Most ismerte el a Fidesz a rezsicsökkentés igazi arcát.
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn
A Finesznek nem volt más dolga mint a balek adófüzetők és EU-s adófüzetők pénzét lényúlja és átossza annak akihö kedve szottyant. A nép éljenezte,támogatta még az is aki nem kapott lófüttyöt se. A nemzet és a család volt a csali
Egyes csóringer nyögdíjasnak még könny is szökött a szemébe a gyerek és család vagy nemzet hallatán de szappant se vett magának. A gazdag családok pedig az ingyen kapott 50 milliókból jakuzziztak és hányásig etették a kölkeiket
az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége és a bírák jogai,
korrupció és összeférhetetlenség,
magánélet és adatvédelem,
a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust,
tudományos szabadság,
vallásszabadság,
gyülekezési szabadság,
az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTQI-jogokat,
a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a
zsidók jogai, valamint az e kisebbségek ellen irányuló gyűlöletkeltő
kijelentésekkel szembeni védelem,
a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai,
a gazdasági és szociális jogok állapota.
A jelentés fő megállapítása, hogy a magyar kormány „szándékos és
rendszerszintű erőfeszítéseket tesz” az uniós alapértékek aláásására,
ugyanakkor önkritikus elemként szerepel benne, hogy a határozott uniós
fellépés hiánya is hozzájárult, hogy Magyarországon „hibrid rezsim”
alakuljon ki. A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió
Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni
visszaélések elleni küzdelem terén.
Kimondta az Európai Parlament: Magyarország többé nem tekinthető teljes értékű demokráciának Sajnos ez is teljesen igaz ! Itt egy önmagukat tömjénező,jogokat,kötelességeket kisajátító diszkriminatív ,szolidarítást nyomokban nem ismerő primitív jellegű társadalmi berendezkedés burjánzott el
Néked szabad templomba járni,szektát alapítani és mindenkinek jogában áll úgy élni ahogy Ű szeretne de sok sok millión embert kirekeszteni a gazdasági elönyökbűl,jogokbúl és az Ű pénzükön duskálni mán igen komoly pofátlanság és nem egy felvilágosult,intelligens viselkedés
Nem lesz államcsőd ! Valaminek történnie köll. Orbán lémond,IMF begyün,Möghunyászkodnak vagy a Kína és Orosz mögment bennünket.... Bármi. Ejrópa közepén nem lösz Csőd
Itt írok és nem a másik fórumon. Az USA beilleszkedés és elindulás jóval könnyebb, mint Európában. Pl. a lakást free cuccokból be lehet rendezni, mert itt mindent kidobnak.
Köszönöm ezt elhiszem. Igazából nem tudom mi lenne a célszerű, mert annyi ország, kontinens, annyi lehetőség. A nyelvet még nem is kérdeztem, én kb. B1-B2 szint között mozgom, nálatok mennyire volt fontos a jó nyelvtudás?
A takarításnál kimondottan előny volt, hogy nem beszélünk jól angolul. Komolyan! Az amerikai főnök mondta, hogy a dolgozók képesek "keverni" és keresik a súrlódást, tehát ne beszéljünk senkivel, mert teljesen mást ad elő, mint amit mondtunk. Na mondjuk nem találkozunk mi sok dolgozóval, csak néha és valóban van keverős visszajelzés a főnök felé, de ő csak legyint, mert ismeri őket. Úgy egyébként 6,5 év alatt az életben nem volt nyelvi nehézség sehol. Nem maradtunk le semmiről a nyelvi hiányosság miatt. Nagyon alkalmazódnak, mert itt -beszélnek a legtöbb nyelven az egész világon, 200 nyelv van itt. Tehát nem tudunk jól angolul, de nem is hiányzik, főleg akkor amikor beszólnánk valakinek és az nem is lenne jó adott esetben, mert mondjuk lelőne. Tehát nem kell jó nyelvtudás. Ennyi
Amit írnak a másik fórumon az csak irigység. Ne foglalkozz vele. Mi ide 2×2 bőrönddel és mínusz 10 ezer dollárral jöttünk és semmi gond nem volt az első naptól. Nekünk gondunk csak az aksi volt kétszer az autóba. Ja meg a kulcs romlott el. Ennyi.
...."az ukrajnai konfliktusból 3. világháború lehet. De utalhat a Kína és Tajvan között zajló konfliktusra, amely Egyesült Államokat nukleáris háborúba sodorhatja."
Hát te nem vagy a legálesebb kés a fiókban, az is biztos. Mire legyünk irigyek, a lukas gatyádra és arra, hogy elvitte a hitel a házadat? Csapd akkor elő a költségvetést, hogy hol laksz, mit bérelsz, milyen életminőségben, milyen kajákat eszel, mennyiért, mennyibe került az autód, mennyit tankolsz bele egy hónapban, mennyibe kerül credit history nélkül bérelni valamit és autót venni és akkor végre adhatsz egy reális képet a kommentelőnek, de ne vezesd már csak így bele a málnásba. DV nyertesektől is kérnek fejenként 15 ezer dollárt kb, biztos csak viccből,nem?
egyszer se írtad mit dolgozol,vagy mit tervezel dolgozni, így nehéz megítélni, hogy mi mire elég. Customer service? Hát akkor nem elég. Gyári melós? valószínűleg elég. Szerintem nem kell letegyél az USA-ról, de rázd magad anyagilag rendbe előtte egy kicsit. És ha nem óckodsz tőle, akkor akár érdemes lehet előtte egy EU országba dobbantani, anyagilag összeszedni magad, plusz nyelvet tanulni, pl Hollandiában, Svédországban mindenki tud angolul. Az sose baj, ha fejlődsz nyelv fronton.
Hát a hitel elvitte. És? Nem lehet javítani? Az élet minőséget meg ne próbáld torzítani. 500-600 liter benzint veszünk havonta. És? 1500 dollárért lakunk. Mi a gond?
Beszéljünk mindenről
A gazdagok ,nagyfogyasztók vitték el a pénzt és kapták az igazi támogatást amit már nem bírunk kinyögni.
Minden lepel lehull a csalókról akik egy igazságtalan rendszert tartottak fenn