nyárvog is miatta a videotonos elnök , mert így szar lesz az export cégeknek és már az se fogja segíteni a gazdasági növekedésünket. Fogyasztás meg itthon nincs, mehetünk a szakadékba a kancsival :o)
Ben Bernanke sajtótájékoztatója a friss gazdasági prognózisok megjelenését követően negyed órával vette kezdetét. Bernanke - csakúgy, mint Jackson Holeban - ezúttal is hangsúlyozta: a gazdaság súlyos munkerőpiaci problémákkal küzd. A növekedés egyszerűen túl lassú ahhoz, hogy a munkanélküliség csökkenni tudjon, és részben ez indokolta az újabb eszközvásárlási program bejelentését. A program előreláthatólag nem csak a munkaerőpiaci problémák megoldásában segít majd, hanem abban is, hogy felpörögjön a növekedés, a jelzálogpiaci feltételek pedig tovább javuljanak.
A program célja a növekedés-élénkítés és nem az inflációs kockázatok növelése. A Fednek megvannak az eszközei arra az estre, ha az infláció túlságosan magas lenne - mondta Bernanke, amivel valószínűleg a programot érő kritikákra kívánt reagálni. Később, egy újságírói kérdésre reagálva azt is elmondta, hogy döntéseikre nincs hatással a politika.
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?