"A Tőzsdefórum annak kapcsán kérdezte üzletkötők véleményét, hogy az új névvel (Estmédia) és névértékkel (1000 HUF) egy hét szünet után útjára induló egykori econet.hu részvényei reggel 15 százalékos mínuszban nyitottak. Emiatt a kereskedés felfüggesztésre került. Az újraindulást követően, délig mínusz 3,84 százalékig dolgozta vissza magát az árfolyam.
Mindenki tapogatózik, ismerkedik a piac az új névértékkel - vélekedtek a megkérdezett üzletkötők, mondván, minden 10 részvényből 1 lett, ami azt jelenti, hogy mondjuk, amíg korábban a 23 és 24 forint csak két szintet mutatott, most 230 és 240 között 7 árszinten vannak jegyzések a könyvben.
A papír ugyan láthatóan gyengül, de a ma reggeli kiadásból korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni. Egyelőre kivár a piac. Nagy kérdés, hogy mi lesz a megkezdett reorganizáció eredménye. A kereskedési szünet alatt lezajlott közgyűlés a befektetők szempontjából pozitívnak tekinthető, hiszen jóváhagyták a veszteséges üzletágak eladását.
Jelenleg a fesztiválhírek vannak napirenden. A ma kezdődő Volt Fesztivál, a jövő héten esedékes Balaton Sound, s persze, az augusztusi Sziget Fesztivál látogatottsága, eredményessége sokat nyomhat a latban. Emellett a Print üzletág is érdekes lehet.
Technikailag továbbra is az eső trend érvényes, új irány csak a 350-360 forintos szinteken mutatkozna."
Bár nem reszortom bárkit ismeretlenül kritizálni, de azt kell mondjam, hogy igen csak gáz, amit itt csináltok. Normális esetben egy ilyen topik a vélemények és reális eshetőségek (indokokkal alátámasztott) publikálásáról szólna, és nem "anyázásról". Tessék végigolvasni az eddigi hozzászólásokat, volt néhány, ami indokokat hozott fel (főleg a le forgatókönyv mellett), az összes többi csak konfliktusok tömkelege. A papír mai teljesítménye (-11,5%) viszont megmutatta az irányt, egyelőre rövid távra. Egyelőre SEMMI okát nem látom én sem, hogy lenne tér az emelkedésre.
És miért gond az, ha olyan mond véleményt, akinek nincs papírja? Legalább ő nem elfogult! Mielőtt bárki másra köpköd, nézzen magába, és gondolja végig, hogy jó döntést hozott-e. Az esés miatt pedig nem a "károgókat" kell hibáztatni, hanem a menedzsmentet. NA nekik tényleg szerepük van a sztoriban.
Bevallom, ha luzer-nek is tartotok, én tegnap 'hígitottam' a meglévő pakkomat.
Így 370 az átlagom.
Remélem az éven ki tudok legalább breakeven-ben szállni.
Jelen pillanatban már csak kb 1,5Mrd a cég kapitalizációja.
Ettől ugyan nem vagy lúzer, csak igen kockázatkedvelő spekuláns. Akkor lennél lúzer, ha most mindenféle, az econet felemelkedését alátámasztani próbáló féligazságokkal elkezdenéd teleszórni a fórumot.
Metapay Fesztiválkártya, ahogy a neve is mutatja a fizetési rendszert a "metapay" fejlesztette ki, amely cégnek a tulajdonosa a Metacom. Az estnek annyi köze van a dologhoz, hogy alapított egy közös céget, az EMG CARD Kft-t, amiben 51% az est-é. De ez a Kft. csak a fizetési rendszer elterjesztésére, népszerűsítésére jött létre. A fizetési rendszer, mint technológia továbbra is a metacom-é. Szóval a lényeg, hogy az estmedia, nem fejlesztett semmit, és nincs is jóformán semmi joga.
Figyelj, pénze van a kártya használatból a fesztiválokon, mert az üzemeltető cégben van 51%-a. De a technológia nem az övé, nem ő fejlesztette, nincsenek vele kapcsolatban jogai. (Hacsak nem kötötték ki, hogy mostantól csak a közös cégen keresztül terjeszthető, üzemeltethető a technológia. De ezt kétlem.)
Törölt felhasználó2011. 06. 30. 09:40
#206
A kereskedést tekintve meg a tegnapi és a mai nap sem mutat egyelőre semmit, csak érdektelenséget, a forgalom minimális.
Annyira lecsupaszítják a céget.Minek 2 ügyvezető.
B.CS. talán semmihez nem ért.
Új ügyvezető az Est Médiánál
2011. június 30. 09:46
Pankotai Csabát választotta az Est Média a tulajdonában álló Est Média Group ügyvezetőjének. A szakember a román és a bolgár lappiacon szerzett tapasztalatokat.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé a társaság kedd délután, hogy az Est Media egyszemélyi tulajdonában álló EMG Médiacsoport ügyvezetőjévé választotta Pankotai Csabát.
Az új ügyvezetőnek a közlemény szerint elsődleges feladata a print üzletág szakmai operatív vezetése lesz, a részvénytársaság június 24-i közgyűlésén elfogadott reorganizációs intézkedési tervnek megfelelően.
Az EMG többi részének átszervezésével továbbra is a társaság másik ügyvezetője, Balázs Csaba foglalkozik majd.
Pankotai Csaba az Est Media közleménye szerint a romániai és bulgáriai programmagazinok piacán szerzett jelentős tapasztalatokat. Érdekeltséggel rendelkezik a romániai ªapte Seri, valamint a bulgáriai Programata programmagazin családokban, utóbbinak az ügyvezetését is ellátta.
Az Est Media korábbi ügyvezetője Kádár Tamás volt, aki jelenleg a Sziget Kft. vezetését látja el. Kádár azelőtt távozott, hogy az EMG-n belül komoly változások történtek volna. Először a Neo FM-ben meglévő üzletrészét adta el a cég, majd a Radiocafét, amelyet új tulajdonosához kerülése után szinte azonnal lekapcsolt az Antenna Hungária, és a Nemzeti Hírközlési Hatóság is visszafvonta frkvencianegedélyét, mivel hosszú ideje tartozott a Hatóságnak.
Ebben az a leginkább "szellemes", hogy az eddig látottak alapján nem tudom mi másra lehetne számítani.
Nekem is van papírom. Hála a jóégnek nem sok, de éppen elég ahhoz, hogy zavarjon, ha "semmivé válik". Akárhonnan nézem a dolgot eddig tényleg úgy tűnik, hogy csak hülyére akarják venni azokat a kisbüfiket, akik még bíznak, hisznek.
Nekem meg az a véleményem, hogy most forgalom nélküli esés van.
Aki eddig kitartott most már minek adja el.
Semmi sem változott az elmúlt egy hónap alatt.
Az az igazi balek aki most dobja el.
Ha sikerül a reorg most jó beszálló lehet szvsz.
Jelentem én ma is tovább hígitottam.
Pedig már nem kevés van:(
hát pont ez a gáz, hogy forgalom nélkül esik, mint egy nyél nélküli balta... Tudod, mit jelent ez??? hogy nincs a részvénynek töke erős gazdája, aki védené az árfolyamot, vagy még rosszabb valaki a lefelében érdekelt...
minek adja el??? talán azért, mert eső trendben van, all time low-on (20ft), és simán lefelezheti a pénzét még innen is...
épp, csak annyi történt az elmúlt hónapban, hogy a közgyűlésen megszellőztették a névérték leszállítás, tőke emelés lehetőségét, ami enyhén szólva is negatív... LSD: nutex, phylaxia
Ez kábé olyan, mintha a fájó kisujjad előszőr a kézfejed, majd később az alkarod levágásával orvosolnád. A fájó alkarod pedig lazán lehet egy karlevágás-tőből művelettel orvosolni.
Mindezek után garantáltan nem fog már fájni a kisujjad, igaz karod (tőkéd) sem lesz már...
10 milliós forgalommal alj??? Szvsz ez még nem az alja. Majd ha 100 millió lesz a forgalma. Momentán senkit nem érdekel ez a sz*r. Amit nem is csodálok...
és biztos fog pattani valahonnan, csak épp nem lehet tudni, honnan... 200, 150, 100 stb... de, ne reménykedj, mert a szerencsések, akik majd az alján megveszik, úgyis visszaöntik, 10-20 mit tudom én hány százalék plusszban... szóval, aki 26on is minuszba van, az várhat még, megnézheti ahogy az árfolyam leüti a szinteket, leesik a béka segge alá, majd kiszállhat, egy olyan szinten, amit most el sem tudna képzelni... szóval, lehet itt reménykedni, csak nincs értelme
egyébként meg árazza a piac az új papírt, a fundamentumaival, tőkehelyzetével, múltjával, lehetőségeivel, mindennel együtt.... és ennek, hogy hol az alja, azt nem tudhatja senki sem...
sok szerencsét!
Szerintem nem igazán. A jelenlegi állapot úgy jellemezhető, hogy a részvények jelentős része olyan tulajoknál van, akik már úgymond "szarnak bele". Eladni már nem akarják, még ha be is csődöl az egész. Ezt a verziót alá támaszthatja a minimális közgyűlési részvétel is.
A részvények másik része azoknál a spekiknél van, akik a 26-40-es sávban léptek be, és még hiszik, hogy ez az "alja", innen már csak felfele, ezért eladni nem akarnak. Mivel spekulánsok, ezért a közgyűlés őket sem érdekelte.
Eladó tehát nincs, és jóformán már az összes budapesti speki bevásárolt ebből, ezért vevő sincs.
Nagyon jól kivehető az árfolyam-forgalom párosból, hogy hol van az a pillanat, ahol egy-egy tulaj megunja, és megpróbál kiszállni. Például a 14:30-15:00-ás lejtmenet gyaníthatóan egyetlen kilépőnek köszönhető.
A kérdés most az, hogy előkerül-e valami jelentős tőkét kockáztatani vágyó speki, aki pillanatok alatt felnyomhatná az árat, az üres könyv miatt.
Vagy marad a lassú lecsorgás az egyéni kilépések miatt.
Illetve az esetleges hírek mindent megváltoztathatnak.
Igen, azt hiszem "leátlagolás" néven fut az ilyesmi. Vesztes magatartás, mert ha véletlenül egyszer is viszonylag jól jössz ki belőle, akkor is rászoksz. És előbb vagy utóbb minden tőkéd bebukod rajta.
Elképesztő, hogy pár éve még a tízszeresét érte a cég. Elég nagy buktával szálltam ki pár hónapja, de azóta is harmadolódott a papír. Szörnyű kimondani, de szerintem azért volt a tízszerezés, hogy legyen még hová esni. Egyszerűen katasztrófa, ami ennél a papírnál folyik...
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))