Sziasztok! A cél egy abszolút trollmentes topik, ahova alkalomadtán "el lehet vonulni" kitárgyalni egy, vagy több részvényt, gazdasági eseményt, azt hogy most akkor lesz-e apport vagy sem, illetve hogy miért nem volt pogácsa a közgyűlésen. :) Mivel ide ezek jöhetnek vegyesen, így nem kell feleslegesen terheljük a "specializált" topikokat. Meg hát ugye mindenkinek kell egy "otthon"! Bár a homokozó egy kötetlen, szabad hely, szabályok itt is vannak (aka. moderációs elvek): trollok azonnal tiltva lesznek; a személyeskedést lehetőleg mellőzzük; fel- és leéneklést is tessék elvinni másik játszótérre, azaz kéretik nem itt sírni a részvény aktuális esése miatt naphosszat, valamint másnap 3000-ig várni a 200 forintos papírt :) Have fun!
Most a ta szerintem amúgy másodlagos. Pánik van és erőszakos lenyomas. Bármilyen alakzatot szét lehet verni és elokesziteni egy újat. Két nap alatt elég sokat esett minden, adott lenne amúgy a korrekció amit vársz
Nyilván tulhypeolt de ugye a piac ilyenkor (és a másik irányba) is képes tulreagalni a dolgot. A tegnapi napot aki még bírta ma gondoskodtak róla hogy elszakadjon a cérna. Akár bukot realizalva. Nyilván a nagy pakkosok is benne vannak ebben akik a fél irányt is tudják uralni hatalmas tőkevel. Most ez egy kiváló alkalom arra hogy amire lehet shortot nyitnak pl mert a vásárló erő az a kicsi ami volt is megroppant ellenük. Erős korrekciót várok amint megvan a fordulat de nem tudnám megjósolni ez mikor jön el.
Tulhypolt virus #meetoo-nak gondolom az egesz esemenyt,amire par kemenylelku pali meg erosen ra is tromfolt shorttal. Egy masik garda meg igen jelentos kispapir kitettseggel rendelkezett,es lathatoan akar ingyen is megszabadult volna tole.Igy aztan egesz komoly panikot gerjesztettek a piacon az amugy is fel eve mar eleg szar formaban levo kispapirok kozott. Bar ami ez estmediaban tortent,olyat meg valsagkor sem lattam,ilyen eros eladoi nyomas meg akkor sem volt semmilyen papirra. Eleg tipikus tisztitotuznek nezett ki a mai nap,kivancsi vagyok a holnapira.
Most nézem a napi grafikonokat. Jobb hogy nem értem rá mert lehet hoztam volna pár hirtelen döntést. Gyertek akkor ide, rakjátok kedvencekbe és beszéljünk amiről épp van aktualitás, gondolat vagy kérdés. Pacsik!
Brutális volt. A vége felé már annyira megvadultak egyesek (jogosan) a kisbüfik topikban, hogy rossz volt olvasni. Ha ennyi hidegvér van sokakban, akkor jópár papír lesz, ahol holnap is tovább fogják nyomni a pánikot. Szvsz.
Remélem érthető volt a magyarázat. Szerintem elég logikus, hogy alternatív forrásbevonást akarnak alkalmazni ahelyett, hogy a szokásos módon részvényért cserébe apportálnának vagy nyomtatnának, hogy forráshoz juthassanak.
Kereskedés lesz vele a kriptotőzsdén elvileg, bárki adhatja veheti ahogy akarja, lesz árfolyama ugyan úgy mint a részvénynek, csak tulajdonjog helyett vízvételi jog képezi az üzlet tárgyát. Ergo 1L víz árát fogják meghatározni.
Egyszerű, mert tulajdonosi jogokat nem testesít meg a token, csak vízvételi jogot. Tőkebevonás levetett volna még részvénykibocsájtás útján vagy hitelfelvétellel. Egyik sem kívánatos.
Éppen maszekolok. Úgyhogy csak hülyeségeket van érkezésem beírogatni. Extra röviden, ami most legjobban foglalkoztat, mert nem tudtam fejben összerakni: Miért blockchain-rendszeren lehet megvenni a tokeneket? Tisztáztuk, “másodlagos” kereskedés nem lesz velük. Akkor miért nem bármilyen más, materiális formában történik? Mert menő a digitális kripto? Tőkebevonást ezerféleképpen csinálhattak volna. Biztosan van valamilyen háttérben lévő oka a blockchain-nek, és gondolom, hogy nem technikai...🤔
No, de ez egy vízi sárkány!!! 😉 Nos, utánanéztem “tudományosan”: 2020-ban kell belevágni, a korábban összeállított tervek megvalósításába, az anyagi helyzetben javulás várható, többször is jó üzletek köttetnek...👆 Ez lett a felbeszélő fórum?! Adalék. Egyet tudok: napok óta kínszenvedés 102 felett akár csipegetni is...
Több szempontból sem gondolom, hogy 100 alá menne. Ritkán osztok meg chartokat, mert több az előnye mint a hátránya (számomra), de most kivételt teszek. Naposon: a papír sávozik gyakorlatilag szeptember óta. Fibo szintem szerint a (85,7-121) a 0.382 fibo 99, mint erős korrekciós support. (volt alatta egyszer, akkor a 0,236 fogta, de az is 94). Ugyanakkor már a BB alsó is support 99-en. Jelenleg 0,5 fibo környékén, az összes létező MA között vergődik, nincs meg az egyértelmű irány. Pont annyira képzelhető el a 99 újra meglátogatása jelenleg, mint a 107-é (0.618 fibo). 113-öt kellene először átvinni, stabilan, majd jöhetne a 121 támadása. https://invst.ly/puzp5 Havin zászló gyanúm van, amiben úgy néz ki elfogyott a hely.. 0.618as fibo itt is véletlenül 99. Erősítve a fent írt supportot. Ellenállás 115 (napossal tehát 113-115 zóna, nem véletlenül nem ment át simán és volt tele a könyv alatta). Azt követően 121 (napos) majd ath. https://invst.ly/puzr5 Szignifikáns kitörést a hír hozhat, de ugye hamarosan rkgy, így minden adott.
A válasz szerintem egyszerű: Ha sikeres lesz a coin, és sok pénz folyik belőle lehet annyi. A miért nem lesz ennek a fordítottja :) Időtávot nem tudok, de fél éven belült mondanék. Egy kis matek (minden szám feltételezés, nem befektetési tanács és egyéni vélemény). Ha pl 1 milliárd forint nettó haszon folyna be a tokenekből (tehát gyártás költségek levonása után), feltételezve hogy nincsenek kifizetetlen számlák ahogy Hajnal nyilatkozta, akkor egyből lenne 24 millió rv-re ennyi eredmény. Nagyon konzervatív 10-es P/E rátával ez cca 400-as fair árfolyamot vetítene előre (ha semmi más bevétel és költség nem keletkezne. Nem elképzelhetetlen sikeres kibocsátás esetén. Azért írtam ilyen számot, hogy konnyű legyen multiplikálgatni, vagy osztogatni. Röviden, sok HA és TALÁN esetén ezt gondolom.
Boldog Új Évet Mindenkinek! Set szerintem is nagy dobás lesz úgy gondolom úgy érzem ! Fundamentálisan jó cég lett és még jobb lesz még jobb lehet! Higitasba gondolkodom mert ennyiert olcso ;)
Vicc volt termeszetesen. Félreértés ne essék, jó lehet az is, nálam ennyi volt benne eddig, főni is megmondta mennyit ér most, tikkre ment. Futur, Bif, Set nagy dobás lesz, AWt és Opust sem írom le idén, Est orok meglepetés- SZTEM ;)
HóStrucc Kisrészvényes Homokozója