Most ismerte el a Fidesz a rezsicsökkentés igazi arcát.
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn
A Kádár rendszerben a történelem könyvekben benne volt a Horthy rendszer a 3 millió koldus országa volt Magyarország. Ma a 3 millió lumpené akik nem koldusok mert 2023 ban a technika mai fejlettségi szintjén és az ország geopolitikai helyzete folytán ez már túlhaladott
Ma voltam Szolnokon. Szolnok nem egy gazdag hely mégis azt láttam az emberk arcán 95% felett nincs oly nagy gondjuk. Pár % az aki ma igazán nélkülöz. Ezért Fineszes ez az ország mert még most is mögvan az alap és a mentalitás lumpen
Tudod Lala, vannak emberek akik tesznek valamiért és vannak akiknek csak a szájuk jár. Nyilván az utóbbi egy fabatkát sem ér és az online klaviatúra huszárok mindig nullák maradnak. 😔
Annyiból vitába szállnék veled, hogy azért rengeteget kritizálta Ő is a kormányt, abban a tekintetben Ő is változást szeretett volna, nem kivánta, hogy hatalmon maradjon a mostani banda.
Impukám, amit tegnap éjjel megint leműveltek, ma meg hozzáhantáznak, az mégis mennyire kritikán aluli? Emlékszel mennyit baszogattalak, hogy te ezeket hitelezed? Kicsit se változott a véleményed erről?
Ez így rendben is van. Az alsó szegény osztályról beszélünk. Egyetértünk. Még annyit, a prolivilág az ötvenes évekre volt jellemző, amikor tanulatlan párthű emberek kerültek pozícióba. Lenézték őket ," proli tempó" - mondták.... Proli tempó, pl. mikor Hruscsov cipőjével verte az asztalt az ENSZ-ben...
Nem szo szerint ertettem a prolit. Mondjuk ugy, hogy orban probalja az alsoosztalyt felemelni, de szerintem osszedol az alom lassan. Mondjuk, hogy tele van az M7 es , az pont nem Azt jelenti, hogy van penz. Angliaban , altalaban a repterrk vannak tele, mivel mennek kulfoldre nyaralni, nem a balatonra 30X is. Szoval az utal uresek, mert a szemet angolok kulfoldon koltik a Penzt.
Ha van pénz,- írod, akkor ez mitől proli világ? A proli szót helytelen értelmezésben használod. A proletár szóból ered. A proli kulturálatlan, értéket nem képviselő, minimális képzettségű egyik napról másikra élő , értéket nem teremtő. Viselkedésükben sem felelnek meg a társadalom alap elvárásainak. A szegény nem keverendő össze a prolival!
Szerintem ettől még nem rosszak az ismerőseid. Csak általánosítani nem lehet velük kapcsolatban. A pénzről: a hétvégén az M7 dugig volt, éttermek szinte mindenhol tele,-de ebből sem lehet általánosítani,sokan ebből semmit nem látnak , otthon kuksolnak...
En ezt irtam, hogy van penz. Orban probalja menteni a felemelt prolijait, kolcsonokbol, adokbol, kiadas bisszafogassal. De ha egyszer ez alomvilag osszedol, a prolik fogjak elkergetni. Akinek tervei vannak es probal feleloseggel elni, az megy. Es nem csak a fiatalok, hanem a mar 50 feletti ek is . Hiaba, a piacot meg orban se tudja becsapni. De hozza teszem, az ellenzek se lenne sokkal kulonb populizmus teren
Ja a kamatstop érdekes. Azért mentenek most, mert az 1-2 millió áldozat mellé nem akarnak megint 2-3 millió áldozatot. Egyébként sokan nem tudják, hogy a devizahitel örökre ütött ki egy halom embert. Nincs abból felállás.
Pont ezert nem fair, hogy most mindenkit mentenek a mas penzen, annak idejen meg hanyan csodbe mentek. Amit en nem ertek, hogy ez nem szurja az emberek szemet, aki felelosen gondolkozik vagy pl amikor par eve mindenkit tereltek a fix kamatba orbanek, mi ertelme volt, hogy ha most azok jarnak jol akik nem gondolkodtak. Eleg furcsa egy orszag
Angliaban a havi torlesztok £800 al emelkedtek havonta. Megneznem Magyarorszag ot piaci hitelkamatok mellett. De latod, hogy barmeddig el lehet huzni, max a kovetkezo generacio elmenekul
Valószínű a kereslet, így van. De ez az olaj mindenhez jó. De nem is az olaj a lényeg. Vettünk fényképezőgépet, japán. 185 ezer otthon. Itt is 185 ezer, de ehhez ingyen adtak minden kiegészítőt. Otthon meg plusz 200 ezer a kiegészítők.
Már nagyobb baj lenne, mint a devizahitel story. Már hitel nélkül is annyi lenne 4 millió embernek. De hát gond is lesz. A covid óta hitelből megy az ország is. Az emberek meg lesnek majd, mert hát ezt biztos nem lehet megoldani. Most úgy számol a Fidesz, hogy volt van covid, háború, infláció és ennyi. Hát nem ennyi, lesz még gond.
Lehet hogy az a kulcsa..ha 4-5 ezres motorhoz való akkor azt ott el lehet adni itt még nem.A magyar az 1,4 1,6 motorokhoz meg veszi a 10ezrest.Abbol pedig amit irtàl talàn itt alig adnak el ,aki még ragaszkodik hozzà hàt megkaszàljàk,vagy a szűk kereslet miatt neméri meg nagyban rendelni.
Ezert marad orban, mert szorja a penzt az emberekre. A kerdes, meddig birja? Azert, ha megszunnenek a stoppok, rezsicsokkentes, kedvezmenyes hitelek, megneznem a nepet, ha nem lenne kommunizmus es piaci alapon kellene elniuk
Beszéljünk mindenről
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn