Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Dehogy… csak jelezve lett egy kis vagyonelkobzás részére azóta megvilágosult. Marcika mesélt Viktornak ezt azt, azóta kuszaszem a nyilvánosság előtt mintát váltott.
A kormányinfó olyan mint amikor a tanár mentő kérdést tesz fel mert az első vizsga kérdésre adott válasz alapján meg kellene buktatni, de ő reméli a diák csak tud valamit .
Erre az egészre illik a mondás: Hülyékkel nem érdemes vitatkozni. Ha vitatkozol velük akkor csak lesüllyedsz az ő szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal.
Egyébként meg tudom érteni a jegybankot, hogy kussolnak, ha G Gergely és N Márton nem fogják be a pofájukat, akkor egy MNB szóbeli intervenciónak semmi értelme.
Panasz, panasz hátán. Olyan érzést kelt, mintha valami tehetetlen, kiszolgáltatott balfaszokkal lenne teli a kormány, akik csak sodródnak az eseményekkel, mint fing a szembeszélben.
Várom már az új MNB elnök első nyilatkozatát, amikor bemondja hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja, vagyis van de azt 35 évre titkosítják, addig meg egy technikai számmal számolnak ami 350 :)
Általában megnézem a nagyobb főbb boltok akcióit és megjegyzem, mit melyikből érdemes. Ami hatalmas és iszonyat választék, jó árak vannak, a legnagyobb részét ott vesszük meg az iper tosano (ha rákeresel a neten, be tudsz regisztrálni cégként és magánszemélyként, akkor itthunról látod az árakat. Lehet össze is tudod rakatni csomagnak és csak fel kell venned a csomagot, akkor nem megy az értékes idő a bevásárlással) . Ti hová szoktatok menni?
Velünk az MNB baszott ki nagyon, mert nem látta el a feladatát és nem ellensúlyozta a hibás fiskális politikát. Sőt, rátette egy lapáttal azzal, hogy 2022 szept.-ben bejelentette a kamatemelési ciklus lezárását. Lényegében ezzel lábon lőtték magukat (és sajnos minket is).Ezzel szerintem kb. 15%-kal feljebb tolta az árfolyam bázisát. A többi már csak extra hab ezen a krémesen. Nesze neked független jogintézmény. Most, hogy már kifelé lóg onnan a Matolcsy, már tud mást is mondani, mint a kormányzati politika. Előtte meg kéz a kézben jártak. Jól sikerült a kanyarban előzés manővere nem mondom. Ettől függetlenül lehet szerencséjük, és 2025 jó év lesz a világban, és konszolidálódnak a dolgok. Ha így lesz, akkor megint azt fogják csinálni, mint korábban: Ha jó dolog van, azt ők csinálták, ha rossz, akkor arról más tehet. Ez a politika már csak ilyen....másik oldal is ugyanezt csinálná, efelől nincs sok kétségem. Korábban is ez volt, az újakra meg az meglátásom, hogy sajnos kutyából nem lesz szalonna.
Mi úgy csináljuk, hogy rokonomnak van céges kisáru szállítója. Cégtől kapott üzemanyag kártyával. Hétvégére hazahozza. Összeírjuk mi kell a rokonoknak és havonta szervez egy “ kirándulást” Olaszba vagy Ausztriába. Namost ezt az EUR átváltást kell megoldani de erre jó lehet az EUR/HUF certifikát vétele hó elején, amiből következő hónapban 40%- al olcsóbban bevásárolunk. liszt, cukor, konzervek, wc papír, mosószer, hal stb. . Ja kissé mókás, hogy decemberben olcsóbb az afrikai termesztésű görögdinnye olaszban, mint nálunk nyáron….
Ezt itthun is megtetted volna? ;) Az ottani pizzák, calzonek tésztája is más, a felhasznált sajtok, sonkák,... ról nem is beszélve. Siralom a különbség. ZImmer Feri ami itt megy továbbra is! Mi is az olaszoknál jártunk. Ketten steakeket rendeltünk 14 és 16 eur/ fő. Kb az 1/3át elhoztuk, mert nem fért belénk. Ittunk is. A számla nem volt 40 euró. Tavaly hasonló étel a Baone-i borvidéken fullon lévő helyi étteremben 29,5 eur volt mindenestűl. Itthun meg zárnak be az éttermek, mert nem tudják a béreket, rezsit, béremeléseket, járulékokat kigazdálkodni! Mi így megyünk előre. Egy olasz átlag Vincenzo Egy órai nettójából megkajál egy átlag helyen nem rosszat. Azaz jobbat, mint mi itthun. Nekünk ez itt nem egy órai kereset a rosszabb minőségért. Előre megyünk? NEM! HÁTRA! Viktor beszéde igaza van teljesen: https://www.facebook.com/reel/1220391152402538
Most azt nem tudom, hogy melyik nyilatkozat b@szott ki jobban velünk. Kósa Lajos államcsődözése vagy a röfi múlt heti kamatcsökkentésije?
Törölt felhasználó2024. 11. 28. 11:25
#83187
2025 minimálbér emelés 9% ha jól tudom. Na ebből lassan a 4% megvan. Kiszámítható árfolyamot akarnak, ja az idehívott külföldi cégeknek ne kelljen izgulni a magyar bérek emelkedése miatt. Mivel tudjuk Gulyástól ismét nincs a kormánynak árfolyam célja ….. így hamarosan további esésre számíthatunk. Természetesen az a “galád” jegybank tehet erről! Ami függetlenségét messze tiszteletben tartják. . Még pár ilyen kormányinfó mint a mai és Vargának már nm is kell kínlódnia az árfolyammal.
Mire Varga Mihály KISZ titkár 2025. március 1-jén az MNB élére kerül, addigra semmilyen forintos állampapírt nem hagyok. Mato a zseni is megéri a pénzét, de a KISZ-es az idióta Marcival még rosszabb lesz.
Gazdasági csúcsminiszternek kiváló, a GDP adat is mutatja. Leendő pénzügyminiszternek még jobb lesz, a forint már a röfifej gondolatától is a csúcsra megy.
"Reagált az MNB: Nagy Mártont elfogadhatatlan vezetői stílusa, szakmai hibák sorozata miatt rúgták ki." Orbán gazdasági csúcsminisztere, az alapkamat csökkentést erőltető, fogyasztásért könyörgő, mindenhez IS értő. :)
Mi okt. végén voltunk 4en szicíliában. igaz castelbueno ban és nem a tengerparton. Ugyan ez. 4en megkajáltunk 50eurobol, minden este. ugy hogy a feleségemmel még koktélt is ittunk. Isteni nagyon jo minöségü pizzák meg tészták voltak! Hihetetlen .
Haverom görögben volt a nyáron. 50 euróból megkajáltak a gyerekekkel 4en és ittak is, nem kis étkűek, elégedettek voltak. Tengerpart közelében. Itthun ezt az ennek megfelelő FO$rintból vajon meg lehet tenni? Mondjuk a mAGYAR tengernél?? Max csak ÖPESZ kártyával (Öreg PEdofilok SZövettsége)
Nincs egy tökös újságíró a Kormányinfón, aki feltenné a kérdést, hogy meddig nézik tétlenül a forint gyengülését? Szerintem megismétlődik 2022 ősze, beindul a pánik.
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)