Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
SeldonKuper 2020. 05. 19. 09:40
Előzmény: #899  Tagore
#900
Neked, ha 100 van azt sem hiszed!
Fogalomzavarban vagy már csak az UNIOra reflektálsz.
Tagore
Tagore 2020. 05. 19. 08:58
Előzmény: #896  SeldonKuper
#899
Mutass egy ---egyetlen egy (1) --- nemzetállamot , jó gyerek.
Tagore
Tagore 2020. 05. 19. 08:56
Előzmény: #897  _Macika_
#898
Várható volt...... ha akarjuk, ha nem ebbe az irányba mozdult el a világ.....és nem ma.
SeldonKuper 2020. 05. 08. 14:51
Előzmény: #893  Dehogynincs
#896
El kell foglalni a királyi rádiót és megszűnnek a gondok a nemzetállamok és az európai TAG államok között.
A "mi" adónk meg nem mindenki adója! 
SeldonKuper 2020. 05. 08. 14:46
Előzmény: #894  Dehogynincs
#895
Kádár népe, Soros népe!
Sorosnépét semmivel nem lehet már hülyíteni! Nincs miért!
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 05. 08. 13:37
#894
A királyi rádió mai Ütközőjében a kormánypárti Halász Zsuzsa ütköztette a kormánypárti Boros Imre és a kormánypárti Törcsi Péter véleményét.
Előszeretettel használták a nemzetállam fogalmát a tagállamok helyett. Valamilyen rejtélyes ok miatt Németországot és Spanyolországot is nemzetállamnak nevezték európai tagállam helyett.
Kádár népét bármivel lehet hülyíteni a mi adónkból. Régen a proletár internacionalizmus volt az üres jelszó, ma pedig a szuverén nemzetállam.
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 05. 01. 10:03
#893
A nemzetállamok függetlenségének felszámolásáért "élet-halál harc folyik", ez pedig a nemzeti kötődésüket elhagyó liberálisok célja.
A nyugati támadások után a keletiekre tértek át, méghozzá arra, hogy miután a román parlament alsóháza kedden hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát, a román elnök, Klaus Johannis azzal vádolta meg az ellenzéki Szociáldemokrata pártot, hogy vissza akarják adni a magyaroknak Erdélyt.
Orbán erre azt mondta, ő tiszteletreméltó embert ismert meg Johannisban, de "ilyen mondatokat a legrosszabb antidemokratikus, zavaros időszakokban sem hallottunk Romániából"
https://index.hu/belfold/2020/05/01/koronavirus_orban_viktor_tetozes/
Nem tudom, mi járhat Orbán doktor fejében, de ma reggel a királyi rádióban összevissza beszélt.
Használta a nemzetállam fogalmát, de kikelt a román "nemzetállam" magyarellenessége ellen.
Az alákérdező riporter, meg elfelejtette megkérdezni, hogy mit ért Orbán doktor nemzetállamon és van-e egyáltalán nemzetállam Európában.
A királyi rádió szolgalelkűsége mit sem változott a Kádár-rezsim óta. Most is azokat a jelszavakat harsogja, amiket a mindenkori hatalom fontosnak tart. Régen az osztályharc és a megbonthatatlan szovjet-magyar baratság volt fontos, ma meg a nemzetállam.
Tagore
Tagore 2020. 04. 09. 09:34
Előzmény: #891  Törölt felhasználó
#892
Igen.... az ok egyértelmû.
Törölt felhasználó 2020. 04. 09. 09:04
Előzmény: #890  Tagore
#891
egen 66% adot fizetünk,miért számolja régen volt a tized és ado az volt 20% most 66% tehát a sötétség fokozodik,ha lenne csak 30% az korrekt lenne kb akkor nem sok adocsalo lenne,angliában nem sok van ott kb 30% ado van
Tagore
Tagore 2020. 04. 09. 09:00
Előzmény: #889  Dehogynincs
#890
....pl. az adócsalás nemzeti sporttá nótte ki magát 1981-tôl......
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 04. 09. 07:23
#889
"az adatok és a személyes érzékelés is azt mutatja, hogy szerdán már-már egy normális napnak megfelelő forgalom volt az utcákon, és  ez nem egy jó jel.
Az utóbbi napokban fellazult a kijárási korlátozás betartásával kapcsolatos rend, és "ez valószínűleg tükröződni fog a számokban is" – mondta Kovács a köztévén."
https://index.hu/belfold/2020/04/08/kijarasi_korlatozas_kovacs_zoltan_orban_viktor_koronavirus/
A rendpárti hatalomra mindig veszélyes, ha az emberek felülbírálják az uralkodók korlátozásait.
Személyes érzékelésem azt mutatja, hogy az eddigi fidesz szavazók is elkezdtek rendetlenkedni.
A fidesz elszerette az mszp-től Kádár-népét, Kádár népének viszont hatalmas rutinja van abban, hogyan játssza ki a szabályokat.
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 03. 31. 07:34
#888
Orbán azt állította, hogy vissza akarja adni a parlamentnek a jogot arra, hogy eldöntsék, mikor van vége a veszélyhelyzetnek. Szerinte a parlamentnek mindennap meglesz a joga arra, hogy visszavonja a veszélyhelyzetet: holnap reggel visszavehetik, ha úgy látják.
____________
Aha. A parlamentnek tényleg vannak jogai. A Kádár-rezsim parlamentjének is voltak jogai, csak soha nem élhetett vele. Mindig azt szavazta meg, amit Moszkvában akartak vagy a Moszkva akaratát közvetítő Kádár akart. 1985-ben például meghosszabbította a Varsói Szerződést újabb húsz évre.
A mostani kétharmad is bölcsen megszavaz bármit és bárminek az ellenkezőjét. A netadót és a netadó eltörlését, az vasárnapi boltzárat és a boltzár visszavonását.
Ez a parlament szavazta meg azokat a költségvetéseket, amik annyira legyengítették az egészségügyet, hogy már a koronavírus előtti időben is a működőképességének határán billegett, mert a tao és a stadionok fontosabbak voltak a főnöknek.
Formálisan demokrácia van, de a gyakorlatban Orbán pillanatnyi akarata,  szeszélye és hatalma érvényesül.
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 01. 24. 08:19
#887
A Hír Televízió nézőinek elsöprő többsége Orbán Viktornak adott igazat a gyöngyöspatai szegregációs ítéletben.
A végeredmény szerint a szavazók elsöprő többsége, csaknem 97 százaléka Orbán Viktorral ért egyet, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni.
----------
Nocsak. Megszűnne a lottó, amelyik még a Kádár-rezsimben is zavartalanul működhetett? Vége szakad a haverok kaszinóbizniszének is? Ezentúl nem tőzsdézhetünk?
Törölt felhasználó 2019. 12. 17. 08:48
Előzmény: #885  Dehogynincs
#886
Ezekből is látszik, hogy nem az, ugyanazon az ideológián ne
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 12. 17. 08:43
Előzmény: #884  Törölt felhasználó
#885
Ennél azért súlyosabb a helyzet. A kerekasztal tárgyalások a Kádár-rezsim főkolomposainak hatalomátmentéséről szólta. Ebben segédkezett Orbán doktor mindenféle fölhatalmazás nélkül.
Így térhetett vissza a hatalomba a karhatalmista Horn vagy a titkosszolga Medgyessy.
Orbán azóta is féltve őrzi a titkosszolgálati dossziékat és a mágnesszalagok tartalmát.
Olyan kommunista vívmányok élnek tovább a háromszori kétharmad birtokában, mint a hálapénzrendszer.
Orbán ugyanúgy kifosztotta a magánnyugdíjpénztárakat, mint amilyen gátlástalanul államosítottak szinte mindent a szovjet megszállás alatt a komcsik.
Törölt felhasználó 2019. 12. 17. 08:33
Előzmény: #883  Dehogynincs
#884
Antikommunista Orbán? Kisz-titkár, az ország elitegyetemének elitkollégiumában tanul, szülők párttagok, stb. Azért mert váltott, amikor már nem volt semmi kockázat benne? (Amikor még volt kockázat, akkor csak az Szdsz alapítói nyüzsögtek, a későbbi MDF-esek, Fideszesek, stb. még lapultak, mint szar a fűben.) Hogy is mondta Antall 56 után? Alámerülünk és kibekkeljük? (Neki is jól sikerült a bekkelés, hisz múzeumigazgató volt, Boross Péter vállalatvezető, stb.) Hagyjuk már ezt az antikommunista maszlagot.
Dehogynincs
Dehogynincs 2019. 12. 17. 08:15
#883
"Ahol a városainkat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkásaink, és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából jelentkező munkavállalókkal. Ha összefogunk, ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás. A világ, sőt közülünk is sokan még nem hiszik, hogy ez lehetséges. Mi, egykori antikommunista ellenállók és szabadságharcosok erre csak annyit válaszolunk: de hiszen 1989-ben sem hitte el a világ, hogy lehetséges az, ami aztán itt, Temesváron és Romániában megtörtént."
https://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-beszede-a-temesvar-30-cimu-rendezvenysorozat-galaestjen
Nekem az egykori antikommunista Orbán jobban tetszett mint az a mostani bolsevik lelkületű Orbán, aki a Kádár-rendszert restaurálta, már amennyire azok a peremfeltételek engedik, amik még őt is korlátozzák valamennyire.
Orbán valami miatt most ugyanúgy hisz a nyugat alkonyában, mint tették azt az egykori kommunisták.
-bubu-
-bubu- 2019. 11. 12. 15:09
Előzmény: #881  _Macika_
#882
zseniális a vénasszony, nem a mészáros lölö anyja ??? :o)) 

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek