És engem is, napok óta esik, mint a kő. Ennyire azért csak nem szar 1-2 éves időtávon. Persze tudom, hogy a legutóbbi gyógyszerkutatási projektjüket csúnyán benézték.
Pl. most a tőkém felét SP500 shortba tettem, 4650-es stoppal, 4150-es célárral. Érzelmi szinten semmi vonzata nincs. Ha kiüt a stopom akkor elkönyvelem. Pedig elég nagy a bukó lehetősége így is
A leírtaknak csak arra a részére reflektálnék, hogy szeretni kellene ezzel foglalkozni. A tapasztalatom, hogy sem a pozitív érzelmek, sem a negatívak nem segítenek jövedelmező tradeket csinálni. Sőt, ha sikerül elvéteni a pozíció méretet ami felébreszti a fent említett érzelmeket, érdemes addig csökkenteni a pozíciót amíg az ember "aludni tud" tőle.
A nagyon fontos mondat: "De pusztán technika alapján szép nyereséget tehettem volna zsebre" - technika ide, technika oda, nem tetted el a nyereséget. Mi lett volna, ha.....ez a tőzsdén nem számít. Csak az, hogy mi van. Nem hiába tesznek fel az itteni elemzők is több ábrát, teljesen ellentétes szöveggel. Ez kb olyan, mint amikor azt írják: ha elindul fel, akkor emelkedni fog, de ha le, akkor csökken,viszont oldalazás is előfordulhat. :-)
Ha elolvasod picit figyelmesebben, akkor látni fogod, hogy én is ezt írtam: "Hacsak nem latod idoben az insider buyt, vagy nem rendelkezel jo chart elemzo kepesegekkel, akkor nem kene egyedi reszvenyt vasarolnod." "Ha jo a kockazat kezelesed es ertesz egy picit a technikai elemzeshez, akkor sikeres lehetsz etf nelkul is."
Úgy vélem, hogy az egyedi részvényekkel rendelkezők 90-95%-ának fogalma sincs a mélyebb azt az egyedi céget érintő napi szintű dolgairól. Ehhez minimum főállásban kellene, hogy ezzel foglalkozzanak és ami szintén nem elhanyagolható szempont, szeretniük is kellene bizony ezzel foglalkozniuk, örömet kellene okozzon a kereskedés, és nem kényszert, negatív érzelmeket, kellene, hogy kiváltson, satöbbi. De, ennek ellenére nem értek egyet azzal, hogy csak azok tudnak pénzt csinálni a részvénytőzsdén, akik ezzel ilyen mélységében foglalkoznak. Ehhez elégnek kell lennie az alap dolgokkal tisztában lenni, nyilván trendekkel, általános gazdasági folyamatokkal és dolgokkal, de egy dolog a legfontosabb, hogy legyen viszont egy, csak egyetlenegy terület, amiben előnyt tud szerezni a tőzsdés. Egy ilyen dolog lehet például pusztán a technikai elemzés ismerete, erre egy szabályrendszert építve már el lehet indulni. Nyilván erősebb a megalapozottsága bármilyen kereskedési tervnek, ha az mondjuk a technikai dolgokon alapul de emellett még a konkrét céges fundamentumok, hírek és világtrendek is támogatják, de ez szerintem nem feltétel. Példa éppen a RIG és az esetem. Egy ideje követtem a mozgását, és év elején amikor pusztán technikailag kitört beléptem először 5,2-n, majd mivel a mozgás a terv szerint alakult és nagyon biztos voltam a dolgomban 6,3-nál tovább építettem a pozit, az elméleti céláram 14 volt, nyilván menet közbeni módosítást nem zártam ki. A hibát ott vétettem, mert a belépő nem volt korai, de elég jó ütemben kaptam el, hogy miután az év során elérkezett egy olyan oldalazós szakasz, ami végül lefordította, amivel nem kalkuláltam. A remény miatt végül, tartottam mindaddig, amíg miután visszaesett az ár 6,2-n lényegében 0-ban kizártam, mert a fő szabályom az, hogy egy ilyen helyzetben nem hagyom veszteségbe futni a pozit. De pusztán technika alapján szép nyereséget tehettem volna zsebre, miután láttam korábban az év folyamán, hogy az olajár emelkedőre váltott, a hírek és folyamatok 2023-ban, úgy tűnt kedvezőek lesznek az olajnak, és az olajos cégeknek és ezt a technika is igazolta, tehát nagy biztonsággal beléptem, csak abban is biztos voltam, hogy ez év végéig kitart, ez a folyamat, ami végül nem történt meg. A változást pedig nem vettem komolyan, csak miután már ez a helyzet kialakult. Mindemellett biztos vagyok abban, hogy lehetséges lesz még akár ebben a részvényben is újabb jó pozikat felvenni, csak mindezek után elment tőle a kedvem. :D
Lenyegeben egy etf megoldja helyetted a kockazat kezelest. Diverzifikal, illetve csokkent (akar megszuntet) vagy novel pozicio meretet. Ha jo a kockazat kezelesed es ertesz egy picit a technikai elemzeshez, akkor sikeres lehetsz etf nelkul is.
Eloszor is nem tudod a nap melyik szakaban jott a felminosites. Masodszor pedig ne gondold azt, hogy egy reszveny ara rogton emelkedni fog minden pozitiv hirre es csokkenni a negativra. Foleg ha nem is fundamentalis hir, hanem egy velemeny valakitol, ami a minosites. Meg a gyorsjelenteskor is, amely komoly funda info, sokszor megy ossze vissza az arfolyam, es miert? A technikai kep stb miatt. Ez most nem neked szol, de mar a RIG komment is arra utalt itt az este, hogy sok forum tarsnak nem kene egyedi reszvenyeket vasarolnia, mert keves infoval rendelkezik egy-egy ceg helyzeterol, nem feltetlenul van pontos kepe egy iparag jovojerol. Nem rendelkezik se kello infoval (mint pl az adott ceg ceo vagy cfo-ja, befektetesi cegek teljes munkaidoben ezzel foglalkozo munkatarsai akik raadasul jo kapcsolatokkal rendelkeznek), se kello penzzel (bef alapok). Hacsak nem latod idoben az insider buyt, vagy nem rendelkezel jo chart elemzo kepesegekkel, akkor nem kene egyedi reszvenyt vasarolnod. Erre van az etf.
1)Szezonalitas Szokasosan most, Thanksgiving utan indul a Mikulas rally. AZ utolso hetek nem a Seasonal chart szerint alakultak, ugyhogy a fordulopont lehet sot valoszinu ugyan, de nem biztos hogy felfele. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20231128v00xe6r5l.jpeg . 2)Azsia A dollar stabilizalodni latszik a mult hetek gyengesege utan, es igy az Azsia devizak nem erodtek tovabb, es az emelkedes inkabb megtorpanasnak latszik, es konszolidacioba tert at. A Dollar/Yen vissszament 150 fele, es ugy nezem, ez a szint ellenallaskent mukodik most. . Kinaban nincs pozitiv fordulat. Japan NIKKEI elakadt a 34k ellanallasban. KOSPI, SINGAPORE es TAIEX ugyanugy nez ki, mint HK50. India masfel eves rallyjanak nyilvan nincs vege, de NIFTY index a 20k-nal most korrekciozik. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20231128v00x2781t.jpeg . 3)SPY http://keptarhely.eu/view.php?file=20231128v01xjrhsx.jpeg . 4)Gold ahogy varhato mar egy ideje, menetel felfele, uj havi csucsot utott, es tovabbi emelkedesre szamitok. AU, NEM, KGC. Ezust mar kitort a majus ota atarto nagy oldalazos haromszogbol, es bullos. PAAS. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20231128v01x3m00b.jpeg . 5)Olaj, NG Nincs erdemi elmozdulas, az elozo chart ervenyes.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.