igen, nekem úgy tűnik, de ebbe belefér 1 elég nagy korrekció is, amibe viszont részemről beleveszek. ha meg az eddigi csúcs fölé megy stabilan, szintén
fogalmam sincs, innentől kivárok, de ilyenben, ha lenne is határozott véleményem, nem merném a felelősséget vállalni, viszont abban igen, ha megérinti az alsó szárat, ott nagyon kis kockázattal lehet venni
a 12500-as ellenállás rendre megakasztotta a papír emelkedését, de amikor a 200 napos is ez alá került március végén 12180 körül, akkor az vette át az ellenállás szerepét, amire rendesen feltapadt az árfolyam kb 3 hétig, ebből egyértelmű volt, hogy komolyabb elmozdulás jön. egyébként lefelé vártam, mert a 3. hét vége felé már a 15 napos, és a BB közepe, a 20 napos is ráfeküdt a 200-asra, erősítve az ellenállást, de mivel alulról metszették azt, és az árfolyam fölé került, nagyon erős vételi jelzést adott.
04.30.-án harmadszor zárt a 200-as fölé, ami már eleve vétel, de ott volt még a 12500-as szint, amiről lepattant idáig, ezért megvártam, míg átviszi. a forgalom a duplájára nőtt, úgy törte át, úgyhogy vétel. ott már biztonsággal el lehetett kezdeni.
május közepére kialakult az emelkedő csatorna, aminek jól láthatóan az alsó és felső vonala között mozgott, ezt 5 napos periodusokban le is lehetett kereskedni.
a csatorna felső szára természetesen ellenállás volt, az első lepattanás róla lehozta 13k-ig, utána megint a teteje állította meg, ez a két pont lett a Fibo 0-100, és kiadta a 161.8%-os szintet, ami egybeesett a trendcsatorna felső szárával, ezért lett ez a célár link
most lefelé várom, de a csatornán belül, ráadásul elliot 6. hullám jön elvileg, de ez nem biztos, innentől megvárom a továbbiakat
a tapasztalatom, nem olyan régi, de azért már mégiscsak 4 éves, azt mutatja, hogy le kell válni az elemzőkről, kivétel nélkül mindről.
van pár előadás, portfolios, ott kezdtem a technikai tanulást, meg persze az elemzőktől, akiktől nagyon sokat tanultam, de amikor felismersz dolgokat, akkor rájössz, a legfontosabb tanulság az, hogy az ismereteket elsajátítsd tőlük, meg ahonnan lehet, de saját pályára kell állni.
leírom mindjárt, hogy jutottam erre a célárra
arra :o)
amúgy buta dolog, ahogy az is, hogy egyelőre nem shortolok (amíg nem kerestem annyit, hogy ha esetleg mellényúlok ne fájjon nagyon)
(de 8200 körül azért meggondolnám a dolgot a MOL-lal kapcsolatban :o) )
EGIS TOPIK