Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 21:32
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#20
Én már csak röhögök ezen is.
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:53
Előzmény: #18  Törölt felhasználó
#19
Szúrd le konkvisztádor ! Az olyan spanyolos..
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:49
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#18
DLPH
Te kis köcsög...
Az egész topicba egyetlen félmondatot írtam, mire rábuktál, mint prosti a farokra.
Egyszerűen nem tudod megállni, hogy ne köss belém, bárhol, bármit is írok.
Nem unod f@szkalap?
Menj vissza lelkisegélyt és elemzéseket osztogatni. Bizonyára ott értékelik a baromságaidat...
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:30
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#17
pedig mär az öreg is shortolta a fotexet...

a kapitalistäkat es a hosszukörmüeket....

40 evig elösködött a nepen, fogta vissza a fejlödestöl az egesz orszägot, nyalta es nyalatta az oroszok picsäjät, valakikben ez kisse tulment a normal hatäron, de ez meg igy is semmi ahhoz kepest amiket a ven öreg geci läda csinält egy egesz neppel, majd fel evszazadon ät!
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:30
Előzmény: #15  Törölt felhasználó
#16
Attase jársz színházba?

Nagyon érdekes és fejlesztő kikapcsolódás, még egy csapnivaló darabot is a színészek díszletekkel, jó játékkal az egekig fel tudnak húzni.

Csak kicsit drága mulatság. De megéri.
A bérlet a legjobb, akkor már magadat is rákényszeríted, ha már megvettem, elmegyek.

Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:27
Előzmény: #14  Törölt felhasználó
#15
Ennek a valószínűsége ugyanakkor igen csekély.
Node felőlem dolgozz tovább , nem zavarlak.
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:25
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#14
Attól még persze simán lehetett három baromarcú fütyi is anya nélkül narkón felnőve, hányatott gyermekkorral és így tovább......

Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:22
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#13
Konki konki !

Behoztok egy fogalmat a köztudatba :
"összeesküvés-elmélet" , ellátjátok különböző tulajdonságokkal (élénk fantáziával ellátott képzelődők agyszüleményei, paranoiások, zsizsikesek hangyás gondolatai s.t.b.), aztán minden mélyebb ok-okozati összefüggést feltárni kívánó, a valósgához konvergálni óhajtó véleményt ezzel a fogalommal már negáltok is :
<<< összeesküvés-elmélet >>>

Nekem meg az ilyen "ki van ez találva" dolgoktól van az a szőr dolog.....tudod melyik?

(Arról nem is beszélve, hogy ennél a síknál jóval mélyebbre le kell ásni pl. már egy közepesen bonyolult geometriai feladvány megoldásának eléréséhez is..... az miért nem összeesküvés elmélet? Mert matek?
Csak ti vagytok egyszerűek, szimplák, nem kell itt túlbonyolítani mi? Ha feltúrták (Isten nyugosztalja akármilyen ember is volt ) az csakis a szélsőjobb lehetett).

Te Konki, a Reischtag-ot annak idején kik gyűjtották fel? (tudod a 2. világháború s.t.b.)
Ez is egy összeesküvés elmélet nem?
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:21
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#12
Addig kell ütni viperával még rángatoznak. Holnapra meglesznek.
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:20
Előzmény: #10  Törölt felhasználó
#11
na bocs, csak kiakadtam.
Asszem érthetelen amit írtam.

A lényeg hogy ez egy tözsdefórum. Sortoljátok a temető részvényeket.
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:16
#10

Itt mindenki meg van hülyülve?
Oké , hogy álltok valamilyen oldalon , de azért nem kellene ekkora baromságokat kitalálni.

Miért nem mentek akkor nyilas sírokat felforgatni, ilyen alapon, aztán csak egy cukorka, és senki nem emlékszik semmire.

Pár marha felforgatott egy sírt annyi, vagy volt valami kommunistákra utaló jel? Pl. egy majálisos lufidarab?
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:11
Előzmény: #8  Törölt felhasználó
#9
Az ilyen összeesküvés-elméletektől szokott felállni a szőr a hátamon...
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 20:10
Előzmény: #7  saru
#8
Mélyen felháborító, mindenkinek joga van békében nyugodni. (Antigoné)

Cui prodest?

Összegezve az eddigi információkat véleményem szerint a (bolgár?) titkosszolgálat csinálta Apró-Dobrev-Gyurcsány megrendelésre, hogy felhívják az enervált, a "reformokba" belefáradt és a "szocialistálból" iábrándult hajdani szimpatizánsok figyelmét a szélsőjobbos veszélyre, tekintve, hogy a kormány népszerűsége a béka segge alatt van. Ez az egyetlen logikus magyarázat a történtekre. A jobboldalnak egyáltalán nem állt érdekében a sírgyalázás, illetve már eddig is megtehetették volna azok, akik mély gyűlölettel viseltetnek Kádár iránt. A feszültség szítása, a pszichológiában jól ismert indulatelterelés illetve -átvitel, a közbeszédnek a jobboldal számára hátrányos módon történő tematizálása egyedül és kizárólag a lassan zéró támogatottsággal rendelkező kormány érdekében áll. A hírek szerint nagy szakszerűséggel történt a sírgyalázás. A vandálok vajon így járnak el? Fenét, ők vandál módon járnak el. Milyen érdekes, hogy egyidejűleg szélsőjobbos együttesekre utaló falfirkák jelentek meg, továbbá egy videó a youtube-on. Milyen érdekes ez a nagy összhang. Nem véletlen, gondolkodjatok!

saru 2007. 05. 02. 18:19
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#7
Az MSZP és a Fidesz kegyeleti kérdésnek tekinti Kádár sírjának meggyalázását
2007. május 2. 16:53

Az MSZP kegyeleti kérdésnek tartja az esetet. "Európában sírt gyalázni és könyvet égetni nem illik, nem szokás, nem szabad" - fogalmazott Nyakó István, a párt szóvivője, hozzátéve, hogy az esetet "ugyanebbe a kategóriába" sorolják. A Fidesz nevében Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője reagált a sírrongálásra. Mint közleményében írta, "a Fidesz ezt az esetet nem politikai, hanem kegyeleti kérdésnek tekinti"; "a végső nyugalom mindenkinek jár".
(MTI)
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 16:25
Előzmény: #4  matgab
#6
... de minek minden hírről egy új topikot nyitni, pláne ami nem is gazdasági hír és nem kacsolódik a tőzsdéhez sem.
Törölt felhasználó 2007. 05. 02. 16:18
Előzmény: #4  matgab
#5
Akkor ilyen alapon az is kiderülhet a sírfelbontókról, hogy valójában nem is gyalázkodni akartak, csak fordítani 180 fokot kádárapánkon, hogy hasonlóan érezze magát mint nagyimrebá '90-ig.
matgab 2007. 05. 02. 16:14
Előzmény: #3  matgab
#4
Mármint a szúrkálóról derült ki, hogy nem is rasszista, csak lassú a kezem...
matgab 2007. 05. 02. 16:13
Előzmény: #1  saru
#3
szerintem cionista szélsőséges vandál fiatalok voltak, akik így akarják lejáratni a Kárpátia együttest...

Ez majdnem olyan, mintha a gyilkos kitenné a fényképét az áldozata mellé, nemde?

Szegény 21-es buszon leszúrkált rasszista gyerekről is kiderült, hogy nem is olyan rasszista...
saru 2007. 05. 02. 16:08
Előzmény: #1  saru
#2
azért ez felháborító !

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek