Topiknyitó: Törölt felhasználó 2009. 08. 15. 17:34

Budaházy György állapota, üzenete és családjának közleménye  

A fogva tartott hazafi családja megosztott velünk pár információt Gyuri hogylétéről, illetve közzétesszük Gyuri üzenetét és családja közleményét.

Budaházy György felháborítónak tartja ezt az egész eljárást, ami szerinte (is) egy koncepciós, politikai ügy, melyben egyetlen egy valódi bizonyítékot sem látott senki sem arra nézve, hogy valóban ő lenne a vezetője a "Magyarok Nyilainak". Mégis ezt hirdeti az összes ballib TV, amiket egyébként Gyuri nézhetett Szombathelyen.

Megpróbálják minél jobban ellehetetleníteni. Olyan messzire vitték a családjától, ügyvédjeitől, sőt, még az ügyben eljáró hatóságoktól is, amennyire csak lehetett, és csak közel két hónap után - Gyuri folyamatos követelésére - hozták "nagy kegyesen" közelebb a fővároshoz, de még így sem Budapestre, ahogy az elejétől fogva kérte. Nem találkozhat, beszélhet hozzátartozóival, az újságírók interjúkérelmeit az ügyészség rendre elutasítja.

Szombathelyen az óriási távolság miatt hét hét alatt kétszer tudott találkozni az ügyvédjével - míg mások Pesten heti rendszerességgel meg tudják ezt tenni -, és még akkor is olyan plexifallal elválasztott beszélő-helyiségben, ahol üvöltözniük kellett, hogy hallják egymást rendesen. És abszurd módon még ilyenkor is meg volt bilincselve, mint ahogy a kizárólag az ügyvéddel engedélyezett telefonálást is összebilincselt kézzel küszködve kellett megoldania. Tulajdonképpen, ha kilépett a zárkából mindig meg volt bilincselve. Most, hogy átkerült Vácra, itt valamivel normálisabb a hozzáállás, talán az állandó bilincselés is megszűnik. A szállítások alkalmával nyakig beöltözött, izzadságszagú terrorelhárítók egész hada kíséri, derekára helyezett övhöz hozzábilincselt kézzel, pórázon, mint valami szerb háborús bűnöst. Az utaztatás közben megy a rádión az amerikai akciófilmekből átvett "Bravo így, Charlie úgy" nevetségesen fontoskodó szöveg, a megállásoknál a "gépfegyveres helyszíni biztosítás", jól illeszkedve az egész Draskovics elvtárs szánalmas "terrorista színházához". Ráadásul ennek a feladatára alkalmatlan ember meg a szolgalelkű balliberális média alaptalan és felelőtlen terroristázásának köszönhetően a börtönben többségben lévő cigányok közül most akadnak, akik fenyegetik, gárdistázzák, és rá utaznak. Ez a helyzete Gyurinak.

Követeljük Gyuri nevében a tisztességes eljáráshoz való jogot! Követeljük, hogy Budapesten helyezzék el, és biztosítsák a kapcsolattartást és a megfelelő beszélőt a családjával, ügyvédeivel és a nyilvánossággal. Követeljük, hogy mutassanak valami bizonyítékot, ami alapján fogva tartják, vagy, ha nem tudnak, akkor engedjék ki! A Draskovics által bemutatott hamis bizonyítéknak bizonyult videofelvétel után jogosan merül fel az emberben a kérdés, hogy vajon a többi bizonyítékuk is ilyen koholmány? Különben is az a bűnszervezetben folytatólagosan aljas indokból elkövetett országrombolással, nemzeti vagyon elherdálásával, választási csalással, emberek öngyilkosságba kergetésével és még ki tudja mi mindennel megalapozottan vádolható Szocialista Párt, és a bűnszövetségben lévő, mindezeket tétlenül néző bűnpártoló rendőrség és ügyészség meri őt terrorizmussal vádolni, akik állampolgári jogaikkal élő, fegyvertelen emberekre maszkban támadnak, viperával ütik-verik őket és kilövöldözik a szemüket, majd ezek után még ellenük indítanak eljárást? Hát hol élünk? Jó reggelt, Magyarország!

Gyuri pár soros üzenete:

"Bármi áron nem kellhet a magyar nemzetnek a békesség, viszont bármi áron kellhet az igazság és a szabadság, és csak ez után jön, mert csak ez után jöhet a béke, amikor végre már egyszer mi diktáljuk a feltételeket.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 13:56
Előzmény: #231  Törölt felhasználó
#233
a saját idejükben a fáraókat is istenként tisztelték. ők voltak A fáraók. büszkék voltak rájuk, megtisztelő volt, ha rád néztek. és hány rabszolgát dolgoztattak valyon halálra???

Hitler is milyen tömegeket vezetett, akik zseninek tartották, mindent megtettek neki, engedelmeskedtek parancsának... Hány millió ember esett áldozatul borult elméjének?

Most Budaházyt emelték fel egy bizonyos rangra önkényesen, és csiálnak belőle mártírt. De remélem nem lesz olyan befolyása/következménye, mint az előbbi példáimnak.

A saját korában mindenki az aktuálisan elfogadott "jó" és "helyes" ügy érdekében cselekedett, és ezzel próbálnak megetetni minket is...

a maygar gárda a mi érdekünk, rendet tesznek. aztán ha rendet tettek akkor meg szolgálják a vezetőiket, és eltűntetik a számukra nem kívánatos elemeket... ugyanolyan tisztogatás és politikai hatalomátvétel lenne, mint bármelyik dél-amerikai országban...
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 13:38
Előzmény: #228  Törölt felhasználó
#232
Egyébként cree, én is magyar vagyok. Mégsem ülök börtönben...
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 13:36
Előzmény: #228  Törölt felhasználó
#231
Miben merül ki Budaházy igaz magyarsága? Mi olyan tettet követett el, ami okot adhat arra, hogy ilyen büszkén írsz róla. Írd le, mit tett, ami szerinted nagy követendő, nagyon helyes, nagyon előremutató, vagy legalább nagyon magyar?
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 13:30
Előzmény: #228  Törölt felhasználó
#230
nomeg arról nem beszélve, hogy ha mondjuk egy külföldi az hallja, hogy "magyar" ne az "igazi Magyar" Budaházy jusson elsőre eszébe, hanem inkább Neumann János, vagy Egerszegi Krisztina és még sorolhatnám...
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 12:38
Előzmény: #228  Törölt felhasználó
#229
ezrét kell a honfitársai ellen uszítani az elégedetlen tömegeket? én azt mondom, hogy magyar a magyart ne bántsa, akármilyen indokkal SEM!
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 12:33
Előzmény: #207  Törölt felhasználó
#228
Budahazy bune, hogy Magyar, igaz Magyar... ezt nem bírják a kis fürtösök elfogadni

/szandekosan nagy m-et irtam!
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 12:28
Előzmény: #225  Törölt felhasználó
#227
ebben azért van valami... énis így gondolom, csak valahogy megfogalmazni nem tudtam.

jelenleg a hatályos jogrendszer védi a lakosság nyugalmát, biztonságát. Ő ezellen vétett egyelőre feltehetően, amíg a vizsgálat le nem zárul őrizetben van.
nincs ez másként a bolti lopásoknál, illetve a fővárosi sikkasztásoknál... ott persze nem olyan nagy a szátok, hogy szegény zusi nem kap anyukája vasránapi húsleveséből....
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 12:25
Előzmény: #224  watson
#226
én egyszerűen nem mennék el a szülinapi bulmira, és meg van oldva a dolog kultúrált módon...
Törölt felhasználó 2009. 08. 19. 02:53
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#225
Ennek a topiknak a létét sem értem egy gazdaságra szakosodott hírportálon...

Nem értem Budaházy György "nyomorát" sem.
Amíkor volt még sorkatonai szolgálat, akkor sem volt divat a kiskatonát kényeztetni, tehát jó távolra sorozták be az otthonától.
Budaházy nem is katonának ment, hanem letartóztatták, börtönben van, tehát miért kellene a családhoz közel elhelyezni, minden óhaját teljesíteni?

Egyelőre még nem nenzeti hős, hanem egy bajkeverő+ ügyészileg gyanúsított (a bizonyítékot lehet, hogy nem neki mutatják meg elsőként, tán így szokott lenni). Egyébként is eleget packázott már a hatóságokkal, sokan szocialista provokátornak vélték, olyan nagyon megúszott mindent...

Nagyon divatos manapság a jogokat követelni.
Jogokat követelni mindenkiért, mindenért, mindenhol, minden ellen, hisz demokrácia van.
A fene nagy "jogom van"-ban valahogy elmarad a kötelezettség, a jog betartása, a normális közösségi érdek (egyes pici részérdekek, vélt érdekek fúrnak meg jó dolgokat, ugye ismerünk ilyeneket a környezetünkben).
watson
watson 2009. 08. 18. 20:38
Előzmény: #212  Törölt felhasználó
#224
"szóval nem kéretlenül ment oda, hanem felkérték a szervezők..." ja, a szervezők... kik is szervezték? csak nem közpénzből szerveztek kampány ünnepet?... ;)) :(

moneyworld legközelebb majd szerveznek neked egy születésnapi bulit is ;) (ha szerencséd van akkor már nem az Andrássy 60ba), és felkérik DemSkyt és még néhány homokost hogy prédikáljanak neked arról hogy milyen tapló vagy ha nem rájuk szavazol, na meg a tantra sexről ;)
... és ha el mered küldeni őket melegebb éghajlatra, akkor mehetsz zárkára mint Budaházy.
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:42
Előzmény: #209  gbaker
#223
Sejtettem, hogy te ismered a szót:)
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:38
Előzmény: #220  Törölt felhasználó
#222
:D

nagyon gáz ez így :D portfólió... :P tényleg csak akkor jövök ide, mikor nagyon unatkozok :D és ezek után se lesz másképp..
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:36
Előzmény: #213  Törölt felhasználó
#221
1. Már javítottam ki őt is
2. Éppen tegnap írtam le ide, hogy különösen azoknál zavar, akik egyébként nagyon hirdetik magukról, hogy mennyire magyarok. (mennyivel jobban magyarok, mint adott esetben pl. egy más véleményt leíró valaki).
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:20
Előzmény: #217  Törölt felhasználó
#220
Én nem foglak kijavítani, nem az én stílusom. Csak kíváncsi voltam, hogy Pénznyelő Veled kapcsolatban is olyan perfekcionista, mint pl. velem. Amúgy az utóbbi észrevételedet én is csak megerősíteni tudom.
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#219
jajj dehogy, mert még a végén kitiltanak... olyanok...
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:19
Törölt hozzászólás
#218
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:14
Előzmény: #216  Törölt felhasználó
#217
Engem nem zavar, ha kijavítanak, bár sok értelmét nem látom. Az legyen az én problémám, ha nem tudok helyesen írni.
Amúgy meg igenis tudok. Mindíg is jó helyesíró voltam.
Csak amióta a fórumos, msn-es korszak beköszöntött rám is rámragadt az internetes szleng.

Amúgy meg: ti is észrevettétek már, hogy a portfólión a friss hírek rovatban visszadátumozással jelennek meg a hírek?? pl. a 11:00-ás: 11-kor jött ki az adat. Nem hiszem, hogy a másodperc tört része alatt lefordították, összetörtelték, megfogalmazták, majd feltöltötték volna... Főleg ismerve az ő sebességüket. Minimum a fél órás csúszás általában :)
Ez csak egy észrevétel...
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:09
Előzmény: #214  Törölt felhasználó
#216
Vajon miért? Mert engem javított már ki, hozzáteszem jogosan. Csak most biztosan elnézőbb egy kicsit, nyilván mert nem rólam van szó... De sebaj.
gbaker 2009. 08. 18. 16:09
Előzmény: #214  Törölt felhasználó
#215
Vaj(ly)on miért?
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 16:03
Előzmény: #213  Törölt felhasználó
#214
mosmé? azé mer nem szeretek kisésnagybetűset írni?? :D
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:54
Előzmény: #208  Törölt felhasználó
#213
Moneyworld-öt nem korrepetálod helyesírásból? ;)
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:50
Előzmény: #186  watson
#212
"monyworld, leanyázta (nem tolerálta, nem tisztelte meg...) a hallgatóságot a polgármester amikor kéretlenül odatolta a pofáját egy nemzeti ünnepre "

előre tudni lehetett, hogy demszky is beszédet mond azon az ünnepségen, és előre sejteni lehetett, hogy valyon mit fog mondani... szóval nem kéretlenül ment oda, hanem felkérték a szervezők... ha nem tudták volna, hogy ő ott lesz és beszédet mond, akkor miért vitték volna magukkal a tojást?? gondolom nem vonára vártak vele...
gbaker 2009. 08. 18. 15:47
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#211
Flamózik = csáhel
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:46
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#210
Ucsó: nem kérdeztél , kritizáltál .Ha többször nem értettél lehet de 1x sem kérdeztél .De jogod.Viszont ne feled nekem jogom +haragudni .És élek is vele.(flamózni:gugli vagy valaki más)
gbaker 2009. 08. 18. 15:44
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#209
Flamózni = étkezni
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:42
Előzmény: #206  Törölt felhasználó
#208
Rákerestem a Google-ban, elsőként egy börtön szlengszótár oldalát dobta ki:)
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:42
Előzmény: #205  Törölt felhasználó
#207
Nem, rosszabb. Az csak fikció, ez már valóság.
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:39
Előzmény: #201  Törölt felhasználó
#206
Már ne is haragudj Joch, de honnan kéne tudnom, hogy mit jelent az a szó, hogy "flamózni"? Tudja itt bárki? Arra meg, hogy szóvá teszem, hogy nem értem, ímit írsz (ma már nem először), nem megsértődni kell, hanem leírni érthetően.
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:39
Előzmény: #201  Törölt felhasználó
#205
1984 Orwell
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:38
Előzmény: #202  Törölt felhasználó
#204
Meg. Én nyitott és kíváncsi természetű vagyok. Tőlem pl. egyszer sem láthattál olyat, hogy mondjuk lehazaárulózok/bértopicolózok/komcsizok, stb. valakit pusztán, mert más a véleménye.
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:37
Előzmény: #200  Törölt felhasználó
#203
Ui.:helyesírásért okold a szövegszerkesztőt .(is)
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:37
Előzmény: #200  Törölt felhasználó
#202
Kérdés, hogy Te meg akarod-e érteni Őt, Gbaker-t, Watson-t, esetleg engem, vagy a hozzánk hasonló emberek véleményét?
Törölt felhasználó 2009. 08. 18. 15:36
Előzmény: #200  Törölt felhasználó
#201
Hely csere vagy probléma?
Gondoltam 1/2 szavakból is értjük 1mást .Tévedtem .Ha úgy gondolod nincs jogom "szubkulturális szlneget."(-e) használni szólj a cyber policénak .Na csá

Topik gazda

Zoltan03
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek