"Romániában 185 ezer eurós veszteség képződött, bár itt meg kell említeni, hogy a vállalat döntése értelmében ez a nyári hónapokat követően már nem jelentkezik majd (hiszen megválnak a marosvásárhelyi és zilahi projektektől). A lengyel projekt is veszteséges volt 32 ezer euró erejéig (a hőeladásból származó bevétel ugyanis nem jelentkezik már), miközben a magyar eredménytermelés relatíve stabil maradt.
A társaság magyarországi likviditási helyzete nem javult számottevően, mivel a társaság vevőköveteléseinek állománya a legnagyobb magyarországi vevőkkel szemben (Sárospatak, Hódmezővásárhely, Fejér, valamint Veszprém megye) tovább növekedett, illetve május hónap során sem folyt be szignifikáns tétel az említett ügyfelektől."
E-STAR