"A Malév azonban más iparág."
Valóban más, de érdekes módon, ha bizonyos körök tulajdonossá válnak, akkor az iparágak csodák-csodája, nyereségessé válnak.
Az OTP is tudott egy időben szinte nyereség nélkül működni. Miért is? Mert az állam rá kényszerítette az alacsony haszonnal járó feltételeket. Aztán az eladás utáni állapotról írta xy a következőket:
"A kormány adta meg a lehetőséget, hogy a bankok olyan kamatot fizessenek, vagy kérjenek, amilyet nem szégyelnek! Ez még semmi, bújtatott módon mindenféle kitalált, vagy nem valós mértékű költségeket is felszámolnak, lényegében minden után, nem csak a bankszámla vezetéssel kapcsolatban. A Bankszövetség az működik, a Bankfelügyelet pedig nem. A baloldali kormány egyértelműen a tőke, nem a munka kormánya."
Kezdem azt hinni, hogy egy iparág, cég nem attól nyereséges, hogy fejlett technológiával dolgozik-e, attól sem, hogy jó-e a munkaszervezés, hogy mennyire hatékonyak, hanem inkább attól, hogy milyen a konkurrencia, kik a tulajdonosok, és milyen az állami szabályozás...

Aláírásra került a Malév privatizációs szerződése
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=79912