Karácsonyi mese
Egyszer volt, hol nem volt, Pannóniában, a Duna mentén volt egy kis cég.
Próbált aprópénzt keresni kikiáltóként, vásárokat szervezett, mulatságokat.
Esett, kelt, dolgozott, de a nagy éhínség idején megbukott.
Volt sírás, rívás, adósságot hagyott maga után.
Már a temetésére készültek, de az utolsó kapuőr nem hagyta.
A tetszhalott állapotából a nagy mesélő színes fényeibe burkolt csodaszerével feltámasztotta.
Sápadt arca újra élettel telt meg.
Virgonc volt, hittek neki újra.
Azt sugdosták, hogy a csodaszert azért kapta mert új életcélt kapott.
De a nagy mesélő egy vasárnap elment.
Árva maradt a kis cég, de az utolsó kapuőr nem engedte vissza a sír fogságába.
Új gazdák jöttek a nagy mesélő örökébe.
Csinnadratta, a szép téren álló toronyban megígértek mindent az éhes ezreknek , akik a szekeret tolták. Álmodtak azok kenyeret, szalonnát, meleg otthont, vidámságot.
De az örömük nem tartott soká.
Egyre többen prüszköltek, köhögtek.
A dögvészben a lovak is elpusztultak.
Kézzel kellet a szekeret tolni.
Már nem vagyunk messze, még egy kicsit, már a kanyar után látszódni fog… Hitegették egymást.
Pedig hát dehogy.
Minden kanyar után új kanyar jött, egyre nagyobb lett a köd.
A sűrű erdő elnyelte évekre a kis szekeret, meg azokat akik tolták.
Néha már a bak sem látszott a ködben, de hitték hogy jó irányba haladnak.
Hallották a mezőről mások kiáltásait, hogy hagyjátok, gyertek vissza.
De akik maradtak azok tolták egyre a szekeret.
Évekig tartott mire a sűrű ritkulni kezdett és a fényes Buda vára bukkant ki a ködből.
Nagy mulatság volt a várban, éppen időben ért a szekér és megfáradt utasai. hatalmas teremben gazdagon megrakott asztalok mellett ment a mulatozás.
Sok ajtón jutott be a szekér hajtója az asztalhoz végre, de elkésett.
A 4 fejű kisgömböc felfalt mindent.
Pattogtak mentéjéről a gombok ahogy tálcástól falta fel az asztalra kerülő vadakat.
Hangos böfögése visszahangzott a teremben.
Az emésztetlen vadhús orrfacsaró bűze lebegett csak az üres asztal felett.
Hát ennek a szegény legénynek meg nem hagytál, Te falánk!!! – Mordult rá a Király.
Kárpótollak ne éhezz, mondta az Úr és egy hatalmas piros szív alakú héliumos lufit adott a hajtónak.
Rajta egy szám: 1200 milliárd.
Szép volt, jó volt, de egy szelet kenyeret sem kapott érte a vásárban a vár tövében.
Csak visszament hogy elpanaszolja hogy a sok ezer szekértoló ebből a fóliadarabból nem fog jóllakni. Voltak szép nagy vadak sütve a vacsorán, de bizony nekünk ebből morzsák sem jutottak.
A 4 fejű Gömböc már az asztalt is tűzifának hasogattatta széjjel , nem maradt semmi az üres teremben.
Fél szemével már a fali díszeket, szobrokat fürkészte.
A Bölcs Király meghallgatta a hajtó panaszát és némi ezüstöt tett a tarisznyájába és egy ezüst kulcsot adott neki.
Lásd, itt van sok ajtó, az egyiket nyitja e kulcs.
Nem arany, de ez is szépen ragyog. Amit találsz mögötte az már a Tiétek.
Menj és mutasd fel az embereidnek.
Kintről türelmetlen kórus visszhangozta: Nyissad, mutasd!!
Apró kavics darabokkal dobálták az ablakot, néha össze is verekedtek, de tudták, hogy az egyik ajtót nyitja az ezüst kulcs.
Az elsőbe nem volt jó,
a másodikba sem fért bele,
de a harmadikban elfordult a zár végre.
A hajtó felemelte és az ablakhoz ment, hogy megmutassa,
Mától ebbe az irányba toljuk a szekeret!!
Lett kenyér, bor, szalonna.
Szép karácsonyfát állítottak az ezrek és boldog tánccal énekelve ünnepeltek.
Isten áldjon minden szekértolót, léhűtőt Karácsony alkalmából!
Egyszer volt, hol nem volt, Pannóniában, a Duna mentén volt egy kis cég.
Próbált aprópénzt keresni kikiáltóként, vásárokat szervezett, mulatságokat.
Esett, kelt, dolgozott, de a nagy éhínség idején megbukott.
Volt sírás, rívás, adósságot hagyott maga után.
Már a temetésére készültek, de az utolsó kapuőr nem hagyta.
A tetszhalott állapotából a nagy mesélő színes fényeibe burkolt csodaszerével feltámasztotta.
Sápadt arca újra élettel telt meg.
Virgonc volt, hittek neki újra.
Azt sugdosták, hogy a csodaszert azért kapta mert új életcélt kapott.
De a nagy mesélő egy vasárnap elment.
Árva maradt a kis cég, de az utolsó kapuőr nem engedte vissza a sír fogságába.
Új gazdák jöttek a nagy mesélő örökébe.
Csinnadratta, a szép téren álló toronyban megígértek mindent az éhes ezreknek , akik a szekeret tolták. Álmodtak azok kenyeret, szalonnát, meleg otthont, vidámságot.
De az örömük nem tartott soká.
Egyre többen prüszköltek, köhögtek.
A dögvészben a lovak is elpusztultak.
Kézzel kellet a szekeret tolni.
Már nem vagyunk messze, még egy kicsit, már a kanyar után látszódni fog… Hitegették egymást.
Pedig hát dehogy.
Minden kanyar után új kanyar jött, egyre nagyobb lett a köd.
A sűrű erdő elnyelte évekre a kis szekeret, meg azokat akik tolták.
Néha már a bak sem látszott a ködben, de hitték hogy jó irányba haladnak.
Hallották a mezőről mások kiáltásait, hogy hagyjátok, gyertek vissza.
De akik maradtak azok tolták egyre a szekeret.
Évekig tartott mire a sűrű ritkulni kezdett és a fényes Buda vára bukkant ki a ködből.
Nagy mulatság volt a várban, éppen időben ért a szekér és megfáradt utasai. hatalmas teremben gazdagon megrakott asztalok mellett ment a mulatozás.
Sok ajtón jutott be a szekér hajtója az asztalhoz végre, de elkésett.
A 4 fejű kisgömböc felfalt mindent.
Pattogtak mentéjéről a gombok ahogy tálcástól falta fel az asztalra kerülő vadakat.
Hangos böfögése visszahangzott a teremben.
Az emésztetlen vadhús orrfacsaró bűze lebegett csak az üres asztal felett.
Hát ennek a szegény legénynek meg nem hagytál, Te falánk!!! – Mordult rá a Király.
Kárpótollak ne éhezz, mondta az Úr és egy hatalmas piros szív alakú héliumos lufit adott a hajtónak.
Rajta egy szám: 1200 milliárd.
Szép volt, jó volt, de egy szelet kenyeret sem kapott érte a vásárban a vár tövében.
Csak visszament hogy elpanaszolja hogy a sok ezer szekértoló ebből a fóliadarabból nem fog jóllakni. Voltak szép nagy vadak sütve a vacsorán, de bizony nekünk ebből morzsák sem jutottak.
A 4 fejű Gömböc már az asztalt is tűzifának hasogattatta széjjel , nem maradt semmi az üres teremben.
Fél szemével már a fali díszeket, szobrokat fürkészte.
A Bölcs Király meghallgatta a hajtó panaszát és némi ezüstöt tett a tarisznyájába és egy ezüst kulcsot adott neki.
Lásd, itt van sok ajtó, az egyiket nyitja e kulcs.
Nem arany, de ez is szépen ragyog. Amit találsz mögötte az már a Tiétek.
Menj és mutasd fel az embereidnek.
Kintről türelmetlen kórus visszhangozta: Nyissad, mutasd!!
Apró kavics darabokkal dobálták az ablakot, néha össze is verekedtek, de tudták, hogy az egyik ajtót nyitja az ezüst kulcs.
Az elsőbe nem volt jó,
a másodikba sem fért bele,
de a harmadikban elfordult a zár végre.
A hajtó felemelte és az ablakhoz ment, hogy megmutassa,
Mától ebbe az irányba toljuk a szekeret!!
Lett kenyér, bor, szalonna.
Szép karácsonyfát állítottak az ezrek és boldog tánccal énekelve ünnepeltek.
Isten áldjon minden szekértolót, léhűtőt Karácsony alkalmából!
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.