Nyílt levélben szólította fel az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert Hans Eichel, volt német pénzügyminiszter, egyben a G20-ak egykori elnöke, hogy ne folyósítson több uniós pénzt Magyarországnak - számolt be exkluzív
" Az is aki az életében egy fillért sem fizetett be?" Olyan azért kevés van, talán az őstermelők, meg a határon túliak, mégis ellátják őket. De a lényeg nem ez, hanem hogy az emberek az ilyen közszolgáltatások miatt tömörültek társadalomba, fizetnek millióféle adót és nem a politikai elit jóléte miatt.
Nem egészen. A különadókkal, 27%-os ÁFÁ-val, aztán az MNYP vagyonnal finanszírozták. Most már a fogyasztás és a foglalkoztatás felfutásával a különadók csökkenőben. Plusz segítség, hogy a nyugdíjkorhatár most emelkedik fokozatosan 65 évre, így most több a kilépő (meghal), mint a belépő, azaz csökken a nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma. De csak egy ideig. 2020-ban és 2021-ben brutálisan sokan érik majd el a 65 éves kort. Ott fog borulni a bili.
Ne ferdíts, te jöttél azzal hogy dolgozol ráadásul a versenyszférában, én pedig nem hiszem el, hogy valaki munka mellett reggeltől estig fórumozhat hónapokon keresztül. Veled ellentétben én nem mindennap fórumozok, van hogy hetekig semmit nem kommentálok, sőt sokszor még csak bele sem olvasok. De volt már olyan is hogy évekig rá sem néztem a pf forumra. Ráadásul egész felnőtt létem során önfoglalkoztató voltam, tehát senkinek nem is volt beleszólása mit csinálok éppen, vagy mit nem. Tehát ebben is érzek némi különbséget kettőnk között. Ami pedig a "sírás-rívás"-t illeti. Fogalmi zavaraid vannak. Nem sírok, hanem egyszerűen okádok ettől a sok sz@rtól ami történik ebben az országban (és nem csak most). Ráadásul nekem ez sokba is került az évek során, mert sosem kapok, viszont mindig fizetek, veled ellentétben. (te állítottad hogy ezektől mennyit kaptál, mielőtt kezdenéd a következő vitát). Éppen ezért rohadtul irritál is ahogy a közpénzzel bánnak idehaza. Sőt igazából ez zavar a leginkább. Tőlem a politikusok hazudhatnának reggeltől estig, ha szolid pluszos költségvetést produkálnának, alacsony adóztatási szint mellett. De rohadtul nem ez történik!
: fagyasszák be a Magyarországnak járó uniós pénzeket!
Ugrás a cikkhez