2017-ben indult a topic ezzel a cikkel:
A Nobel-díjakat osztó Svéd Tudományos Akadémia is nyilatkozatban figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne korlátozza a tudományos szabadságot. Mint írják, az új szabályozás veszélyezteti az akadémiai szabadságot és az oktatás minőségét, valamint egy egyetem (a CEU) bezárásához vezethet.
Azóta a CEU-t bezárták és a Nobel-díjasaink ellenére a helyzet sem javult.
Egy ember a lehetett-volna-Magyarországból (Széky János)
https://parameter.sk/1279728/egy-ember-a-lehetett-volna-magyarorszagbol/
Nem műelemzések következnek alább, és nem pályarajz, de nem is az új Nobel-díjas köszöntése.
Van valami kínosan mucsai abban, ahogy a politikusok és lelkes funkcionárusok számolgatják, hány Nobel-díjas jut Magyarországon egymillió főre, s ezzel hányadikok vagyunk a világranglistán. Persze, nagyon előkelő helyen, ha leszámítjuk, hogy a magyar Nobel-díjasok zöme vagy a hazájának nem kellett, vagy nekik nem kellett/hozzájuk volt rossz a szülőhazájuk, s úgy döntöttek, hogy máshol futnak be karriert. Mert itt nem lehet.
Legutóbb például Orbán Viktor emlegetett „három év alatt három magyar Nobel-díjat”, mintha ez valami kollektív nemzeti teljesítmény lenne. Holott a másik kettő – Krausz Ferenc, Karikó Kataliné – olyan kutatást jutalmazott, ami sohasem valósult volna meg magyar intézetben. Krasznahorkai László világpolgár, ugyanolyan otthonos Berlinben, mint New Yorkban vagy Triesztben. Életműve viszont, így igaz, nem jött volna létre a magyar kultúra közegén kívül, de én mégsem ezért örülök a Nobel-díjának, ...
...
a magyar kultúra nem lett a szabad tehetségek kultúrája. Pontosan olyan vagy nagyobb ereje van a kötelező állami butaságnak , mint negyvenöt évvel ezelőtt. Meg az akkorinál vulgárisabb nacionalizmusnak, amit a társadalmi eredményével együtt oly virtuóz módon gúnyol ki éppen Krasznahorkai tavalyi könyve, a Zsömle odavan.
Mégis jó, hogy az akkor fiatal írók, filmesek és a többiek folyamatosan megmutatják a világnak: Magyarország a beteg politikai rendszere és mucsai hivatalos kultúrája ellenére nem szellemi sivatag, hanem a mai világ része. Krasznahorkai Nobel-díjának nem azért örülök, mert magyar, hanem mert azt a Magyarországot képviseli, amelyik lehetett volna , ha nem teszik tönkre posztkommunizmussal és olcsó nacionalizmussal.
...
A Nobel-díjakat osztó Svéd Tudományos Akadémia is nyilatkozatban figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne korlátozza a tudományos szabadságot. Mint írják, az új szabályozás veszélyezteti az akadémiai szabadságot és az oktatás minőségét, valamint egy egyetem (a CEU) bezárásához vezethet.
Azóta a CEU-t bezárták és a Nobel-díjasaink ellenére a helyzet sem javult.
Egy ember a lehetett-volna-Magyarországból (Széky János)
https://parameter.sk/1279728/egy-ember-a-lehetett-volna-magyarorszagbol/
Nem műelemzések következnek alább, és nem pályarajz, de nem is az új Nobel-díjas köszöntése.
Van valami kínosan mucsai abban, ahogy a politikusok és lelkes funkcionárusok számolgatják, hány Nobel-díjas jut Magyarországon egymillió főre, s ezzel hányadikok vagyunk a világranglistán. Persze, nagyon előkelő helyen, ha leszámítjuk, hogy a magyar Nobel-díjasok zöme vagy a hazájának nem kellett, vagy nekik nem kellett/hozzájuk volt rossz a szülőhazájuk, s úgy döntöttek, hogy máshol futnak be karriert. Mert itt nem lehet.
Legutóbb például Orbán Viktor emlegetett „három év alatt három magyar Nobel-díjat”, mintha ez valami kollektív nemzeti teljesítmény lenne. Holott a másik kettő – Krausz Ferenc, Karikó Kataliné – olyan kutatást jutalmazott, ami sohasem valósult volna meg magyar intézetben. Krasznahorkai László világpolgár, ugyanolyan otthonos Berlinben, mint New Yorkban vagy Triesztben. Életműve viszont, így igaz, nem jött volna létre a magyar kultúra közegén kívül, de én mégsem ezért örülök a Nobel-díjának, ...
...
a magyar kultúra nem lett a szabad tehetségek kultúrája. Pontosan olyan vagy nagyobb ereje van a kötelező állami butaságnak , mint negyvenöt évvel ezelőtt. Meg az akkorinál vulgárisabb nacionalizmusnak, amit a társadalmi eredményével együtt oly virtuóz módon gúnyol ki éppen Krasznahorkai tavalyi könyve, a Zsömle odavan.
Mégis jó, hogy az akkor fiatal írók, filmesek és a többiek folyamatosan megmutatják a világnak: Magyarország a beteg politikai rendszere és mucsai hivatalos kultúrája ellenére nem szellemi sivatag, hanem a mai világ része. Krasznahorkai Nobel-díjának nem azért örülök, mert magyar, hanem mert azt a Magyarországot képviseli, amelyik lehetett volna , ha nem teszik tönkre posztkommunizmussal és olcsó nacionalizmussal.
...
A Nobel-díjakat osztó akadémia is üzent Orbánéknak
Ugrás a cikkhez