Most ismerte el a Fidesz a rezsicsökkentés igazi arcát.
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn
Nekem ott van a hazám, ahol a szüleimet, nagyszüleimet eltemettem, ápolom sírjukat és kultúrámat. Aki számára mindez difinícióra szorul azt már rég megette a fene.
http://keptarhely.eu/images/2023/01/05/v01/20230105v01xarumu.png Hogy lehet felülemelkedni azon, hogy a fenti montázs jelenleg a vezető ereje az országnak, a nép pedig lelkesen tapsol(t) ennek? Milyen ország ez? Hogy tudja ez a lehet számodra is bölcsnek tűnő vezető annyival elintézni a másik oldallal folytatott párbeszédet, hogy majd a "főnökkel" áll ki vitázni? Miféle közállapotok vannak itt? Mi a búbánat van itt?
Mondom én, hogy szereted te látens ezt a rendszert, ha nem így lenne nem próbálnád az emberben a szégyenérzetet felébreszteni, meg felcímkézni lézengő ritternek, stb. Érteni vélem, hogy ez csak egy védekező mechanizmus nálad, és igazából nem szereted őket. Pont, hogy mutyisztánban lehet a világon az egyik leghatékonyabban lézengeni. Persze ezt te is jól tudod, csak a Te élethelyzetet vagy bármi egyéb ok visszatart attól, hogy te is lábbal szavazz, így próbálod visszahúzni azt is, akit ez kevésbé. Ezzel viszont megint csak a rendszer építed tovább... Tessék elengedni azt, aki menni akar, ezzel is beverve egy szöget a NER koporsójába. Majd a NER temetésére, vagy már akár az agóniájára is visszatérünk, és majd a romokból újraépítjük amit lehet. Egyébként ha az ember sokáig a NER-ben marad azon túl, hogy csak a troll és hatalomtechnikákat tanulja el, semmi előremutató nem ragad rá. Ülsz impu a fazékban, és melegítik alattad a vizet. Nem akarlak bántani érte, hogy te nem szavazol lábbal, nyilván nem tud menni mindenki. De aki tud és akar, azt nem kéne szerintem megköpködni, inkább egy új reményként kellene felfogni, hogy hátha hamarabb szabadul az ország ebből a posványból...
Kepzeld impu kitanaltam, hogy vegigjarom az osszes ujranyitott postat, es mindenhol vasarolok egy 1 eves kincstarjegyet. Tegnap a masodik keruletiekkel kezdtem, sajnos itt a normafa utit vegleg zartak be meg oktoberben. Viszont elegge elszomorit, hogy Dr. Orsi Gergo nem volt kepes kiragasztani egy papirt a fidesz birkaknak, hogy ezt mar nem Orban fizeti, hanem az ellenzeki onkormanyzat: http://keptarhely.eu/view.php?file=20230107v01x2o66.jpeg
Onnan indult az egesz, hogy kivancsi voltam, hogy legalabb vmi utalast tesznek e ra, hogy hany millioval segiti ki az allamkasszat az onkormanyzat, de megkaptam otthojln, hogy probaljak vmi pozitiv motivaciot is tarsitani a dologhoz, igy ha mar oly eros lett a forint gondoltam lecsapok erre a lehetosegre.
Törvényt hozott a volt kajakos edźőnő meg a többiek havi életfogytiglan életjáradékára ami eléri a havi nettó 5 millió per kopoltyú összeget majd az özvegye is örökli. Mit gondoltok ki termeli ki ezeknek a léhűtőknek ezeket az irdatlan összegeket ?
Persze, csak mikor nekem kell kinlódnom a fogaskerekűpótlóbusszal, akkor különösen zabos vagyok, hogy Örsi Gergő meg V. Naszály Márta fizetik a rezsit Vitya helyett...
Az smafu,persze nem annyi ment a stadionokra hanem 1000 milliárdok. De itt egy büdöslábú évente a semmire felvesz egy 50 milcsit. Ez 50 milliárd 1000 főre. 4 év alatt 200 milliárd elpárolgott a közösből. Persze ebben a jutalmak,nyugdíj,ha dolgozik az állami fizetés és egyebek nincsenek
Jó lenne ha rájönnétek végre Fineszesek és Sumàkok ez a tolvajok földje és rajtatok múlik az lesz e.
Törölt felhasználó2023. 01. 07. 21:50
#1027
Azon filózom, hogy nem-e olyan szinten mesterségesen van tartva az üzemanyag ára, hogy több pénzt tudjanak beszedni a benn lévő adók végett? Az oké, hogy kiírják euróba, de ha jól gondolom, rubel vagy dollár inkább a vételi ára, nem? Dollárba meg ha jól látom lejjebb ment mind a világpiaci ár, mind a dollár a forinthoz képest. Persze ez csak az én személyes és hirtelen filózásom, nem olvastam és néztem utána jobban....
Azért vicces, hogy osztod az igét de Te eddig mit tettél hozzá úgy en bloc az itthoni dolgokhoz? Alkottál valamit? Legyen az sportteljesítmény, sakk, tudományi területen bármilyen áttörést vagy bármi HASZNOSAT?
Jó lenne ha tisztában lennél mi az alkotni. Alapokkal kezjük. Azt gondolom Te sem gondolod komolyan azért mert valaki 10-20-50 évvel ezelőtt edző ,olmpikon,bajnok volt ezért az államnak köllene támogatni 3-4-5 milliókkal a "voltra". Az állam az emberi alapszükségleteket nem tudja kielégíteni de osztogatja a semmire a vagyonokat. Persze minek magyarázok Neked ? Akiben már ilyen dolog szükségessége felmerül vagy a jogosságán gondolkodik azon nem lehet segíteni.
Sportolni jó. De a sport személyes olyan téren, hogy az egyénnek ezt a fajta irányát nem szponzorálhatja a társadalom összessége úgy, hogy azokat a szponzorokat meg "neked dolgozni kell azért, hogy az ő hobbijára legyen" címszóval kötelezzük arra, hogy ők azt tegyék, amit vélhetőleg nem hobbicélból tesznek, mint a sportolók. Mert "én úszni akarok!" Mert én "birkózni akarok". Mert "én focizni akarok!". stb-stb... És az meg egy ostoba, értelmetlen, agyatlan és legfőképpen hazug duma, hogy "öregbíti az ország hírnevét". Halleluja. És akkor mi a jó ebben? Mert ettől még 400 az euro. A befektető aki gyárat épít, az nem ezért jön ide. A turista aki ideutazik, az nem ezért jön ide. Az ország megítélése a médián keresztül a politikusok által van, nem az által, hogy mennyi VB győztes van ebben meg abban, az ország jóléte meg abszolúte nem szól erről. Minden haszna az országnak máson van, nem ezen. Semmi köze nincs semmihez, ez kizárólag egy egyéni dolog ilyen misztikus és fellengzős szöveg mellett, hogy"az ország hírnevét öregbítik". Ez gondolom erről.
De mi van ezzel a "jóhírét vitte az országnak". Vagy csak a "hírét". Ki miért utazik egy országba vagy mit néz egy másik országon, hogy az jó? Van demokrácia, biztonság, jólét és elég jó időjárás. Vagy szép tájak és olcsó a turizmus. Aztán odamegy. Melyikőtök itt az, hogy azért nyáladzik egy országra, mert hallott a szuper focicsapatáról vagy gyorskorcsolyás embereiről? Mondjuk. Szóval szerintem ez egy "tévedés" és nem korrekt dolog ez a fajta pénzosztogatás.
Én sem értek egyet a pénzszórással, amit a kormány a sporton keresztül töm a csókosai zsebébe. Viszont ha megnézem, hogy Hamiltont is lovaggá ütötték Angliában, ez is egyfajta reklámnak minősül. Ha más nem, az újságok címlapjain díszeleg. A foci is nagyon sok embert mozgat meg, csak egy labda kell hozzá.
Ha pár milliárd ember hall puskásről, akkor az javítja az ország megítélését, ami mostanában kevés, mivel orban sokkal nagyobb mértékben rontja azt. Szóval az a néhány milliárd ember nem fog ide túristaskodni
Jaja, persze. Csak arra mondtam, hogy Puskás miatt esetleg tudják, hogy van Magyarország. Én már találkoztam olyan emberrel, aki sosem hallott ilyen nevű országról, hogy Magyarország. Itt tartunk.
Puskás profi focista volt és nem az állam nyakán élt. Ha később sem pénzelte volna a Magyar állam - amit sajnos tett, teljesen szükségtelenül- az nem osztott ,szorzott az ismertségén a világban. Amugy csak a hazug politikai maffia kezdi pénzelni a sportolókat azért, hogy a farvízükön - indokként - lopni lehessen.
Egyébként van itt nálunk létjogosultsága ennek az állami pénzosztogatásnak ugyanis itt annyi degenerált "jólelkű" emberke van ha holnap egy sportbizottság megszavazná ne 5 milliót kapjon a bajnokok edzője 45 éves korától haláláig hanem 10 et vagy huszat akkor is azt mondanák "megérdemlik"
Beszéljünk mindenről
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn