Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
euler 2019. 10. 08. 10:35
#37060
"Az előző héten közöltünk egy kiszivárgott hangfelvételt, amelyen Oroján Sándor, az egri Fidesz alelnöke, egri önkormányzati képviselőjelölt magyarázza beszélgetőtársainak, hogy mi is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a lényege. A videót már közel 33 ezerszer tekintették meg,
Most bemutatunk ugyanebből a beszélgetésből egy másik hangfelvételt, amelyen Oroján már nem beszél olyan sokat, hanem a feltételezések szerint Ujvári Imre tiszafüredi polgármester fejtegeti nézeteit.
Ebből a néhány percből teljes képet kapunk arról, hogyan környékez meg a NER egy politikai ellenfelet." ...még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel."
http://egriugyek.hu/a-kornyek-ugye/megkenik-palyazati-penzzel-csak-alljon-at-ujabb-botranyos-hangfelvetel-az-egri-fidesz-alelnokevel?fbclid=IwAR2n_xPNbKNUTuhZfK1ex-CVy8GUl4Y9n_JZGrwIhyEc9b5RMvW9mYT0wJU
________
________ 2019. 10. 08. 10:34
Előzmény: #37055  euler
#37059

na azért...
fidesz nem szereti, ha visszanyal a fagyi
ilyenkor kezdenek támadásba, és mutatják be igazi arcukat
tanulságos napok lesznek
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 10. 08. 10:25
Előzmény: #37055  euler
#37058
Fodor azt állítja, hogy kilépésüket hónapok óta tervezték, ...
Elmagyarázta azt is, miért csatlakoztak az elején „ehhez a vállalhatatlan és elvtelen összellenzéki bohózathoz”
Azért, mert tervünk szerint így a nemzetellenes baloldali pártok nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben. Ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemennünk – minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba.”
---------------
Az miért csapás a győri választóknak, hogy nem lennének az összefogó pártoknak  külön-külön frakciói? A fidesz-kdnp moslékkoalíciónak talán lesznek külön frakciói?
 
beléndek. 2019. 10. 08. 10:13
Törölt hozzászólás
#37057
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 10. 08. 10:08
Előzmény: #37044  ________
#37056
Nekem tetszik a moslékkoalíció szó. Ami persze a fidesz-kdnp-lungodrom koalíciót is pontosan leírja.
Mi abban a meglepő, hogy egy politikust vagy pártot meg lehet venni?
euler 2019. 10. 08. 10:06
Előzmény: #37048  euler
#37055

Győri alapszervezet felfüggesztve.
https://mandiner.hu/cikk/20191008_uzenet_a_gyorieknek
-bubu-
-bubu- 2019. 10. 08. 09:55
#37054
végre elkészült a családok éve plakát is :))
https://bit.ly/30T85Kb
beléndek. 2019. 10. 08. 09:48
Törölt hozzászólás
#37053
gazmber 2019. 10. 08. 09:47
Előzmény: #37051  gazmber
#37052
gazmber 2019. 10. 08. 09:45
Előzmény: törölt hozzászólás
#37051

indulójuknak bevezethetik 'Előre kurvák, gengszterek'
'Kurvák,gengszterek bízni szeretnék bennetek
kurvák,gengszterek
ne legyen nyugalma senkinek.'
https://youtu.be/RXfIZkXmzro ; szvsz
________
________ 2019. 10. 08. 09:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#37049

na ja
amennyi adóssága van a Jobbiknak, nem is csoda, hogy kilóra megveszik öket:
https://www.origo.hu/itthon/20190905-jobbik-tartalekpartba-menekulhet.html
és az Origo ezt épp tudja...
euler 2019. 10. 08. 09:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#37048
Nem sok jót nézek ki úgy általában a Jobbikból, de ez még egyelőre csak a győri alapszervezetük Fodor Roland nevű elnökének partizánakciójanak tűnik.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 10. 08. 09:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#37047
Konkrétan Fidesz kreáció.
beléndek. 2019. 10. 08. 09:36
Törölt hozzászólás
#37046
decis
decis 2019. 10. 08. 09:27
Előzmény: #37043  Törölt felhasználó
#37045
Csak az maradhat hiteles jobbikos politikus, aki Borkai azonnali távozása mellett áll ki.
Nem szabad engedni, hogy közpénzből korrupt politikus finanszírozza a magyar prostitúciót és drogkereskedést. Minden eszközzel harcolni kell ellenük!
A többiek maradnak egyszerűen a hatalom kurvái, nagyobbak, mint a yachtosok. Ezek után hogy akarnak cigaráttáról papolni, meg bármilyen erkölccsel kapcsolatos dologról?
Csak képzeljük el mit kap Gyurcsány a beszédei alatt! Ez vár mindenkire, aki most nem nyiltan Borkai-t támadja.
Cinkos, aki néma.
________
________ 2019. 10. 08. 09:21
Előzmény: #37043  Törölt felhasználó
#37044
sokba lesz a kampány a fidesznek, Jobbik már a zsebben
https://hvg.hu/itthon/20191008_gyor_jobbik_ellenzeki_osszefogas_onkormanyzati_valasztas_visszalepes?s=hk
gondolom Puzsér is majd Tarlós javára lép vissza
Törölt felhasználó 2019. 10. 08. 09:00
Előzmény: #37042  Dehogynincs
#37043
Szíved joga, de azért azt megjegyezném, hogy Puzsér jobbikos támogatással indult, ami szerintem sokkal gázabb.
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 10. 08. 08:53
Előzmény: #37013  Bekre_Pal
#37042
Nem vagyok vevő sem kerékpárra, sem Pobedára, sem úthengerre, sem yachtra.
Így is le tudok venni a polcról valamilyen helyettesítő terméket, ami nem az igazi ugyan, de számomra még elfogadható ebből a kínálatból.
A választások után a gyártók és a kereskedők megnézik a könyvelésüket és eldöntik, hogy akkora piaci szeletet terveztek-e, mint amekkorát végül kihasítottak maguknak.
Én be nem megyek olyan boltba, amelyik Pobedát is árul.
Nem vitatom a gyártóknak és kereskedőknek azt a jogát, hogy egy piaci szegmenssel ne törődjenek. De akkor ebből a szegmensből ne várjanak komolyabb nyereséget.
________
________ 2019. 10. 08. 08:35
Előzmény: #37040  ________
#37041
az oldalt túlterheléssel támadják...

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek