" Aki nem szállt ki az nem is akart. Nem kell úgy beállítani, mintha itt ezrek beragadtak volna. Akik beragadtak azok hülyék voltak vagy nem is akartak kiszállni."
de nagyképű itt valaki
nem lenne neked se nagy a szád, ha te is úgy jártál volna, mint ebben a papírban nagyon sokan az elmúlt években, akik 500/1000/2000 feletti szintekről ragadtak be, akik még ma is sokan lehetnek
nagy májer lehetsz, hogy neked még soha nem volt beragadt pozid
szegény Kosto ha élne, biztosan tőled tanulna
Az alacsony forgalom a kevés eladó miatt van,vagyis venni akarnak,nem pedig eladni,vagyis ellenállás nélkül robogunk,ez a nyílvánvaló summázat.Abban pedig ne reménykedjetek,longosok pedig ne féljenek,hogy a beszállítók terítenek!Nem logikus,most kaptak 1 nagy esélyt befektetésük többszörös megtérülésére.
ez rendben van
DE
gyökeresen más a helyzet, amikor olyanok beszélnek itt vonzó jövőről, próbálnak kezdőket beültetni, akik tisztában vannak a valós, nem túl rózsás helyzettel
Már bocsi, de nem mondtam/mondom senkinek azt, hogy vegyen. Majd akkor okoskodj ha bárkinek a fejéhez fogok tartani egy pisztolyt, azzal hogy vegyen.
Mindenki fontolja meg hogy be akar-e szállni, vagy sem. Ahányszor én már leírtam azt, hogy SENKI ne a fórum alapján kereskedjen, annyi ezresed lenne, nem lennél szegény ember :)
Ennyit a korrekt "star trek" dumáról.
Egyébként az elmúlt rallyk után NEM limites zuhanás volt, hanem lassu csorgás. Aki nem szállt ki az nem is akart. Nem kell úgy beállítani, mintha itt ezrek beragadtak volna. Akik beragadtak azok hülyék voltak vagy nem is akartak kiszállni.
na az ilyen megmentők miatt dobtuk páran a legalján
köszi, elég volt, minek kell kívülről bele-beszélni?
mentsétek meg az otisokat meg a molosokat, azokra is ráfér
de erre az évre részemről ennyi elég is lesz erre a fosra...jó "trédelést" és a STOP használata különösen javallott ennél a kis papírkánál főleg amikor a vételi oldal legjobb ajánlatát majd nagyságrendekkel nagyobb összegekkel támasztják, mint az utána következő ajánlatot...
ezt jónak mondod gem...Kata már a mai árfolyam mellett számolva 2000 felett is kereskedett ezzel a fossal, ez a mai szintek mellett röhej, és azóta csak a fantasztikus ígéretek vannak...nem sajnálom tőled a nyerődet, kerestem vele én is szépen...de a pár kicsi, akit most beleugratsz a star trek dumáddal a papírba, majd fogni fogja a fejét, ha mondjuk elmegy 300-ig a papír és utánna megy vissza 150 ft-re, csak éppen ő nem adta el...hanem majd úgy egy év kényszerpihenő után 200 körül...ha...
Szeméttel is lehet keresni. Aki nem tud különbséget tenni befektetésre alkalmas részvény és speki papír között az ne is tőzsdézzen. Minden részvényt a maga helyén kell kezelni, és akkor jó eséllyel mindegyikkel tudsz valamennyi nyerőt realizálni.
Még jó hogy a tőzsde arról szól, hogy valaki kiszáll - azzal valaki beszáll :))
Ha megdöglött a tehenük, dögöljön meg a másé is, és ehhez van akinek semmi sem drága :)
Szerencsére azért mert mi örülünk, azért tudjuk, hogy e miatt nem vagyunk eszementek, még akkor sem, ha van olyan aki megmondja helyettünk milyenek is vagyunk.
Egyébként már tegnap mondtam mi lesz itt a forgatókönyv, és be is jött. :))
én hála a jó Istennek 400-nál dobtam anno...végleg, néha még beleolvasok a topikba, röhej, hogy ugyanazt évente két-három alkalommal meg lehet etetni az emberekkel...pénzgyár pár rohadék brokinak, semmi több ez a fos...
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))