Topikgazda: Törölt felhasználó 2002. 04. 10. 09:07

A BÉT 5-6 új bevezetésre számít  

Ugrás a cikkhez
Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezetője az Est FM rádió Forintos Percek című műsorában elmondta, hogy a tőzsde kedvező piaci helyzetben 5-6 új bevezetéssel számol. Új tőzsdére lépő cégekre leghamarabb fél éves időtávban számíthatunk az ügyvezető igazgató szerint.

A BÉT várakozása véleményünk szerint nem a választások jelenlegi helyzetével hozható összefüggésbe, sokkal inkább tekinthetjük egy fajta kincstári optimizmusnak. Egy esetleges végső MSZP győzelem esetén is naivitás lenne azt hinni, hogy egy új kormány tevékenységének fókuszába azonnal a tőzsde helyzete, s az állami vállalatok privatizálása kerül. Első lépésként elképzelhetőnek tartjuk a már tőzsdén lévő blue-chip cégekben lévő állami tulajdonrész értékesítését, de ennek időigénye minimum 6-8 hónap. Igazi vérátömlesztést a BÉT-nek csak az új bevezetések jelentenének, de a realitások szintjén maradva kevés olyan állami cég maradt, amely alkalmas lenne a nyilvános megmérettetésre. A potenciális jelöltek száma legjobb esetben is egy kézen megszámolható, de ezeknek a cégeknek a felkészítése legalább egy-két évet igénybe vesz.

A BÉT számára egyedüli megoldásként az aktuális kormányzati kurzustól teljesen független lehetőségként kínálkozik a kis és közepes hazai vállalkozások számára vonzóvá tenni a tőzsdei jelenlétet. Ehhez természetesen a részvényeket megvásárló befektetőkre is szükség lenne, akik a kis és közepes cégek esetében szinte kizárólag hazai kisbefektetők és hazai intézmények lehetnek.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 10. 09. 21:28
Törölt hozzászólás
#14
Törölt felhasználó 2002. 04. 29. 14:18
#13
A Vegyépszer MDF-hez közeli cég nem hiszem, hogy most ő kapná a megbízásokat, de az autópályaépítés nem rossz ötlet
Törölt felhasználó 2002. 04. 22. 15:42
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#12
Sot, most az autopalya-tema varhato rendezese utan akar a Vegyepszert is el tudom kepzelni. Toke kell, ha versenyben akar maradni, plane, ha palyaznak az erdelyi autopalyaepitesre is.
Törölt felhasználó 2002. 04. 17. 12:19
#11
Bocs, de valaki magyarázza el nekem, miért érdemes egy cég papírjait a magyar tőzsdére bevezetni. Egyre inkább egy súlytalan, pár "nagyobb" cég által uralt forgalom zajlik. Másrészt pedig lehet forrásokat teremteni kötvény kibocsátással és hitel felvételével is. Ezek kamata már nem 20% vagy a feletti, mint 3-4 évvel ezelőtt, hanem 10% körüli. Akkor meg minek tülekedni a tőzsdére?
Törölt felhasználó 2002. 04. 17. 09:56
#10
A kisebb hazai befektetői érdeklődés miatt gondoltam arra, hogy először egy komolyabb IPO-ra kerül sor, hogy idevonzzák a külföldi tőkét. Nem feltétlen csak állami vállalatra, hanem az államnál lévő részvénycsomagok egyikére is gondoltam, azok között azért akad vonzó.
Egyetértek abban, hogy magáncégek kellenének, de amíg a tőzsde nem tud produkálni egy sikeres IPO-t, addig ennek nulla az esélye.
Ha a cégeknek nem lenne szükségük tőkére mit keresne itt az a rengeteg külföldi bank?
Ami pedig az netes cégek bevezetését illeti, számomra azért annyit bizonyított az Interia-IPO, hogy van érdeklődés a régióbeli online cégek iránt. Szerencsére azért akadnak olyan cégek nálunk is, akik szerint megéri a tőzsdei bevezetés.
Törölt felhasználó 2002. 04. 15. 17:36
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#9
Kb. 1 eve egyutt soroztem valakivel, aki az egyik ilyen cegnel fonok es tulajdonos. Erdeklodtem nala ipo-temaban. Azt valaszolta, hogy meg a kft - rt atalakitas sem eri meg neki, nemhogy az IPO.
Szerintem ezek tul kicsi cegek.
A Fotex meg nem fogja eladni a fotexnetet, mert minek?
Törölt felhasználó 2002. 04. 15. 13:36
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#8
varso es a hazai befektetok: nem ettol fugg, hanem a piacmerettol. lengyelorszag negyszer akkora, mint magyarorszag...
alla mi cegek: a feldobott nevek csak fokoznak a bet-re eddig is jellemzo regulacios kockazatot. ez a privatizacios tozsdek altalanos problemaja.
az a valodi baj, hogy komoly maganceg nem nagyon akad a jelentkezok kozott, es nem elsosorban azert, mert nem vonzo a tozsde, hanem azert, mert annak a kevesnek, amely meretenel fogva alkalmas lenne a bevezetesre, nincs igazan szuksege tokebevonasra.
Törölt felhasználó 2002. 04. 15. 13:32
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#7
azer az az anyag eleg ovatosan fogalmazott a bevezetes valos eselyeirol.
lya, es menet kozben eltelt lassan ket ev...
Törölt felhasználó 2002. 04. 15. 12:49
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
online cégek: Varsó teljesen más helyzetben van, ott vannak hazai befektetők, így sikeres lehet egy lokális IPO.

állami cégek: minden olyan kormányzati szándékot üdvözölni kell, ami élénkítené a tőzsdét. De az állami cégek piacra vitele nem oldja meg a BÉT problémáit, s erre nem is lehet egy építeni a hazai tőzsde jövőjét. Sokkal inkább a magáncégek számára kellene vonzóvá tenni a tőzsdei megjelenést. Mondj olyan állami céget, amelyet 1 éven belül el tudsz képzeli a BÉT-en!
Törölt felhasználó 2002. 04. 15. 11:41
#5
Infóm nekem se sok, de én úgy képzelem, hogy most majd sikerül megállapodni legalább egy állami csomag tőzsdére viteléről, aztán jöhet egy-két cég és siker esetén még kettő.
Online cégekre azért gondoltam, mert tavaly Varsóban egy ilyen kibocsátás egész jól bejött.
Törölt felhasználó 2002. 04. 12. 14:52
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#4
Bár semmilyen konkrét infoval nem rendelkezem, de szerintem nem netes cégekre célzott Horváth Zsolt
Törölt felhasználó 2002. 04. 12. 14:05
#3
Szerintem ennek a kb a fele internetes portál lesz. A Net.Media Rt-ről már tudunk. Egy évvel korábban (februárban) a HVG egyik mellékletében megjelent egy 16 lehetséges befektetési célpontot tartalmazó lista, amit Karsai Tamás a Concorde munkatársa készített:
eco.net (szerintem eco.hu akart lenni), Index, Matávnet, Carnation, Kirowski, Telnet, Big Fish, Webigen, Erba 96, Fotexnet, Hírek.hu, Hungary Network, Napi Online, Netforum, NETMedia, Prim.hu;
Ő az első hatot tartotta esélyesnek belátható időn belül a tőzsdei bevezetésre.
Ez egy éve volt. Azóta a Hírek.hu meg is szűnt, szerintem az Eco.hu és az Index is kiesett. Lehet tovább szűkíteni a kört.
Törölt felhasználó 2002. 04. 10. 10:29
Előzmény: #1  portfolio
#2
Kar, hogy nem emlit neveket. En elsosorban olyanokat latnek szivesen a BET-en, akik toket gyujtenek a most indulo/felporgo lengyel/roman/horvat /szerb/bolgar privatizaciohoz. Pl. Videoton (ok mar vettek 1 bolgar ceget), de akar befektetesi holdingok (Wallis, Fazis) is.

Topik gazda

kryss
4 3 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek