Érdekes fejtegetést osztott meg hallgatóságával Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a gazdaságpolitikai pólusokról, közvetlenül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Matolcsy György
Azt értem, amit leírsz. Ezt nem írtad, gondolatolvasó pedig nem vagyok. Ha linket adsz, azt is meg tudom nézni. A külföldön dolgozó magyarok a megélhetésükhöz szükséges pénzt ott költik el, ha itthon dolgoznának, és élnének, lehet, hogy összességében több forogna vissza a gazdaságba, mint onnan.
Miket beszélsz? Méghogy nem vagyok jegybankelnök? Jé, most veszem észre, hogy tényleg nem vagyok jegybankelnök. Kösz. Akkor a köztársasági elnök sem én vagyok?
Teljesen más fogalmaim vannak a közpénzről,, mint Matolcsynak. Teljesen más fogalmaim vannak a fékekről és az az ellensúlyokról. Az általam felügyelt bank igazgatójának luxuslakásába nem költöznék be. Teljesen más fogalmaim vannak a magántulajdonról. Nem fosztanék ki hárommillió pénztártagot, Különösen akkor nem, ha a kampányban még a megvédését ígértem.
És nem is sejttettem. Egyszerűen azt mondtam, hogy nem csak az EU-s támogatásokat kell figyelembe venni, hanem a befizetéseket is. Ha az adatban a netto szerepelt, az is jó, csak a szöveg nem erre utalt.
orbán elvtárs megállt a mezőn, zsírredős tarkója felől még látszott, ahogy a kezében morzsolgatott búzakalász fölött elnézett a más jegybankelnököknél nem hülyébb gyurija felé, meg a szuper tehetséges kamarák felé, ahol szintén látá, hogy azok jók. ezek után odaszólt varga elvtársnak, hogy misi fiam, megmondom, hogy lesz ezután. nem lesz olyan, hogy kis gazdasági növekedés. vagy megoldod, vagy elmész. és ha elmész, akkor el leszel menve. . lehet, hogy a tervutasításos rendszert is megérjük hamarosan.
De jók voltak az ötéves tervek. Pártunk és kormányunk tök jól megtervezte őket. Aztán az rgyik ötéves terv háromévesre töpörödött, mert az 1956-os forradalmat senki nem tervezte. Szerintem a hatalom most se tervezte be a sajnálatos vásárhelyi eseményeket és eredményeket.
Hát, minden főnöknek megvannak az elvárásai. A legtöbb esetben hasonló alapon megy a kiválasztás, ki ígér nagyobb bevételt, nagyobb létszámleépítést, stb. Nincs ebben semmi meglepő.
Ha megígérem, hogy jó idő lesz a felcsút meccsein, lehetek a OMSZ vezetője? Amúgy nem gondolom, hogy van értelme beírni hogy a bevételekből vonjuk le költségeket, hacsak nem akarjuk azt mondani, hogy a költségek magasabbak a bevételnél.
Ott volt egy adat a GDP százalékában. Ha nem voltak levonva belőle a kiadások, akkor ugye az nem stimmel. Szerintem ezt ne erőltessük, nyilván, ha befektetsz egy vállalkozásba, és lesz 100 misi bevételed, téged is érdekelni hogy, hogy 200 misi költséggel teremtetted elő, vagy 20-al.
Ahhoz az is kell, hogy meg tudd ítélni, ki hantás, és ki nem. De egyébként lehet, hogy nem is hantás, csak tud valamit, amit te nem... Ezek szerint nem politikai pártnál vezetősködtél :-)
Ezt vajon hogyan értette Orbán Viktor?
Ugrás a cikkhez