Miért, mikor lettek kiemelt jelentőségűek pl. a magyar fejlesztésű operációs rendszerek? Soha.
Pedig, mivel Magyarország kis ország, a közhivatalokat egységesen (azaz hatékonyan) át lehetne állítani bármire. Bizonyíték erre, hogy az eü-ben, oöktatásban, bármiben, akár "percenként" új közbenszerzési sw(hw-t) vezetnek be, akár oly módon is, hogy új felesleges feladatot társítanak hozzá: lásd vizitdíj, korházi "virtuális" elszámolási nyilatkozat stb.
Nem is a nyílt kód a lényeg, hanem, hogy munkahelyet teremtsenek és itthon adózzanak. Bár kétség kívól a nyílt forrás jó alapot ad arra, hogy olcsóbban fejlesszenek.
Ezen felül a vállalkozásoknak - akik szegény ember vízzel főz alapon - nem is tudnak már mást csinálni, hogy vagy lehetőleg ingyenes terméket használnak, vagy, vagy, ha az esetleges kompatibilitási okokból nem valósulhat meg lopnak. Nos, ha a közigazgatás ingyenes és magyar fejlesztésű dolgokat használna, akkor fehérednének azok a vállalkozások, akiknek nincsen pénzük. (Állítólag ez is cél.)
Most az a kérdés, hogy komolyan gondoljuk-e, vagy nem.

A Microsoft a kormány következő stratégiai partnere
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=176366