Nagy hiba, ez a részvény majd negyede és nem sokkal kevesebb osztalékot fizet mint a lótépé! Lehúzós papír lett teljesen! Persze melyik hova tart nem tudhatom. Richtert ha leesi az osztalékot lecserélem erre.
Nyugi, elvonulnak a spekik, mint egy nyári zivatar, utána tisztább lesz a kép, jönnek majd a hírek is, frissített stratégia, célárak, újra irányba áll. Semmilyen fundás dolog és kilátás nem változott. Osztiból is vehetik már egy hét múlva (én még előre átkonvertáltam ide egy kis FIXMÁP pénzt). Neked sem jó, ha most hergeled magad.
Jó de ehhez kellenek ezek a világ idiótáji, És őszintén mondom igazi balfasz volt aki ilyen szinten eladó saját pénzem ellensége tőzsdéhez nem értő ember egy nyomorék lúzer lehetett egy valódi barom
Szerintem sincs, funda változatlanul erős, kilátások szuperek (kaptam ma 3750-en, most egy kis mozi). A spekik miatt rövidtávra megváltozott a papír viselkedése.
A MOL-os szerződés is nagyon jó: 2034-ig szól Cca. 1 milliárdos beruházás szükséges hozzá, valószínű nagyon megéri, ha ennyit beruháznak. Lehet a beruházásra állami támogatást kapni Ez az csak az első kollaboráció közöttük, szóval sok hasonló várható Stb.
Igen, most az aktuális stratégiám, hogy a meglévőhöz a “szüttyögős csorgásban csipegetek” 🙂, és a TBSZ osztit is még visszaforgatnám. Pár évig tartom még, vagy a következő ajánlatig. Ha alapok is elkezdték gyűjteni (ahogyan BalogTibi írta), ők ráülnek a kezükre, és szűkül a freefloat is.
A nyár általában csorgós szokott lenni. A "Sell in May and go away." sokszor igaz, de ha nem kell sürgősen a pénz valamire, akkor ki lehet ülni a "szüttyögős" időszakokat. Az előbbi mondás is csak %-osan értelmezhető, valamikor kifejezetten pörgős a nyár bizonyos papírokban.
Én nem várom mostanában 3600 alá, de meglátjuk. 3750-700 alatt már csipegetem. Az a kérdés, hogy az elmúlt hetekben az osztira/rallyra megjelent forró pénz és spekihad mikor és hogyan tervezi a távozást. Nem mindenki ül bele hónapokra/évekre. A könyvben azért látszódott, hogy a V 8k és az E 41k (iceberg is lehet még) nem felfelé mutat.
Igen még följebb húzhatta volna,de így is nagyon jó,föleg ha a nemzetközi hangulatot nézzük,tehàt holnap nyitó:3890,sztem 1-2 nap és újra 4K felett leszünk
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.