Topiknyitó: koborvillam 2011. 07. 22. 11:44

\"Az egész ország a bankárvilág kezében van\" - Elkészült a devizahitelesek perirata  

2011, június 16 - 09:06



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja.



Kártérítésiperirat-tervezetet készített a devizaadósoknak Léhmann György ügyvéd – írja a Magyar Nemzet. A bárki által szabadon felhasználható dokumentum azoknak kíván segíteni, akik szerint kár érte őket, amikor devizahitelt vettek fel. A szakember a napilapnak elmondta: a perirattal az volt a célja, hogy megvédje az ügyfeleket azoktól az ügyvédektől, akik a nehéz helyzetbe került emberekből próbálnak hasznot húzni. A dokumentumot bárki ingyen megkaphatja és benyújthatja a bírósághoz.



A perirat elsősorban a kölcsönök kamatszámítását kifogásolja. Az ügyvéd szerint a devizahiteleknél a szerződésben foglaltaktól eltérően emelték meg a hitelkamatokat a hitelt nyújtó bankok, ráadásul a feltételeket egyoldalúan módosították.



A perirat egyik alapvetése az, amit Róna Péter közgazdász és a Jobbik is többször hangoztatott. Mint ismeretes, a neves közgazdász a múlt héten a Klubrádióban kijelentette: érdemes volna a svájcifrank-alapú hitelezést hibás termékké nyilvánítani, így az igazságszolgáltatás kártérítést állapíthatna meg a hiteleseknek. „Ahelyett, hogy a bankadón keresztül kiveszik a hasznot a bankok zsebéből, inkább a svájcifrank-hitelesek kártérítését kellene szorgalmazni, akik a kártérítés után át tudnának nyergelni forintalapú hitelezésre” – húzta alá akkor Róna Péter. A Jobbik is úgy látja, hogy nem a hitelfelvevőknek, hanem a hitelintézetnek kell a felelősséget vállalni azért, hogy ezt a hibás terméket a piacra bocsátotta, s tesz több tízezer magyar embert földönfutóvá.



Léhmann György a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. A barikád hetilapnak adott interjújában kijelentette: a Fővárosi Bíróságnál tárgyalta volna az ügyet, de egyszerűen kézbe sem hajlandóak venni. Az ügyvéd meggyőződése az, hogy félnek. Azért, mert az egész ország a bankárvilág kezében van. „Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy végső elkeseredettségükben az ablakon ugrálnak ki az adósságrabszolgaságba kergetett emberek” – tette hozzá.



Z. Kárpát Dániel tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja támogatja azokat a pertársaságokat, akik civilként veszik fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, annak érdekében, hogy mondja ki valaki azt, hogy ezek a termékek valóban hibásak, használhatatlanok voltak. "Úgy véljük, hogy az Orbán-kormány egyedül fog maradni ezzel a szánalmas csomagjával" - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: próbaperek már indultak, s első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a szerződések semmisségét.



Az ügyvéddel készült interjút elolvashatják a barikád hetilap legfrissebb, ma megjelent számában.



barikad.hu



Ossza meg Twitter Facebook



Megjelölések: becsapottak, devizahitelesek



§ < Előző bejegyzés



§ Következő bejegyzés >



















































































SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK !



§ Küldő: Dr. Szitányi György; dátum: Június 16, 2011; idő: 10:29am



MINDENKINEK, AKI ÉRINTETT!



A Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal segítséget ad minden magyar hitelkárosultnak.



Részletek az alábbi címen találhatók. A hivatalos anyag végleges formája ugyanitt lesz megtalálható:



ITT:



link



Kérem, aki tudja, hogyan kell, minden taghoz juttassa el ezt a lehetőséget, mert a csaló bankokat lehetséges helyre tenni, és a kormány aljas, 180 Ft/€ -s átmeneti bevatkozásának következményeitől a hitelkárosultakat megmenteni.



Adjon az Isten szebb jövőt! Kitartás!



Dr. Szitányi GyörgyHozzászólásokDr. Szitányi György 55 perce -től



A végleges periraton még csiszolnak.



Nem ez a lényeg.



A Szociális Kerekasztalnak tagja vagyok, tehát belülről tudom. A perirat végső egyeztetése még egy-két nap lehet.



A lényeg, hogy az általam megadott, itt nem közölt címen, link meg lehet találni folyamatosan mindent.



Egy Pertársaság nevű csoportot hoztunk létre, ebbe kell jelentkezni konkrét adatokkal és legalább egy rövid tényvázlattal.



A tegnap esti megbeszélésről a tájékoztatás itt van:



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot létesített a hitelkárosultakért



Budapest, 2011. június 16. csütörtök



A Szociális Kerekasztal jogi gyorssegély szolgálatot hozott létre a hitelkárosultak érdekében. Az intézkedést a július 1-én megszűnő kilakoltatási és árverezési tilalommal indokolták, hiszen a hitelesek tömegesen kockáztatják otthonuk és ingatlanjuk elvesztését. A gyorssegély szolgálat címe elérhető az mszfszk.hu honlapon – tudatta csütörtökön a Magyar Szociális Fórum.



Szervezők, közgazdászok és jogászok bevonásával megtartott szerda esti munkamegbeszélésén a Kerekasztal úgy döntött, hogy a hitelkárosultak önszerveződésének megkönnyítése végett olyan hálót létesít, amelynek segítségével a bajba jutottak kapcsolatba tudnak kerülni és információt tudnak cserélni egymással, ezzel pedig meg tudják szervezni közös fellépésüket saját érdekükben.



A Kerekasztal szakértői hangsúlyozták, hogy a bankok érdekközösségével szemben csak komoly társadalmi összefogással lehet a siker reményében fellépni. A szakértők ehhez csak segítséget tudnak nyújtani, az érintett tömeg akaratát azonban nem tudják pótolni, pedig az nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hitelkárosultak elérjék jogos céljukat.



Róna Péter professzor Oxfordból arról tájékoztatta a Kerekasztalt, hogy ezekben a napokban dolgozza ki a „hibás termékkel” kapcsolatos megközelítésének konkrét részleteit. Mint ismeretes, a közgazdász azt javasolta, hogy a hibás banki termékre alapozva nyújtsanak be közérdekű keresetet, hiszen a hitelfelvevő törlesztő képességének megállapítása egyértelműen a bank feladata, szakmai kötelessége, és a bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra hibás elvégzésének következményeit.



A munkaértekezlet résztvevői összetett kérdésnek vélték a hitelkárosultak jogorvoslását, és úgy vélekedtek, hogy alapos szakmai munka szükséges hozzá. Ahhoz, hogy a hitelkárosultak érdeke érvényre juthasson, nélkülözhetetlen az érintettek társadalmi összefogása és nyomásgyakorlása saját maguk, és egymás érdekében.



Ha a hitelkárosultak igényt tartanak rá, a Szociális Kerekasztal kész megszervezni számukra egy találkozót, amelyen a közvetlenül érintettek dönthetnek arról, hogy mit akarnak tenni - áll az MSZF közleményében. ++++++



Kiadta: MSZF SZK



+36 30 5927371



Már ömlenek a jelentkezések a Pertársasághoz. Kérek mindenkit, jelentkezzetek, mert van megoldás, de ahhoz egyenként jelentlezni kell ebbe a társaságba.


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
longolo 2011. 07. 25. 12:34
Előzmény: #178  Törölt felhasználó
#180
Egy 10mill.ft felvett hitelnél az árf.változás miatt jelenleg a tőketartozás lehet 14 mill. ft is.
Ha a bíróság semmissé teszi a szerződést a "kötelem túlnehezülése" miatt / a megváltozott chf árf. miatt nem tud fizetni az adós / akkor kötelezheti-e arra hogy a szintén chf árf. miatt megváltozott 14 mill. tőketartozást viszont kifizesse? Ez nem ellentmondás ?
Aztán szerződés felbontásnál ha jól tudom törekedni kell az eredeti állapot visszaállítására. Mi az eredeti állapot ? A 10mill. ft vagy az annak megfelelő chf az akkori árfolyamon ?
onoffon 2011. 07. 25. 12:00
Előzmény: #171  hjanek
#179
Szia! Bármilyen hihetetlen ez így működik a gyakorlatban is. Ettől még van válság!

Szóval Görögország tartozik EU bankjainak, az EU bankjai meg a betétesek pénzét használják. Jön az EU (példádban orosz turista) és ad hitelt a görögöknek (tegyük fel) kamatmentesen. Ekkor a Görögök kifizetik az összes adósságukat, az EU bankjai meg a betéteseket. Most a betéteseknél van a pénz. A probléma ott kezdődik, hogy a betétesek nem tartoznak semmivel Görögországnak, így Görögország a pénzt, akkor tudja tőlük visszaszerezni, ha valamilyen szolgáltatást nyújt nekik, vagy terméket állít elő, ami vonzó ezeknek az embereknek. Tegyük fel, hogy a betétesek, vagy akiknek továbbadták ezt a pénzt Göröghonban nyaralnak, így mondjuk a fele adósság visszaáramlik Görögországban. Azonban a többi betétes inkább az USA-ban utazik és ott költi el. Az USA polgárai azonban nem tartják elég jónak, versenyképesnek a görög termékeket, így nem vásárolnak ott. A pénz csak évek múlva jön vissza a pénz Görögországba. Görögország kvázi addig nem tud fizetni az EU-nak, tehát csődben van. Akik összeadták a Görög mentőcsomagra a pénzt, azok most rosszalva állnak sorba, mert ők a munkájuk egy részét transzferálták a segélyre és nem kapján vissza a pénzt miközben a Görög életszinvonal nem csökkent (más pénzéből fizették az adósságot vissza)

Így kerek a történet.
Törölt felhasználó 2011. 07. 24. 17:08
Előzmény: #177  longolo
#178
Nem értem, amit írsz.
longolo 2011. 07. 24. 16:08
Előzmény: #176  Törölt felhasználó
#177
Igen a jelenben a bank bont szerződést nem fizetés esetén. De a fikcióban / precedens próbaper / az adós javára bont a bíróság / megváltozott körülmények vagy hibás termék miatt / így logikus lenne hogy elégtelen fedezet mellett / kevesebbet ér az ingatlan mint a tőketartozás / automatikusan az "elsétálási jogot" is biztosítsa.
Törölt felhasználó 2011. 07. 24. 15:00
Előzmény: #175  longolo
#176
Ne keverjük a fikciót (amit conqui írt, az fikció) a jelen, valós helyzettel. Ráadásul most is ez történik a nem fizetőkkel: nem tudja rendszeresen fizetni a törlesztőt, a bank felbontja a szerződést és egyösszegben esedékessé válik a tőketartozás (amire ugye ott van a fedezet, ami elvileg elegendő a tőketartozásra).
longolo 2011. 07. 24. 12:56
Előzmény: #173  Törölt felhasználó
#175
"A jelenlegi árfolyammal számolt devizás tőketartozás." Oké de ha lehetetlenülés miatt szűnik meg a szerződés, azaz a megemelkedett törlesztőt sem tudja fizetni az adós akkor hogy tudná a megemelkedett tőketartozást is kifizetni ? Ez nem ellentmondás jogi szempontból ? Először mentesít az "irreális" törlesztő fizetésétől utána pedig kötelez az "irreális" tartozás megfizetésére ?
Törölt felhasználó 2011. 07. 24. 12:28
Előzmény: #171  hjanek
#174
Szemléletes példa. Egyébként a hitelpénzrendszerben a pénz maga valakinek az adóssága. A pénzmennyiség növekedésével az adósságok szükségszerűen együtt nőnek.
Törölt felhasználó 2011. 07. 24. 10:54
Előzmény: #170  longolo
#173

"Mi történik ha a szerződés megszűnik,milyen összeg visszafizetését állapíthat meg a bíróság az adós részére ? Jelenlegi dev.árf-on nyilvántartott tartozás, felvételkori ft + kamatai esetleg csökkentve az eddig befizetett törlesztésekkel stb. ?"

A jelenlegi árfolyammal számolt devizás tőketartozás.
longolo 2011. 07. 24. 10:48
Előzmény: #152  uvegtigris
#172
"Nos miután a CHF égbemenetele miatt a törlesztőrészéletek min 30%-kal emelkedtek, ergo a banknak meg kellene állapitania - a lakás fedezeti értékének csökkenése mellett persze - hogy az adós már hivatalosan nem képes a törlesztőrészleteket fizetni, ezért a hitelszerződést fel kell mondani."
Ilyenkor nem kell feltétlenül fölmondani a bank bevonhat pótfedezetként újabb ingatlant. Na ezen a téren korrektek voltak a bankok mert szerencsére nem nagyon erőltetik ezt a kérdést.
hjanek
hjanek 2011. 07. 24. 10:40
Előzmény: #168  tuksz
#171
ez már régi, de hátha valaki még nem olvasta :Augusztus van van. Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy panzióban, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik az eső, ezért elég rosszul megy a bolt....és persze mindenki marhára el van adósodva. Ekkor szerencsére belép egy gazdag orosz turista a kis hotelbe, a recepcióhoz megy és kér egy szobát. Lerak egy 100 euróst az asztalra, majd elirányítják a szobájába, ami a harmadikon van. A hotel tulajdonosa fogja a 100 Euróst, és szalad vele a hús beszállítójához, hogy megadja neki a tartozását. A hentes azonnal fogja a 100 Euróst és siet a nagykereskedőjéhez, hogy megadja neki a lóvét. A nagykereskedő sem rest, vágtat egyből a termelőhöz, Etienne gazdához, hogy kifizesse neki a disznókat, amit még korábban hitelre kapott tőle. Etienne gazda pedig fogja a pénzt és sebes malac vágtában viszi Sophie-nak, a helyi prostinak, aki még a múlt hónapban nyújtott neki hitelben szolgáltatásokat. Sophie pedig boldogan sétál be a 100 Euróssal a mi kis hotelunkba, hogy kifizethesse végre a szobákat, amire felvitte a pasikat az elmúlt hetekben. Leteszi a pultra a 100-ast. Ebben a pillanatban lejön a harmadikról a gazdag orosz. Kijelenti, hogy ez a szoba neki nem felel meg, és kéri vissza a pénzt. A tulaj odaadja, ő pedig fogja a 100-ast és távozik.
Nos: VÉGÜL NINCS KIADÁS ÉS NINCS BEVÉTEL ÉS MÉGIS MINDENKI KIFIZETTE AZ ADÓSSÁGÁT !!! ENNYIT A VILÁG GAZDASÁGI VÁLSÁGÁRÓL...
longolo 2011. 07. 24. 10:39
Előzmény: #147  uvegtigris
#170
"lehetetlenülés folytán megállapítható a szerződés megszűnése"
Mi történik ha a szerződés megszűnik,milyen összeg visszafizetését állapíthat meg a bíróság az adós részére ? Jelenlegi dev.árf-on nyilvántartott tartozás, felvételkori ft + kamatai esetleg csökkentve az eddig befizetett törlesztésekkel stb. ?
tuksz 2011. 07. 24. 10:10
Előzmény: #152  uvegtigris
#169
Nem tudom melyik ÁSZF-ról beszélsz, de a pénzintézmények ált. beleteszik a törlesztés időtartalmának egyoldalú változtatására irányuló lehetőséget erre az esetre.
Ez pont ezt hivatott megoldani. Kérdés, hogy miért nem alkalmazzák. (Ráadásul az ÁSZF-on kívül még (már) az előző kormány is "megengedte" nekik. Pedig az nagy szám! :DDD)
tuksz 2011. 07. 24. 10:07
Előzmény: #150  watson
#168
Kockázatkerülés. A nyilvánvaló veszteségek elkerülése.

Ellenben reklámozták a deviza alapú befektetéseket. Sőt még azelőtt, hogy a chf tovább tudott erősödni.

Ezek a jelek - imho - bőven arra utalnak, hogy a bankok maguk is chf gyengülésre számítottak.
Noha ez nem jött be, épp ellenkezőleg a chf tovább erősödött.
Sőt voltak itt olyan cikkek, ahol nyilvánvalóan jó körülmények között (jó nemzetközi hangulat, huf árfolyam statisztika, napi kezdés) alapján huf erősödést vártak banki szakemberek és nagy gyengülés következett be.
Nos ezek után a banki szakemberek által olyan kijelentéseket tenni, hogy az ügyfeleknek kellett volna számolniuk az évekkel későbbi 60%-os árfolyamkockázattal, amikor saját maguk a pillanatnyi helyzetet nem tudják megjósolni... no, hadd ne minősítsem.
tuksz 2011. 07. 24. 09:56
Előzmény: #145  Törölt felhasználó
#167
Valamit biztosan kitaláltak volna, ha tartósan gyengül.

Már az átlagos árfolyam sem tetszett nekik, mondván hogy ez az embereknek csak két fillért, a bankoknak hatalmas milliárdokat jelent.

Már az árfolyamok meghatározásának időpontjait sem rögzítik előre. Egy-egy napos, sőt egy-egy órás csúsztatás is hatalmas összegeket jelent.

Mindezzel viszont csak azt fogják elérni, hogy egyre több hitel fog bedőlni. Márpedig kevesebb hasznos hozó fizető még mindig jobb, mint nagyobb hasznot nem hozó fizetni nem tudó ügyfél.
Különös szűklátókörűségnek tűnik, hogy a bankok nem élnek a szerződésekben általában meghatározott egyoldalú időtartam-hosszabbítással.
Vagy, a másik lehetőség, hogy a bakok hosszú távra terveznek és még mindig megéri a most keveset érő jelzálog értékének jövőbeli emelkedésére várni.
exley 2011. 07. 24. 09:37
Előzmény: #165  exley
#166
Az amcsi miért nem takarodik haza Ny eu-ból, a fülöp-szigetekről-japcsiból, a közel-keletről, afganisztánból, akkor volna pénz otthon mindenre, ne hogy má csődbe menjenek, mert magam alá rosálok.
exley 2011. 07. 24. 09:32
Előzmény: #164  exley
#165
A hambisoknak is annyi, 08:51. Végre, a sok szemét amcsi is megkapja, összehúzta a szemét a király tusnádfürdön, ott volt diktátor verő is, jobb, ha a barack takarodik gyapotföldekre,vissza mit képzel ez a szines?
exley 2011. 07. 24. 09:28
Előzmény: #163  kisgabo
#164
A kerály megmondta, nyugatnak annyi + 1 bambi, tönkre mentek....chf hitelem lenne nem fizetném akkor se, ha volna jól csengő erős huf-om, minek? A svájc is a szakdékban van, akkor nekem ne pampogjanak. Majd megyek osztán majd árverezek magamnak svájcba kérót, a q-anyjukat a m@csk@s imperialita kapitalistáinak. Eljön az idő hamaraosan hogy qhrbándzsingiszkán vasra vereti ezt a sok mihaszna nyugati uzsorást.
kisgabo 2011. 07. 24. 09:22
Előzmény: #162  Törölt felhasználó
#163
én ugyen nem nevetem a hiteleseket, az nem én vagyok.

én azt mondom a chf egy lufi, 500 forintért is reális? majd ha mindenki 230 ért akarja eladni, mert lecsillapodik az euro hiszti, szépen lódul lefele, ott is páran nyernek, páran vesztenek..
Törölt felhasználó 2011. 07. 23. 23:05
Előzmény: #161  jacksonhole
#162
Az ilyen apróságokról kisgabo megfeledkezett, amikor lufinak kiálltotta a CHF szárnyalást, miközben kineveti a CHF hiteleseket, ami ugye önmagának is ellentmondás.
jacksonhole 2011. 07. 23. 22:27
Előzmény: #155  Törölt felhasználó
#161
Ráadásul talán még azt is hozzátehetjük, hogy a CHF csak korlátozottan számít tartalékvalutának: relatíve kevés van belőle, hiszen Svájc csak 10 milliós ország, ezért a frank árfolyamot könnyebb elmozdítani, mint mondjuk a dollárt.
Ezen kívül tudjuk, hogy Svájc gazdasága elképesztően stabil, 600 éve kb. ugyanazon alapelvek szerint működik, megbízható, tartósan max. 3% körüli a munkanélküliség, a növekedés is szinte azonnal beindult, ellentétben minden más országgal a földrészen.
Minden megvan a frankban, amit a befektetők szeretnek, ha beindul a hisztigyár.

Topik gazda

koborvillam
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek