ez a hír kellett, hogy végre essen az olaj :)
Törölt felhasználó 2012. 02. 03. 08:41
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#20
Ennyire azért nem egyszerű a dolog, ráadásul mint ahogy az írás is mondja az még igencsak messze van (mármint az elvi lehetőség)...

Akkor tudna az olaj elindulni felfelé rendesen ha irán végre lépne is valamit, m eddig csak csöndben tűrt...
Lépniük kellene, illene valamit... nem is értem miért nem tették meg, m eddig csak vesztesen jöhetnek ki az egészből. Ha legalább elfogadták volna a törvénytervezetet és leállítottak volna minden szállítmányt az eu felé már lenne valami eredménye a harcuknak...
Törölt felhasználó 2012. 02. 03. 08:29
Előzmény: #18  pampa
#19
ezek szerint ebben az esetben a MOL részvényei az egekbe fognak szökni,ha ez bekövetkezik?
pampa 2012. 02. 03. 08:20
Előzmény: #17  pampa
#18
Nem nyugszanak addig, még nem robbantanak ki egy konfliktust a térségben ami az egekbe repíti az olaj árát.

"Az először a The Washington Post című lap internetes kiadásában megjelent értesülés szerint Panettát aggasztja az izraeli támadás megnövekedett valószínűsége. Az információt később a CNN hírtelevízió is megerősítette, egy névtelenséget kérő amerikai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva.

"Panetta úgy hiszi: erős a valószínűsége annak, hogy Izrael áprilisban, májusban vagy júniusban csapást fog mérni Iránra - még mielőtt Irán eléri azt, amit Izrael „immunitási zónának” nevez és megkezdi a nukleáris bomba építését" - írta a The Washington Postban brüsszeli keltezéssel, forrásmegjelölés nélkül David Ignatius publicista.
Leon Panetta az írás megjelenésekor a belga fővárosban tartózkodott, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán. Panetta és a Pentagon egyaránt kitért az elől, hogy kommentálja az értesülést.

A The Washington Post értesülése szerint egy tavaszra tervezett amerikai-izraeli közös hadgyakorlat elhalasztása egy izraeli támadás előkészítésére utalhat.

Aviv Kocsavi, az izraeli katonai hírszerzés parancsnoka kedden kijelentette, hogy becslése szerint Irán négy atombombát tudna megépíteni a mostanáig felhalmozott uránkészleteinek további dúsításával, és az első bombáját, ha emellett döntene, akár egy éven belül meg tudná építeni. Kocsavi nem zárta ki, hogy ettől a határozottabb nemzetközi szankciók eltéríthetik Teheránt.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter úgy fogalmazott: ha "a szankciók nem érik el azt a kívánt célt, hogy leállítsák a nukleáris programot, akkor szükségessé válik fontolóra venni a cselekvést".

"Irán műszaki fejlődése, különösen az urándúsítás terén, megerősíti azt a következtetésünket, hogy Iránnak adott a tudományos, műszaki és ipari kapacitása ahhoz, hogy végül nukleáris fegyvereket állítson elő" - jelentette ki kedden a washingtoni szenátus hírszerzési bizottsága előtt James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgató. Rámutatott: politikai akarat kérdése, hogy így tesz-e. Hangsúlyozta: Irán műszakilag képes rá, hogy a fegyvergyártáshoz elegendő magasan dúsított uránt állítson elő.

Izrael, a Közel-Kelet feltételezhetően egyetlen nukleáris hatalma, magára nézve jelentős fenyegetésnek véli az iráni urándúsítási programot. Teherán ezzel szemben azt állítja, hogy a program kizárólag békés célokat szolgál.
pampa 2012. 02. 01. 16:38
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Azt nem engedi, és az Oroszok sem.Valószínűleg India is ellenezné. Mindhárom atomhatalom. Ráadásul Kína jelentős USA papírt birtokol. Nem csak "tankkal, bankkal" is támadhat.

szvsz
Törölt felhasználó 2012. 02. 01. 16:31
Előzmény: #14  pampa
#16
nem a bojkott a probléma kínának, hanem ha az usa lerohanja iránt is
pampa 2012. 02. 01. 16:14
Előzmény: #14  pampa
#15
Fluence ZE
link

cca 180 km egy töltéssel
pampa 2012. 02. 01. 16:09
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#14
Kínának ez nagyon jó. Miért tiltakozna ellene? A bojkott miatt keletkező többletet megveszi nyomott áron. És az is elképzelhető, hogy eladja a piacon.

Ezen mindenki kereshet, csak mi fogyasztók bukunk.

Kell a villany autó minél hamarabb. Szerencsére a Franciák jól haladnak a fejlesztéssel.
Törölt felhasználó 2012. 02. 01. 15:46
Előzmény: #12  Törölt felhasználó
#13
elég szánalmas amit izrael+usa a közel-keleti térségben müvel. egyébként szerintem az oroszok és kínaiak nem fogják sokáig türni, hogy usa mindenre rátegye a környéken a kezét
Törölt felhasználó 2012. 02. 01. 15:33
Előzmény: #9  pampa
#12
Ha van atomfegyvere Iránnak, akkor egyféleképpen lehetne fair módon leszereltetni vele: Izrael is leszereli a sajátját, aláírja az atomsorompó egyezményt és beengedi a megfigyelőket.
Törölt felhasználó 2012. 02. 01. 15:31
Előzmény: #10  pampa
#11
A szintén nemlétező iráni atombomba miatt meghirdetett terrorizmus elleni harc olajra gyakorolt hatása meg majd lecsapódik a barom európaiakon. Lehet majd zsidózni nyugodtan, amikor nyomjuk a pisztolyt és pereg a számláló, mert az bizony miattuk lesz, kár is szépíteni ezen bármit.
pampa 2012. 02. 01. 15:21
Előzmény: #9  pampa
#10
Csak nem ússzuk meg az olajáremelkedést?

"A Moszad izraeli hírszerző szolgálat főnöke Washingtonba utazott a hét végén, hogy az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásról folytasson megbeszélést – jelentette kedden az izraeli sajtó.
Az ilyen utakat rendszerint titokban bonyolítják le, de most "véletlenül" kiderült a dolog, mert Dianne Feinstein, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának elnöke elszólta magát. Egy meghallgatáson elmondta, hogy ő és a CIA főnöke is találkozott Tamir Pardóval. A meghallgatást közvetítették az egyik amerikai televízióban, és ezzel napvilágra került az ügy.

Az izraeli televízió ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a Moszad vezetője korábban felvetette annak lehetőségét, hogy Izrael egymaga támadást intézzen Irán ellen, az izraeli politikusok viszont egymásnak ellentmondó kijelentéseket hangoztattak – írja az MTI.

Simon Peresz izraeli elnök egy keddi értekezleten azt mondta, hogy nem zár ki semmiféle választási lehetőséget az iráni atomprogram ellen."
pampa 2012. 02. 01. 13:22
Előzmény: #8  szivacs
#9
Szolidárisnak kell lennünk az USA és Izraelhez. Kerül amibe kerül.
Iraktól is elvették a "nemlétező" tömegpusztító fegyverét amit akár 3 napon belül bevethetett volna Európa ellen....

Most pedig megakadályozzák Iránt abban, hogy atomfegyvert állítson elő, még akkor is, ha nem akar....

Csak az a érdekes, hogy ez a fegyverkezés Izrael, Pakisztán, India esetében nem volt probléma...
szivacs
szivacs 2012. 02. 01. 12:54
Előzmény: #7  pampa
#8
"Kína már előre jelezte, hogy 75%-on vevő.
Európa beszerzi az így kieső mennyiséget 110-125% között" - pl. néhány közvetítőn keresztül Kínától?? Bravó!
pampa 2012. 02. 01. 08:04
Előzmény: #6  szivacs
#7
Még nem hozza előre. Döntés elhalasztva egyenlőre. Valószínűleg elkezdődtek a tárgyalások Kínával, Indiával a keletkezendő többlet átadásáról. Kína már előre jelezte, hogy 75%-on vevő.
Európa beszerzi az így kieső mennyiséget 110-125% között Kína meg viszi a maradékot 75% áron. Irán meg had szenvedjen az embargótól....
szivacs
szivacs 2012. 01. 31. 23:25
Előzmény: #4  pampa
#6
Eszerint Irán is csatlakozik az európai embargóhoz?
Törölt felhasználó 2012. 01. 28. 10:33
Előzmény: #4  pampa
#5
Pampa, a Magyarországos topicban válaszolj a kérdéseimre. Köszi.
pampa 2012. 01. 28. 10:18
Előzmény: #3  pampa
#4
A mai helyzetben ez a olaj vita nem hiányzik Európának. Kína profitálhat belőle nagyot.

"Hoszein Ibrahimi, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke kijelentette, hogy a parlamentnek vasárnap jóvá kell hagynia azt a törvényt, amelynek értelmében leállítják az iráni kőolaj exportját Európába.

Az energiaügyi bizottság egyik tagja közölte, hogy az Európai Unióval ellentétben Irán nem fog késlekedni, hanem azonnal hatállyal leállítja a szállítást. „Ha a képviselők arra a következtetésre jutnak, hogy le kell állítani az Európába irányuló olajszállításokat, a parlament nem halogatja a lépést. Az európaiak biztosan meg fognak lepődni, és megértik, hogy mekkora hatalma van Iránnak" - mondta.

Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn úgy döntöttek, hogy július 1-jéig késleltetett olajembargót vezetnek be Irán ellen. Az intézkedés értelmében azonnali tilalmat mondtak ki az iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy bő öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel.

Mahmúd Ahmadinezsád elnök csütörtöki kijelentését visszhangozva, miszerint az európaiak lesznek szankciós politikájuk vesztesei, a keményvonalas Ahmad Hatami ajatollah a teheráni egyetemen arról beszélt, hogy az európaiak azért késleltetik a szankciók bevezetését, mert „bajban vannak, küzdenek a válsággal". Az Ali Hamenei legfelsőbb vallási vezetőhöz közel álló Hatami megjegyzése arról tanúskodik, hogy Hamenei támogatja az exporttilalmat.

Napi 700 ezer hordó olaj átirányításáról kell gondoskodni

Az Európai Unió országai által vásárolt nyersolaj 25 százaléka származott Iránból 2011 harmadik negyedévében. Az iráni félnek nincs sok vesztenivalója, mert Kína, India és más országok világossá tették, hogy szívesen felszívják az iráni nyersolajat. Elemzők szerint mindez nem okoz fennakadást, mert Európának más arab kitermelők pótolják majd a hiányzó iráni olajat. Komoly gyakorlati nehézséget az okozhat, hogy gondoskodni kell a tartályhajók mozgásának és a finomítók tevékenységének átszervezéséről, mert napi 700 ezer hordó olaj átirányításáról van szó.

Eközben szombaton Teheránba érkezik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége, hogy megbeszélést folytasson az iráni vezetéssel a vitatott atomprogramról. A Herman Nackaerts vezette küldöttségnek két nyugati fegyverszakértő is tagja lesz, ami szokatlanul egyértelmű jelzése annak, hogy a delegáció a fő hangsúlyt arra helyezi, hogy információkat gyűjtsön az iráni atomprogram katonai vetületéről. Irán a kezdeti ellenkezés után belenyugodott abba, hogy a fegyverszakértők is tagjai lesznek a delegációnak. Több névtelenül nyilatkozó nyugati diplomata közölte, hogy iráni tisztségviselők nyitottnak mutatkoztak minden téma megvitatására. A NAÜ-küldöttség vasárnaptól keddig tárgyal Iránban."
pampa 2012. 01. 27. 13:19
Előzmény: #2  pampa
#3
Irán is keménykedik, teheti mert valószínűleg Kína átveszi olcsón az olaj többletet.
Európa fizetheti a megemelkedett árat, Kína meg "kuncog" a markába....

"Az EU bejelentését követően kisebb meglepetésre Irán nem a Hormuzi-szoros lezárásával kezdett ismét fenyegetőzni, hanem azzal, hogy még a július elsejei határidő előtt felfüggeszti az európai olajexportot. Az IMF héten megjelent globális kitekintője szerint abban az esetben, ha Irán elzárja az exportcsapot, a fekete arany ára hordónként 20-30 dollárral kerülhet feljebb. Mivel az iráni fenyegetőzéseket elnézve mindennek meglehet a realitása, az olajpiaci szereplők legnagyobb arányban az olajár emelkedését várják a következő hat hónapban.
pampa 2012. 01. 26. 14:25
Előzmény: #1  pampa
#2
"Felvonultak az amerikai hadihajók: jön az ezer forintos benzinár?
Olajembargót vezet be az Európai Unió Iránnal szemben az ország atomprogramja miatt - erről határoztak az Unió külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán. Irán válaszul azzal fenyeget, hogy lezárja az olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. Ugyan a partoknál már felvonultak az amerikai és a brit hadihajók, valószínűleg nem lesz katonai beavatkozás, így valószínűleg az olajárrobbanás
"Irak után Irán következik?

Sem katonailag, sem politikailag nem érdeke Iránnak, hogy lezárja a szorost - mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a közel-keleti állam nem kockáztatja majd a saját megítélését egy ilyen konfliktussal. Az ország ugyanis egy ilyen akcióval könnyen elveszítheti Kína és Japán szimpátiáját, márpedig Kína támogatása elengedhetetlen a végső "álom" megvalósításában. Irán legfőbb célja jelenleg ugyanis az, hogy "küszöbállammá" váljon, azaz technikailag és szellemi kapacitását tekintve is képes legyen atombombát előállítani.
link

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek