""Lásd a "soros kampány", ami olyan állításokra épül, amivel kapcsolatban Soros nem mondott/írt semmit..." ????????????????? A Soros által javasolt terv hat pontból áll.
Az EU-nak a közeljövőben legalább évi 1 millió menedékkérő befogadására kell berendezkednie, a terheket igazságosan elosztva a tagállamok között. A menedékkérőket az első két évben fejenként 15 ezer euróval kell támogatnia. Ehhez az unió – AAA státusát felhasználva – hosszú lejáratú kötvényeket bocsáthatna ki, az így elköltött összeg az európai gazdaságnak is lendületet adna. A lehetőségek határain belül mind a menedékkérők, mind a tagállamok preferenciáit figyelembe kell venni
Az EU élére kell, hogy álljon annak a globális kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy Libanonnak, Jordániának és Törökországnak megfelelő segítséget nyújtsanak a három országban tartózkodó összesen négymillió menekült ellátásához. Az oktatással, képzéssel együtt ez évente legalább 5000 euró/fő, azaz összesen 20 milliárd eurót jelent, aminek csupán töredéke áll rendelkezésre. Az uniónak ezzel párhuzamosan kötelezettséget kell vállalnia, hogy évi 8–10 milliárd euróval támogatja a többi „frontline” országot.
Az EU-nak haladéktalanul létre kell hoznia egy közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökséget, mivel a 28 függetlenül működő tagállami rendszer nem hangolható össze.
A menedékkérőknek biztonságos útvonalakat kell biztosítani, először Görögországból és Olaszországból azokba a tagállamokba, amelyekbe tartanak. A következő lépés ezeknek az útvonalaknak a „frontline” régiókig való meghosszabbítása lehet.
Ki kell dolgozni a menedékkérőkre és a migránsokra vonatkozó globális standardokat.
Az évente több mint egymillió migráns letelepítése érdekében az EU-nak mozgósítania kell az NGO-kat, az egyházakat és a vállalkozásokat is, hogy támogassák az ügyet. Ehhez nem csupán megfelelő finanszírozásra lesz szükség, de a szponzorok és a migránsok összekötéséhez a humán- és it-kapacitásokat is bővíteni kell.
1. mikor mondta/írta Soros, hogy a kerítést le kell bontani? 2. mikor mondta/írta Soros, hogy kötelező kvótát kell bevezetni? 3. mikor mondta/írta Soros, hogy a menekülteknek kell adni 15 ezer eurót? Mert a "Népnemzetikonzultáció" azt állítja, hogy ezekben a kérdésekben Soros állított valami...
"Lásd a "soros kampány", ami olyan állításokra épül, amivel kapcsolatban Soros nem mondott/írt semmit..." Mivel erről nincsen linkem akkor már nem lehet igaz? A többiről van. Mégis letagadják egyesek!
Hát, nehéz olyan dologra linket találni, ami nem történt meg... :) Egyébként, meg amire van linked, az az infó is frissítve lett több, mint 1 éve, mégis az 1 milliót szajkózod, miközben már korrigálva lett 300 ezerre. Csupán tájékozatlanságból... Valahogy nem azt hallom a rádióban sem, hogy évi 1200 migránst akar Soros Magyarországra telepíteni (a 300 ezerből lakosságarányosan ennyi jutna ránk), hanem hogy milliókat... Ez tudatos hazugság.
Ja, hogy szerinted nem számít, hogyan módosította Soros a korábbi szövegét. . Akkor ehhez mit szólsz? . "Az a Miniszterelnök akinek a kormányzása alatt az EURO 300 forint fölé emelkedik NEM TUD KORMÁNYOZNI ÉS LE KELL MONDANIA” - Orbán Viktor 2009
Látom komolyan érdekel az ország jövője, biztosan végig gondoltad, mi az ország legnagyobb problémája -mondjuk rövid távon (5 -10) év, ill. hosszabb távon (20-50) ?
Vagy az oroszokkal kapcsolatos pálfordulása is igen jó példa. Habár mint tudjuk, az üléspont határozza meg az álláspontot. Erre Orbán tökéletes példa. :)
Kössz, majd megnézem a DK programját is, de nekem ők a régi garnitúrához tartoznak, akikből nem nézek ki sok rugalmasságot,. alkalmazkodó képességet. Az idézett cikkben egyelőre nincsenek benne az általad írott pontok, de lehet, hogy a honlapjukon megtalálom.
Vicc... (ja nem, inkább siralmas és döbbenetes) . ""Egy ekkora cégcsoportnál, ahol közel húszezer alkalmazott van, nehéz megmondani, hogy aznap épp mi történik. Néha én is önöktől értesülök, hogy mi történt a cégeimmel"- így reagált Mészáros Lőrinc a 444.hu kérdésére, miszerint tudja-e, hogy ma is nyert közbeszerzést. Nem tudta." . http://index.hu/gazdasag/2017/11/27/meszaros_lorincnek_fogalma_sincs_mennyi_penze_van/ . Kedves Fidesz hívek, titeket ennyire könnyű palira venni? Tényleg mindennek bedőltök?
“Bíróság: Jogellenes volt az online kaszinók letiltása” . http://index.hu/gazdasag/2017/11/30/unibet_online_kaszino/ . Tudom, komcsik a bírók... És még véletlenül sem arról van szó, hogy ez a maffia kormány a törvényeket is leszarja, ha arról van szó, hogy lehet teletömni a saját, ill. haverok zsebeit mások kárára.
Maffia. . “Olcsón megúszta Garancsi cége, hogy két éve ingyen hirdet Budapesten . Nem zavarta túlságosan a Fővárosi Önkormányzatot, hogy Garancsi istván plakátcége, az ESMA 2015 vége óta nem fizetett a fővárosnak azért, hogy a villanyoszlopokra teheti a plakátjait.” . http://index.hu/gazdasag/2017/12/01/esma_hirdetes_garancsi/
A Rogán migránsokon kívül dübörög a nyugdíjmigránció is. . “Van, aki a címeket már az interneten árulja, 40-50 ezer forint fejenként. De van, aki nem érte be ennyivel. A legnagyobb üzlet egyébként a nyugdíjbiznisz. ... A nyugdíjmigráció kifizetődő biznisz. Az ukrán átlagnyugdíj átszámítva 20 ezer forint. Egy kis ügyeskedés és kellő papírok után viszont itthon 150, de ahogy láthatták a 300 ezer forintot meghaladó nyugdíjat is megkaphatják, amit aztán ráadásul nem is itt költenek el, hanem Ukrajnában.” . https://hirtv.hu/ahirtvhirei/viragzik-a-nyugdijbiznisz-2431386
És hogy ezt miért hagyják? Hát ezért: . “Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének például az elmúlt két évben 23 ezerrel több lakója lett. Ennyivel többen szavazhatnak a következő országgyűlési választásokon. . Kispaládon 382-ről 998-ra, Botpaládon 443-ról 710-re, Beregsurányban 455-ről 963-re, Barabáson 656-ról 975-re nőtt a szavazásra jogosultak száma.Sankó József házában elméletileg 120-an laknak. Papíron ennyien vannak ide bejelentkezve, ez senkinek sem tűnt fel. A polgármesternek sem állt érdekében.”
upgrayeddAKS írta egy másik topicban: . “Sztem a NAV ebben erőn felül teljesít” . Erőn felül, de Fidesz parancsra. Mert hát sok a politikai piszkos munka. A civil szervezeteket megszálják, de hogyhogynem a vagyonosodási vizsgálatok 2010 óta megszűntek (Fidesz kézi vezérléssel amúgy legalább a látszatot fenntarthatnák, de már erre se adnak). . Pedig érdekes lenne megfigyelni a menő Fideszeseket, van 3 markánsan eltérő stratégia ráadásul: . - A fejlett világ egyetlen külügyminisztere, aki a szüleiből él (ha igaz, az a baj, ha nem, mégrosszabb...); . - A világbajnok gazdagodó, megszólalásra is “zseni” Mészáros, aki lenyomta a teljes amcsi tech ipar csúcsát is vagyongyarapodásban. És még Warren Buffet és Soros is elbújhat a befektetői teljesítménye mögött, akkora géniusz (és micsoda különbség és egyben önellentmondás is az előző Fideszeshez képest: ha neki a házát is a szülőknek kellet megvenni, akkor Lajos hogyan lehet 3 év alatt 100 milliárdos, vagy megfordítva: ha ő ilyen tehetséges, akkor Petike miért külügyminiszter és nem takarító mondjuk a főzseninél); . - Az off-shore lovag, migráns kereskedő Rogán. Aki még akkor is vizsgálandó lenne, ha túllépünk a 2010 előtti off-shorozáson, és hogy 0-24-ben megy a kormány gyűlölet kampánya a migránsok ellen, miközben kétkézzel szórják pénzért a letelepedési kötvényeket és mégdurvábban zajlik az állampolgárság mutyi. . Három nagyon különböző, mégis egyenként is erősen vizsgálandó út. Lenne. De a Fidesz hívők még ennek is tapsikolnak, a NAV meg közben jótékonysági alapokat vegzál inkább. Éljen a putyinista Magyarország.
Haveroknak mindent. . “Az ELTE jogi kara nem akarta, de Áder elintézte, hogy Polt Péter professzor legyen . Bár az ELTE jogi karának tanácsa nem támogatta Polt Péter egyetemi tanári kinevezését, kerülőúton mégis megkapta a címet a legfőbb ügyész. A Magyar Közlönyben megjelent, hogy Áder János köztársasági elnöktől megkapta a címet a korábbi Fidesz-tag.” . http://index.hu/belfold/2017/12/06/polt_peter_ader_janos_kinevezes_professzor_egyetemi_tanar/
“Az ország legtöbb megyéjében a szavazók felének nincs érettségije . A 19 megyénkből 11-ben többségben vannak azok, akiknek a 8 általános a legmagasabb végzettsége - írja a G7 a KSH adatai alapján. . ...a tankötelezettség 2012-es leszállítása ótafolyamatosan emelkedik azoknak a fiataloknak az aránya, akik se nem dolgoznak, se nem keresnek munkát, se nem tanulnak nappali tagozaton.A 2011/12-es tanévben a 15-19 évesek 5,8 százaléka volt ilyen, a 2016/17-es tanévben azonban már majdnem a duplája: 11,3 százalék.” . https://index.hu/gazdasag/2017/12/17/az_orszag_legtobb_megyejeben_a_szavazok_felenek_nincs_erettsegije/
“Mind közül a Laterex Építő pályázata volt a legvérlázítóbb. Nekik csak egy hibájuk volt, de annyi pont elég is volt a kizáráshoz. Ők a "13. Értékelési szempontok pontjában a 2. részszempontjánál" két tizedesjegyre kerekítve adták meg a vállalásukat, pedig le volt írva, hogycsak egy tizedesjegyre kellett volna kerekíteni.Ilyen hiba után érthető, hogy őket nem kérhették hiánypótlásra, rögtön repültek a közbeszerzésből. A többi pályázó kizárásával viszont meg is szűnt a verseny, maximális pontszámot kellett adni Mészároséknak...” . Akik dupla pénzért meg is csinálják. És mitadisten a kormány mindezt előre már tudta is, hiszen már két hónappal korábban több pénzt szánt a projektre, mint amennyit a kiíró kért... . “...a kormány az októberi kormányrendeletében úgy akart 1,62 milliárdot adni pontosan erre a felújításra, hogy mindez a premontreiek, azaz a kiírók szerint eredetileg csak 963 millióba került volna. Az ugyanis véglegesen csak decemberben derült ki, hogy Mészárosékkal kötnek szerződést ilyen összegre, azt december 8-án írták alá, az eljárás eredménye ma jelent meg az EU értesítőjében.”
Elég árolkodó lenne, ha orbanviktor@freemail.hu lenne. A számlája viszont lehet, hogy az. :-) A válaszások megnyerése után már nem lesz mitől félniük, ha most szemberöhögik a választókat és ezt nem veszik észre, akkor ebben az országban bármit megtehetnek.....ésmeg is fogják tenni. Lázár meg majd "nem emlékszik"....vagy nem a kormány feladata foglalkozni ezze mosolyogva szétlopnak mindent. Ezeknek semmi sem elég. Ezzel nem azt akartam írni, hogy mások jobbak, gyurcsányt is munkatáborba küldeném, mint az összes gazembert és csókosaikat, akik hivatalból megfordultak a parlamentben.
Egyetértünk. A baj, hogy ráadásul 2/3 is meglehet nekik ismét, amitől mégveszélyesebb a dolog, bár már túl nagy jelentősége nincs, hiszen mindent magukra szabtak már és az erőszakos reprivatizáció is megvalósult (törvénnyel szétvert és újraosztott piacok, vagy adóval megszivatott és a részesedést állam/haver által megvett cégek/szegmensek).
Én ezért írtam, hogy az ML részvényekre is azért van szükségük, hogy a 2/3 meglegyen, most minden egyes szavazatért lehajolnak. Sajnos van rá esélyük, ahogy viselkedik az ellenzék. Sokszor már az az érzésem, hogy a színfalak mögött már megegyeztek, mert nem hiszem el, hogy az ellenzék ennyi hibát követne el, ennyire nem lehetnek töketlenek. Az EU is asszisztál nekik, ellenőrzés nélkül öntik a támogatást a zsebükbe. Azt elismerem, hogy javulnak az eredmények, de az ilyen nemzetközi gazdasági környezetben ez nem meglepő. A morzsákkal megetetik az embereket, ők meg megajándékozzák magukat óriási sikerdíjjal
Itt nincs ki számonkérjen. Törvényeiket úgy magyrázzák, ahogy nekik jó. Megalkották a parlamenti demokratikus diktatúrát. A törvény betartásáért a saját emberük felel, bábként viselkedve. Mészáros tevékenysége meg az összes törvény megcsúfolása, bizonyíték a "minden bezárt nagykapu mellett van egy kiskapu" elméletre. Nincs olyan pályázat, aminek ne felelne meg, hiszen a kiírás mindig úgy van megadva. A jövőben nem kell majd bajlódniuk ezzel sem, majd a 2/3 ukkal hoznak egy törvényt, hogy a magánszámlájukra kell befiztni az adót, ők majd nagyvonalúan támogatnak belőle minket. Csak akit érdemesnek találnak rá. De miért is csodálkozunk ezen. Valamikor a király is a hűséges embereinek osztotta szét az országot, a többi meg szolgasorban, szegénységben tengette életét.
Történelmi évszám a mostani, jegyezzük fel: az újkori demokrácia vége Magyarországon. . “Még 4 ellenzéki pártot büntet a Számvevőszék ...
A Párbeszédnél a központi iroda bérlését kifogásolták, szerintük tiltott állami támogatást vett igénybe a párt. Az esetben az a furcsa, hogy ez ugyanaz a 2014-ben keletkezett irodabérlet, amelyet az az évi jelentésében már vizsgált az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót.
.
Szigetvári Viktor, az Együtt egyik vezetője azt mondta, náluk is hasonló a helyzet, egy olyan, 2014 óta bérelt iroda szerződését kifogásolták, amelyet már ellenőrzött és rendben talált egyszer az ÁSZ, ráadásul részben az Országgyűlés Hivatala intézi a bérlést.
.
Sebián-Petroszki László, a DK pártigazgatója azt mondta, náluk az adott időszakban 25 vidéki és 2 központi irodát vizsgálhatott az ÁSZ, de a jelentéstervezetből nem derül ki, melyik irodákat és milyen alapon tartotta illegális támogatásnak a szervezet.
.
Az LMP-t is az irodabérlése miatt büntették meg, de mivel még nem kapták kézhez a jelentéstervezetet, ezért nem kívántak nyilatkozni.”
Ez már teljesen a pártállami időket idézi. A központi média már így is teljesen filmhiradós, a nyugat görcsös ellenségképe teljesen komcsi, ahogyan a legdurvább pártállami időket idézi a kormánypropaganda, a mindent és minden területen nyerő Mészáros Lőrinc pedig már Észak-Korea szintje...
Lassan az ország neve
megváltozik, orbán királyság-ra. Az adót a magánszámlájára kell majd
befizetni és hűséges főurai megkapják egy részét (ahogy már most is),
amivel aztán nagyvonalúan támogathatják a népet, de csak aki tud nyalni.
Az országot meg addig körbekerítik, nehogy valaki leléphessen, hisz az
uraknak kell a szolga. A modernkori börtönök már készen vannak, a
stadionok ideálisak erre a célra.
a hatalom büntet aki rosszat szól vége a fönök parancsa végig fut a korrupciós riadóláncon, és eltalálja a nem tetszö figurát aki megszakítja a láncot, az is repül helyette jön más, aki végrehajtja a parancsot
Törölt felhasználó2017. 12. 23. 15:12
#416
bukott angyal lucifer önök fideszesek ezt az angyalt solgáljátok,ezért ti is megbuktok
Így működik a Fidesz haver és példakép rendszer... . “Újabb 11 orosz sportoló kapott örökös eltiltást az olimpiákról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól a 2014-es szocsi téli olimpiai játékokon levett minták újraelemzése után. A gyorskorcsolyázó Ivan Szkobrev és Artyom Kuznyecov, a szánkós Tatyjana Ivanova és Albert Gyemcsenko, a sífutó Nyikita Krjukov, Alekszandr Besszmertnyih és Natalija Matvejeva, a bobos Ljudmilla Udobkina és Makszim Beluhin, valamint a jégkorongozó Tatyjana Burina és Anna Scsukina szerepel a pénteken közzétett névsorban.A NOB fegyelmi testülete összesen 46 versenyzővel szemben indított vizsgálatot, és csak három esetben hozott felmentő ítéletet.“ . https://index.hu/sport/2017/12/23/11_orosz_sportolot_orokre_eltiltottak_az_olimpiatol/
Fidesz-bűnözés