Új részvényeket augusztus 21 után bevezetik. Szerintem szeptember egyre meglesz. már nem lesz időhuzás. Előbbi esetnél is 11 napon belül megtörtént a keletkeztetés. És utána rövid időn belül(30nap) kiderülhet az új felállás is.
Csak "lehetséges forgatókönyvként" szerepel a 78 Ft, (nem mondom egzakt módon, hogy biztosan így lesz), nem kereskedem le, mert csak a múlt heti mozgás után lett esélye nálam, és mindezen felül emelkedésben vagyok érdekelt!:) De számolok vele, mert így könnyebb mentálisan! Ugyanis ez egyelőre spex, és ebben a "műfajban" nagyon fontos a kitartás a hidegvér!
Szia. Ha az ofőn múlik csak nem gondolom hogy nem lenne a válasza. Azért nem mert ugye irányban áll minden. Pakoljak bele a pénzt és már így is rengeteget dolgoztak rajta. Szóval inkább a 2est várom. Kedden várunk az updattel hátha valamivel többet tudunk. Pár hét és vége a nyaralásoknak. Addig 67 Misi még ki lesz fizetve valószínűleg illetve jönnek a papírok is sztem 90 napon belül jóval korábban ha minden zöld utat kap. Sok idő telik el szerinted a bevezetés és a színre lépés között?
Tartom amit ősszel írtam. Az EST fóruma még az Opus fórumánál is undorítóbb lesz. Oda már egy jó ideje nem írok rendszeresen. MIÉRT írjak ? Meglett az elképzelésem, folytatódik ott is a sztori senkinek ne legyen kétsége. Nem sokára itt is eljön az idő,hogy hanyagolom a fórumot. :-) Bár ide igazából idáig sem írogattam sokat. Ahhoz képest,hogy sokan részvény nélkül sokkal többet írnak. HOGY MIÉRT ??? :-) :-)
Szia ! Az én idegeim valamiért nem tépik. :-) Idegeskedjen az aki BIZONYTALAN ! Azok tiprónak itt akik nem mernek venni. Igaz, olcsóbb nekik irkálni a sok sületlenséget mint venni részvényt. Ki így tőzsdézik , ki úgy ! :-) A forgalom beszédes, sok mindenre utal. Nekem 1 év múlva is jó lesz,nem kell már idén ősszel. Tegnap leírtam a véleményem, elképzelésem. CSAK ELKÉPZELÉSEK ! :-) :-)
Jó hát tudjuk hogy van a potiziv oldalon is helytelen szóhasználat néha. Olyan mint a másik oldalon a 15 Ft lesz és a 78 filléres duma meg a tulajok öntik duma. Már amikor a jövőről beszélünk... Én nem ismerek olyat aki egyrészt ismeri a jövőt biztosra másrészt aki napi szinten látja a részvényesi könyvet (re honnan tudod ki önt és mennyit) szóval érted :) mindkét oldalon vannak elfogultak ezt ertem. Egy részvényes általában az, érthető. De a tömés fanok nettó rosszundulata nálam nem egyenlő. Opusban se jött be - és most hagyjuk a teljesen más volt a sztori fedezeket, mert ha utólag ilyen okosak akkor ott miért is ment a tömésezes 45 meg 200 forintoknal? Azért mert ezt élvezik. (persze miután kiszalltak). Ezzel nem azt mondom hogy itt opus szintű sztori vagy bármi más evidens de miért kell leolni mindenkit aki spekulatív céllal vagy sem de hisz a rvben... Még igaza lehet mindkét oldalnak. De keresni bármi lesz csak egy kereshet rajta. Mint ahogy bukni is. Az újak megvedese megint ordas kamu. Miért nem ment valaki hajléktalanokat pl? Még 100 ftot se dob neki a sok 10 millióból amije van.. Na már most miért tenne másképp ismeretlen regekkel. Budos nagy kamu. Szóval jó lenne ha a két oldal békében meglenne egymás mellett vagy ellen. Te legalább moderáltan ketelkedsz lehetne követendő példa
az előttem szóló kérte, hogy tippelgessünk. Ez egy tipp és semmiképpen sem elvakultság. Én kérek elnézést, ha nem így lesz, de nem befektetési tanácsot adtam és nem is állítom, hogy így lesz. Inkább te is tippelgess és ne flame-elj. szép estét!
Ki és miért van itt? Hisz nem nehéz rájönni, dumálni bele a levegőbe és ráadásul legtöbbnek papírja sincs! Vannak köztük orvosi esetek is :) Mac szám alapján ki lehetne szűrni a klónokat is, nekik lehetne örökre pá-pá :) A hangulat pedig az árfolyamtól és érdektől függően változik. Egyébként nekem sem tetszik hogy az árfolyam itt totyog már sokadjára a legelső céláram közelébe, azt gondoltam ide mégegyszer nem süllyed erre tessék! Én tudok várni mert 50-alatti az átlagon de a 100 felett lévők tuti idegesek! Valakik mosolyognak vannak olyanok is akik sírnak.
Egészen biztos hogy Fidesz érdekeltség lesz. Rogán haveri társaság vagy a hasonló szintekből.
Törölt felhasználó2018. 08. 11. 14:18
#1666
Amíg nincs, addig esetleg gyűjthetjük tovább az ötleteket, h ki lesz az új befektető. Valaki csak eltalálja. Utólag majd minden kiderül. Illetve mindenki derül. 😊 NKM nagyon vad ötlet? 😊
Szia ! Múltkor ellenkezőleg ment az árfolyam mint ahogy vártuk a Standard miatt. Valószínű,hogy nekik nem volt megfelelő a még magasabb árfolyam a maradék papírok" leosztása -kiosztása" előtt. Viszont most már ezen is túl vagyunk. Senkinek ne gondolja,hogy a Bét, Keller, MNB után az Önkormányzatot nem fogják intézni. Szóval véleményem szerint most kezd igazából kerek lenni a történet. Lehet pozitívan is látni a történéseket és lehet negatívan is, ki,hogy szeretné,mi vezérli. Azért had lássuk már pozitívan ha már vettünk EST részvényt és nem adtuk még el. Mindenki írja le amit gondol. Igaz,hogy nem veszíthet ha nem vesz, de nem is nyerhet . Akkor viszont felmerül a kérdés,hogy MIÉRT VAN ITT A FÓRUMON ? MIT VAGY KIT KERES ??? :-) ui : Megtudhattuk,hogy EX volt az egyik mínusz nyomkodó és a feljelentgető. :-) HÁT, elég morbid.
Úgy van! Sok jó írás, sok értékes gondolat. Üdvözletem mindenkinek Vir szigetéről! Pokoli meleg van, most kentem be Esztike hátàt napolajjal, azt mondta, meg fogja hàlálni a részvényeseknek!
Örülök nektek ! Legyünk részesei a JÓNAK ! :-) A kérdés a JÓ nagysága !
rövidtávon (néhány hónap) elvagyunk, a hosszú táv ( akár már tavasz ) nem kérdéses. És osztom néhány fórumozó gondolatát,hogy prémium leszünk ( SZVSZ már tavasszal). Teljesen felesleges azon agyalni,hogy mennyi részvényhez mit kell betolni. JELENLEG MAGYARORSZÁGON MINDEN LEHETSÉGES ! SAJNOS. Erről már leírtam a véleményem.
Erre tekintettel a Részvénytársaság jegyzett tőkéje 40.507.837,5 forintról 52.316.857,32 forintra növekedett, amelyet 67.072.894 darab, egyenként 0,78 forint névértékű törzsrészvény testesít meg. Az alaptőke-emelés keretében kibocsátásra kerülő 15.139.769 darab új törzsrészvény keletkeztetésére és tőzsdei bevezetésére kilencven napon belül sor kerül, amelyről a Részvénytársaság külön tájékoztatást fog közzétenni. Budapest, 2018. július 5.
A BÉT vezérigazgatója 2018. július 16-án meghozott, 215/2018. számú határozatával döntött továbbá a Részvénytársaság 2018. május 28-i alaptőke-emeléséből származó 15.139.769 darab, egyenként 0,78 forint névértékű, 11.809.019,82 forint össznévértékű dematerializált, névre szóló törzsrészvénye bevezetéséről a tőzsdei kereskedésbe 2018. július 17-vel. Budapest, 2018. július 16.
11 nap. Augusztus 21-i héten bevezetésre kerülnek valószínűleg a most bejegyzett részvények is. Szeptember 1-re minden tiszta lesz a cég körül, hamarosan megjelenik az új tulajdonos.
Szia!Jó volt olvasni! :) Én 120-ról vagyok benne sajnos, de nem aggódom. Nevetséges tételekkel csorgatják. Tegnap valaki ettől megijedt és borított. A bukástól való félelem sajnos sokszor erősebb mint a nyereség utáni vágy. Annyira "mélyre" remélem még átmenetileg sem megyünk azért. :)
Én jól érzem magam. Egyre inkább úgy érzem,hogy az Opus után az 1 milliós darabommal itt is "csak" várnom kell. Nyugodt vagyok. Nincs miért itt bárkivel viaskodnom. pl. papír nélküliekkel, irigyekkel, kárörvendőkkel, "élvezkedőkkel", stb. Majd az idő eldönti,hogy mi lesz a céggel. Én nem "agyalom" túl a történéseket. Nem érdekelnek itt a viaskodások. Miért beszélgessek olyan emberekkel akik azért járnak a fórumokra,hogy kiélhessék a "beteges" hozzáállásukat bizonyos részvényekhez. Még,hogy védik a kezdőket . :-) :-) abszurd. Nincs olyan ember aki írogatna ide ha nem lenne érdekelt ilyen-olyan formában. NEM ÉRDEKEL KI VESZ VAGY KI AD EL ! Én "kockáztattam" az én pénzemmel. Egy "szakaszt" megnyertem ,most már csak a nyerő nagysága a kérdéses. És mindeközben írhatott a cégről bárki,bármit. Ahogy J,K mondaná. Még is csak mi ülünk jól a lovon. :-) :-) Egyre inkább úgy gondolom SZVSZ,hogy barát ( nem szerzetes :-) ) , lesz a cégbe a befutó. Ha nem akkor is legalább megpróbáltam és 25 ft-ot elkézelhető,hogy fog érni az EST MÉDIA részvénye. Tehát megléptem, várok. JÓL ÉRZEM MAGAM ! Sokan lebecsülik B.CS-t ! UI : SZERINTEM azért most menekült meg a cég,mert mostanra talált befektetőt ! Tehát tartom a SZVSZ ,hogy előbb volt a befektető, utána lett csak megindítva a "folyamat" ! NEM VÉLETLENÜL PONT MOST TÖBB ÉV UTÁN ! LEHET GONDOLKODNI,HOGY MILYEN FOLYAMATOK ZAJLANAK MOST A BÉT-en az ORSZÁGBAN !!!!
Egyetértek. Plusz nem lehetne megkövezni egy nagy cég vezetőséget sem, aki látva a Waberer’s Norbi Bilk hármast, úgy dönt hogy inkább egy jól kereskedett, sok részvényessel rendelkező cégben indítja a tőzsdei jelenlétét, mint a nulláról.
Itt egy konkrét cégről van szó , 20 éves tökepiaci jelenléttel, teritett rv-kel , magas közkéz hányaddal. Ez érték. Irásod szerint ML nem komoly befektető , ö is az üreset választotta !! Konzum , Opus . Büszkén irják az Opusról , h 106 éves cégünk. Az IPO-k elbuktak az elmúlt években , mig a reverse takover (IPO) virágzik. Ahogy hittem a jogerőben , ugy most hiszek a sikerben is. Ennyi, Nem akarok senkit meggyözni , nem tartok senkit bolondnak ez a véleményem.
Úgy látom az összes érvetek két fő téma köré épül. Kötelező vételi ajánlat, és BCs átver mindenkit, nem lehet benne megbízni. 1.a kötelező vételi elkerülhető. 2.BCs-nek jelenleg abszolút egybeesik az érdeke a részvényesekkel, mégpedig a magas árfolyam. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg lehetősége van értékesíteni a céget, és azt a megoldást fogja választani ami a legtöbb pénzt hozza neki, ezáltal nekünk is.
Vaculák, a piac bolondok gyülekezete (és ezt ne vedd személyes sértésnek). Tehát ez csak rövid távon érdekes (be-, kiszállási pőont). Befektetni hosszabb távra szoktak.
Ha alapítasz 20 millából egy RT-t az is tiszta, rendezett, miért érne 10mrd-ot, de akár 1mrd-ot is? Megjegyzem, hogy 1+ milliárdon találsz nem üres Nyrt-ket is a parketten, sőt olyanokat ahol ott is van ez a vagyon. Komoly befektető nem az üreset fogja választani a teli helyett. Gondolkodj egy kicsit!
De álljon itt egy mottó: "Ha nem tanulsz a hibáiból, nem volt érdemes elkövetni azokat." re:Econet/BCs-ben hinni
Ja és még egy mondat a realizált nyerőről. Nem tettem meg és nem nagyképüségből írtam hanem így van. Ha akkora ász lennék megjátszotta volna a hullámokat de nem. A többi az én dolgom és azé aki veszi az estet. Ha valaki fundásan szeretne kereskedni nem ide rakja. De ujra megköszönöm hogy emlékeztettél hogy mennyire szar nekem. Nekünk. Majd vissza terünk rá később de ha igazad lesz akkor bocsánatot kerek.
Mi mennyit ér? Kérlek vezesd le. Köszönjük. Majd abba fektetünk. Nem kell megmagyarázni mi mennyit ér. Mindenki a speka miatt rakta ide a nagy zsugát. Ezzel mindenki tisztában van. Fektess be fundásan és örülök neked hogy milyen jó és blue meg hozza meg BUX meg f.szom de mennyit keresünk? Január óta nem adtam el ezt csak vettem de ha most adnám úgy is nagyobb hozamot realizálnék egész évre mint bárki a buxon ebben az évben. Úgy hogy rommá olvad lassan a nyerőm. Ezzel sokan vagyunk így de kérlek mondd tovább a fundát. Nem kell hetente egyszer kétszer elmondani hogy fundásan nem ér ennyit. Köszönjük. További szép hétvégét!
Akik egy éve itt vannak azok tudták , h ez fog tőrténni . van 101 825 648 db rv , szenben a tervezett 105 569 735 - el ! ebböl cca 34,8 millio db" barátságos kézben " van. A cég rendezett , tiszta , hol a probléma ? Komoly befektetők számára is Estmedia partiképes. szvsz :-)
Na gyerekek jók vagyunk lépkedunk kellett ez a hír. Én elköszönök jo hétvégét mindenkinek és kitartást!:) én mar töltöm magamba a söröket, kell egy kis switch off! :) Máshogy nem lehet ezt csinálni :)
Ugy gondolom igen.
Kérdés , hogy mit kapnak
rv-t vagy pénzt!
Ugye a másik hárommal ( BÉT , MNB ,
Keler ) már megegyeztek .
Fontos , h az Önkormànyzattal is
megegyezzenek.
Erre tekintettel a Részvénytársaság jegyzett tőkéje 40.507.837,5
forintról 52.316.857,32 forintra növekedett, amelyet 67.072.894
darab, egyenként 0,78 forint névértékű törzsrészvény testesít meg.
Az alaptőke-emelés keretében kibocsátásra kerülő 15.139.769 darab új
törzsrészvény keletkeztetésére és tőzsdei bevezetésére kilencven
napon belül sor kerül, amelyről a Részvénytársaság külön
tájékoztatást fog közzétenni. Budapest, 2018. július 5.
A BÉT vezérigazgatója 2018. július 16-án meghozott, 215/2018. számú
határozatával döntött továbbá a Részvénytársaság 2018. május 28-i
alaptőke-emeléséből származó 15.139.769 darab, egyenként 0,78 forint
névértékű, 11.809.019,82 forint össznévértékű dematerializált, névre
szóló törzsrészvénye bevezetéséről a tőzsdei kereskedésbe 2018.
július 17-vel. Budapest, 2018. július 16.
11 nap. Augusztus 21-i héten bevezetésre kerülnek valószínűleg a most bejegyzett részvények is. Szeptember 1-re minden tiszta lesz a cég körül, hamarosan megjelenik az új tulajdonos.
Köszi szépen a gyors választ! Igen gondoltam hogy nem kapkodnak annyira. Ofő nyaral. Most jött a bejegyzési hír. Innen van 90 napjuk is akár de múltkor sem tartott tovább 3x napnál. Hasonlót várok. Az már szeptember. Ott remélem már minden vigyazba állva vár majd kilovesre
Király akkor mar csak le kell jegyezni, ki kell fizetni akinek még nem fizettünk és ennyi. Max 90 nap a bevezetés, a fizetés még ebben a hónapban. Csak lesz valami szeptember elején!!
Nagyon nem jo ez így lehet lehurrogni meg minden de ez egyenlőre nem jó. A héten vártam a fordulást. Így most a jövő hétre várom :D nehogy már addig csorogjon míg lesz befektető. Mire bevezetik az új papírokat majd és utana amikor megjelenik majd emelkedünk.. ilyen ütembe csorgunk addig akkor elég szar. Tudom nagy lehetőség és nem kene nézni semmit mondjuk szeptember közepéig de az felelőtlenség lenne. Vagy az érdekük jelenleg az alacsonyabb árfolyam? De mennyi? Vagy így szedik össze a papírokat ? Hát nem tudom. Mindig adják rá a vevőre nem? Néha kivesznek egybe egy nagyobb pakkot de nem meggyőző. Na megnyugszom de nem ezt vártam. Erőt nekünk ! Még mindig nagy lehetőség ez a cég sokak számára.
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013
Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) ezúton teszi
közzé, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a Részvénytársaság jogi
képviselője által a mai napon átvett, Cg.01-10-043483/296 számú
végzésével 2018. augusztus 7-i hatállyal bejegyezte a Részvénytársaság
2018. július 12-én elhatározott alaptőke-emelését.
Erre tekintettel a Részvénytársaság jegyzett tőkéje 52.316.857,32
forintról 79.416.205,44 forintra növekedett, amelyet 101.815.648
darab, egyenként 0,78 forint névértékű törzsrészvény testesít meg.
Az alaptőke-emelés keretében kibocsátásra kerülő 34.742.754 darab új
törzsrészvény keletkeztetésére és tőzsdei bevezetésére a cégbírósági
bejegyzéstől számított kilencven napon belül kerül sor, amelyről a
Részvénytársaság külön tájékoztatást fog közzétenni.
Budapest, 2018. augusztus 10.
Hagyományos TA szerint, 76-78 Ft-os zárás felett, hetes, illetve havi grafikonon él az emelkedő trend! Egy kicsit más szemszögből nézve, egy korrekciós alakzat is oda mutat! Az év hátralévő részét azért alapvetően pozitívan várom! Kitartás mindenkinek!
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A