OKT 23. - egy fórumozó csak egy véleményt írjon  

foldhozragadt

Mert mit jelent 2006. október 23-a sok embernek?
Szabad hőzöngési lehetőséget?

Jól mondta Herényi: sokan azt gondolták, hogy 2006 október 23-án kellett volna megnyerni az '56-os elvesztett forradalmat.
Fiúk. Nagyon a múltban éltek. Ez itt már a XXI. század. A ti hajótok már elsüllyedt.

link

Földhözragadt! Kösz a linket.
Innen idézek.
"Fotók és videófelvételek tömege bizonyítja, hogy a demokratikus rendőrség bátran és határozottan, esetenként a rendőrségi törvény által nem említett, az alvilágban viperának becézett teleszkópos fémbottal lépett fel ellenállást nem tanúsító, a földön fekvő vagy már megbilincselt emberekkel szemben. "

Bitangok! :(
Erre nincs mentség.
Conqui? Szerinted?

Conqui: Még egy kis olvasnivaló: link

Az ultra jelzőt meg túl nagyvonalúan rásütöd bárkire akinek nem a te nótádat húzza. Csak nem ti is ultra vagy (ultra bal)? :-) Mert akkor fölöslegesen próbálunk itt véleményeket ütköztetni.

conquistator, csak röviden.

Hogy miért a Kossuth tér, azt Knight Tyris már leírta. Hogy kikről volt szó, azt elolvashatod itt: link és itt: link

Egyébként valamelyik külföldi vezetőnek is feltünt a privatizált megemlékezésük, és úgy tette szóvá, hogy hiányzott a spontán tömeg. (Ezt a cikket már nem keresem meg)

A 4. pontban említett 18249 napon ünnepeld te magadat, ha nem vagy képes felfogni, mit jelent ez az alkalom sok embernek.

pampa
Nem volt indokolt.

Már korábban máshol kifejtettem, hogy szerintem is túlzott volt az eljárásuk. De - mint mondtam vala - meg tudom érteni a rendőrséget.
Olyan támadás, mint ami volt az MTV ostromakor Magyarországon '56 óta nem ért rendőrséget. Nemcsak, hogy nem készültek fel rá, de nem is értették és nem is tudták kezelni. Utána pedig mást se hallotak, mint, hogy nyuszik voltak. Hetekig magyarázták a bizonyítványukat.
Aztán jött október 23. Erre már készültek. Lélekben is. A visszavágás szándékával. A sebesülést szenvedett bajtársak képével az agyukban. És a korábbi félelem miatt bennük kialakult sokk feloldásának szándékával.
Nem nézték, ki a barát, ki az ellenség. Aki ott volt ütötték. Most megint vizsgálat lesz: a rendőri túlkapások vizsgálata.
Mint az a bizonyos nyuszi: ha van rajta sapka azért kap, ha nincs, azért.
Biztos vagyok benne, hogy a tüntetések folytatódása a rendőrök hozzáállását is változtatni fogja. Tanulni fognak ők is. Mértéket. Arányost.
De addig is hagyjuk őket békén. Van elég bajuk.
Most éppen nem tudják, hogy sapkával vagy anélkül menjenek.

De persze az ultrák számára ez a jó. Mert kell a káosz.

Conquistator

Szerinted akkor indokolt volt az ilyen szintű rendőri beavatkozás.
Szerinted szemmagasságban kellett belelőni a tömegbe gumi ill. k.gáz gránáttal.
Szerinted indokolt volt földön fekvő már ártalmatlanított emmberekbe belerúgni ill. gumibottal megütni.

Conquistator

Ezt írod:

"2. Megemlékezés: Miről? '56-ról? Miért pont a Kossuth téren akartak megemlékezni? Van ott valamilyen emlékmű?"

Nem tudom mit kötözködsz itt másokkal, de úgy látom elég felindult állapotban lehetsz, ha megfeledkeztél a fejlécben feltüntetett eseményről. Olvasd át az alábbiakat és legközelebb talán beugrik egyből.

" 1956 A Parlament előtti tömegbe lőnek A szemtanúk szerint ismeretlen fegyveresek a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből nyitottak tüzet. A téren tartózkodó szovjet harckocsik egy része ekkor szintén a tüntetőkre lőtt. A sortűznek mintegy 60-70 halálos áldozata és 100-150 sebesültje volt. Az események pontos menete még nem tisztázott, sokan az ÁVH-nak tulajdonították a vérengzést. - A rendszerváltozás, 1990 után megindult a bűnösök felkutatása, az események tisztázása. 2000-ben a Fővárosi Főügyészség az emberiség elleni bűntett alapos gyanújával kihallgatott egy akkori kormányőrt, aki az Akadémia utcai pártközpontot védő fegyveresek egyik parancsnoka volt. Az egykori kormányőr elismerte, hogy 1956. október 25-én a Kossuth téri békés tüntetés során a lövöldözés elöl menekülő fegyvertelen személyekre társaival együtt több lövést adott le. A Főügyészség azonban 2001 nyarán elévülés címen megszüntette a nyomozást. Ez ellen panaszt tett a Deport, 56 nevű szervezet, amely feljelentésével kezdeményezte a büntetőeljárást. Ennek nyomán a Legfőbb Ügyészség 2001. július 26-án hatályon kívül helyezte az elévülésről szóló határozatot és új eljárásra utasított. 2002-ben a Fővárosi Bíróság nem jogerősen két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta az 1956-os Kossuth téri sortűz kapcsán bűnsegédként több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntett miatt Erdész Józsefet, aki október 25-én az Akadémia utcai pártház védelmében géppisztoly-sorozatot adott le. Az ügyész a perbeszédében elmondta: a per sajátossága, hogy csak egyetlen ember ül a vádlottak padján, holott, ha az ügy felderített lenne, talán a Fővárosi Bíróság nagytermében sem férnének el a vádlottak, és közöttük minden bizonnyal nem Erdész József lenne az elsőrendű."

.
---------------------------
.

"A kossuth téri vérengzés
Kő András és Nagy J. Lambert - tartalmában, minőségében és terjedelmében egyaránt - jelentős kötete, A Kossuth tér 1956 történelemkönyv abban az értelemben is, hogy tizenkét év alatt végbement megírása maga is história. A 336 oldalas oknyomozó riport az 1956-os magyar szabadságharc egyik legborzalmasabb napjának, október 25-ének véres eseményét: a Parlamentnél lezajlott sortűz körülményeit taglalja. A több mint hetven emberéletet kioltó mészárlásról a dokumentumok mellett a szemtanúk, a szenvedő alanyok, és részben maguk a fegyveresek is vallanak: a két újságíró szerző az élő "forrásokat" is felhasználhatta tehát a kötet összeállításához. Így nem "csak" hitelesen, hanem élményszerűen mutathatják be: mekkora kegyetlenséggel fojtja vérbe egy megszálló hatalom a zsarnokság ellen támadó forradalmat.
"Kellett" a vérfürdő ezen a napon a nálunk "állomásozó" idegen sereg gazdáinak: csaknem kisiklott már kezükből a zsákmány. E napon jelenik meg az Obersovszky Gyula szerkesztette Igazság, folyamatosak a tüntetések - Szegeden harmincezres felvonulás zajlik -, munkástanácsok alakulása tölti ki eseményekkel az ország és a budapesti utcák életét - ha a véres összecsapásokat itt nem említjük is. Ez utóbbiak is tragikussá tették a napot, s közülük a legsúlyosabb az Országház mellett festette be hazafiak vérével a főváros földjét. A Kossuth téren többezres tömeg gyülekezik, s meglepetésre összebarátkoznak az ellenük felsorakoztatott szovjet harckocsik katonáival. Ezt látva Szerov KGB-főnök délelőtt 11 óra után parancsot ad riasztólövések leadására. Katonái azonban összezavarodnak, s vélhetően egy Jamrich Mihály nevű ávós ezredes adja le az első lövéseket géppisztolyából. Az elszabadult pokolban egy szovjet harckocsi - a Ságvári tér felől érkező tank - végzi a mészárlást: repeszgránátokkal és géppuskatűzzel pusztítva a menekülni sem tudó embereket. A környező épületekből is lőnek különös "idegenek"...
A pártállami rendőrség társadalomellenességét, cinizmusát jellemzi, mit jegyzett föl ezen a napon Sebestyén László rendőr ezredes az Országos Rendőrkapitányság operatív ügyeleteseként a BM rendőrkapitányságainak küldött utasításában. "A Fővárosban az ellenforradalmi csoportok felszámolása befejeződött, egy részük azonban bandákba verődve az ország különböző részeiben - főleg a nyugati határ felé - szökik. Szándékuk nyilvánvalóan az, hogy a határon átjussanak, vagy az ország területén erre alkalmas helyen illegalitásba vonuljanak." Az ezredes arra utasította a kapitányságokat, hogy "az elrejtőzésre alkalmas erdőket, barlangokat stb." fésüljék, át, a "bandákat" szólítsák fel megadásra, ellenállás esetén "minden rendelkezésre álló eszközzel semmisítsék meg őket."
A véres csütörtök "beleillett" a forradalom két hetébe: háborús állapotok uralták a történelmi napokat. Aznap hajnali ötkor Piros László belügyminiszter a rádióban szólítja fel a "felkelőket" a fegyverek beszolgáltatására, ehhez a következő nap délelőtt tíz óráját jelöli meg ultimátumként. Az Illatos úton e percekben orosz és magyar katonák lövik egymást: egy magyar tiszt esik áldozatul. Hat óra 23 perckor "ellenforradalmi puccskísérletről", s annak felszámolásáról szól a rádió. Ez jelzi az országnak, hogy a Bródy Sándor utcai rádióépületet visszafoglalták az oroszok. A Kossuth téri vérengzés után sem marad harci események nélkül a főváros. Délután fegyveresek foglalják el az angyalföldi pártbizottság központját. Itt is többen életüket vesztik. Hasonlóan forrongó volt a hangulat e napon az ország más részein. A pécsi Kossuth téren például egyetemisták tüntettek a diktatúra ellen. Miskolcról fiatalok indulnak Budapestre, hogy csatlakozzanak a fegyveres fölkeléshez. Ózdon leverik az épületekről az emberiségellenes jelképet: az ötágú vörös csillagot. Szegeden fölfegyverzett katonák védik meg a helyi pártlap szerkesztőségét az állampolgárok rohamától. Székesfehérváron az ottani, előző napi sortűz miatt tartanak tiltakozó gyűlést a Könnyűfémműben. Dunapentelén ketten meghalnak, amikor a katonaság géppuskatűzzel veri vissza a fegyverekért a laktanyába nyomuló tömeget. Nagykanizsán, Győrben e napon döntik le a szovjet emlékművet, s utóbbi városban megkezdődik a politikai foglyok börtönből való kiszabadítása. Nyíregyházán kődobálással próbálják megállítani a hazafiak a szovjet tankoknak az országba való benyomulását, az agresszorok fegyverrel válaszolnak. Hruscsov e csütörtökön üzeni meg Titónak, hogy a szovjetek vérbe fojtják a magyar "kontrarevolúciót". Washingtonban Eisenhower elnök "a magyar nép hagyományos szabadságvágyáról" nyilatkozik. Az USA pénzelte müncheni rádió ekkor követeli - Harcoló egyház című műsorában - Mindszenty bíboros szabadon bocsátását, egyben bemondja, hogy Nagy Imre kormánya "Káin-bélyeggel a homlokán" kezdi meg működését.
A Kossuth téri barbár öldöklés e drámai hangulatban nem hőkölteti meg azokat, akik már a forradalom utáni személyes boldogulásukra összpontosítanak. Egy nappal később - két kihagyás után - újra megjelenik a Szabad Nép. A véres csütörtök eseményeiről csak visszafogottan tudósít az újság, nem írja meg, hogy gépmunkás, könyvelő, előfonó, látszerész, tanuló, kazánkovács, okleveles mérnök, gépkocsivezető, előadó, asztalossegéd, hegesztő, öntő, kalkulátor, kalauz, esztergályos, sorkatona, geodéta, egyetemi hallgató, főművezető esett áldozatul az országunkat megszálló hadsereg és a hazai kollaboránsok barbár öldöklésének.
Ezt évtizedekkel később Kő András és Nagy J. Lambert bányászta ki poros dokumentumokból. Könyvükben név szerint felsorolják azokat, akikre még számos szép feladat és lehetőség várt volna. Apró Jánostól Zöld Imréig ők voltak az azonosítható áldozatok. Egyszerű, fontos emberek. Épp azok, akikre hivatkozva a keleti nagyhatalom itthoni kiszolgálója gyakorolta a hatalmat, kiteljesítette a "népi demokráciát"... Talán ez is oka lehetett annak, hogy a két újságíró évtizedekkel a mészárlás után is súlyos nehézségek árán volt képes kiadót lelni kötetéhez. Pedig mi minden megjelenhetett az utóbbi évtizedben - idéződnek fel az igényes és silány kötetek tucatjai.
Az 1956-os magyar szabadságharc vérbe fojtásáról, a sortüzekről valós híreket közlő könyv azonban csak alig. Kő Andrásnak és Nagy J. Lambertnek egy Monacóban élő kiváló magyar: Bohus László segítsége kellett, hogy a Teleki László Alapítvánnyal s némi állami segítséggel megjelentethessék a - sajnos - "véresen" aktuális kötetet.
Aktuális - mondjuk, nem véletlenül. Négy évtizeddel később még mindig föllelhetők tanúk, akik félelemből nem mernek nyilatkozni... S aktuális, mert tanúk százai nemcsak hogy mernek emlékezni, hanem egyenesen megkövetelik, hogy beszélhessenek a nyilvánosság előtt is az emberiségellenes brutalitásról. Vajha meg mernének szólalni azok a tanúk is, akik az 1956. decemberi, Nyugati pályaudvarnál történt mészárlásról tudnának sokat mondani. (Arról a sortűzről, amelynél úgymond ott volt - vitatott, milyen öltözetben - egy későbbi miniszterelnök is. A most zajló, a Nyugati pályaudvari tragédiát megvilágító sortűzper milyen érdekességekkel egészülhetne ki - vetődik fel a Kossuth tér 1956 című könyv olvasójában -, ha nemcsak egy tiszaújfalusi tanú mondaná el: kit látott a Nyugatinál kék egyenruhában, hátán átvetett dobtáras géppisztollyal. És milyen jó lenne, ha Kő András azt is megírná: miért tűnhetett el a Pénzügyminisztériumban 1994 és 1998 között az a paksaméta, amely az állítólagos "kék egyenruhás" emberről szólt. Noha Kő András e papírokról, éppen a Kossuth téri tragédia utáni kutatása során, csak szóbeli információt kapott.)
Kő András és Nagy J. Lambert azt vállalták e kötet összeállításakor, amit mind a polgári közép, mind a jobboldal értelmiségije gyakran elhárít: a kitartó munkát. A két újságíró végtelen türelemmel, mély szakértelemmel gyűjtötte össze az adatokat, a fényképeket. Ez a munkaforma az, amely a diktatúra ma is élő, egykori hazaárulásuk személyes hasznát zavartalanul élvező embereknek a legfélelmetesebb. Kő és Nagy ugyanis nem szitkozódik indulatosan, hanem feltár és szembesít. Stílusukat nem lehet szélsőségesnek, gyűlölködőnek minősíteni, információikat nincs mód felületesnek hazudva kiiktatni a közgondolkodásból. Tényeik bebetonozottak, következtetéseik cáfolhatatlanok. Mindezt újságírói szellemességgel egészítették ki, így téve lehetővé, hogy széles olvasói kör ismerhesse meg az 1956-os magyar szabadságharc egyik kulcsmozzanatát. Azt a kevesebb mint egy óra alatt lezajló tömegmészárlást, amely így vagy úgy a forradalom két hetét jellemzi. Fényt villant a mozgatórugókra, érzékelteti az ázsiai kíméletlenséget, a Nyugat magyarok iránti "hagyományos" közönyét. Felfénylik a könyvsorok között az a konok nemzeti ellenállás is, amely bő évezreden át őrizte meg a magyarságot eme szép, gazdag, de ellenségek által azóta is hőn elfoglalni vágyott közép-európai térségben. Ez utóbbit Kő és Nagy szikár tényekkel, szenvedélymentes szavak idézésével sejteti. Éppen a pontos idézeteik érzékeltetik az olvasóval a kollaboránsok lelki kiüresedését, önkritikára, netán bűnbánatra való teljes képtelenségét is. Ilyen értelemben a könyv azoknak is érdekes, akik nem óhajtják beleásni magukat az immár múlt századi magyar szabadságharc históriájába. Kő András és Nagy J. Lambert kötete az emberről mint lényről is valóságos, egyben kiábrándító képet ad. A gyilkos az áldozatát hibáztatja, ez utóbbi pedig már nem tud visszaszólni: így a történtekről hamis kép maradhat fenn az utókornak. A Kossuth tér 1956 című könyv szerzői éppen a súlyos hamisítás ellen tehettek valamicskét, amikor lehetőséget kaptak munkájuk kiadására. Soraik néhány tucatnyi - jó esetben néhány száz - értelmiségihez eljutva talán valósághűbbé teszik a társadalom emlékezetét. Tudósi tárgyilagosságuk mellett közírói képességeik révén egyszerre hitelesen és izgalmasan mutatják be azt az eseményt, amelyről a legtöbb ferdítés látott napvilágot az utóbbi évtizedekben. Munkájuk óhatatlanul hatásos lesz akkor is, ha a médiagazdák agyonhallgatják a könyv megjelenését, ha a tudósi körök nem teszik szakmai viták tárgyává - magyarán kirekesztik - a két újságíró kötetét. Idővel alighanem mégis komolytalanná teheti magát az a "szaktörténész", aki a Kossuth téri véres tragédiát taglaló kötet kiadását "meg nem történtnek" próbálja tekinteni.
A Kossuth tér 1956 című könyv megjelentetéséhez jelentős civil kurázsi kellett 2001-ben, az új évezredben is. A kötet a sorai közt üzeni: azok a sötét történelmi erők, amelyek a tragédiát okozták, rejtett szándékokban ma is jelen vannak, és hatnak mindennapjainkra. Nem véletlen, hogy idővel néptelenek lettek az október 25-ei megemlékezések a Parlamentnél... Mert nemcsak a fényképeken és térképeken ábrázolt épületek maradtak fenn - sajnos. Kő András és Nagy J. Lambert ez utóbbira is felhívja a figyelmet a könyvben, így a Kossuth tér 1956 című alkotás nem "csak" történelemkönyv, hanem eleven publicisztika. A kötetet elolvasva könnyebb felismerni a ma is leselkedő sokféle veszélyt, így nemcsak a közélet formálóinak lehet hozamos a kötet tanulmányozása: a "köznapi ember" is sokat meríthet belőle.
(Kossuth tér 1956, Teleki László Alapítvány, 2001)
Molnár Pál"

.
---------------------
.

"Varga László:
A Kossuth téri sortűz

Október 24-én kialakult a „kormányzati negyed” körül egy rendkívül szoros védelmi gyűrű, magyarán a Margit híd és a Lánchíd közötti területet a kormányerők stabilan ellenőrzésük alatt tartották. Nem véletlenül, hiszen ebben a viszonylag kis térségben volt a pártközpont, a Parlament, a HM, a BM, az ÁVH központi épülete s további kormányépületek, minisztériumok. (A korabeli 22 minisztérium közül 17 helyezkedett el – teljes egészében vagy legalább részlegesen – az említett területen.) A gyűrűt szovjet alakulatok mellett kék és zöld ávósok, magyar katonai alakulatok (páncélosoktól kezdve a szentendrei híradós és műszaki tiszti iskola tisztjein és hallgatóin keresztül flottillásokig) és a 23-a éjszakájától szerveződő partizánok alakulata képezte. Ezekkel a későbbiek során külön-külön is foglalkozunk. Rögtön pontosítanunk is kell, nincs szó valódi gyűrűről, alapvetően objektumvédelem folyt, a védett objektumok sűrűsége tette a Lánchíd, a Kiskörút és a Margit híd közötti területet szinte összefüggő erőddé. Ugyanakkor azonban az egyes épületek védettsége jelentősen különbözött. Kiemelt védelemmel rendelkezett tehát a két BM-es objektum, a Honvédelmi Minisztérium, a Parlament és a pártközpont.
24-én, szerdán a fenti terület peremén még súlyos harcok dúltak. Így mindenekelőtt a Lánchíd pesti hídfőjénél, pontosabban a BM Roosevelt téri épületénél, vagyis az ÁVH központjánál. Ez valóságos erőddé vált reggelre, hiszen az épületet több szakasz határőr, több száz ÁVH-s nyomozó és mintegy szakasznyi ÁVH-s sorkatona, rendőrök, szentendrei tiszti iskolások s – részben rendőregyenruhába beöltözött – partizánok védték. Az egyik szentendrei tiszti iskolás visszaemlékezése szerint már reggel hat órától járőrszolgálatot teljesítettek az épület környékén, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Első áldozatuk egy csillag és fegyvernemi jelzés nélküli piliscsabai katona volt. (A piliscsabaiakat október 23-án este rendelték fel a Rádió védelméhez.) Majd foglyul ejtettek egy 15 éves ipari tanulót csőre töltött 48. M. kispuskával. Letartóztattak egy motorost, akinél könnygázgránátot találtak (azt mondta, hogy ÁVH-soktól zsákmányolta az Orczy téren). A pincében rohamosan szaporodtak a foglyok.
A felkészülés mégsem volt tökéletes, bár hadászatilag – mint a legtöbb esetben ezekben a napokban – megszervezték a védelmet. Pontosan tudták, hogy az adott objektum védelmét nem elég belülről – rendkívül komoly erőkkel – biztosítani, külső védelemre is szükség van. Így ÁVH-s nyomozókból a hídfőhöz is kihelyeztek egy géppuskafészket, sőt megszervezték az épület környékén a járőrszolgálatot, amit az említett szentendrei tiszti iskolások láttak el. A tűzharc közepette azonban az épületből tévedésből rálőttek a járőröző tiszti iskolásokra, azok viszont a hídfőhöz kihelyezett ÁVH-s lőállást vették tűz alá, két tiszt esett e tévedésnek áldozatul.
A legerősebb „támadásra” 11 óra előtt került sor. „Mintegy kilencven–százhúsz főnyi fegyveres ellenforradalmár – jelentette nem sokkal később az ÁVH karhatalom egyik tisztje, aki a parancsnokságot ellátta – közeledett a Belügyminisztérium épülete felé. A fegyveresek között több katona is volt.” A „támadókra”, amint közel értek, az épület harmadik emeletéről rákiáltottak, majd rájuk lőttek. „A csaknem száz főnyi fegyveres pillanatok alatt tüzelőállásba helyezkedett és lőni kezdte a Belügyminisztériumot [...] Az erős tűzharcban percek alatt tizenöt-húszan maradtak holtan a padok, s más gyér védelmet nyújtó fedezék mögött. A heves tűzharc mintegy negyedóráig tartott.” Vagyis a jelentés szerint még csak támadásról sem volt szó, hanem az egyetlen motorkerékpár által kísért csoport váratlanul szabályos tűzfüggönybe került. Egy másik ÁVH-s tiszt – későbbi visszaemlékezése – szerint „a több száz főnyi embert olyan tűzzel fogadtuk, hogy jóformán el sem tudták sütni a fegyverüket. Jó néhány halottjuk és sebesültjük volt.”
Az említett negyedóra elteltével a „támadók” fehér rongydarabot lóbálva megadták magukat. Ezt meggyorsította, hogy időközben öt szovjet páncélos is érkezett a helyszínre. A „védők” parancsnoka tűzszünetet rendelt el. „Hátul néhányan futni kezdenek” – emlékezik az idézett tiszti iskolás. „Ávósok tüzet nyitnak, sok fegyveres elhull.” Ezt a jelenetet a már idézett ÁVH-s jelentés is megörökíti: „A hátul levők futni próbáltak a Duna-partra, másik részük az egyik közeli utca felé próbált kereket oldani. Az épületből néhányan célzott lövéseket adtak le a menekülőkre.” 11.44-kor a rádió is bejelentette: „A Lánchíd előtt 120 főnyi ellenforradalmi és közéjük sodródott félrevezetett fiatal kitűzte a fehér zászlót és megadta magát. Belátták, hogy értelmetlen dolog az ellenállás és felesleges a vérontás.”
[...]
Kora délután „láttuk – írja egy szemtanú –, hogy államvédelmisták négy katonai tehergépkocsira dobálták fel a halottakat a tér bal oldalán, a kettes villamos megállójánál. Az úttest és környéke tele volt szétszórt holmikkal, amelyek közül a vér úgy csörgedezett a járdaszegélyek irányába, mintha eső esett volna.” A későbbi „csendéletet” egy másik szemtanú örökítette meg? „Estefelé, szürkületkor a Rákóczi-szobor mellett a halottak, mint farakás feküdtek egymáson, soronként derékszögben, kilencven fokkal egymással szemben.” Szemtanúkra hivatkozva hasonló következtetésekre jut Eörsi László is: „A kora délutáni órákban kezdték őket elvinni a hullaszállító teherautók, de munkájukkal még késő este sem végeztek.”
Az említett négy halottszállító teherautó a Belváros felől az Üllői úton haladt, az első kettő – bár a felkelők felfigyeltek rájuk – simán átjutott a Kilián előtti szakaszon, a harmadikat azonban – fegyverszállítmányra gyanakodva – megállásra kényszerítették. Fegyver helyett azonban egészen mást találtak, sőt a holttestek közül sikerült egy még élő rendőrt kimenteniük. A már többször említett évfordulós kiadvány szerint fegyveres összecsapásra is sor került, melynek során Csikós György, Kovács Géza és Tóth Béla rendőrök életüket vesztették.
Bill Lomax szerint az áldozatok számát Budapest-szerte eltúlozták, s „a torzításnak és a propagandának e művében nem kis szerepet játszott az angol diplomáciai szolgálat, amely azt jelentette, hogy több mint 12 teherautónyi holttestet láttak elszállítani a térről [...]” Négy teherautóról már volt szó. További nyolcat később a Bazilika épületében dolgozó levéltárosok láttak munkahelyüknél állni, alattuk vértócsák. A 12 teherautó vagy az akár több mint 12 teherautó tehát egyáltalán nem tűnik túlzásnak. AFehér könyv-féle jelentés – bár természetesen az ellenforradalmárok provokációjáról beszél – 22 főben adja meg az áldozatok számát. MacComac 170-re, Gosztonyi Péter pedig kereken 200-ra becsüli azt. Ez utóbbival azonos eredményre jut a már többször idézett szemtanú, hozzátéve, hogy szerinte „130–140 főt a páncélkocsik géppuskái kaszáltak le”. Eörsi László az események után 33 évvel a mentősöknél próbálta meg tisztázni az áldozatok számát: „Az ott szolgálatot teljesítő mentősök összeszámolása alapján kétszázan haltak meg a Kossuth téri sortűzben, [...] négyszázan sebesültek meg.”
Tanúi az égzengésnek mindazok, akik borzongva hallgatták tisztes távolból a tanklövedékek hangját, így az Akadémia utcai pártközpontban, vagy a Szabadság téri amerikai követség távírója, aki a földhöz tapadva írja a jelentést, többen idézték ezt a jelenetet az 1988 végén dúló „vitában”, csakhogy pontosan tudjuk, nem a Szabadság téren szabadult el délelőtt 11 órakor a pokol, hanem jó kétszáz méterre a követségtől, a Parlament előtt.
Akár tágíthatjuk is ezt a kört, segítségül hívva az egyik magas rangú ÁVH-s tisztet: „25-én délelőtt átküldtek a HM-be, hogy összeegyeztessük a munkánkat. Először Kovács vezérőrnaggyal tárgyaltam. Bata szobájában ott voltak már akkor Bata, Piros László, Kovács István a budapesti pártbizottság első titkára, Földes László, Mező Imre, Fezér Lajos stb. A tábornokok közül ott láttam Hidvégi Ferencet, Váradi Gyulát, Janzát. Borzalmas, fél óra hosszat tartó lövöldözés kezdődött. Tüzérségi löveggel lőttek. Bementünk egy szobába, ahol rengeteg főtiszt volt, alezredesek, ezredesek, őrnagyok. Valósággal sírtak. Ez a lövöldözés annyira demoralizálta ezeket a tiszteket, hogy bizonyos vagyok benne, sokan meginogtak akkor [...]”
A parlamenti sortűz után Kopácsi ezredes azonnal értesíteni próbálta Nagy Imrét: „Nagy elvtárs! Talán nem tudja, mi történt az előbbi percekben. Önt talán nem informálták arról, hogy az ÁVH-sok fegyvertelen embereket mészárolnak a Parlament előtt. Talán háromszáz halott is van [...]” „Azonnal megteszem – hangzott a miniszterelnök lakonikus válasza – a szükséges lépéseket. Ez szörnyű. Szégyenletes.”

(Megjelent: Varga László: A harmadik napon. 1956. október 25. In: V.L.: Az elhagyott tömeg. Budapest, 1994. 100–101. és 122–124. l.)"

pampa
Megakadt a lemez. Rúgjál egyet a gramofonodba!

Ezt a brutalitást semmi sem igazolhatja!
Az egész rendvédelmi vezetésnek távoznia kell!
A Miniszternek is!
Ezekután mit fognak alkalmazni egy támadólag fellépő neonáci csoportal szembe?
Nekik már nem maradt mozgásterük,nagyon nagyot hibáztak.
Nekik már nincs helyük a közbiztonság területén!

földhözragadt
Bocsmá!, hogy közbeszólok a vitához, de lenne egy kérdésem:

A következőket írod:
"Hogy törvényesen lezárják a Kossuth teret, és másnap (vagy két napra rá?) nem engedik egy maréknyi idős embernek a megemlékezést, mivel a jeles napon gőgös vezetőnk és külföldi kollégáinak tartott showműsor miatt kisajátították."

Pénzneyelő ezt a megnyilatkozásodat figyelmen kívül hagyta, pedig jelentős megállapításokat tartalmaz.
1. Maréknyi idős ember. Valóban volt olyan is köztük. Eleinte én is azt gondoltam, hogy ez már túllihegése a dolgoknak, míg nem láttam este a tényeket, ahol kiderült, hogy a Takács és csapata szeretett volna "megemlékezni".
2. Megemlékezés: Miről? '56-ról? Miért pont a Kossuth téren akartak megemlékezni? Van ott valamilyen emlékmű?
3. Egyébként is: mi a francot kerestek a tüntetők korábban is a Kossuth téren? Miért nem az MSZP székháza előtt tüntettek. A kormány feje szoci, nem? A szocik megerősítették egy szavazással, sőt hamarosan pártelnök lesz. Akkor meg a szocik ellen kellene tüntetni. Szerintem.
4. A mondat azon fele, mely szerint a "a jeles napon gőgös vezetőnk és külföldi kollégáinak tartott showműsor miatt kisajátították" utal valamire.
Olyanra, amit más topicban már szóvá tettem. Az únió és a világ egy részének állam- és kormányfői október 23-i látogatása tiszteletadás volt egy olyan esemény előtt, amelyet te is és a hasonlóan posztkommunista farkasvakságban szenvedő kollégáid is nagyra értékelnek. Ezt a látogatást a kormány megpróbálta megfelelően ünnepélyessé tenni, lévén, hogy 50 évenként csak egyszer van lehetőség ilyen megemlékezésre. A többi belterjes. A Kossuth térieknek tehát rendelkezésre áll - évenként 365 napot számolva x 49 évvel - a következő 18249 nap arra, hogy tüntessenek a kormány ellen. Egyetlen egy napra kellett volna, hogy e tevékenységüket felfüggesszék. Ám erre nem voltak hajlandók.
Bár én jól tudom, hogy az ultrák magas ívben tesznek a világra, még inkább az únióra. Az ultrák számára kizárólag a maguk piti kis játszadozása a lényeg, amelyet egy napra sem voltak képesek abbahagyni. Mert az ultrák szerint minél rosszabb, annál jobb. Pedig az ultrák állítólag szeretik a hazájukat. Sőt mindenki másnál jobban szeretik. És ezt ezzel kívánták bizonyítani?

természetesen. A manipuláció pedig pusztán feltételezés. Majd egyszer valakik, akiknek rendelkezésére állnak általunk nem ismert információk igazolják vagy elvetik.

"Egyébként én nem tartom forradalmároknak a mai lázongókat ezt csak egy nagyon szűk kissebbség szeretné magával elhitetni."
Örülök, hogy ezt írtad, ebben ezek szerint egyetértesz velem.

Nem olvastad el figyelmesen, és nagyvonalúan kikerülted a kérdést.
"...A budapesti katonai törvényszék Szűcs Sándor rendőr főhadnagy és társai ellen külföldre szökés büntette miatt indított ügyben 1951. május hó 19. napján megtartott nem nyilvános főtárgyaláson a következő ítéletet hozta:..."
Ahogyan leírod abban a formában semmi köze 56-hoz. Nem az 56-osokkal vontam párhuzamot, hanem a hatalmi manipulációkkal, hogyan lehet "törvényes" alapot teremteni a kívánatos célok eléréséhez.
Egyébként én nem tartom forradalmároknak a mai lázongókat ezt csak egy nagyon szűk kissebbség szeretné magával elhitetni.

Szomorú történet, mint ahogy sok szomorú történet volt azokban az időkben.

Csak ehhez semmi köze a most történtekhez.

'56-tal, '56 áldozataival és hőseivel párhuzamba állítani a mostani tűntetőket, pláne a garázdákat, döbbenetes és pont azok nevében felháborítóan megalázó és sértő, akikről te is írsz. Én tisztelem őket és tisztelem az ünnepet is. Akik párhuzamba állítják a tombolókkal őket meg akik saját céljaikra használják fel az ő tetteiket, emléküket, ünnepüket, azok valójában nem. Bárhogy is próbálnak erről beszélni.

Egyetlen gondolat még, aztán abbahagyom én is. Ha a végeredményt nézzük, és fellapozzuk hozzá a törvény betűit valószínűleg igazad van. Mindenesetre olvasd el Kovács Erzsi és Szűcs Sándor történetét és a végén mond azt nyugodt szívvel, hogy törvényesen kivégezték. Az rtlklub XXI.század műsorában volt egy adás, melynek kivonata itt: link

de itt is találtam rá hivatkozást: link
"...A neves táncdalénekesnő korábban a szintén válogatott labdarúgó Szűcs Sándor kedvese volt, ám a párt tőrbe csalta egy provokátor, azt ígérve, hogy "disszidáláshoz" segíti mindkettejüket, de szegényeket az ÁVH-sok karjaiba vitte. Az eleve áldozatnak kiszemelt Szűcsöt - példát statuálva, hogy megelőzzék a sportolók akkor már gyakran előforduló külföldre szökéseit - kivégezték, ..."

Kanyisz, az a különbség, hogy én nem egy véleményről akarok meggyőzni bárkit, hanem arról, hogy gondolkodjon.
Mondjuk az tényleg szomorú, hogy erre se lehet:)

A lenti szövegeimben ugyanis alig-alig van vélemény, nagyrészben egy tv-t idéztem, az pedig nem vélemény. De befejzetm azt is.

Kedves, Pénznyelő!

Ezt a jelzőt nem én ragasztottam rá, elég régóta használatos. link

Kettőnk között a különbség talán, hogy én akkor is fel lennék háborodva, ha történetesen Orbán uszítaná ilyen módon az emberekre a rendőröket. Gondolom te ilyen esetben őt és az aktuális rendőrfőnököt védenéd és hasonlóan vég nélküli vitát folytatnánk róla. :-)

Nincs semmi bajom veled, csak leírom a véleményem, bár szerintem is felesleges, mert nincs közeledés az álláspontok között.
Viszont vhogy meg kell tanulnunk békességben egymás mellett élni. Tölgyessi vhogy úgy fogalmazott vmelyik műsorban, ez nem házasság, hogy elválunk, aztán megyünk két irányba.

Abban úgy látom azért egyetértünk, vizsgálják ki az eseteket, és akit kell vonják felelősségre. Hogy én kit sorolok ezek közé az már magánvélemény.

---
Más:
Gyurcsány legnagyobb problémája (most hallottam ki a tv-ből ahogy mondja): "Ki adja vissza a lányomnak, hogy nem mehetett el sétálni?" Feltennék neki én is pár kérdést, ha lehetne...

Mi az értelme? Meg fogsz győzni valakit?

Ez az egész túl van a a racionalitás határán, mindkét oldalon.

Kedves foldhozragadt, találó a nick. Nehéz úgy felülről elemezni és objektíve hozzáállni bármihez, hogy amit vizsgálsz, azt már eleve pl. ilyen minősítéssel teszed: "vasprefektus", stb negatív jelzők. Mondhatnám azt is, hogy ha abból indulok ki, hogy Gyurci/Orbán hülye segg f@sz, akkor abból elég logikusan csak az következhet, hogy Gyurci/Orbán hülye segg f@sz. Ha nem ez jön ki, akkor én vagyok az:) Eddig érthető ugye? Tehát próbáld meg nem az előfeltevéseidet alapul venni. Tudom, hogy nehéz.
Olyan ez mint a tőzsdén. Ha folyton abból indulok ki, hogy a Humet biztos jó lesz, mert van nekem, akkor abból persze, hogy mindig az jön ki, hogy jó és jön a pofáraesés, és értetlenkedek, ha mégsem. Ha nem ebből indulok ki, akkor objektív képem lesz a helyzetről. Felejtsd el, mid van (=kire szavaztál), elemezd így a helyzetet.

És most így olvasd el a picit lejjebbi "összefoglalómat". (mégegyszer nem akarom leírni)