Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Dax 16800-16900 és nyitom az első pakkot. Trend is your friend, ezt tessék a helyén kezelni.Jelenleg építik a kilövő állomást,nem szabad elkapkodni. Majd ha az MNB treasuryben is úgy gondolják,akkor....Jelenleg ez maszatolás,nem trend.
"Én azt mondtam egészen 2018-ig, hogy teljesen rendben van, amit csinálnak,
egy kicsit túlzottnak tartottam, amit a
választás előtt csinálnak, de vártam, mi történik majd a választás után.
Nem húztak vissza semmit, és akkor azt mondták nekem, hogy nem húznak
vissza, mert ősszel jönnek az önkormányzati választások, majd utána. Hát
jó, mondtam, de akkor már kezdtem egy kicsit prüszkölni, mert láttam a
jeleit az inflációnak. Kezd kialakulni egy inflációs helyzet, és ezzel
illene foglalkozni és nem hátradőlni, és azt mondani, hogy majd, majd.
Lement az önkormányzati választás is, és sehol semmi. Nem húzzák vissza,
továbbra is tüzelik a gazdaságot. Akkor azt mondtam, ebből baj lesz,
ebből infláció lesz, ebből komoly forintleértékelődés lesz. Lett is. Ez a
kialakult helyzet szerintem nagyon nehezen orvosolható és gondokat vet
fel." lett is infla és FO$rint leértékelés... vajon nem látták előre?? https://index.hu/gazdasag/2020/11/19/rona_peter_interju_devizahitel_monetaris_politika/
Tudod mi jut eszembe mindig ilyenkor? Trend is your friend. 4-5 tizedet alig tudunk gyengülni, hogy ne korrekciózzon miatta, aztán jön egy kis megnyugvás, és tolunk 1.5 HUF korrekciót....bár azzal is tisztában vagyok, ha elindul, akkor kegyetlenül el tud indulni. Más... DAX útja hamarosan véget érhet, én várnék egy 16900-at felszúrást. https://kephost.net/p/MTA0MDczNg.png gyönyörűen kijöttek a párhuzamos vonalak.
estére a zöldhasú belehúzott, de a tohonya csüngőhasú nem bírta az iramot vele, leszakadt... Fo$rint 381.615 +1.275
+0.34% zsák híg fo$ kiömlött és csak csorog le a lejtőn usdeur 0.9266 -0.0023 -0.25% dollár felment nullába majd szépen visszaerősödött román lej 4.9683 +0.0018 +0.04% zlotyi 4.3356 +0.0070 +0.16% cs korona 24.3184 +0.0045 +0.02% estére a cseh korona akivel gyengültönk reggel behozta a lemaradását és visszament majd nullába. https://imgur.com/a/KqSty94
Most jutott eszembe, ezek a Gyurcsányék arra is képesek lettek volna, hogy adóév közepén beszántják a kata-t. Vagy 23:59-kor közlönyt kellene olvasni, hogy mi változik másnap. Ezek nagyon szemetek, szerencsére a Fidesz nyert.
Ebben ne legyél biztos. Azért ha itt kiderül néhány sumákság,az lehet,h okozni fog egy kis száraz behatolást hátulról a forintnak. De technikailag is benne van. Na nem a 350,hanem inkább a 400-410. Sajnos a PMÁPotoknak ez nemfog jót tenni,ha bejön.
Én fele akkora pozival vagyok csak benne, mint amekkorával a bukóban benne ültem. Már pedig 2x annyit nem fog emelkedni, mint amennyit lefele buktam. (HUF nagyságrendben)
És az a durva,h voltak lehetőségek, pl. 382-nél dobom, és visszaszállok 377-nél, de ez lutri. Mire elértem a SWAP--al 379-hez, ott teketóriázott az árfolyam, ki van ez találva. a 377,7-es tartás ugyanott van, mint aki a héten beszállt volna 379-nél.
Kiváncsian várom, hogy a harmadik ígéret, miszerint a baloldal belesodor minket a háborúba,miként fog teljesülni. Végül is a fegyveripar már dübörög nálunk is...igaz,NER kézben,amíg Gyucsány ki nem csavarja onnan,de azt ne hagyjuk.
Ha az ellenzéki összefogás nyert volna, már rég szabadon engedték volna az embercsempészeket, gyengült volna a forint, hatalmas infláción lennénk túl, amit még mindig nem sikerülne stabilizálni csak elcsalni. 1 évig recesszióban lettünk volna minimum, a rezsicsökkentésbe is belepiszkáltak volna, hogy többet kelljen a magyar családoknak fizetni. Nem kapnánk eu-s pénzt, és kifelé állnánk a szövetségi rendszerekből, nato és eu. Sokáig lehetne folytatni, pfheej gyurcsányi. Szerencsére a Fideszre szavaztam és nyertek. Bocs, nemide.
Fél éves viszonylatban már 3.2%os bukóban a forint, ne felejtsétek majd hozzáadni az inflációhoz,és levonni a PMÁP hozamokból :D :D :D :D #évezredbefektetése
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)