Hát, ebben már évek óta nagyon jók, lol. :D :D Eddig inkább a víz felett maradásért küzdöttünk/küzdünk (3 alkalom kivételével), mint az égbe jutásért. :D Nyilván a 0,78 Ft-os és pár forintos/tízforintos beszállóval már ez a szint is zseniális. :)
Kicsit mögégondolva, egy okot el tudok képzelni. Egy ilyen 1darabos vétellel a TA képet meg lehet buherálni az 5 percesen de még az óráson is ekkora kötésgyakoriság mellett. Fene tudja, hogy ez hasznot tud-e hajtani valakinek, de még azt is el tudom képzelni, hogy igen .
Én adtam már el egy darabot régebben, mert elfogyott a kp a normál számlámról, nem tudták levonni a számla díjat, felfüggesztették a reál szolgáltatást, muszáj volt pénzt csinálnom. Lehet ilyen oka is néha az egy darabos eladásnak.
OK. Nyilván arról beszélek, hogy egyszerre nem lehetett mindkettőnek részteljesülés, hanem vagy a vevő vagy az eladó szándékosan 1 darabot vett/értékesített.
Megnézted a kötési időpontot és az azt megelőzőt és az azutánit is? Előtte 110 percig nem volt kötés. Majd egyetlen darab, majd megint 22 percig semmi. Ezt nem látom egyelőre, hogy hogyan lehetne részteljesülésként értelmezni.
Nekem tiszta. Aki benne van az most már nem labdázik mert sosem lehet tudni mikor pattan a rugó. Túl veszélyes lenne, ezért kivárnak, ilyen olcsón már nem adja senki. Aki meg eddig nem vett, az meg szintén kivár, hogy innen most merre tovább. Ha megindul, akkor rögtön ugrik majd mindenki, hogy beszálljon. Ha meg csalódást keltő hírek jönnek esetleg, akkor ráérnek azután meggondolni, hogy hogyan tovább. A rulett asztalnál mindenki megtette tétjeit. A kerék forog, a golyó szalad, ki tudja hol áll meg. Rien ne va plus. Már ha értek valamit franciául :-) ...
Eddigi mai forgalom a teljes érdektelenséget mutatja. Szinte el sem hiszem, hogy pár hete még napi 1 milliárdos is volt. Ha hozzá veszem, hogy semmi érdemleges se történt azóta, akkor ez a papír az egyik legnagyobb rejtély.
A mai forgalom 93.188db. Lehet, hogy Papp szórja megint :-) ... A múltkor 93.458 darabtól vált meg. Gyanúsan hasonló a két szám. Már csak 270db hiányik :-) ...
Ja, így már OK. Csak a bosszú része nem állt össze. Az tiszta, hogy neki személy szerint ez a pozíció azért is fontos lehet mert ha a Telekomnál nem iött össze, akkor majd itt, és erre most egy remek ajánlatot kaphatott a megfelelő helyről. Más okát én sem nagyon látom, hogy mért is lenne itt, mert eddig a 90k pakkszórástól eltekintve semmit nem csinált. Mellesleg a Delta szerintem teljesen jelentéktelen szál a nagy képben, de ezt már sokszor leírtam.
Így lehet Szerintem es talan a kov félév pl okt 1 - Marc 31 bikaja leszunk!!! Handover átvétel a ceg IT ban olyat sugal h jol járhat aki meg tartja es veszegeti!!!
Nem a telekom foglalkozik vele. Szerintem Papp úrnak lenne bizonyos fokú elégtétel. Biztos vagyok benne ,hogy a telekom volt igazgatóhelyettese nem csak a Delta miatt van nálunk!
Értem. Ez valóban jó lenne nekünk. Csak azt nem látom, hogy a Telekom mért is ne szarna erre nagyívben? Miben gyakorolna bármiféle hatást is rájuk az, hogy egy tíz évvel ezelőtti munkatársuk most egy másik (még ha konkurens is) telekom cég élére kerül? Ez így, nekem legalább is, nem teljesen tiszta.
A keddi kereskedés leginkább az iránykeresésről szólt, nem különösebben
találtak utat a nagyobb részvényindexek. Bár érezhető volt a hétfői
olajpiaci pánik, több jegyzés is inkább az oldalazást vagy a
visszacsúszást választotta. Az EST Media papírjai is hétfőn még a
korábbi 130 forintos ellenállás felé vették az irányt, kedden azonban
nagyobb esést könyvelhettek el. Technikailag 108 forint fölött van még
esélye a jegyzésnek, de csak a támasz kitartásáig.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A