Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lancaster
lancaster 2018. 10. 21. 10:47
Előzmény: törölt hozzászólás
#7980
Soros azt csinál a pénzén amit akar, az az ő pénze, és nem a magyar adófizetőké!!!!  Kib@szott nagy különbség!
lancaster
lancaster 2018. 10. 21. 10:45
#7979
A lengyel igazságügyi miniszter szombat délután bejelentette, hogy mivel Lengyelország az EU tagja, a kormánya betartja az unió törvényeit - és ezzel arra utalt, hogy felfüggesztik a legfelsőbb bíróság átalakítását.
A lengyel igazságügyi reform már régóta komoly vitát okoz a varsói kormány és az EU-s intézmények között.
Az Európai Bizottság szerint a bíróságok fokozott politikai ellenőrzése a hatalmi ágak szétválasztásának elvével ellenkezik, és ezért elindították az EU alapszerződésének hetes cikkelye szerinti eljárást a lengyel kormány ellen.
Ugyanezt az eljárást indította el az Európai Parlament a magyar kormánnyal szemben idén szeptemberben.
L: Nocsak-nocsak, ott megjött valakinek az esze!!! A köpcös magára fog maradni, de leszarja, hogy a választóit is magával rángatja, ilyen egy bátor hős!!!
megmon 2018. 10. 21. 10:42
Törölt hozzászólás
#7978
megmon 2018. 10. 21. 10:41
Törölt hozzászólás
#7977
ts3 2018. 10. 21. 10:39
Előzmény: #7974  lancaster
#7976
"1) Alkotmányos és választási rendszer működéseAz alkotmányos rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott kritikák körében elsődlegesen a Velencei Bizottság korábbi megállapításait felidézve jelenik meg az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása a költségvetési tárgyú törvények kapcsán, az állampolgároknak a törvényekkel szembeni fellépés jogának megvonása egyedi ügyben való érintettség hiányában, a 2012. előtti ítélkezési gyakorlatra való hivatkozás lehetőségének eltörlése és az Alkotmány fölött gyakorolt tartalmi alkotmányossági kontroll tilalma. Az egész alkotmányozás folyamata kapcsán az átláthatóság hiánya, a civil társadalom nem megfelelő bevonása, a tényleges konzultáció hiánya szintén szerepel a jelentésben. Az EBESZ 2018-as megállapítását is idézi, mely szerint az új alkotmánybírósági törvény rendelkezései fokozzák a kormány által az Alkotmánybíróság összetételére és működésére gyakorolt befolyást azzal, hogy megváltoztatták az alkotmánybírák számát, kinevezési eljárását és nyugdíjkorhatárát.Ami a választási rendszert illeti, az EBESZ-nek az ezévi választások kapcsán tett megállapításai szögezi le a jelentés, hogy választások technikai lebonyolítása szakszerű és átlátható volt, az alapvető jogokat és szabadságokat összességében véve tiszteletben tartották, de a választásokra kedvezőtlen légkörben került sor. Ugyanakkor a jelöltek egyenlő alapon való versengését jelentős mértékben akadályozta, hogy a kormány túlzott mértékben költött a kormánykoalíció kampányüzenetét felerősítő nyilvános tájékoztató hirdetésekre. A jelentés problémásnak tartja az egyéni választókerületek határainak kijelölését is.Az „Állítsuk meg Brüsszelt” nemzeti konzultációt ténybelileg tévesnek és rendkívül félrevezetőnek minősíti a jelentés, míg a 2015 májusi „Bevándorlás és terrorizmus”, valamint a 2017 októberi „Soros-terv” témájában folytakat a migránsokkal, és kimondottan Soros György személye és az Unió ellen irányulónak értékeli."
  
Ebben semmi magyar gárda nincs, tehát megint nincs igazad.
signal2
signal2 2018. 10. 21. 10:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#7975
Miért már megint a minősíthetetlenül rossz Gyurcsányhoz hasonlítasz? Saját erkölcsi, minőségi mércéd nincs a kormányzásra vonatkozóan? Költségvetési fegyelmet tekintve most sokkal jobb a helyzet amúgy, de pl. korrupciót, jogállamiságot tekintve rosszabb. Miért kelsz ki magadból, ha valaki olyan területen követeli a változást, ami éppen szar? Te magad körül nem erre törekszel? 
lancaster
lancaster 2018. 10. 21. 10:36
Előzmény: törölt hozzászólás
#7974
na akkor ezt nézd meg!
https://mfor.hu/cikkek/makro/Magyarorszag_46__a_korrupcios_vilaglistan.html Magyarország 46. a korrupciós világlistán
Magyarország 5,1 ponttal, egy helyezést javítva a 46. helyre került a Transparency International (TI) 2009-es korrupció érzékelési index (CPI) rangsorában, amelyet Új-Zéland vezet 9,4 ponttal - jelentette be kedden az interneten közvetített tájékoztatón Alexa Noémi, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója.
Magyarország megítélése a közép-kelet európai régióban kicsit javult, a volt szocialista országok közül Észtország és Szlovénia előbbre végzett, Lengyelország, Csehország és Szlovákia pedig mögöttünk 2009.
megmon 2018. 10. 21. 10:34
Törölt hozzászólás
#7973
ts3 2018. 10. 21. 10:34
Előzmény: törölt hozzászólás
#7972
Ezek mindegyike megállja helyét. :))
megmon 2018. 10. 21. 10:33
Törölt hozzászólás
#7971
megmon 2018. 10. 21. 10:30
Törölt hozzászólás
#7970
ts3 2018. 10. 21. 10:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#7969
"1) Alkotmányos és választási rendszer működéseAz alkotmányos rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott kritikák körében elsődlegesen a Velencei Bizottság korábbi megállapításait felidézve jelenik meg az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása a költségvetési tárgyú törvények kapcsán, az állampolgároknak a törvényekkel szembeni fellépés jogának megvonása egyedi ügyben való érintettség hiányában, a 2012. előtti ítélkezési gyakorlatra való hivatkozás lehetőségének eltörlése és az Alkotmány fölött gyakorolt tartalmi alkotmányossági kontroll tilalma. Az egész alkotmányozás folyamata kapcsán az átláthatóság hiánya, a civil társadalom nem megfelelő bevonása, a tényleges konzultáció hiánya szintén szerepel a jelentésben. Az EBESZ 2018-as megállapítását is idézi, mely szerint az új alkotmánybírósági törvény rendelkezései fokozzák a kormány által az Alkotmánybíróság összetételére és működésére gyakorolt befolyást azzal, hogy megváltoztatták az alkotmánybírák számát, kinevezési eljárását és nyugdíjkorhatárát.Ami a választási rendszert illeti, az EBESZ-nek az ezévi választások kapcsán tett megállapításai szögezi le a jelentés, hogy választások technikai lebonyolítása szakszerű és átlátható volt, az alapvető jogokat és szabadságokat összességében véve tiszteletben tartották, de a választásokra kedvezőtlen légkörben került sor. Ugyanakkor a jelöltek egyenlő alapon való versengését jelentős mértékben akadályozta, hogy a kormány túlzott mértékben költött a kormánykoalíció kampányüzenetét felerősítő nyilvános tájékoztató hirdetésekre. A jelentés problémásnak tartja az egyéni választókerületek határainak kijelölését is.Az „Állítsuk meg Brüsszelt” nemzeti konzultációt ténybelileg tévesnek és rendkívül félrevezetőnek minősíti a jelentés, míg a 2015 májusi „Bevándorlás és terrorizmus”, valamint a 2017 októberi „Soros-terv” témájában folytakat a migránsokkal, és kimondottan Soros György személye és az Unió ellen irányulónak értékeli."
  
Ez nem 2010 előtt, hanem 2010 után történt.
Tehát igaza van Sargentininek. :))
megmon 2018. 10. 21. 10:29
Törölt hozzászólás
#7968
lancaster
lancaster 2018. 10. 21. 10:27
#7967
az EU tagállamok között Magyarország az előkelő 27-ik helyen szerepel, már csak Bulgária korruptabb!
https://index.hu/gazdasag/2018/02/21/ti_korrupcios_jelentes/ ;
A romlás a jelentés szerint már 2010 előtt elkezdődött, 2008-ban, a Gyurcsány-kormányzás idején azt állapította meg a TI, hogy intézményesül a korrupció az országban.
Viszont, ahogy írják: "akkor a korrupciót még sokkal inkább tekintettük a rendszer melléktermékének és diszfunkciójának, mintsem alapvető jellemzőjének".
2010-től viszont a korrupció a magyar politikai és gazdasági rendszer egyik jellemzőjévé vált, és a korrupció egyre több olyan megnyilvánulása tapasztalható, "amelyek jelzik, hogy a politikai hatalom birtokosai nyíltan hajlandók a hozzájuk közel állók – haverok, családtagok, oligarchák – érdekét a polgárok összességének a kárára előmozdítani.
A hatalom számára kedvesnek tetsző új, »nemzeti burzsoázia« jobbára közpénzen gazdagodik." A leglátványosabb ilyen eleme a korrupciónak a jelentés szerint a közbeszerzési rendszer, a letelepedési kötvény-biznisz és a tao-támogatások rendszere.
megmon 2018. 10. 21. 10:26
Törölt hozzászólás
#7966
megmon 2018. 10. 21. 10:24
Törölt hozzászólás
#7965
wgl 2018. 10. 21. 10:23
Előzmény: törölt hozzászólás
#7964
" ... erre válaszolj, te terelj
legyen pofád kimondani és képviselni, hogy a baloldaliakkal szemben az elvbarátok mindent elnéznek,.."
.
Hát nem semmi szarhányó vagy!
Tényeket mond az ember aztán terelsz, majd rákérdez az ember és te mondod a másikról terel és pofája van.
Az elvakult agymosttal 1 értelmes mondatot nehéz váltani, mert képtelenek kilépni a hitvilágukból.
Te is át vagy lépve ezentúl mint a kutyaszar !
megmon 2018. 10. 21. 10:17
Törölt hozzászólás
#7963
wgl 2018. 10. 21. 10:16
Előzmény: #7955  ts3
#7962
A hit csodákra képessé teszi az embert!
Az is tetszik neki, elfogadja, ha a tetőt ellopják a fejük fölül, nőrokonaikat felajánlják első éjszakára, gyereküknek szart adnak nem oktatást, családjának betegeit nem ellátják, hanem drukkolnak mikor kerülnek tepsibe, .... stb.
Szóval a hit agymosással mindenre képes!
wgl 2018. 10. 21. 10:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#7961
Jót röhögtem!

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek